Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-07-09 / 28. szám

Több tekintélyes polgár ugyan rossz néven vette azt, hogy a város notabilitásai távollétükkel tüutettek, de hisz már ehhez hozzászokhattak. Az urak (?) a polgárokkal csak akkor assimilálódnak, ha szükségük van reájok. Le­gyenek meggyőződve igen t. polgár uramék, ha a mulatság képviselő választás előtt ren­deztetett volna, teljes számban ott lettek volna. Más alkalommal ezt is tessék figyelembe venni. Máskülönben magam részéről mentsé­gül hozom fel, hogy talán sok család azért nem vett részt e mulatságon, mivel két nap előtt kivették a részüket a juniálizásból. A mai materializmus korban, pedig ez döntő körülménynek tekinthető. Talán szükségtelen megjegyezni, hogy a táncoló fiatalságot ez nem alterálta s csak a reggeli óra után kezdtek csak oszladozni, ezt is csak ugy sutyomban, egy-két legyezőt hagyva zálogul a fiatal embereknek. On revient toujours a ses premiéres d'amours. Ha a hét eseményeiről emlékezem meg, nem mulaszthatom el az aszfaltjárdát is említésbe hozni. Eddig csak „kleine Tour"-t csináltunk a járdán, de most már egész „Viereck Rei­ten"-ba bocsájtkozhatunk. Az esti séták az aszfaltjárdán oly akuttá váltak, hogy ma holnap vetekedni fogunk a budapesti korzóval. A mily arányban terjed városunkban az aszfalt, oly arányban növekszik az esti korzó. Minden társaságnak meg van a külön járdája, melyet kultivál. Ritka esetben meg­történik ugyan, hogy „határsértés"-t követ­nek el, de az ily esetek gyérek. A pápai kö­zönség a szokás hatalma alatt áll. Az egyes járda beosztásról s a séta kö­zönségről majd alkalmilag fogok megemlé­kezni. Lesz reá alkalmam elég a „holt idény" ben. Addig talán a Jókai Mór utca is az aszfalt „kartel"-hez fog tartozni. Addig pedig igyekezni fogok, Pápa vá­ros Messiásának egy pár kontrával szolgálni. Az ultimo mondást azonban reá bizom. FRICI. Jk.Z HIRLIK , . . Az hirlik, hogy a pápai agglegény­egylet bomlani készül. Az hirlik, hogy a polgármester és a város intelligensebb osztálya a polgári kör mulatságán tévedésből nem jelentek meg. Az hirlik, hogy Gold redaktor a jö­vő héten fürödni készül. Az hirlik, hogy Bock takarékpénztári igazgató a leányegylet részére alapítványt szándékszik tenni. Az hirlik, hogy a gazdasági tanácsos, a város öntözése körül szerzett érdemei elösmeréseül a „perec" rend nogy kereszt­jével lesz kitüntetve. Az hirlik, hogy „Hosszúlábú Laj­csi "-n kiütött a kolera. Az hirlik, hogy a „Pápa városi és vidéki takarékpénztár" kivételes esetekben ezentúl 8°| 0-ra is hajlandó váltókat le­számítolni. Az hirlik, hogy Kövi dr. irodalmi ba­bérok gyűjtése céljából, a gecse-gyarmati irodalmi kör meghívására, e hét folyamán „Az arrogancia káros következményeiről" tart felolvasást. Az hirlik, hogy a mult héten egyet­len egy anonym levél sem érkezett Pápára, de el sem küldetett Pápáról. Az hirlik, hogy a soha meg nem ala­kult „Kedély" egylet, e napokban tartja meg végre valahára az uj fürdó hideg-bas­sin helyiségében alakuló közgyűlését. A tagok jelmezben jelennek meg. Az hírlik, hogy legközelebb egy „Rin­gelspiel" tulajdonos Pápán felnőttek részére lovagló tanfolyamot nyit. Az hirlik, hogy a „Pápai Közlöny" sok sviháknak szemet szur. Az hirlik. hogy