Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-04-02 / 14. szám

De az a békés, csendes, sima líép csak látszat volt; olyan, mint mikor a tenger felszine csendes s alul forong, háborog a fenék vize. Az elszunnyadni látszott ellentétes érdekek a sima, hullámtalan kép alatt forrongtak, állandó mozgásban tartották a rokon elemeket és készültek a tömörülésre nagy csendben, szinte titokban, hogy annak idején annál vehemensebb erővel, annál váratlanabb megrohanással kezdhessék meg azt a harcot, mely immár a küszöbön van. Isten tudja hova fejlődnek ezek a mi mostani viszonyaink s hova juttatják nemzeti társadalmunkat éppen akkor, mikor a nemzeti törekvések áramlata azt követelné, hogy lelkünk, szivünk, erkölcsi ós anyagi erőink teljes odaadásával támogassuk azokat a mozgalmakat, mik az egész nemzet megizmositását czélozzák, mikor egy gondolattal egy szivdobbanással kellene kön'llállanunk a közös eszmények, a nemzeti létérdekek oltárkövét; mikor minden kisebb érdekünk föláldozásával, mellőzésével kellene ölelkeznünk az édes haza és az egész politikai nemzet érdekében. Nagy átok rajtunk, hogy ily körülmények között verdesik legerősebben a nagy magyar társadalom épületét a békétlenség hullámai. Az ujabb reform-törekvések áramlata és konzervatív szellem fordultak egymás ellen és küzdenek most még csak gyönge előőrsi csatákban; de már ebből is biztosra vehető, hogy — ha a mindeneket intéző, hatalmas Istenség el nem vezeti valami csodás módon a hazánk fölött megtorlódott felhőket — az előbb utóbb kitörő csata-zivatar irgalmatlanul meg fogja rázni nemzeti társadalmunkat. Ez az, a mitől valóban félhetünk, a mi szorongással töltheti el szivünket; a mi felhőt vet homlokunkra is, gondokkal árnyalja be lelkünket most, midőn minden áron haladnunk kellene; midőn a nemzetközi általános békés törekvések alatt évtizedek mulasztásait volna alkalmunk pótolni nagyobb erőfeszítés nélkül is. Nem kellene hozzá egyéb, mint egészséges, békés társadalmi állapot, összetartás, erőteljes közszellem. És épen most van bomlófélben e fontos tényezők mindegyike. A munkára hivatott erők nemcsak széthulllak, hanem egymás ellen fordulnak; a legszentebb törekvéseket nem az elvek szempontjából mérlegelik és Ítélik meg; előtérbe nyomulnak minden vonalon a parcialis érdekek; és hátul, a legszűkebb, legészrevétlenebb, legsötétebb sutban kénytelen meghuzódni a legszentebb, a minden fölött álló közérdek: a haza ós az egész politikai nemzet érdeke. Annyi bizonyos, hogy azok, kik a már erős hullámzásban levő társadalom békétlenségét bárminő érdekből növelik, előmozdítják, ugy tekinthetik működésüket, mintha önmaguk ellen fordítanának gyilkot s önmaguk dobnának üszköt hajlékukba . . . Voltak már nehéz idők a magyar nemzet életében s ezek között — bár a látszat még nem mutatja — nem utolsó helyen áll a mostani. Az elkeseredés a társadalom egyes táboraiban elég nagy, a harcvágy sem áll* valami alacsony fokon s azok, kik elégmélyen belelátnak a helyzetbe, kik mindegyik tábor híveivel érintkezve, egész természeti nagyságában látják a kölcsönös ingerültséget és elkeseredést — bizonyára nem ok nélkül várják elborult homlokkal a fejleményeket.. Teljes reménytelenséggel kellene néznünk a fejlemények és azok kibontakozása elé, ha az egész ország viharos története meg nem vigasztalna bennünket legalább némileg azzal, hogy éltünk át mi már nehezebb időket is; sokszor már bizony bizony közel volt ahhoz, hogy teljesen megássuk Mariskára, ki mint egy bűnös, horgasztotta le szőke fejecskéjét. — No és aztán? — biztatta liózsika. — Hát mikor már egyszer megcsókolt, akkor, akkor — — — — Akkor megcsókolt másszor is, segítettem én udvarias toleranciával. Mariska félig szomorúan, félig pajkosan mosolygott. — No és mi lesz? Mit gondolsz? — Én nem gondolok semmit, csak szeretem, kimondhatlanul szeretem ! Megint csend lett. Eszembe jutott, hogy a házi kisasszonynak lehetnek kellemes oldalai is és kimentem a szakácsnét a vacsora ügyben interpellálni. Mikor ismét beléptem, Rózsikát és Irént heves feleselésben találtam a felett, melyikük szerelmesebb, regéuyesebb, ideálisabb. Mariska nyugodtan ült helyén, mint versenyen kivüli jury-tag. —- Hiszen te nem is őtet szereted, hanem a nagybátyáit, hadarta