Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.
1892-11-13 / 60. szám
— Máltai lovagok. Szép reményük lehet a pápai leányoknak ! Egy igen látogatott vendéglőben több fiatal ember kezdeményezése folytán elhatároztatott, hogy „agg legény• egyletet alakítanak. Elhatározások igen komoly színezetet öltött, amennyiben már eddigelé több mint 12 tagja van a provisoriumnak. Legközelebb választják meg a tisztikart és alapszabályaikat is akkor fogja megszentesiteni a „kedély" kompánia érdemes tagjai. Talán jó volna a pápai leányoknak még ideje korán ez ellen felebbezóst benyújtani. — Változás a táblabírák között. Káray Lajos dr. budapesti kereskedelmiés váltótörvónyszékí bírót a király a győri ítélőtáblához biróvá nevezte ki. — Thirring Lajos dr. győri ítélőtáblai bírónak megengedte saját kérelmére, a budapesti Ítélőtáblához leendő áthelyezését. — Szigorú rendelet. A posta- és távirdahivatalokhoz egy miniszteri vendelet érkezett, mely — a kolerára való tekintetből ugy Magyarország, mint Ausztria egész területér a fehérnemüek és ruhanomüek (akár régi, akár uj) postai szállítását beszüntette. A soproni póstaigazgatóság azonban táviratban tudatja, hogy fehér- és ágyneműt, úgyszintén ruha félét nem lehet föladni, de földolgozatlan fehérneműt ós kelmot fölvesznek. — Nedves lakások. Köztudomású dolog, hogy városunk lakossága évtizedek óta egészséges lakások hiányában szenved. Egészségtelen, nedves lakásokról hallunk minduntalan panaszt, de ennek elhárítására eddigelé semminémü intézkedések uern tétettek, ürömmel vesszük tehát tudomásul néhány lelkiismeretesebb háziúrnak azon intézkedését, hogy házaiknál a magyar asfalt társaság aitil jótállás mel. lett hirdetett nedves falak szárazzá tételét foganatba vették. Nem tudjuk eléggé felhívni közönségünk figyelmét a magyar asfalt társaság ezen hirdetésére. Itt az alkalom, csak ragadjuk meg. — Baross szobra. A gyűjtés a legnagyobb intenzivitással folyik. Az eredmény előreláthatólag fényes lesz. Az érczszobor méltó einiéke lesz annak a szobornak, amit Baross maga épített magának az érdemeiből. Az adakozás serényen folyik. Társulatok, egyletek és magánosok akcióba léptek. — A győri kereskedelmi ós iparkamarához eddig 100 frtot juttattak. Felerészben ikvai Pfeiffer László adományozta, a másik felét az esztergomi ipartestület küldte. — Kassán népünnepélyt rendeztek a szobor javára H a tiszta jövedelem meghaladja az 1,200 frtot. — A fizetésképtelen adós és hitelező, törvényhozásunknak egyik régi hiányát akarja megszüntetni az igazaágügyminiszter tij törvényjavaslata, mely a csődön kívüli megtámadtatás jogait kívánja szabályozni s czélja, ugy az adós vagyona becsületesen, de kevés költséggel a hitelezők javára forditassék. Az előadói javaslat három kötetben foglalkozik a csődtörvénynyel s véleményadásra a győri kereskedelmi- és iparkamarát is felkérte. A kötetek alczimei ; A fizetés képtelen s adós vagyonát érintő jogfi8#|t}kmón|öknsk esM&j kívül v^ló megtámadtatásról. — A kamara a jövő január hó folyamára készíti meg véleményét. — Felolvasás. A pápai kerask. ifjúság önképzőköre saját helyiségéhen f. hó 27-én felolvasó estélyt rendez, melyre Barabás Jenő ref. főisk. tanár ur volt szíves közreműködését megígérni. Ezen aquisitió elég garantiát nyújthat, már jó eleve az önképzőkörnek az estély sikeréhez, A felolvasás themájáróí még nem szerezhettünk magunknak tudomást, de legközelebb bővebb értesítéssel fogunk szolgálni. — Agarász verseny. Az agarász egylet tegnap tartotta meg virsauyót. A város ós vidék intelligentiája majdnem teljes számban vett részt a versenyen, s igen szép eredményeket mutattak fel. A verseny győzteséről nem adhatunk tudósítást, a mennyiben csak ma dől el a verseny sorsa. Este 6 órakor a Griff szállóda éttermében 40 teritékü bankettet rendezett Perczel József ezredes a résztvevők tiszteletére, mely éjfélig kedélyes hangulatban tartá az egybegyűlteket. Ma ujult erővel neki látnak a legszebb sport e neméhez, hogy méltólag fejezzék be a tegnap elért eredményeket. — Kirabolt kereskedő Nagy Mórichida községében a napokban rablék jártak Loralek Dávid boltjában. A házon keresztül