Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.

1892-09-18 / 52. szám

— Rabiöviiág Veszprémben. A vámosi ut mentén csütörtök este az utászház környé­kén kirabolták és meggyilkolták Kötél Imre vámosi gazdát. Nyolc frtot és egy lópaszszust raboltak ei tőle. Az éledező rablóvilági szerep­lök elfojtására a megye erélyes intézkedé­sekre készül. — Biróválasztás Devecserben. Folyó hó 14-én ejtették meg Devecserben a tisztújítást, mikor is az öt jelölt közül Beek János takarékpénztári igazgatót egyhangúlag városbiróvá, Peszmeg Józsefet törvénjbiróvá, Gerecs Antalt pedig köz­gyámmá választották meg. Ezenkivül 5 elöljárósági tagot is választottak. — Viszatérö honvedlovak. A honvédlo­vak egy hónapja, mely alatt tényleges katonai szolgálatot teljesítőnek, e hó 18-án véget ér. Akkor újra visszátérnek békés polgári foglal­kozásukhoz, a esézák elé s a harczi paripák* ból megint szerény igavonó állatok lesznek. Erről értesitik a katonai hatóságok mindazo­kat, a kik honvédlovat tartanak s kik e hó 18-án már újra birtokába jutnak az egy hó­napig nélkülözött jószágoknak. — Országos vásárunk kedden ós szerdán nem mondható sikerllltnek.A marha vásár meg éppen silány volt. Felhajtás és vétel úgyszólván a minimumra csökkent. — Czigánytempöra I Kolompár Károly laki czigány egy alkalmas kocsikast válogatott ki magának Hirsch Náthán fakereskedo hosszu­utczai üzletében. Feltette kocsijára ós csak azután szólt onnan le nugy büszkén : — Hogy ez a kocsikas ? — Két pengő forint az ára ! — volt a felelet. — No hát akkor az Isten áldja meg ! — kiáltott vissza a czigány, mikor a lovak közé csapott és elvágtatott. Másnap elfogta a pápai rendőrség a viczczes czigányt ós átadta a járásbíróságnak. — 350 kOCSi jég van összesen Pápa városában. A közegészségügyi in­tézkedések megtétele közben összeirás foly­tán jutottunk erre az eredményre. — Az izr. ünnepek. Izraelita polgártár­saink jövő csütörtökön ós pénteken ünneplik az uj óv beköszöntését. Vallásos ájtatossággal fogadják e napot mindanüyian; az üzleteket zárva tartják, ami bizonyos ünnepies szinezetet kölcsönöz a városnak. Az izraeliták számitása szerint a jövő év a világ megteremtése óta az 5652-ik. — Betörő bandát szervezett vagy 12 különféle mesterséget tanuló inasgye­rek. Ezek aztán szerdán éjjel az itt el­árusító R á t h József bécsi bazártulaj­donos fabódéját feltörték ós onnan babá­kat, tálczákat és hamisgyöugyöket vittek el. A tulajdonos vacsorájáról visszatérve észrevette a lopást ós a banda tagjai : Szűcs József, Nggy Lajos, Geíling Jó­zseffel élükön hefogattak. — Szabadságharcunknak Budapesten a vigadóban levő kiállítási rendezősége a legjobb hazafiak figyelmébe ajánlja a kiállítástól meg­rendelhető életnagy Kossuth-képeket és szob­rokat, mert ezek eladásából befolyó összegek dicső szabadságharcunk nagyszerű gyűjtemé­nyének fenntartására lesznek forditva. Egy életnagy szooor 20—35 frt, egy életnagy kép CO, 150 ós 220 frt rámástól. A rendezőség tisztelettel kéri az illetőket, a kiknek 48— 49-es ereklyékről, képekről stb. tudomásuk van, hogy arról a fővárosi vigadóbeli 48-as kiállítást értesítsék. Mindazok pedig, kik ilyen tár­gyaktól megválni szándékoznak, küldjék Buda­pestre ereklyéiket, mert a 48-as kiállítás ren­dezősége az ereklyéket vagy megveszi, vagy Kossuth—Petőfi stb. életnagy és Szép képei­kórt elcseréli. — Vásárrendezés. A kereskedelmi mi­niszter rendkívül fontos rendeletet bocsátott ki, mely a vásártartás idejét szabályozza. A mi­niszter ugyanis, tekintettel a vásártartások kö­rftl észlelt visszaélésekre, szükségesnek találta a törvényhatóságok utján beszerzett megfelelő okmányok ós a szokásjog alapján határozottan megállapítani, hogy a községek az év mely nap­ján tarthatlak országos vásárokat. Az igy be­gyült és pontosan megálapitott adatok alapján a miniszter a vásárok törzskönyvét állította össze, mely egy vaskos kötetet képez és biz­tos utmutató lesz a községi vásárok megtar­tásának megállapítására. A miniszter a fenti rendeletben kimondja továbbá, hogy pótvásá­rok csak is akkor tarthatók, ha a vásár egy­általán nem tartatott meg, illetve kirakodás és helypénzszedés nem eszközöltetett. Végül a rendelet felelősség terhe alatt kötelezi az ille­tékes közegeket annak lehető legszigorúbb be­tartására. — 60 öves jubileum. Folyó évi szept. hó közepén ünnepli meg a n.