Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.

1892-11-06 / 59. szám

szelesen a szabadságharcz emléktárgyainak csarnokát is. Mert a fődolog mindenben az, hogy a mi országos közintézmény, a mi oly természetű, hogy egyaránt kell kihatnia, mint a nap sugarainak, az ország összes tájaira, a nemzet egész egyetemére: annak a fővárosban a helye, mert csak itt egyedül e helyen teliesitheti a fönneb jelzett föladatát. Legyen a vidéki városoké mindaz, a minek értéke mivel sem növekednék, ha itt volna a fővárosban ; legyenek ott a szorosan helyi érdekű tárgyak. A ránki időszakos szökőforrás maradjon Ránkon, a radnai szent szűz. maradjon meg Radnának, Hunyadi Mátyás szülőháza Kolozsvárnak. De hogy legsúlyosabb példákkal éljek; mi értelme volna annak, ha például a franezlák a nagy Napoleon sirját nem Párisban, de valahol Perpignaraban avagy Corsicában építik meg ? Hát néhány ember oda is elmenne azt megnézni, de van-e értelmes ember, a millióból, a ki éven át Párisban megfordulva, meg ne tekinthetné annak legnagyobb nevezetességét, legérdekesebb látványosságát, ha semmi egyébre nem jut is ideje. ? A mi jelentőségénél vagy más eseteinél fogva kiválik a vidékiesség keretéből, a mi közérdekű, annak a központban a helye. Példának okáért az esztergomi bazilika, a primás palotája, udvara most csupán csak Esztergomé ; ha pedig az Budapesten volna akkor az egész országé lenne ós pedig megtízszereződött értékben. A fővárosban ma már egyszer életében a legszegényebb ember is megfordul; nem jobb-e, ha itt megleli mindazt együtt, a mi a nemzet szellemi, erkölcsi nagyságáról, vagyonosságáról tanúskodik, mintha keresztül kasul, össze-vissza kellene járni az egész magyar birodalmat, hogy ez elszórt mondjuk elásott — kincseket föltalálja ? Az 1848-49-i szabadságliarczra emlékeztető tárgyak gyűjteménye is tehát eminenter a fővárosba való. De mi okból most mindezeket elmondani ? Egyfelől azért, mert mostanság nem egy más kérdésben is előtérbe lép a iielyi érdekek követelőzése a központ jogos, észszerű igényeinek mására. Másrészt pedig azért, mert a nemzeti érzületre egyenesen karuo hatásúnak tartanám, ha a szabadságharcai emlékek tárlata magán vállalattá törpülne. Legyen e becses emlékektár országos intézmény ; templsm, a hová mint ilyen szenthelyre, léphessen be mindenki. De hiszen mindez oly természetes, világos — minek mindezekért szót vesztegetni ? Vajha ugy lenne . . . Vajha e fölszólalásommal nyilt ajtót törtem volna be! Vajda János. Az ősz. Elérkezett a hervasztó ősz. Kezdi levetkőzni zöld selyem ruháját — ez a szent közös édes anya, a szép természet. A fák, melyek zöld sátraikkal viruló örömet szolgáltattak a szívnek : s ragyogó lombjaik között rejtegették a dalos madarakat, most elváltozott színeikben sárgán ós pirosan hullatják leveleiket, melyek bánatos egyhangú zörejjel bucsu sírással hagyják oda a törzset, a melyen születtek s leélték kurta élteket. S leim a földön a törzs alatt takargatják s melengetik a csira magot, míg azt az uj ébredóskor a jövő tavaszszal életre kelti a jótékony meleg napsugár, mely annyi és annyi életet hoz magával. Komor, setét felhőket keiget a szél bágyadt egflnkön, melyek tépett foszlányokban sietve tűnnek el szemeink elől a látó hatáion. Vész jóslatu tömegeik mögül ki-ki sütnek koronként az alant járó napnak még most is meleg sugarai. A róna, mező puszta is kihalt, líem hallatja öröm , dannáját a kedves kis pacsirta. Nem nyílnak széjjel a vad virágok ezer és ezer színeikkel, melyek a vizsgáló