Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.

1892-09-25 / 53. szám

ményekkel, hősiességei, dicsőséggel ós gyász­szal teljes darab, a mely időszak mestere kell, hogy legyen nemzetünk életének mindenha, hacsak nyomorultul elveszni nem akarunk. (Helyeslés.) Mert nekünk ez a név jelenti azt az időt, midőn egyenlő lett a törvény előtt e haza minden polgára, midőn lehullt a job­bágy lábáról a bilincs, mely őt a földhöz, a röghöz köté, midőn ledőltek a falak, a me­lyek a nemzet millióit a jogoktól elzárták, a mikor megjelent e hazában — a költővel szólva .Istennek leánya drága szűz szabadság." Jelenti az időt, midőn „felkelt rab­ágya kispárnáiról a beteg megzsibbadt gon­dolat* , — szabaddá lőn a sajtó ; jelenti azt az időt, midőn az ifjú Ma­gyarország törvényhozója a szabadelvű alko­tásokkal bámulatba ejté Európa népeit; jelenti azt, a midőn a nemzet ez alko­tások védelmére kényszerítve — kardot ragadott; jelenti azt az időt, midőn két nagy ha­talom seregeinek százezreitől, és a haza ti­zenuégy pontjáról ellene támadt elámitott lá­zadóktól megrohanva másfél éven át örök di­csőséggel küzdötte világcsudália harczait; jeleuti azt az időt, midőn, ha a honfi „szertenézett, nem leié honját e hazában," ha­nem a külföldön kelle azt keiesme, a magyar nevet tiszteltté, a magyar embert ked­veltté, a magyar ügyet rokonszenvessé tevő emigratio körében, a melynek szintén ő volt lelke és vezére. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) De mit folytassam tovább, a mit úgyis mindenki tud; mit emiitsem, hogy nemcsak a multak, de a jelen történetében is orosz­lánrésze van e korszakot alkotott férfiúnak. Mert akár a nemzet sorsán aggódó államfér­fiúi, akár a nagytudóst, a kiváló és az Ő élet­korában páratlan jelentségü stylusát tekiut­jük, kinek bámulatos tanulmányát szavakkal eléggé nem magasztalható foimában látjuk testet ölteni mindennap, — mindenütt ott az isteni szikrs, mindenütt ott a nagyság ama bél) ege, a mely előtt meg koll hajtani fejőt mindenkinek 3nkénytelenüi is. (Igaz! ugy van!) Ám nemcsak pietással tiszteli a magyar Kossuthot, nemcsak büszkélkedik a század e nagy, már életében legendaszerü alakjával, — hanem szereti is Őt, a rajongásig szereti. Az ő neve él a magyar nép ajkán és szivé­ben, örömben, bánatban, a csüggedet óráiban s akkor is, lia a lelkesedés érzelmei ragadják el. Vagy tudunk-e kepzelni nemzeti ünnep­séget, a bol fel no hangzanék a dal: Kossuth Lajos azt üzente ..... S ha vigadunk, mint a magyar általában sirva vigadunk, nem őt vigasztaljuk-e: Ne sirj, ne sirj Kossuth Lajos ! És ha a csüggedés ül kebleinkre, ha ugy érezzük, mikép közdolgainkban hatalmas segitségre lenne szükségünk, őt hivjuk : Gyere Laza Kossuth Lajos ! (Éljen, éljen!) Én nem hiszem, hogy a történelem még egy példát képes lenne felmutatni ilyet, hogy létre tudna hozni még egy embert, a ki az volna nemzetének, a mi nekünk a mi édes apánk : Kossuth Lajos. ("Éljenzés.) Minket, a kik ide összegyültünk, ugyan­azon érzelmek hoztak össze, a melyek e na­pon, midfra hazánk nagy fia 90-ik évét tölti be, az egész nemzetet átlengik. Nem csupán a kötelességnek, de a szeretetnek oltárán is áldozurl; mi ünneplők. És mivel tudom, hogy nincs ebben a teremben, de nincs tán Pápa város/tban sem gondolkozó ember, a ki ve­lünk, a ki velem e perezben együtt ne érezne, imádáágszerü fohászkodással kivánom, hogy Kossuth Lajost, ki hazánk politikai, társa­dalmi és közgazdasági átalakulásában a nem­zet eloharczosa, vezére volt, a magát hazájáért feláldozott nagy polgárt, a nagy tudóst és kiváló irót, e szerény