méltatlankodva Rózsika. — Hát nem is szeretek osak bele egy emberbg. mert a kesztyűit Baliczkynál veszi és a 140-es fiakkeren jár, vagy mert Bockszivart szí. — Te még csak azért szereted, mert elvesz! — Örökké fogom szeretni, nem mint te, ki már jövő héten kiábrándulsz. — Irigy! — Vaskalapos ! — Ha szóhoz hagynátok jutni, én azt indítványoznám, ismerjük el, mint legszebb, legnemesebb érzelmet a Mariska szerelmét; ő nem számit, nem mérlegel, nem kaczérkodik, csak szeiet! — No hallod! Csak nem gondolod igazán? Ah! ő maga sem hiszi! És valóban , Mariska nagyra nyitott szemekkel nézett reám, mintha azt kérdezné: komolyan beszélsz? Én pedig abean a pillanatban elhatároztam, hogy leirom ezt az egész beszélgetést, ugy ahogy volt: ítéljék meg nálamnál okosabb, tapasztaltabb emberek, melyikünk ezerelme hát a legszebb, a legvalóbb, a legönzetlenebb; persze a magamét kivéve, mert az ... oh az . . . ! Arról majd máskor szólunk. kezünkkel a saját sírunkat; de mindannyiszor a veszedelmek legnagyobb veszedelmében mejelent és jobb útra térített, megmentett bennünket a nemzetőrző Isten által közénk küldött jogérzet szelleme. KARCZOLAT. Az uj redakció. Most tudom csak felfogni, mily nagy kellemetlenséggel jár a költözködés. Eddig mint garcon ember ha lakást változtattam, összeszedtem (jobban mondva a szobaleánynyal összeszedettem) cók mókomat, beletömtem a bőröndbe s már egy fél óra múlva az uj lakásba voltam. Másnap ugy éreztem magam az uj otthonba, mintha már éveken keresztül ott laktam volna. Nem ugy van ez most. Habár jelenleg is garcon ember vagyok, nem kell bútoraimat szállítani, de ennél sokkal nagyobb baj az, ha a szerkesztőséget és nyomdát kell változtatni. Már pedig velem mind a két eset megtörtént. A lakásomat el kellett hagynom, mert nagyobb urat kell szolgálnom, a nyomdát meg ott kellett hagynom, mivel a nyomdatulajdonos egyrészt azt nem akarta nyomni, amit kéziratba adtam, másrészt meg olyasmit is nyomott a mit kéziratba sem adtam. Igy tehát a kölcsönös bizalom kényszeritett válni a megszokott helyről. Eleinte azt hittem, hogy ugy mint régente az uj lakással hamar megbarátkozom, a nyomda változással meg meggyülik a bajom. Ép ellenkezőleg történt. A lakásomat sehogy sem tudom megszokni. Az íróasztal nem jó helyen áll, a papírkosarat nem tudom a kezemhez alkalmazni, hiányzik valami, magam sem tudom mi. A nyomdában azonban találom fel magam legjobban. Aki ismeri a vidéki journalista életet az fel tudja fogni azt az érzést, midőn azt mondhatja, hogy a nyomdában jöl érzi magát. Féltem, hogy nehezen fogok elszokni a Móric gyerektől, meg a régi nyomdaszemélyzettől, mert mi tűrés tagadás, ha sokszor ki is hozott a türelmemből folytonos zaklatásával ; de mégis csak szeretem a gyereket, féltem tőle mint a tűztől s mégis neki köszönhettem sok alkalommal, hogy idejekorán elvégeztem teendőmet. Most nincs Móricz gyerek, de van kedélyes nyomda helyiségem. Nem zaklatnak kéziratért, mert ott írok addig, míg el nem végzem munkámat. Nem küldik cenzúra alá máshoz czikkeimet, mert egyrészről a nyomdatulajdonos felvilágosithat esetleges téves felfogásomról, másrészt a felellőséget egyszer s mindenkorra magamra vállaltam. Munkatársam is akadt. Az „Az hirlik" rovathoz, a kis Olgácska ad elvétve anyagot, sőt az uj donsági rovatba is belekontárkodik. A szedőgyerek sem hajszol, hisz mindig a nyakán vagyok, de azért ő neki is kijutott valami a jóból. A reggelre ígért kéziratért rendesen el kell jönnie lakásomra, de rendesen a kézirat helyett engem talál csak, — engem is — álomba merülve. Ugy annyira tudja már a regulát, hogy már nem is a kéziratot hanem a felkelésemet kéri. A régi nyomdában ide oda küldözgettek egyik helyről a másikra írni, nem volt állandó helyem, itt már egész máskép van, asztal van oda állítva részemre, nem háborgat senki, még a gyerek is csak ugy lopva szedi el lassanként a tele irt kutyanyelveket. De nem akarom Önöket tovább is untatni a nyomda és szerkesztőség titkaival, hisz ezeket már több izben lehetett alkalmuk sokkal érdekesebben és jobban ilusztrálva olvashatni. Czélom csak az volt, hogy ha jóbarátaim vagy Ösmerőseim óhajtanának velem napközbe valamit közölni, ne lakásomra menjenek, mert ott sehogy sem találom fel ma-