Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.

1892-10-23 / 57. szám

Polgári házasság. Az idő folyását megállítani nem lehet, az események akadálytalanul rohannak előre. Már a XVI. században akadt állam mely a házasságkötés jogát elra« gadta az egyháztól ; ez a kis németalföld í a XVII. század a francziáknak hozta meg ezen liberálísreformot, a XVIII. és még inkább a XIX: században egynehány állam kivételével s többiek elfogad' ták. Az a néhány állam hazánkat is soraiban találja. Egy izben tett már törvényhozásunk kísérletet az előítélet torlaszát keresztül törve, a polgári házasság behozására ; de a főrendiház felekezeti féltékenysége miatt kudarczott vallott. A reformereket leszavazták a maródiak ! Mióta Szilágyi Dezső belépett a kabinetbe és po?sonyi levelében a polgári házasságot megígérte, évek multak és az évekkel együtt mult a közvélemény reménye is, hogy az annyira várt törvényjavasolat mostanában a ház asztalára kerül. Néha szivárgott ki egy-egy szállingózó hir a készülő magánjogokról ; végre a jelen év tavaszán olvashatta az ember a Györy Elek által készített h. jogi tervezetet. Ha a javaslat törvénynyé vált volna, elmondhattuk volna mi is nAdtál uram esőt; de nincsen benne köszönet.* Mert mi volt az egyéb b, mint az ausztriai „Nothcivilehe" egy adag absurdummal feleresztve. A törvényjavaslat reáparancsol a papokra, hogy ezután az általuk eszköziendő házasságot nem mint papok, hanem mint az állam mandatariusai kossók ; ha pedig hiteiveik miatt a feleket össze nem esketik, ott a polgári hatóság, majd összeadja aa őket. Mi jogon akarja az állam ezt tenni és mikép hiheti azt, hogy azok a papok, kik ellenszegültek a február 26-iki famósus hogy a sok sóhaj és álmatlanságtól olyan sárga lettem mint a tök. Végre azonban bennem is fellázadt ama bizonyos férfiúi büszkeség, amely minden férfiúban megvan ós akkor szakítottam. A dolog igj történt. Egy augusztusi estén, melyet minthogy én szerelmes voitam még akkor a következőnek láttam : A nap búcsúzóra hajtotta vérvörös fejét. A csordáról hazasiető melaukoiikus malaczok röfögese verték fel a port az országúton ós én lehajtott fejjel lépdeltem a karfa árnynólküli fái alatt. Nyájas esti szellő lengett, játszván a ziregő falevelekkel, közbe közbe susogva szelíd csendes áriákat, és én lehajtott fejjel mentem a karfa árnynélküli fái alatt. A góiya madár szelíden kelepelt ama bizonyos magas kéméüy tettén rakott fészkén és lehajtott fejjel mentem a korpa árnynélküli fái alatt. S avval én addig mentem a karfa árny nélküli fai alatt lehajtott fejjel, mig „Ő* a mamájával meg nem jelent. Meghatottan néztem mily igézően lebeg felém, Nem tudom, hogy szivem mily gyorsan vert, de annyi bizonyos hogy versenyezhetett volna egy svájczi hegyeken ugráló zerge vakmerő szökéseivei, úgy ugrált. Csatlakoztam hozzájuk és kifejlődött közöttünk a következő szellemes párbeszéd. Ma nagyon meleg volt. Igen. De mégsem.volt oly meleg, mint tegnap. Igen, nem. Sőt azt hiszem, e meleg nem fog sokáig tartani. tn is, 4 fürdél ma jdt mfa rendeletnek, hogy ugyanazok az ő polgári házasságánál, melyet a katholikus papság kárhoztat, mint az állam hivatalnokai szolgálni fognak. Nem foltozást kér a közvélemény ! Dobjuk el a rossz gúnyát egészen. Egyedül a kötelező polgári házasság képes helyreállítani a megzavart vallási békét, a lappangó tüzet ez képes csak eloltani, ez adja meg az egyházak nyugalmát, az állitja helyre a magyar állam meghurczolt, megsértett tekintélyét. Minden egyéb csak haszontalan kisérletetezés, aminek kitenni könnyelműség volna, mint az egyházakat, mint az államot. Amint az erre vonatkozó javaslat türvónynyé válik, eo ipso elesik az 1868. 53. t. GZ. 12 §-a, ennek korcshajiás a februári rendelet, megszűnik a katholikusok és a reformált vallásnak panasza, sérelme, visszatér a régi jó viszony a fe>kezet közé, amire napjainkban annyira szükségünk van ! A kötelező polgári házasság" mellett érjük csak el ezt a nagy czélt. Köteles mindenki a világi hatóság előtt megjelenni, kijelenteni hazánknak szándékát, a hatóság jegyezze be ezt az általa vezetendő anyakönyvbe és ha polgári kötelességének eleget tett a házaspár, elmehet lelkésze elé, hálát adhat istenének ! A polgári házasság a vallásosságnak nem árt, azt csak elfogult ellenségei mondhatják. — Az anynyira istentelennek hirdetett Francziaországban