Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-07-02 / 27. szám

Nap-nap után ujabb kiadások támadnak b a terhek rohamosan növekednek. S egyszer csak azon veszi észre magát a gazda, hogy nyakig úszik az adósságok tengerében. A város is ilyen formán gazdálkodik, s ugyani ly sors várakozik is reá. Mindenre költekezik csak a mi a legszükségesebb az neki — Hekuba. Hol van még a kanalizacio, az eüész város rendes kikövezése, aszfaltozába, óvodák és iskolák építése s még egypár „égető" szükséget képező többrendbeli közérdekű és közügyet képező intézmény létesítése, melyek között a közrend, köztisztaság s közegészség bizonyára első helyet foglal el. Az utcák szabályozásáról nem is szólunk. Nem mondjuk mi, hogy a város ne haladjon a kor szellemével, hogy a modern társadalom szellemének és kívánalmainak megfelelő intézmény eket ne. létesítsen, a világért sem mondjuk ezt, sőt mi több irányba is szeretnénk, ha városunk fejlődne, gyarapodnék, csakhogy — egészségesebb alapon. Nem vádképen mondjuk, nem is támadás hangját használjuk, mindössze a város iránt érzett őszinte jő indulat beszél belőlünk, midőn azt mondjuk, hogv nem nevezhető egészséges és jó gazdálkodásnak az, mikor a város a folyton növekvő adózás és városi pótlék beszedése mellett elkölti vagyonát s e mellett adóssága is van Természetesen a már elköltött pénzt visszavarázsolni nem lehet. Az ártézi kútra pazarolt ezreket meg nem történtté tenni lehetetlen. De igenis szolgáljon ez nekünk tauulságul s legyen példa a a j ö v ő r e nézve. Tudnunk kell első sorban, hogy voltaképen mire és mennyire van szüksége a városnak föltétlenül, elengedhetten ü I. Ismerni kell anyagi erőnket s tudnunk kell. hogy — j u s z u n k-e é s m eddig V Meg vagyunk róla győződve, hogv nincs Pápa rendezett tanácsú városnak egyetlenegy polgára, a polgármestert sem kivéve, a ki teljesen tiszta és hű képet tudna adni arról, hogv valljon a k t i v vagy p a s si v álláspontot foglal el a város. 8 mi történik? Anélkül, hogy tudnánk miképen állunk, az esetről esetre papírra vetett kérvények és javaslatok alapján e z r e k e t s z a v a /, u n k in e g A tanács javasolja, az áll. választmányon keresztül ment: e 1 f o g a d j u k Nem jól van ez igy, nem lehet jó Készítsen a város egy teljes programmot mindazon nagyobb szabású intézményeinek keresztül viteléről, melyekre okvetlen szükség van. Mutassa ki az összes aktívákat. és passivákat, majd akkor nem oly könn\en szavazunk. Adósságokat csinálni, ha van mire. könvnvü dolog. Ezt. a város egyes polgárai saját vagyonukkal tehetik, a mit azonban egy köztörvényhatóságnak minden cél és ok nélkül, indokolatlanul, könvnyelmíi közönvőséggel meg nem lehet engedni. A jövőnek alkot a város jelenlegi közönsége; méltányos, hogy az is űzesse terheit, tehát bele bocsátkozhatik bizonyos határig a város közönsége, de azért nem okvetlen szükség kárbaveszett vagy veszendő intézmények miatt támadt ujabb adósságok özönével elárasztani a jövő nemzedéket. S legyen a város magisztrátusának arra is gondja, hogy a városnak uj jövedelmi forrásokat kutasson és nyisson Vessen fel életrevaló és közhasznú eszméket s létesítsen oly intézményeket, a melyek hasznot hoznak. Az eddigi kísérletezésekkel még mindig fölsült, lássunk egyszer valami üdvös, sikeres, jövedelmező intézményt. Vegyék már egyszer komolyan felszól lalásunkat, lássanak hozza, tegyenek a város érdekében valamit, mert ha csak passióból ülnek ott a városháza termeiben, ugy a város nemsokára -<pusztul, elvész, mint Sodorna és Gomora. A oertóiiGfelfisii Nagyon sokan igen téves nézettel bírnak a gyermeknevelésügyet illetőleg. Azt tartják, mi sem könnnyebb a gyermeknevelésnél. Én pedig azt hiszem nem tévedek, ha azt állítom, hogy ez egyike a legnehezebb, de egyszersmind a legszebb s legnemesebb feladatoktiak. Ma napság vajmi kevés azon szülők száma, kik előre megállapítanák közösen a rendszert, melyet gyermekök nevelésénél követni fognak; teljesen feleslegesnek tartva ezt, pedig ha tudnák, mily kihatással van ez gyermekök egész jövőjére nézve, bizonynyal máskép gondolkodnának. A gyermekek a bölcsőtől mindaddig, mig az iskolába nem kerül, kizárólagosan a szülők felügyelete és vezérlete alatt vannak. E korban még a gyermek lelke, szive