Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-04-16 / 16. szám

III. évfolyam Pápa, 1093. április 16. 16. szám KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. Aszfalt vagy cement. A legutóbbi városi közgyűlésen járdáink aszfalt vagy cementtel való burkolatának fontos és városunkra nézve nagy befolyású kérdése keltette föl az érdeklődést. Volt alkalmunk a közgyűlésen pro és kontra diktiókat hallani, azonban döntő határozat nem hozatott. Hisz ez már nálunk igy szokás, hogy minden fontosabb tárgyat előbb cifrán megformázott, de tartalmatlan beszédekbe göngyölik s azután elégikus szónoklatok között tranzsírozzák szét a zöld asztal mellett ülő urak és képviselők. Ez esetben is igy történt. Habár az állandó választmány javaslatát, mely szerint az aszfaltirozás a megkezdett járdáknál folytattassék és csak a megjelölt mellékutcák legyenek cementtel burkolva, a képviselőtestület többsége elvetette, de minthogy ezen javaslattal szemben a felszólalt képviselők konkrét javaslat beadását elmulasztották, ezen ügyben a legközelebbi közgyűlés lesz hivatva dönteni. Vonják le az illető képviselők ezen mulasztásért a konzequentiát, mi csak a dolog lényegére akarunk néhány szóval reflektálni. Tudvalevő dolog, hogy járdáink burkolatára két ajánlat adatott be. Az aszfalt társaság négyszög méterenként 3 frt 50 krért, Kolin cementgyáros pedig 2 frt 50 krért. hajlandó elvállalni. A szakértők véleménye szerint pedig ugy az aszfalt mint a cement tartósságra nézve egyformán előnyös járdák burkolatára. Minthogy pedig fentiek szerint a cement burkolat egy forinttal, tehát tetemesebben olcsóbb mint az aszfalt., csak csodálkozásunknak adhatunk kifejezést, hogy az állandó választmány a közgyűlésnek olv javaslat elfogadását ajánlja, mely városunk határozott anyagi kárára céloz Azok a képviselő urak, kik az aszfalt mellett emeltek szót s a megkezdett járdák folytatólagos aszfaltirozását szépészeti okokból pártolták, nem gondolták meg eléggé, hogy nekünk első sorban járható járdára, másodsorban olcsó és tartós járdára s csak harmadrendű kérdés lehetne a szép járda. Mert ha valahol ugy Pápa városában volna erre a legnagyobb szükség. Járdáink, ezek ritkítják párjukat. Városunk legnépesebb utcáin, oly rossz, nyaktörő kövezet van, milyent egy vidéki városban sem lehet ma már találni. Egyik lyukból a másikba lépve, a középkori inquizitori kínzások midennemü fájdalmait át kell érezni. A kit ily utcáknak taposásával vert meg a sors; hát az csak biztosítsa be az életét és mihamar csináljon végrendeletet. Azok a képviselő urak pedig, kik az állandó választmány javaslatát azon indokból fogadták el, hogy a megkezdett aszfaltirozásnak cementtel való folytatólagos burkolása kirivó ellentétet képezne, ezen argumentum oly elenyésző csekélv, ha figyelembe vesszük, hogy ezen járdák aszfaltirozása körülbelül 2000 négy szögmétert tesz ki. s igy mintegy 2000 forinttal olcsóbb a cementtel való burkolat mint az aszfalt. Azt hozta fel a polgármester ur a cement vállalkozóval szemben, hogy az illető nem lesz képes kötelezettségének eleget tenni. Nos engedelmet kérünk, ily nyilatkozattal fellépni akkor, midőn a vállalkozó szerződésileg megfelelő kauciót bocsájt rendelkezésére a városnak s teljes garantiát nyújt a felvállalt, munkával szemben, nem hogy nem helyén való, de személyes rosszakaratot involvál. Ezen érvelését polgármester urnák el nem fogad hatjuk. El nem fogadhatjuk pedig már azért sem, mivel ha vaTÁRCZA. W. Honorhoz ! (Színházban.) Nevét a publikum, Jókedvű mindenki. Oh, csak én szei'etnék, Máshol — nem itt lenni. Oly nehéz a szivem, Nyomja a nagy bánat; •— Szeretnélek látni, — Meghalok utánad. Vége a játéknak, A közönség széled Az előcsarnokban — Megpillantlak téged. És amint ott állasz, — Titkon rám tekintve! Megkönnyebiil lelkem, Könny szökken szemembe. Trobadour. Hogyan lettem én háziúr? 15634! Tudják-e, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy mit jelent ez a szám ? Biztosra veszem, hogy nem tudják. Nem tudják pedig azért, mert az arczomról le nem olvashatják, én pedig — megsúgom, hogy ez az én Achilles sarkam — nagyon titoktartó ember vagyok, ki kérem annyira titoktartó vagyok, hogy még az anyósom is reám meri bizni fiatalkori titkait és kérem — pedig ez nagy szó — megbízik bennem és nem fél, hogy a világ előtt kompromitálom. Tovább megyek. A" titoktartás annyira természettemmé vált, hogy sokszor midőn hivatalba menet a feleségem megkér! mennék be a divatárus boltba, hogy küldjék haza az uj kalapját, ezt a bizalmas titkot a világért sem árulnám el senkinek. Ez a titoktartási mánia vélem született. Jól emlékezem rá, hogy még iskolás gyerek koromban is titokban tartottam leckéimet és ha a tanító felszólított, a világ minden kincséért sem árultam volna el belőlük egy betűt sem. Később midőn már a gymnasiumba kerültem, nehezen sikerült a leckéket titokban tartanom, mert a papa egy átkozott praeceptort vett mellém, a ki azután kitudakolta a titkot belőlem, — hanem azért volt titkom elég. Nagy kincsért nem árultam volna .el akkor, hogy a praeeeptor ur, mikor — szerény véleménye szerint — senki sem látta, nagyokat csipett a szobaleánynnk piros pozsgás arezáján; meg némelykor, midőn — ismét szerény véleménye szerint, — éh a leckét magoltam, a praeeeptor ur rózsaszínű papirosokra kurta-soros verseket irt, melyekben nagyon gyakran szerepelt az „Ah" meg az „Oh" szócska. Mindezen dolgokat én persze hűségesen titokba tartottam. Így fejlődött bennem a titoktartás szenvedélye valóságos ösztönné, csakhogy ennek a szép tnlajdonságomnak mindeddig kevés hasznát láttam. Ahol hasznomat vehették volna, a diplomáciai pályát értem, oda nem alkalmaztak, mert — azt mondják —- arra születni kell. Hiába erősítettem, hogy én sem a földből nőttem, mint a gomba: nem használt semmit. Pedig sajnálhatja Európa, hogy nem én intézem a sorsát. Ha teszem azt, én lettem volna franczia nagykövet, az újságok bizonyosan két esztendővel hamarább irtak volna a Panama botrányról. Később újságíró lettem. No itt már