városnak díszpolgárát, Magyarország volt kormányzójátde mindenha örök büszkeségét, az Ibten, a nem­zetek Ura, bámulatos szellemi ereje teljessé­gében, kitűnő testi egészségben, a mi örömünk­re, a mi büszkeségünkre, a mi dicsőségünkre s a mi vigasztalásunkra még igen soká éltesse! Éljen Kossuth Lajos I (A közönség fel­állva a szónok felé fordul, éltetik Kossuthot fa üdvözlik az ünnepi szónokot.) A szónoki remek elmondása után sokáig annak felemelő hatása alatt voltak a megjelentek. — Szóltak még : Nagy Boldizsár a városi főjegyző, ki Ma r­tonfalvayt éltette ; T e u f f e 1 Mihály ajánlja, hogy Kossuth-hoz a vá­ros közönsége nevében sflrgöny menesz­tessék. Ez szintén Martonfalvay fogalma­zásában igy hangzik : „Kossuth Lajos urnák Magyarország egykori kormányzójának Turin, Via dei Mille. Pártkülömbség nélkül egyesülve hazánk nagy fia, Magyarország legnagyobb büszkesége, örök dicsősége ünneplésében, a legmélyebb tisz­telettel és kiolthatlan szeretettel üdvözlik a haza legnagyobb fiát, városunk díszpolgárát Pápa város polgarai." Ezután J u t a s s y köszöntötte fel Makó színigazgatót és társulatát, kik az ünnep fényét oly hatalmasan emel­ték; B a g h y a szinészek nevében él­tette Kossuthot; id. P a á 1 István a jelenlevő kormánypártiakat, Lazányi a meg nem jelenteket élteti, K i s Ernő tanár a honvédszobor ügyét penditette meg, majd Lazányi a hazafias fiatal­ságra emeli poharát. — A közvacsora 12 órakor ért véget s az azon résztve­vők számos mulatóhelyen hajnalig éltet­ték Kossuth apánkat. így a Graf­kávéházban a függetlenpártiak közt T e u f­fel 1V 2 órán át az összetartásra és a nagy eszmék iránti hódolatra buzdította a hiveket, id. P a á 1 Kossuthot, Hor­váth a független sajtót, J u t a s s y az iparosokat és ugyanő Mészáros rkptányt köszöntötte fel. Ekkor már későre járva az idő, hazatávoztak azon elhatá­rozással, hogy a másnapi utcafelszentelé­sen tömegesen megjelennének. Másnap délelőtt folyt le a tulajdon­képpeni ünnepély, mely aszó 1-utcának Kossut h-Laj osutcára való el­nevezésében állott. A „legöregebb mame­lukok" sem emlékeznek arra, hogy Kos­suth napján a városházáról indult volna ki zeneszóval, zászlóval — körmenet. Pedig ugy volt : Könnyek gyűltek sok ha­zafiak szemébe, mikor F o s z á k bandája szívvel-lélekkel rázendítette azokat az in­dulókat, melyek minden magyart lázba hoznak. Tizenegy órakor taracklövések közt pontban indult el a néptömeg ren­dezett sorokban a főtéren át a volt Szél­utcába. A kapuszin alatt áthaladva értek t. M a 11 u s G-yörgy sarokháza elé, hova az egyetlen ideiglenes tábla felszegezése volt a programban. Itt egy emelvényen Nagy Boldizsár a városi hatóság nevében beszólt s átadta az utcát és jelzőtáblát a közönségnek. A beszéde végén felhangzó riadó éljenzaj lecsillapulta után Teuffel Mihály lépett u emelvényre és hosszú, lelkesítő szónoklatban, Deák-Széchenyi és Kossuthot méltatta és három legnagyobb­járól elnevezett utcát a lakósság nevében átvette és azt egy hatalmas babérkoszorúval övezte körül. A „Hymnus" eléneklése után a körmenet Mészáros rkpitány terve szerint bejárta a sétateret ós a Deák-ut­cát s a főutcán át visszatért a városhá­zára, hol ismét Nagy főjző röviden ajánlotta e nagy nap emlékének megőri­zését, mire a tömeg hazatávozett. A lel­kesedés óriási volt városszerte. A földmlves Veszprémme­gyélieu. A.cséplés elmúlt, a gabonát is eladják már, a szüretnek meg amúgy is kevés jelen­tősége van már, egy — két hétig tartanak a szántási — vetési munkálatok ; aztán kö~ vetkezik a téli idő, a mikor a magyar ember nem dolgozik