a „Pápai Közlöny" szerkesztője mindezeknek fityet hány. Hirek. Városi közgyűlés. A városi képviselőtestület holnap d. u. 3 órakor a városháza nagy termében rendkívüli köz­gyűlést tart A közgyűlés tárgysorozata igen fontos ügyeket tartalmaz s előrelátha­tólag igen érdekes közgyűlésnek nézünk elébe. A tárgysorozatba a többek közt, a Sült József és Mikovinyi Ödön városi kép­viselők, az apácák vezetése alatt levő pol­gári leányiskolának 10000 forintról szóló segélyezési indítványa, ugyszinte a Jókai Mór utcának aszfaltirozása iránt beadott kérvénye is benn foglaltatik. Azonkívül több kérvény és indítvány van napirendre tűzve. — Főúri esküvő. Esterházy Fe­rencz gróf, főispánunk testvéröcscse, a deve­cseri uradalom birtokosa, e hó 17-én tartja esküvőjét Prágában, Lobkovitz Anna Ber­ta hercegnővel, Lobkovitz György főtartomá­nyi marsall leányával. — Uj pénzintézet Pápán. Hiteles for­rásból vettük azon hirt, hogy a „Kisbirtoko­sok országos földhitelintézete" Pápán fiók­telepet nyit. Az intézet ideiglenesen id. Martonfalvay Elek házában lesz elhelyezve s f. hó 16-án vagy legkésőbb augusztus hó 1-én meg is kezdi működését. Áz intézet jogta­nácsosának Hirsch Vilmos dr. helybeli ügy­véd van kijelölve. — Kereskedők panasza. Több oldal­ról vettünk panaszt aziránt, hogy a Geböck Gyula csődtömegét megvásárolt budapesti konzorcium a helybeli kereskedőket teteme­sen megkárosítja. A budapesti konzorcium u­gyanis potom áron már három hét óta végkiárulást rendez, s a helybeli kereskedők i üzletei e végett panganak. Mi nem vesszük rossz néven az első fokú iparhatóságtól azt, hogy fentnevezetteknek az ipar engedélyt a végeladásra megadta, de igenis, nem tartjuk helyesnek, hogy ezen engedélyt — tekintet­tel kereskedőinkre — m inimális időre nem redukálta. A mi kereskedőink csak fizessék, a már ugy is elviselhetlen adót s a bölcs magisztrátus a helyett, hogy a kereskedők j érdekeit igyekeznék védeni, még meg is ne­| heziti. Nagyon kívánatos volna, ha az első ! fokú iparhatóság ezen anomálián segítene — de minél hamarább. — Eljegyzés. K e r p e 1 Ignácz rnátyus­liázi bérlő hétfőn tartotta eljegyzését B 1 a u Teréz kisaszonnyal, Blau Adolf tekintélyes helybeli terménykereskedő és ilonkai nagy­bérlő müveit és szeretetreméltó leányával. Áz eljegyzést Ilonkán szűkebb családi körben tartották meg. Tartós boldogságot kívánunk az uj jegyespárnak. — Á pápai keresk. ifjúság önképző­köre ma julius hó 9-én saját könyvtára ja­vára zártkörű táncvigalmat rendez. Felkéret­tünk a rendezőség által a meghívott közön­séget aziránt figyelmeztetni, hogy a mulatság — nem mint a meghívón jelezve van — a vasút melletti vendéglőben, hanem a kör saját helyiségében tartatik meg. Az érdeklődés után ítélve a mulatság igen sike­rültnek ígérkezik. — Örvendetes hir. Lehetetlenségek és csodák még mai nap Pápa városában is tör­ténnek. A ki ezt nem hiszi, annak azon — bár még megerősítésre váró — újdonsággal szolgálhatunk, hogy a városi gazdasági tanács az utcák öntözésére is gondot fog fordítani. A Tapolca viz megtakarítása mellett ez a hir annyira lehetetlennek tűnik fel, minthogy pl, a fő utcákat tisztogatják és takarítják. Jobb későn, mint soha. — Fényes esküvő. Kedden délelőtt az ev. ref. templomban