szemeket, sziveket ós lelkeket még nem rég égi örömben részesítették. Tar minden. Még a mi szerves élet ól, vívódik a halállal, mindenfelé és mindenütt. Szerte oszlott a mi túlélte magát, hogy parányi atomjaikkal a jövőre más alakban ismét uj életet alkossanak. Csak a müveit kertekbe, hová nem térhet a vad természet munkája, látni még nyilló virágokat, kiket üdén ós frissen fog érni kórlelhetlen halálok, az ősz dere. S az a kebel, mely gyönyörködni tudott a szép természet bájain, melankolikus bánattal tekint szót s elmereng a gondviselés örök törvényein, mit a legélesebb fürkésző elme sem bir csak parányi részben sem fölfogni. Eredj hát aludni ós álmodni szép természet! de mielőtt elaludnál, taníts meg engemet amaz isteni tudományra: hogy mikor ón is veled egykor álmodni megyek, síromnak hűvös ölébe, számomra is kiviradand majdan a íöltámodás tavaszsza. Fővárosi divatlevél. Nagyságos asszonyom ! ígéretem sarkal, hogy végre valahára sok halasztás után egy kis biztosítást küldjek nagyságos asszonyomnak s a pápai leánykáknak a fővárosi divatról. A toll kezemben . . . kedvem is van az íráshoz, szobámban barátságos meleg árad szerteszét, alkalmas pillanat, hogy a Vácziutcza s Andrássi-ut mindennapos madamejaít bolondos toiliettjeikben mintegy megközelítőleg nagyságos asszonyom előtt karakteri záljam. Csakhogy az alkalmas pillanat még nem elég, érteni keli a divatleirás mélységes tudományához is, — melynek megértéséhez sok-sok idő s a nők iránti szorgalom szükséges. Mintha látnám, nagyságos asszonyom e szavak olvasásánál Összecsuncsoritja pirosas ajkát; satyrikus mosoly jelenik mag hamvas arczán s csintalanul bólintgat szöszke fejecskével .. . Gondolatát is sejtem. Bizonyára azt suttogja férje fülébe, hogy hisz nékem idom is elég van, vonzalmam is meglehetős az enyelgő hölgygárda iránt, tehát mi sem tart vissza, hogy a divatról bő ós kimerítő tudósítást küldjek. Csakhogy ne tessék elfeledni nagyságos asszonyom, hogy én, mint fürkésző lélek, inkább a nőnek érzelemvilágát, iollviállapotát vizsgálhatom, ha az Andiássiuton végigsétálok, sem mint hogy folyton ruhájukat, kalapjukat szemlélgetném. Innen vau azután, hogy habár a nők toilettjei iránt nagyon érdeklődöm, mégsem szakitok magamnak annyi időt, hogy a ruhák, toilettok mélységes tudományában kellő művészi jártasságot sajátíthassak el. De hess innen minden kifogás, utóbb még nagyságos asszonyom sarokba dobja levélkémet ; avagy vegére érek levelemnek, s a divatról semmi ujat sem mondtam el. Pedig ekkor veszedelmes dolog lenne, ugy-e bár nagyságos asszonyom, ellátogatni illatos boudoirjába, avagy szerelmet vallani egy-egy pápai leánykának. Mert biz

1 a kedves Aranka, avagy a szöszkefürtű Janka méltó hidegséggel, büszke grandezzával nyújtanák felém a viszontlátáskor píczike kacsójukat, ha ón tárczámat fővárosi divatlevólnek keresztelem el, s a mai divatról egy árva szót sem szólnék. Fel tehát a nagy küzdelemre . . . tollam finoman perczegj . . . forrongó gondolattömeg vonulj a sarokba, hogy egész szívvel-lélekkel írhassak a divatról nagyságos asszonyomnak, a a kedves leánykáknak. év Ősséö íorcsa éramiat került a felszínre ugy a divatban, mint a politikában. A széles, nagy karimás kalapokat nagy veszély fenyegeti, a „chapeau de Paris" kolibri nagyság, piczike tok, finom tollal s bársonynyal diszitve. A széles kalapok korszaka, akárcsak Szapáry uram politikája hajótörést szenvedett, s habár a conservativ masamodok (még vau néhány széles kalap a ruhatárukon^ e jól megtermett