Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.

1892-11-20 / 61. szám

második évi. Pápa, fl§tl$ november 61. sxám. Közérdekű független hetilap. — Megjelenik : minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések Kéziratok viasza nem adatnak. és nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban. Legyünk óvatosak! A legutóbbi városi közgyűlésen az állandó választmánynak ide-oda kapkodó s magán érdekeket előmoz­dító eljárása, — amennyiben egy már két izbeni javaslattal szemben, egy homlok egyenest ellentmondó ujabb vélemény elfogadását hozta ja­vaslatba, — arra késztet bennünket, hogy a város intéző köreinek figyel­mét e miseriákra felhívjuk, s váro­sunkat iminent érdeklő kérdésekben újra szót emeljünk. A helyi sajtó tudvalevőleg már több izben részletesen foglalkozott az egészséges ivóvíz és ezzel kapcsolatosan a csatornázás kérdésével javasolván: jutalmazás mellett pályázatot hirdetni ugy artézi kut, mint vízvezeték által létesittendő vizmű tervezete iránt s fog­lalkozott az ügy financziális oldalá­val is, javasolván: hogy a város a régi takarékpénztárnál felvett 80.000 forin­tos kölcsönt haladéktalanul fizesse ki, mert: 1-ször, a kölcsön amuofy is drága, s mi a reg áleköt. vények után csak V/ 2 //o-ot kapunk, holott a törlesztéses összeget leszámítva — ennél jóval magasabb kamatot fizetünk s pedig hátrányunkra a kölcsön után. 2-szor, mert a valuta szabályo­zás következtében a kamatláb le fog szállani, és végül; 3-szor, mert érdekeink ellen van, hogy a város ingatlanai megterhelve találtassanak, s mi ez által hit elünk­ben függővé legyünk téve az első he­lyen jelzálogilag biztositoit takarék­pénztártól azon esetben, ha egy ujabb s valószínűleg nagyobb összegű köl­csön felvételére lennénk utalva. Ugy látszik azonban, hogy a hi­vatott tényezők nem mélt'atták, és figyelembe sem vették a helyi sajtó okadatolt javaslatait. Hát biz ez igy nem jól van. S mert a dolog városunkra nézve nem­csak rendkívül fontos, de káros és végzetessé is lehet, kötelességünknek tartjuk, hogy arra újra visszatérjünk. Vagy azt hiszik a döntő eleink, hogy a kérdéses vizmíi olyan valami járdaféle, melynek megváltoztatását— mint nálunk gyakorlatban van — má­ról-holnapra dekretálni lehet ? Vagy t,áu azt hiszik, hogy az olyan valami „Koronavendéglő", a melynek megszerzése iránt Esterházy Móricz grófnál kérelmeznek azért, hogy annak megvétele akkor ejtessék el, a midőn a gróf a kérelemnek a városra nézve nagyon kedvező vételár mellett helyt adott ? Nem, nagyon bölcs yraim ! — tudja manapság minden laikus, hogy egy várost egészséges ivóvízzel ellá­tandó vizmü s az ezzel szerves kap­csolatba hozandó csatornázás hosz­szabb, alapos tanulmányozást és bő megfontolást igényel, nehogy ugy jár­junk, mint a minden szertartás nél­kül eltemetett drága emlékezetű ar­tézi kúttal. S elvégre szem előtt kell tarta­Bftso vallomás. Van-e szived, van-e lelked Bibor ajkú gyöngyvirág, — Szerettél-e, vagy most szeretsz Barna szemit szép leány. Ha szerettél, mond meg ki volt Szerelmednek bálványa, Ha most szeretsz, hadd legyek én ÉrzŐ szived híí párja. Azt mondhatod nem szerettél S nem is szeretsz de soha : Nincs a földön, nincsen senki Ki hozzád illő volna. Csak egyszer mond: szeretsz engem, Mondja szád ki ez igét Hadd halljam már üdvösségem, Hadd halljam te tőled én. Szeress Illa, szeress engem, Add cserébe szivedet S valljuk végre meg egymásnak Kölcsönös szerelmünket, Szeress te is, mint én téged, Szivem gyöngye szeretlek, Illa — Illa — szivem beszél S megvallom szerelmemet. Flelschner Márton. lm Gegentheil! Krausz Náthán még egyszer végig simí­totta kifogástalan frizuráját, a szájába dugott egy világos mexikóit vulgó „rövid szivart" és kifogástalan elegancziával a „Pollák"-féle ká­véházba kacsázott. Útközben bepislantott a bájos Kézihez, mélyen köszönt az angyali Ber­tának és a földig meghajtotta magát az elhí­zott Konevászné előtt, ki az ablakon kinézett. A kávéházban már együtt találta az egész ifjúságot. Karcsai Maxit ai „Örült pió­czához" címzett vegyes kereskedés oszlopát, ki éppen akkor mesélte legújabb kalandját a bámuló társaságnak. Hogyan hódította meg SzáUt az alsó város vénusát ? Mindenki szentül hitte meséjét csak Spion Náczi, ki az „Alföldi Csiml>oiyá"-nak szokott tudósításokat küldeni pödörto hitetlenül lassú zörgéssel növő ba­juszát. Krausz Náthán miután megitta piccolóját és az összes jelen voltakkal kezet szorított elolvasta a „Kikeriki"*t és fölénye tudatában csendes megvetéssel nézett körül az asztali társaságon. Mindenki tiszteletteljes némasággal várta a beszédét, ö azonban hallgatott. E kiuos feszültségnek egy uj jövevény Weisz Izi­dor vetett véget, ki képéből kikelve jelent meg, kezében egy csomó kártyát tartva és csak annyit mondott; „Skandal !* és a szomszéd szobában el­tűnt. B Bzónak váratlan hatása lett. Valamen­nyien utána rohantak csak Krausz Náthán nunk, hogy a létesittendő alkotások százezrekbe fognak kerülni, és gon­doskodnunk kell arról is, hogy ujabb „közadóbeliterhektől lehetőleg ki ni él­tessünk," ami azonban csak ugy ér­hető el, ha a háztartásunkban az im­produktív kiadásokat szükkorlátok közé szorítjuk, S nem ötlik e tekin­tetben már önkénytelenül fel, hogy biz hiábavaló egy kiadást képez azon összeg, a mellyel kamat cziinén töb­bbet fizetünk a felvett kölcsön után a takarékpénztárnak mint a mennyit mi hasonösszegíi tartozásunknak megfe­lelő regalekötvények uttín élvezünk ? Ismételjük tehát hogy tartozásun­kat az emiitett okokból ki kell fizet­nünk. De kérdjük ! ki nem örül adós­sága kifizethetésének ? — s pláne ak­kor, e midőn ez haszonnal jár, s e mellett a jövőre is biztos és meg nem megvetendő előnyt helyez kilátásba ? Ezúttal nem hallgathatjuk el, hogy egy meg nem bocsátható hiba volt a tartozásaink konvertálása vé­gett egy kölcsönt felvenni akkor, a mikor a regale kártalanításért na­gyobb összeget várhattunk rövid idő múlva, s igy tartozásunkat saját pén­zünkkel ki is fizethettük volna. S tetőzte ezt a hibát, hogy mi az itteni takarékpénztárnál az adózó polgárok terhére nagyobb kamat mel­lett vettük fel a kölcsönt, mint a hogy ezt más s pedig gazdagabban fundált pénzintézetnél megkaphattuk volna. maradt helyén. Öt az ilyesmi nem érdekelte, pláne most. Kezével idegesen babrált nyakken­dőjén, manchettáját minduntalan kihúzkodta, szóval látszott, hogy vár valamire, nincs nor­mális állapotban. Végié feltűnt a Smüle hordár kimagasló alakja egyet intett neki és Krausz Náthán mollette termett. „NO.-J mit mondott ?* „Nogy nem békül ki semmi esetre, pár­bajt, akar mindenáron, holnap elküldi se­gédeit. * „Meg vagyok lőve" — rebegte elhalón Krausz Náthán. Smülenek egy hatost nyomoÜ a markába ős betérve a kávéházba beletemette arczát a kezeibe. Az asztali társaságnak többi tagjai las­sanként visszaszállingóztak. Mindegyik bámulva látta a Krausz Náthán kétségbe esett arczát. „Mi baj Náthán ?„ kérdezék tizen is. „Nagy baj gyerekek, párbajom lesz". „Ajha" — szólt Karcsai nekem van is párbajom van." ,Nem úgy gyerekek, komoly párbaj. Em­lékeztek a legutóbbi mulatságon, melyet „Fent az ernyő nincsen kas" betegsegélyző egylet rendezett saját enjavajavára? Látom mindenre emlékeztek. Hát ana a bogárazemü mosolygó arczu kis lányra, ki oly helyesen tánczolt, és oly hideg arczczal fogadta mindnyájunk bóko­lásait, hogy szinte kétségbeejtő odttP Látom

Next

/
Thumbnails
Contents