-kanizsai könyv­kiadó Wajdits-czég üzletének60 éves fennállá­sát. Ezen üzletet 1832-ik óv szept. havában alapította a boldogult Wajdits János, ki e vi­déken első Üzletét, csakhamar kölesönköoytárat uagyobbitotta. 1858 aug. 1-ón fia Wajdits Jó­zsef vette át, ki a könykereskedést tetemesen alapította, jobb berendezésű 3 gyors­sajtóval ellátott könyvnyomdával, könykiadó­hivatallal ós hírlappal látta el; ő a vidéken a népies kiadványok megalapítója. Ki ne ismerné az életrevaló műveket: „Rajta fiuk vigadjunk", „Rajta lányok mulassunk", „Rajta párok tán­czoljunk". És ezenfelül vagy negyven más mtí, hozzá az egész országban elterjedt élezés és jókedvű naptárakat és végre a hírlapirodalom ő benne látja nestorát. — Ezen üzletet 1891 máicz. 1-én vette át József fia, ki az összes ágaival jelenleg „ifj. Wajdits József" czég alatt tovább folytatja. Kivánjuk ós óhajtjuk, hogy az elődei által alapított bővített üzletet soká vihesse ós emelhesse az irodalom ós csa­ládjának jóvoltára.;Legyen az ifjú erő városuk és vidékünk culturális haladására közelisme­rósben részesülő, koronázza méltó siker kitartó buzgalmát ós hazafias törekvését! — Tisza Kálmán, a — roszkedvü ada­kozó. Hogy mennyire távol állt a gyászos em­lékezetű kormányelnöktől a jókedvű adakozás, következéskép az Isten szeretete, ezt érdekesen illusztrálja az az eset, a mely vele a képvi­selőházban történt tavaly ősszel. A volt nagy­hatalmú ur mindenkitől kerülve és elhagyatva lézengett a folyosón, mint valami kisértet. Ekkor hozzálép Darányi Ignácz, a kezében egy árkus papirossal ós megszóiitja: — Kegyelmes uram, egy szegény temp­lom fölsftgitéséről van szó, kórlek adakozzal te is valamit. Tisza Kálmán fájdalmas ábrázatot csinált, mint mindig, a mikor nem az állam pénzéből, hanem a magáéból kellett adakozni. — Miféle templom az ? Kérdó kelletlenül. Darányi sietett Őt megnyugtatni: — Kálomista, kegyelmes uram ! A Tisza orczája a fölvilágositásra éppen nem derült ki, de mert ezalatt több kíváncsi képviselő gyűlt köréje, válaszolt Darányinak: — Megnézem, ha van-e aprópénzem. És élőkotorászta a bugyellárisat. Két da­rab öt forintos volt benne, egjébb semmúKihuzta az egyiket, akár csak a fogát és átadta Dará­nyinak, a ki tovább ment a gyűjtést folytatni. Ekkor M ikszáth Kálmán, a ki bele­pillantott a Darányi gyüjtoivébe, gonosz mo­solygással szóit Tiszához: — Kegyelmes uram, rosszul nézted meg a Darányi papirosát, mert azon református templomnak gyűjtenek ugyan, csakhogy ágos­tai reformátusnak, minélfogva te luteránus czélra adakoztál. Tisza Kálmánt majd a guta ütötte meg. — Igazán ? No ezt nem hagyom. Ezzel rohant Darányi után. Yagy husz embert megkérdezett, merre jár Darányi. Végre elcsípte. — Add vissza az öt forintot, én lute­ránus templomra nem adakozom. — De hiszen nem luteránus templom az, hanem a mint mondtam: kálomista. És Darányi megmutatta az ivet, azon rajta állt, hogy helrét hitvallású református templom, a mi csakugyan annyi, mint kálo­mista. Tisza Kálmán tovább oldalgott, de meg­látszott rajta, hogy mégis jobb szerette volna, ha az a templom luteránus lett volna és ő az 5 forintját visszavehette volna, — A belvárosi takárókpénztár részvény­társaság Budapesten beköveteli részvényeseitől a még hátralévő 70 százaléknyi befizetést oly­formán, hogy 30 százalók, azaz részvényenként 30 forint szeptember 20-ától szept. 