semmit. Alig van erőteljesebb nép a föld hátán a magyarnál, Azt se mondhatni, hogy lusta volna, de azt látja mindenki, hogy keveset dolgozik. Május — junius hónapokban ültet, kapál egynehány holdacskáján a parasztgazda, aztán az aratást végzi, dolgozva kora hajnal­tói késő estig, mint a barom. Kukoricatörés után pedig októbertől kezdve egy egész hosz­szu őszön, télen és tavaszon át ölbe rakja a kezeit, pipázva gunnyaszt a kemence melletti szurdékban, kocsmába jár politizálni, vagy tén­fereg a háza táján, és közben dédelgeti azt a pár rongyos malacát, a mely ellátja minden­nel, a mire szüksége van: hússal,zsirral ós sza­lonnával. Néha mulat is a mikor bucsu, vagy disznótor van. De hogy 6—7 hónapi hosszú idő alatt keresne egy pár forintocskát a keze munkájával, annak még a gondolata is távol van tőle. Megyénkben alig van 8 — 10 holdas parasztbirtok, a melyet adósság ne terhelne. Ennek részleteit a termésből kell fizetni. Hova lesz az a 80 — 100 forint, a mit rendesen váltóra vagy intabulációra fölvesznek ? A felelet egy szó : elkallódik. Mert hogy beru­házásokra lenne fordítva, arról szó sincs. A mi népünk hallatlanul pénztelen. Az adót, részletfizetést ós más egyéb adósságokat ki­szorítja a termésből ugy a hogy, aztán lézeng hónapokon át egy gara* nélkül, és csinálja az adósságot takarékpénztárnál és a zsidónál. Az élete csupa nyomorúság. Ha már pénzt nem keres, legalább tenne — venne valamit a háza körül, hogy egy kis kényelmet sze­rezzen magának is, a családjának is, de mind' ezt nem éri föl észszel. A legprimitívebb ké­nyelem iránt sincs érzéke. Ilyen a mi földmives gazdáink élete fo­lyása, a mikor jó termése volt. Hát akkor mit csinál, ha a jég elverte mindenét, vagy más elemi csapás megfosztotta a vagyonkája nagy részétől ? Akkor is ugyanezt csinálja, csak nagyobb kölcsönt vesz fel, ha adnak még neki. A házi iparról fogaima sincs. Azt hiszi és vallja, hogy csak a mesterembernek való az. Ha adsz neki 1000 darab selyemhernyó­petét, és azt mondod: ezeket gondozd, ápold, igy és igy bánj el velük, a fiad, vagy lányod időtöltésből is elvégezheti, aztán augusztusban ennyi ós ennyi forint üti érte a markodat: bizonnyal azt feleli rá; uram, ez nem nekem való. Hát még, ha magának kellene a peték után járni ? Itt van a kosárfonás, len és kender-vá­szon-szövés, zsákszövet készítés, bot ós eser­nyőnyél csinálás, szalmaoikkek fonása és a többi számtalan kézimunka, a mely jelenték­telen, vagy épen semmi tőkebefektetéssel nem jár, csak a család tagjainak keze munkája szükséges hozzá. Milyen szép volna egy télen át naponkint csak 30—40 krt is igy keresni 1 Hány család van Yeszprémmegyében, a mely egész télen át nem keres be ennyi pénzt! A házi iparnak nagy jelentősége van Oroszországban, hol rendkívül virágzik, közsé­geknek egész sorozata foglalkozik vászonszö­véssel, bőrgyártáss?', ép a házi ipar által, mely iparágak a fejlődés legmagasabb fokára emel­kedtek. A házi ipar azonban bizonyos elméleti oktatást igényel, melyről az iskolának kell gondoskodni. Azonkívül a gazdasági egyesü­letnek, mely a föld termőképességére és az állattenyésztés emelésére s virágzására nézve nevezetesen megyénkben már üdvös eredményt ért el, kellene kezébe venni, terjeszteni a házi ipart, mert gazdasági egyesületeinknek nemcsak gazdasági feladatai vannak, hanem nemzetgaz­dászati s kulturális céljai is. Azoknak kell rajta lenni, hogy a házi ipart minél inkább elterjesszék, illetve megteremtsék s e tekin­tetben legelőnyösebb a szövőipar megteremtése, melyben a parasztgazda egész családjával

Next

/
Thumbnails
Contents