tiszta, mint a gyémánt, ment minden káros elemtől, gonosz hajlamoktól. E szerint a gyémánthoz hasonlóan sok gond és fáradság mellett ugyan, de gyönyörűen kicsiszolhatjuk, csak akarat és lelkesülés kell hozzá. S ha ez meg van, erős kitartás mellett célunkat elérve megelégedéssel gyönyörködhetünk később fáradozásunk gyümölcsében. Már pedig, mely fáradságnak lehetne szebb gyümölcse, mint a gyermeknevelésnek, s mely gyümölcs lehet édesebb, mint az, melyet egy helyesen nevelt ártatEgyütt tették meg a további utat. Néma, hosszú csend, szótlanság állott be közöttük. Miért vegyült a férfi örömébe most a bánat ? Ivöznapiasnak találta azt, hogy most a nő fel volt öltözködve. Pedig dehogy volt az, egyedül az ő képzelete varázsolta maga elé a nőt abba az alakba, hogy köznapiasnak tartsa. Az asszonyka mélyen, hosszan nézte a férfit, s ugy találta, hogy az nem olyan szép, milyennek ő maga elé képzelte. — Kölcsönös csákkiások mellett váltak el egymástól első sétájuk alkalmával. A következő napokon sokszor látták egymást. Ugy mint a többi vendégek nyájasok, kedélyesek voltak egymáshoz, a mint ez általában fürdő helyen szokás; kérdezősködtek egymás hogyléte felől, de valami nagyobb intenzív viszonyra nem gondoltak. A tengerparton gyakran sétálgattak együtt. A férfinak nagy kedve tellett a hullám csapásainak nézésében. Szerette a tengert, mert melancholicusnak és titokszerünek tartotta. Az az asszonyka, ki iránt érdeklődni látszott, s kivel most együtt volt, első találkozásuk alkalmával ugyanazt a hatást tette reá, mint a tenger. Napról-napra azonban azt tapasztalta, hogy a nő, kiről azt hitte, hogy vele rokonlelkü, mind jobban és jobban hidegedett irányában. Az egykori pillanatnyi érdeklődés nem bírt lelkében mélyebb gyökeret verni, lemhez jutottak. A férfi észrevette, hogy a ki iránt érdeklődik, az nem azért udvaroltat magának, hogy elűzze a báli est unalmát, vagy talán, hogy valakit lépre csaljon. Kiválasztottja arcvonásairól leolvasta a sentimentálizmust, le a vágyódást, mely valami isme retlen felé irányult. Mig a nő lágyan, csengően beszélt, a férfi bámulva nézett reá. Előtte ugy tünt fel, mint az északi mythosok istennője, ki félig nő, félig tündér. Aztán meg mily jól illett arcvonásaihoz az a kedves mosoly, mely elárulta, hogy mennyivel boldogabb, a miért a bálon nem kell táncolnia, hanem a helyett az időt kellemes társalgással tölti el. Másnap reggel a férfi elhagyta a vidéki várost, hol a bál volt s a hová csak véletlenül tévedt volt be: Ekkor az ő imádottja utjai ketté ágaztak: neki jobbra, a nőnek meg balra kellett mennie. Mindketten szivükbe zárták egymás kedves képét, emlékét de szerelemre nem gondoltak. — Szivük egymásért dobbant, de arra nem gondoltak, hogy valaha egymáséi lehetnek. Társaságban látogatásoknál, színházban sok nőt látott a férfi. Az egyik rész szőke, fekete szemű, a másik gesztenyebarna haj . . . de egy sem tetszett neki, mert mindnyája mozdulataiból, beszédjéből észre vette, hogy egyedüli céljuk a férfit lépre csalni, vele egybekelni s aztán papucs alá helyezni ... Az ő kiválasztottja nem olyan volt. * * * A véletlen egy tengeri fürdő felé vitte útját. A mint odaért, meghallotta, hogy az a bizonyos nő is ott van. Erre valami szokatlan hideg borzongatta végig a hátát. A hir, hogy a nő ott van arra bírta, hogy hosszabb ideig időzzék a fürdőn. Azt is hallotta, hogy a nő rendesen a tenger partján szokott sétálgatni, kiment ő is, hogy találkozzék vele. Gyönyörű nyári est volt; a leáldozó nap megaranyozta sugaraival a habokat s a tenger vize felett lebegő párákat. A rekkenő meleg mindenkit bágyadta tett. A sétáló nők sokasága folyton növekedett. Szemeivel kereste azt a nőt; kivel egyszer egy báli estéjét oly pompásan töltötte el. Beesteledett. Hűvös lett. A parton tolongott a sétáló publikum, s felette érdekes volt nézni, a mint a „beteg asszonyok" kacérkodnak a „beteg urakkal". Végre megpillantott a mi emberünk egy fess, fiatal asszonykát, hosszú keztyüket viselt, a napernyő oly jól állott puha fehér kacsóiban. Szive hangosan dobogott. Megis: merte. A nő feléje közeledett, anélkül, hogy megismerte volna. Egyszerre azonban megállt előtte s szólt: — Hát ön az ? A viszontlátás ez első pillanatában mindketten meglepetten állottak.