30-ig, 20 százalék, azaz 20 forint október 30-ig és to­vábbi 20 százalék november 20-ától novem­ber 30*áig lesz befizetendő az intézet saját pénztáránál. A takarékpénztár 1 millió forint­nyi alaptőkéje eszerint f. évi november hó vé­gével teljesen be lesz fizetve. Az uj intézet, a mint értesülünk, már néhány nap múlva, szep­tember 15-én nyitja meg helyiségeit a IV. ker. Koronaherceg-utca 3 sz. alatti házban, ezzel megkezdve tényleges működését. — Üzleti kö­rébe a betétek elfogadásán, letét ós leszámíto­lási üzletén kivüi fölvette a Cheque és fol>ó számla üzletet is. Igazgatósága a következő: Alelnökök : Freiszleder Nándor ós dr. Mezei Mór. Igazgatósági tagok : Adler Lajos, Bucii­ruch Károly, Deutscb Samu, Ernyei Gyula, csongrádi Forgó István, Fűrst Jakab, Grün­baum Miksa, megyeri Krausz Lajos, dr. Mün­nich Aurél, budahegyi Pauer Leó, Steindl Imre, tanár és dr. Wagner Géza. — Vezérigazgató Székely Ferenc, a Pesti magyar kereskedelmi bank volt cégvezetője. Ezen nevek teljes biz­tosítékot nyújtanak az uj takarókpénztár meg­bízható és szakszerű vezetése iránt ugv, hogy joggal lehet remélni,, hogy az csakhamar mól­tó helyet fog elfoglalni a főváros pénzintéze­tei sorába. — „Kossuth-emlók" czimmel Clair Vil­mos hirlapiró emlékkönyvet adott ki, mely 18 képpel illusztrálva, behatóan ismerteti Kossuth életét ós szereplését a szabadságharezban. Az emlékkönyv tartalma a következő: 1. Kossuth Lajos élete (4 képpel). 2. Kossuth Lajos a szabadságharcban (4 képpel). 3. Kossuth ott­hona (2 képpel). 4. Kossuth családja (5 kép­pel). 5. Kossuth ós az angol diplomácia (2 képpel). 6. Kossuth nótája, 7. Adomák Kossuth Lajos életéből. 8. Kossuth a nép ajakán. 9. Kossuth gyermekei a fogságban. 10. Kossuth kezeirása. Ezenkívül hazafias költemények lesznek a könyvben: Incédi Lászlótól, Virág J. Belátói, Szabolcska Mihálytól, Rudnyánszky Gyulától, Kulcsár Ernőtől és Pósa Lajostól. A képek sorozata a következő : Kossuth La­jos legújabb arczképe, Kossuth iróasztata előtt, Kossuth szülőháza Kossuth anyja, Ihász Dá­niel ezredes, Kossuth arczképe 1848-ból, Kossuth fegyverre szólítja a népet, Kossuth kormányzóvá választatik, Kossuth diadalútja Pesten, Kossuth Lijos kézírásának fónykép­mápolata, Kossuth dolgozó szobája, Kossuth Lajos felesége, Ruttkayné-Kossuth Luiza, Kos­suth Ferencz, Kossuth Lajos Tódor, Kossuth Vilma, a szabadságharc katonai jelvényei és érdemkeresztjei, Kossuth fogadtatása Angliá­ban, Kossuth bucsuzása az angoloktól. Az emlékkönyv igen diszes kiállításban, gyönyörű czimképpel jelent meg, mely Eeisler J. buda­pesti köryvnyomdájában készült. A-s emlék­könyv háromféle kiadásban kapható: 1 írtos, 50 kros ós 30 kros népies kiadásban, s mint Kosssuth-ünnepi emlék, kiválóan ajánlható. Megrendelhető Clair Vilmos hirlapiró címén, Budapest, Ülió'i-ut 22. sz. alatt. — Városunkban meghaltak szeptember 10-16 ig: Glück Ignácz gyermeke, Zsigmond izr, 4 éves, Brighkór. Kovács Jánosné róm. kath. 68 éves, vizkór. Kovács Ferencz gyer­meke, Julianna róm. kath. 9 hónapos, bólhu* rut. Kavecz Péterné róni. kath. 86 óves, agg­kór. — Tenyészállat-kiállítás és löverseny Nyítrán. A „Nyilramegyei Gazdasági Egyesü* let" által Nyitrán október hó 8-án és 9-éü rendezendő tenyészállat-kiállítás és lóverseny bejelentési határideje szeptember 15-ig meg' hosszabbittatott, azontúl bejelentések el nem fogadtatnak. Az ország minden részéből tör­ténnek tudakozódások a kiállításon bemuta­tandó s esetleg itt vásárolható tenyészanyag iránt, nagyon helyes ennélfogva, hogy a kiállí­tás második nápján rendezendő lóversenyen leginkább nyitra , bars-, pozsony- és komá­rommegyei lótulajdonosok fognak résztvenni. Bejelentési ivek a „Nyitramegyei Gazdasági Egyesület 1 4 titkáráuál Nyitrán kaphatók, a kiállításra készülő idegenek kéretnek ugyanitt jelentkezni, hogy elszállásolásukról gondos* Mm Meim*

Next

/
Thumbnails
Contents