jutottak be s miután a kereskedőt megkötözték, minden portékáját elvitték. A boltos szerint ezer forton felül van a kára. A csendőrség nyomoz. — Győr — Baross emlékének. Örömmel vesszük a híreket, melyek jelzik Győrváros különböző köreinek kegyeletes és hazafias munkáját Baross szobra érdekében, mint halljuk, Makó Színigazgató díszelőadást rendez, a szoboralap javára s példája bizonyára követésre talál szerte az országban. A társadalmi egyletek közöl elsőiil ragadja kezébe a zászlót a győri keresk. betegsegélyzŐ társaskör, mely deczem. hó 10-én felolvasással egybekötött tánczestéíyt rendez a Lloydban s az estély tiszta jövedelme a Baross szobor javára fog fordíttatni. Felolvasás tartására Szávay Gyulát kélték fel, aki erre a nemes czélra a legkészségesebben vállalta el a munkát s humoros tárgyú felolvasást fog tartani. — A Pallas nagy lexikona. A Pallas „Nagy Lexikoná u-ról néhány szót szükségesnek tartunk elmondani, erről a nagy munkáról, melynek megjelenése kólsógen kívül irodalmi esemény lesz hazánkban. Magyarországra körülbelől hatvanezer idegen nyelvű lexikont hoztak be eddigelé a külföldről s körülbelül negyedrósz annyi magyar encyklopédia fordult meg a közönség kezén. A magyar lexikon >król nem szólunk, ezek sok jóakarattal, törekvéssel és hazafiasan csinált könyvek, melyek azonban már keletkezésük idején se lehettek teljesen megfelelőek, egyrészt, mert két-három ember állította össze azokat, kik természetszerűen nem lehettek az öszsz s tudományok magiszterei s minden törekvés ós buzgóság mellett se teremthettek teljesen kielégítő munkát, másrészt mert ezek a lexikonok sokkal szerényebb és igénytelenebb eszközökkel, sokkal kisebb tőkével ós áldozatokkal csinálódtak, semhogy mindent, amit a modern tudás felölel, egybegyűlhettek volna. De voltak légyen ezek a müvek a tökéletesség mintaképei, akkor sem felelhetnének meg ma a jogosan támasztható igényeknek. A gőz és villám sebességével gyarapodik fejlődik, tökéletesül. Ami egy évtizeddel ezelőtt még a lexikális tudás teljessége üolt, az ma már elavult, túlhaladott dolog : az ma már csak históriai adat a tudáshoz, de legkevésbbé sem tudomány. A Pallas Nagy Lexikona összegyűjtött; a legkiválóbb szakférfiakat, a ki eddig is ápolói és terjesztői voltak a tudománynak ós kiválóképen a magyar tudománynak, hogy velők írassa meg az összes ismeretek enciklopédiáját. Ez a száznyolezvau jól ismert név kezessége mellett, hogy a mit csak elért a modern tudás, akár &z elvont, akár a gyakorlati tudományok terén, azt mind felöleli a nagy mű, mely a kezekből kikerül. A közélet nem adhat fel olyan kérdést, minőre e kiváló tudósok csoportja előre meg ne adta légyen a választ. Az egész mü 16 kötetből áll ; az első kötet 1892. nov. 1-én jelent meg ; azontúl 3—4 havonta jön egy kötet. Megszerezhető azonfelül füzetekben is ; összesen 240 füzetben 30 krjával ; he tenkint egy füzet jelonik meg. Még csak azt említjük fel, hogy Róvay testvérek intézkedése következtében e nagy művet bárki havi 1 frt 50 kros részletfizetésre megrendelheti, a mi már eleve is biztosítja a műnek a legnágyobb sikert. A rendelések egyenesen Révai testvérekhez küldendők Budapestre. — Kérelem. A győri pinczér-egylet könyvtárt létesített, melynek czélja hogy tagjainak alkalmat nyújtson az önművelődésre, de különös jótétemény a könyvtár a beteg tagok számára is, kik a hosszú unalmas napokat olvasással tölheiik el. A nemes czél előmozdítása végett tisztelettel fordulunk a lapok müveit olvasóihoz, kérvén őket, miszerint könyvtárukat szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvek, folyóiratok akár régi naptárak adományozása által gyarapítani szíveskedjenek. Szíves adományokat elfogadnak : Limbeck Ferencő elnök, Kuster Géza alelnök és Faludy Antal könyvtáros. — Milyen Időnk lesz ma? M. kir. Meteor. Intézet IDŐJELZÉSE. 13. nov^nib. Ködös Száraz. Enyhe. - E hóten meghaltak novemb. 5-11-ig Miiatics Ferencz gyermeke rk., halva született. Török József ffyrmk., Terézia rk., 1 ós negyed, éves, tüdőlob. Gyenese János gyermekei Róza 9 éves és Imve 1 éves, ref. roncsoló toroklob. Tóth Jfézsef gyrrak,, rk., h&\va születet.