fényes esküvő volt. Sza­kai Károly ev. ref. főiskolai tanár esküdött örök hűséget Galamb Erzsike kisasszony­nak, Galamb József urad. ügyész kedves leá­nyának. Az esküvő fél 11 órakor volt. A ref. templom csaknem egészen megtelt váro­sunk számottevő intelligenciájával s a temp­lom bejáratát a kíváncsi tömeg foglalta el. Násznagyok voltak: Galamb István zirci járásbiró és Szilágyi József főiskolai igaz­gató. Nyoszolyó leányok: Szente Mariska, G a 1 a m b Ilona, Rózsa és Laura. Vőfélyek: Csontos József sárospataki tanár, B a r­c s i József főiskolai tanár, Körmendy Béla és Lázár Andor. Az esküvői szertar­tást Kis Gábor helybeli ref. lelkész végezte, ki a szeretetről és házasságról szép beszédet tartott a fiatal pár előtt. Az esküvő után a mennyasszony szülői háznál szűkebb körű csa­ládi ebéd volt. Az uj házaspár a déli vonat­tal Ung megyébe a vőlegény szülei és roko­nai látogatására utazott. Áldás és kiapadhat­lan boldogság jusson osztályrészül az uj há­zaspárnak. A polgári kör juniálisa. A polgári kör mult vasárnap tartotta meg nyári mulatságát saját kerti helyiségében. Évek hosszú során nem záródott le a pol­gári kör nyári mulatsága oly fényes ered­ménnyel mint az idén. A kerti helyiség szűknek bizonyult a megjelentek befogadá­sára s a vendéglős kénytelen volt segéd asztalok felállítását elrendelni. Nem láttuk ott ugyan a város intéző férfiait, de — mint értesülünk — az ő megjelenésüket csak — a szükség hozza magával. Az első négyest 38 pár táncolta. Az egybe­gyűlt társaság víg hangulatban táncolt egész reggelig. A mulatságon résztvettek: Asszonyok: Yester Henrikné, Kal­már Károlyné, Teuffel Mihályné, Özv. Ma­gyar Jánosné, Piatsek Gyuláné, Grofstik Vil­mosné, Klára Sándorné, Hauptmann Istvánné, Horler Ferenczné, Dreisziger károlyné, Heim Ignáczné, Szeglcthy Józsefné, özv. Bischiczky Sándorné, özv. Nostriczius Imréné, Láng Ig­náczné, Hajnóczky Béláné, Haunig Gyuláné, Hannig Lajosné, Freiszberger Vilmosné, Ga­ál Gyuláné, Sturm Andrásué, Weisz Gézáné, Weszelyné, Obermayer Józsefné, Garnir Já­nosné, Ferenczy Pálné, Szvoboda Edéné, Herz Béláné, Koczka Lászlóné, Györké Sándorné, Váezi Károlyné, Sulyok Antalné, Regner An­talné, Brunner Sándorné, Rácz Gyuláné, Bárka Józsefné, Varga Istvánné. Leányok: Magyar Vilma, Lazányi Róza, Hauptmann Mariska, Horler Jozefin, Nostriczius Mariska, Bischiczky Nina, Gaál Mariska, Ferenczy Böske, Lauker Helén, Mauthner Olga (Devecser), Szvoboda Maris­ka, Horváth nővérek, Flesch Hedvig (Moson), Györké Lenke, Dreisziger Gizella, Sulyok Máli, Málics Gizella, Regner Mariska, Reg­ner Sarolta, Brunner Emma, Zubek Anna, Simán Emma, Tóth Teréz, Kovács Antónia, Szabó Mariska. — Az adókivető bizottság működését városunkban kedden f. hó 4-én fejezte be, általában véve közmegelégedésre. Több eset­ben ott, ahol a viszonyok változtak és az eddigi adójavaslat a tényeknek meg nem fe­lelt, a leszállítás nehézségekbe nem ütközött. A kincstári előadó ugyan a tör­vény rendeletéhez alkalmazkodott; de a hol a méltányosság és körülmények kívánták és a leszállítás megengedhető volt, ellenvetést nem tett. Az adókivető bizottsági tagok kö­zül Pencz József elnök és Rechnitz Ede dr. biz. tag urak a polgárok érdekeiért több

Next

/
Thumbnails
Contents