Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.
1893-07-23 / 30. szám
ZLOUY KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBEIiG GYULA ur papirkcreskedésében. Dn apa es az mmi Valami vidéki fűzfa poéta elég jó rimnek is találná: Pápa, aesthetika —• Hanem mi jól tudjuk, hogy ez a két dolog nem rimel. Sőt ellenkezőleg: kemény hadi lábon állanak. Ösmerj iik a dunántuli városok tipikus vonásait, ezek Pápa ábrázatáról sem hiányoznának, hanem ugv vagyunk vele. mint a kis gyerekekkel. Mindenkinek van szeme, orra, füle, ámde az egyik tiszta, rendes, a másik pedig szurtos, maszatos. Ebbe az utóbbi kategóriába sorozod ik Pápa városa is. Persze nem olyan legutolsó, hanem középszerűen maszatos. Azt mondjuk rá: arany közép ut Tetszett már járni; pld. Kis Czell Siimegh, Tapolca, Csorna . . . tessék elhinni, hogy ezek bármelyike sokkal különb Pápánál. Itt több az emeletes, értékesebb ház, nagyobb a forgalom, dúsabb választékkal szolgálnak az üzletek, van a s z fa I t n n k, hanem az egésznek, sőt még a legfőbb utcáinak sincs olyan tiszta, jó képe, hogy csak némi rokonszenvet gerjeszhetne az emberben. Boldog ember, a ki csak a központban kénytelen forgolódni, a hol ugyan szintén volna alkalma acatolni, amint azonban letér a mellékutcákba, jó előre ajánlatos mindenkinek a végrendeletét elkészíttetni. A vidéki utazó, a ki pláne azzal a szándékkal jő ide, hogy üzleti összeköttetéseket szerezzen, a vasúttól befelé jövet oly rondának találja Pápát, hogy itt, nem üzletekre számit, hanem csak kis kreislerokra, a kik parfümöt, kulimászt. pántlikát — egv pulton árulnak. Nem akad lel a város lakossága szeme azon szégyenletes állapoton, hogy a főutcabeli lakosok évről évre a legutolsó dátumig, oly rongyos viskókat építhessenek a város szégyenére, a milyeneket a legutolsó községben is csak a legszegényebb ember épít a legutolsó mellékutcában ? Es nem ütköznek meg azon sem, hogy a fő utcákon meg van engedve a méretekfői eltekintve, a házakat zsindellyel vagv pláne kukoricaszárral fedni? Es nem lázadt fel még soha szépétészeti érzékök az ellen, hogv a fő utcákon s onnan lefelé a kapuk csekély kivétellel rendre, kidőlt és bedőlt, mintha csak valami középafrikai vadak városának vigvámjait mintáznák itten. És nem látják-e okvetlenül szükségesnek, hogyha már aszfaitiroztattak, ugy a házak fedeléről lecsurgó eső viz csatornákban fölvon le? Vagy talán a Kneip-féle öntözéseknek akarnak evvel reklámot csinálni, hogy esetleg esőzés alkalmával boldog-boldogtalan a ház eresze alatt Kneip kúrát tartson? A kinek, hogy tetszik oda és ugy é p i t, a h o g y jónak 1 á t j a. Van szépészeti bizottságunk, vau építészeti bizottságunk, de cak — papíron. Nálunk Pápán az a divat, hogv sem a szépészeti, sem az építészeti bizottságtól nem kérnek véleményt, hanem maga a polgármester úr intézkedik a gazdasági tanácsossal együtt. *[ A mi polgármesterünk és gazdasági tanácsosunk egv személyben mérnök, építész, vegyész, ügyvéd, orvos. Mi szükségök van nekik, ily dolgokat a szakbizottságoknak véleményezés végett kiadni ? Azt hisszük, hogv az utóbbi városi közgyűlésen szóba hozott visszaélések megérlelték a helyzetet és be fogják látni az intéző körök, hogy ha Pápa városa a korral haladni akar, ugy ezen hiányokat fokozatosan el kell távolítani. Ideje volna már, hogy azon primitív szépészeti követelmények, melyek TÁ RC Z A. Kiábrándulás. Ketten ültünk a szobában, Repültek a drága percek! Beszélgettünk egyről másról, — Nevettünk is, hogy ha kellett. Majd komolyan szólék hozzád, — Dévaj kedved nagyon bántott: „Hát a szivvel hogyan állunk ? Nem fogott még szikrát — lángot?" Félve vártam, mit válaszolsz, Belenéztem szép szemedbe; Ott akartam kikémlelni, — A válaszod mi lehetne. S azalatt mig sötét kétség, Küzdött vadul a szivemben, — Hintó gördült épen arra, — És te — nézted, — kik ülnek bent. Tihanyi. A törvény előtt. Enyhe tavaszi lég tódult be a nyitott ablakon. Egy napsugár, talán az első melegebb tavaszi napsugár, víg szökéssel járta be a különben és rideg dísztelen szobát. A miniszter ür arcképe, ott a biró asztala felett, mintha mosolyogna. Valószínűleg ő is megérezte, hogy a várva-várt tavasz megérkezett. Hogyne hisz a minisztereknek is van szivök, s ugy tudom ez a sziv épen ugy tud örülni a tavasz jöttének mint a mi, mindennapi emberek szive. A biró ür azonban nem a természet ébredésének ünnepére öltötte fel már husz év óta gondosan őrzött fekete kabátját. Merem állítani, hogy a fiatal csinos gyakornok szivét sem az enyhe tavaszi lég hozta ünnepélyesebb hangulatba. Nem, a bíróság tiszteletre méltó tagjaiban észlelt ezen metamorphosist az a fiatal hölgy idézte elő, a ki most piruló arccal zavartan ül a biró előtt. Én nem vagyok jogász, azokat a finom különbségeket miket ezek az urak igazság és igazság között felhozni tudnak, én nem értem: de azt jól érzem, hogy a kisasszonynak (nevezzük őt Mártának) igaza van, higyjék el nekem uraira, hogy nincs igaza annak a profeszornak, a ki az értékpapíroknak főkellékeül valami abban megtestesült, értéket keres a szerinte az értékpapír kezdődik garde robe cédulán s végződik annál a papírnál, mely annak bizonyságáról állitatott ki, hogy én órámat, vagy frakkomat német szóra adtam. Ugy beszélték, hogy a fiatal emberek zsebében ezen elmaradhatatlan különböző szinü értékpapíron kivül más becsesebb értékpapír is található. Na ne gondolják, nem bankó. Feljebb feljebb: — szerelmes levél . . . A gyakornok mély tudományos arccal a könyves polc felé megy. Bizonyára paragrafust keres a fennforgó esetre. Talán most is keresgélne, ha a biró szokott érdes hangján oda nem szól neki: — Hagyja azt, amice nem ért maga ehhez. Ugy látszik a kisasszony is igazat adott a bírónak (szegény gyakornok tudományát senki sem akarja elismerni) mert halkan, félre mintha bátorítást várna beszélni kezd. — Nincsen az a törvénykönyvben megírva. Azok az emberek, kik a törvényt csinálják nem gondolnak azok a szivvel. Pedig ott ahol az érzelmek, a vonzalom vagy ellenszenv érzelmeiről van a szó törvényt csak a