a házasság óriási^zázalékát megáldja az egyház szolgája í^fem rontotta meg e nép buzgóságát. Hiszem sehol sem tart — különösen a köznép — annyit a lakodalmi misére mint a francziáknál- .Mais un mariag-e sans messe, ce nest pas un mariage. A fakultatív házasság könnyen az állam tekintélyének pellengére állitá* I^en. E szellemes párbeszéd alatt egy padhoz értünk és minthogy a mimája mint minden mama szokott, elfáradt, tehát leült. Mi kettén egy kicsit tovább mentünk és akkor én eikeseiedve a sok álmatlan éjszakától és a bizonytalanságtól igy szóltam ; 9 Nagysád meddig fog még visszaélni birkatürelmemmel ? Jegyezze meg és tudja meg, hogy én Önt imádom, d<i a bizonytalanság megöl. Nézzen reám már egy egész kérdőjel lettem. Maradjon, szóljon, tegyen valamit, mart máskép az életemért nem adok egy polturát. Miért nem engedi meg, hogy szivébe a szerelem bacillusa kifószkelje magát, miért desinficiálja annyira magát". Uram eugedjen meg, de ön ajtóstul rohan a házba. Hát az ablakon másszam be ? Azt nem mondtam. Hanom az ón elvem az, hogy a lovagomat kipróbálom és csak azután ajándékozom meg kiapadhailan bizalommal. Ón még nem jutott uzon stádiumbam, hogy bizalmam forrpontját elérte volna (hogy főzzenek meg) ennélfogva önnek még várnia kell. Meddig P Addig mig nem győződöm meg, hogy Ön az én eszményem. Ajha, nem rosz kívánság. Tudja mit, látom, hogy az ön fejét a regényolvasás elcsavarta ; ón is regényes vagyok. Mutasson egy hétfejű sárkányt nekem ós rögtön megverekszem vele. Vagy ragadtassa el magát valami hős állattól és ón visszahozom Önt bárha a pok — azaz Pomeránisba vinné is. De hát mit csináljak az Isten áldja meg mit csináljak. Várjon! ÍJi ha türelmem fonala aliwMi ? sát eszközölheti ; az egyháznak is többet árt, mint a kötelező. Azok, kik ínost nem adnak az állam rendeletére, nem fogják respektálni a törvényt sem, mindenképen azon lesznek, hogy a polgári házasságot, ha csak lehet, lehetetlenné tegyék hitfeleiknél. Akinek meggyőződése, hogy valami intézkedés elveivel, az bizonyára nem dicséri azt, sőt, ahol lehet, üt egyet rajta. A támadás eredménytelen, ha a polgári házasság kötelező, mert annak ellensége is köteles meghajolni a törvény előtt. A fakultatív nem szolgál egyéfcbre, mint a szükségbeli p. h. t. imellékajtó azoknak, kik a főajtót nem használhatják. Más pedig minden józan gondolkodású ember, hogy a mellékajtón bujkálást nem nagy becsben tartja mikor a főajtón is bemehet. Kár egy intézmény hitelét eljátszani, mikor nincs reá szükség ! Lehetetlen, hogy bármely vallásfelekezet papja sértve érezze magát az által, hogy hitfele a p. hatóság előtt megjelenni köteles. A házasság szentségi, vallási jellegét ez legkevésbbé sem sértheti, i ' Azoknak köszönhetjük a p. h. ily hirtelen felszínre kerülését, akik legjobban félnek tőle, akik küzdöttek, küzdenek ellene. Az elkeresztelni k érd és megzavarta a vallási békét, a tüzzavarból fog kiemelkedni a polgári házasság. Nóha kellemetlen dolgoknak kellemes az eredmény. Feltűnik, hogy a harczra kész felekezetek megfuvják a riadót, tartanunk kell még most is. # Cselekedjék az állam gyorsan, ho-z#a be mi előbb a K. p. házasságot ós a veszély magától megsziluik. Akkor kösse össze. Kisasszony ! beszélgessünk komolyan. Szeret engem, vagy nem ! Ez a kérdés, válaszoljon. Hal'gatok. Tehát néma marad ? Igen. Ez utolsó szava ? Annyirra utolsó, hogy ana kérem hagyjon e). Örökre ? A íniut tetszik, mert én, hogy Őszintén szóljak neiű látok Önben semmi regényes vonást. Igaza van kisasszony, Tehát Isten Önnel, Da jegyezze meg, jóllehet Ön légvárakbnn utazik és bogárzümmögés mellett alszik el, ón semmivel sem maradtam ön mögött. Isten a tanúm hányszor nyögtem az esteli széllel versenyt, hányszor bámultam a sárga holdat az ón nevét rebegve elhalóan, hányszor öleltem magamhoz a vár kerti karcsú fákat azon hiszemben, hogy az ön darázs derekát karolom át, de Isten önnel uom akarom, hogy könyeim folyását lássa. — Isten önnel. # Két hétre e 1G. századba való romantikus jelenet után egyszer reggel arra ébredtem fel, hogy tudja latén nagyon jól érzem magam. A szivem olyan könnyű volt mint egy tollpehely ós a fejemből mindaz az ostoba gondolat, amely mindaddig ott honolt, mig „Ő" foglalta el egész lényem. Annyira ment jó kedvem, hogy fogtam egy névjegyet és „Ő* hozzá czimezve rá irtam: -Síei'vussj ideáll T,