kalapokat, ós a szabadelvű urak Szapáry uramat (már nincs fenséges eszme a raktárában) végig magasztalják, mégis valószínűleg ugy a széleskalapok, mint Szapáry politikája letűnnek hatalmi polczukról Adja az ég ! Mert hát nagyságos asszonyom, mindkét dolog nagyon veszedelmes és kényelmetlen. A széles kalapok miatt a múlt télen egy forintot kidobtam; a nemzeti siiuhtaban „Franciilont" adták, s én egy cseppet sem láttam az egész darabból (na de 0-4 is elég volt.) S ezt a szóles kalapok okozták. A mi a Szapáry politika veszélyességét illeti, no ez még valamivel veszedelmesebb, mint a széles kalapok uralma. Még tovább haladjunk nagyságos aszszonyom, divat fejtegetésemben, szabad legyen megjegyeznem, hogy a kalapok szerepét a ruha felső része (a derék) de még inkább a felső kabát vette át. A krinolin szóles termete felvonult a felső kabáthoz, mely most széles, többrendü gallérral van megáldva. Az Andrássi-uti kisasszonykák csintalan mozdulatához, incselkedő koketteriájához pompásan illik ez a széles, több rétegből álló galléros kabát, melyeket édes enyelgéssel libbent ide s tova a csipős őszi szól. . . A „Medicis"-ok korából előkapott divat, Stuart Mária grandezzával telt galléros korszakát juttatja eszünkbe. Csakhogy még a komoly angol nők pedáns arczkifejezésévei, meglehetős harmoni • ában állt ez a réteges gallér kabát, addig az enyelgő, csintalan főváiosi hölgyeknek modorával eredeti formájában kontroversíát képez. Innen van azután, nagyságos asszonyom, hogy a mi lánykáink, kikapós menyecskéink galléroskabátja nem megy le a íöldig, átalakult a mai kor jelleméhez képest; leginkább félhosszu, s a gallér szélességet kiegyenlíti a testhez álló kabát. E szerint a szöszke, barna fürtű mademoisellok, a kik pellerinnel, félhosszu kaoátban lejtenek az uracsok oldalán, a mint Balzac mondaná, félig makacsok, félig szeszélyesek, szeretik, ka olykor udvarolnak nékik .... S e lelki tulajdonságok hatása alatt nem csak belső természetűek, hanem toilettjük is folyton változnak, módosulnak. A mint politikai életünk folyton regenerálódik ; a mint a kormányt uj meg uj követi, ugy változik folyton a ruha alakja, színe is. Nevetséges kép tárulna elénk, nagyságos asszonyom, ha a mai kor bibor piros, tengerzöld s hódító vörös szinü toilettjeit szembe állitanók a néhány évtizeddel ezelőtt divatban volt sárgás árnyalatú ruhákkal. Hjah a nő szeszélyes, egyik perezben óriási hegységeket épít ruha deróka ujjára, másik perezben pedig völgyet alkot a ránezok labyrinthjéből. Most például ismét a nagy puffancs került felszínre, s a vörös és sötétzöld toilettek a nyak körül hasonlószinü bársonynyal megszakítva veszik a szerepet. Meddig állják meg dicsőséges helyüket divat ő fensége birodalmában, nem tudom mert a nő szeszélyes teremtmény. Ah pardon, bocsánatot kérek nagyságos asszonyom, hogy a bársonynyal díszített deréktól s a sima „plissó* aljból, melyet csak lenn szakit ugy ismét bársony vagy hímzett j a nő szeszélyére lyukadtam ki. Egészen elfelejtem, hogy egy csintalan asszonykával s sok szép lánykával van dolgom, kikkel ugyan veszedelmes dolog kikezdeni, mert egy-egy tüzes kacsintással halomra döntik a leghathatósabb érveket is . . . Inkább sugjuk még meg, hogy a selyem alsószoknyák most óriási szerepet visznek, mert a csata nyertes uszály még mindig békójában tartja a hölgyeket, kik -mint a rossz nyelvek beszélik — szívesen is hódolnak neki .... Miért ? Hát ... . hát .... mert a hiúságnak hízeleg , , . Avagy M asm elég, toog toivea n»gysá$ ?,, ,