Pápai Kis Ujság – IV. évfolyam – 1948.

IV. évfolyam - 1948-05-02 / 18. szám

21 év a szövőgép mellett Eredmény: uÉImunkás-jelvény" Zúgnak, zakatolnak a gépek j a Mikf-gyár telepén. Szorgos j munkáskezek irányítják a gé- j peket, hogy sok-sok munkafo­lyamaton át mint készárú ke­rüljenek a kirakatok csillogó üvegtáblái mögé. A gyár homlokzatára felke­rül az élmunkás jelvény, me­lyet három kiváló munkásnak köszönhet az üzem. Lázasan dolgoznak ők a kitüntetettek, hogy idő előtt hajtsák végre a 3 éves tervben kitűzött célt. Szabó Tibor üb. elnök büsz­kén vezet végig a gyáron gra­fikonnal a kezében, mutatja az elért eredményeket. 1946 december 31-én kez­dődött a 3 éves terv. Indulás­kor 2100 métert termeltünk, 1947 augusztusában már 7900 méter, majd három hónappal később 19.400 méter volt a termelés, ma már 20.500 mé­ternél tartunk. Ezek a számok maguktól beszélnek. Három élmunkásunk van. Mind á hárman kiválóak a szakmájukban. II én csel Ist­vánná, aki 21 éve áll a szö­vőszék mellett 139, lanus An­talné 133, Varga Rózsi 115 százaíékot ért el. Ok a gyár dédelgetett kedvencei. Nekik köszönhetjük, hogy most fel­kerül a gyár homlokzatára a legnagyobb kitüntetés ami bennünket érhet, az ,,Élmun­kás jelvény Kifelé menet Szabó Tibor megmutatta a kosárlabdapá­| lyát, melyet május 1-én avattak fel. Simogató tekintettel nézi a gyár udvarát ahol eddig díszkert állt. de most a mun­kások egészségét szolgáló sporttelep no ki a földből. KISOSz hírei Adónaptár május 5 ig. Forgalmiadó bevallást kell benyújtani hivatalos nyomtat­ványon az illetékes forgalmi adóhivatalhoz az április hónap­ban eiért forgalom után. Forgalmiadót keli befizetni ai április 16-tól 30-ig terjedő időben elért forgalom után. Az ügynököknek és alku­szoknak április 16-t<51 30-ig kifizetett jutalékai után for­galmi adót kell befizetni az ügynök lakóhelye szerint ille­tékes forgalmi adóhivatalhoz. A forgalmiadó összegét az ügynök járandóságából le kell vonni. Közmunkaváltságot kell be­fizetni. A RENDŐRSÉG április havi bűnügyi krónikája A pápai rendőrkapitányság most adta ki a város és járás április havi bűnügyi statiszti­káját. A kimutatás szerint az elmúlt hónapban 192 feljelen­tés érkezett. Ezek nagyrésze testisértés, becsületsértés, vala­mint lopás. Gyilkosság nem történt április hónapban. Betö­réses lopás mindössze 3, 71 kisebb lopás, 25 testisértés és egyéb kisebb bűncselekmény. Gazdasági bűncselekmény nem történt. A bűnügyi osztály kiváló munkájának köszönhető, hogy a üíűncselekoaények 85 ö/#-a eredményes nyomozással vég­ződött. A pápai népi kollégium színjátszó csoportja bejutott a 48. Orsz. Kuiturverseny döntőjébe A pápai Petőfi Sándor Népi ] Kollégium növendékei újabb, hatalmas sikert értek el. A hetekben Veszprémben meg­tartott elődöntőn és a most; vasárnap Ácsteszéren, Táncsics; Mihály szülőfalujában megren­dezett ünnepélyen történt sike-' res szereplésükkel bejutottak a 4S-as Országos Kultúrver- j seny Színjátszó Csoportjának döntőjébe. • Szorgalmas munkával és ko­moly előkészülettel érték el városunk népi kollégistái ezt a szép eredményt, s bízunk abban, hogy a Pápán már elő adott „Sallay Kata' 4 c. nép­balladával az országos döntő­ben is megállják helyüket és előkelő helyezéssel öregbítik kollégiumuk és városunk hír­nevét. Az országos döntö színhe­lyéül eredetileg Pécset jelölték j ki, az utóbbi napokban azon­ban olyan híreket hallottunk, hogy Pápán tartják a versenyt. Ha ez a tény valóban igaznak bizonyul, akkor komoly él­ményben lesz része ismét a város közönségének. El akarták lopni a Huszár-emlékmű bronz plakettjét Ismeretlen tettesek keddről szerdára virradó éjszaka a Vér­tanuk útján lévő Huszár-em­lékmű plakettjét kibontották és valószínűleg el akarták viuni. 1 A lelkiismeretlen vandál pusztítókat valaki megzavar­hatta munkájukban, mert az eladhatatlan műemléket ott­hagyták. Jelentették az esetet a pol­gármesternek, aki a plakettet a városi majorba szállíttatta. A nyomozás megindult a tettesek kézrekerítésére. a még hátralévő rész behajtását is fejezzék be, mert minden szem gabonára szükség van a közellátás zavartalan biztosítása érdekében. A közmuukahivatal működé­sével kapcsolatban Balla köz­munkafelügyelő megelégedését fejezte ki, s örömmel állapí­totta meg, hogy Pápán, a többi vidékekhez viszonyítva, komoly munkával szép eredményeket értek el a közmunkaváltságdíj beszedése terén. * Értesítem Pápa város közönségét, hogy cukrászdámat Kossuth-u. 13. szám alatt május 1-én MEGNYITOTTAM Kérem a közönség szíves támogatását. Dreiszige'r Gyula cukrászmester Figyelem! Figyelem! Megérkeztek tavaszi divatkülönlegességeink í Szövetek, eelystsefe, ruharássnak, pamutáruk és diratáruk nagy választékban KAPHATÓK Katolikus egyetemi vezetők nyili ievele a szegedi egyetemi Mária-kongregációhoz A budapesti katolikus egye­temi vezetők nyílt levelet in­téztek a szegedi egyetemi Má­ria-kongregációhoz. Alapos el­mélyedés és hosszas vívódás után döntöttek: csatlakoznak a szegedi felhíváshoz s azok sorába lépnek, akik az egyház és állam megbékéléséért száll­tak síkra. »Nem vagyunk egye­dül, — így szól a levél — 120 budapesti katolikus egye­temista kongreganista azonnal követte példánkat. Csak egy akadályozza lelkünk békéjének és nyugalmának beteljesedését: egyházunk részéről olyan han­gokat hallunk, hogy ez a haza nem a mi hazánk, építő munka és tanulás helyett, vonuljunk tétlen passzivitásba.« A nyilt levél így folytatja : »Egyházi főhatóságaink illeté­kességét hitbéli dolgokban fenntartás nélkül, hívői alázat­tal elismerjük, de politikai nyomásnak nem engedünk! Igenis, nyomás nehezedik ránk — de nem a demokrácia ol­daláról. Nem válik hűtlenné Krisztushoz az, aki a hazájá­hoz akar hűséges lenni.« Ravasz László püspök lemondása Dr. Ravasz László, a magyar­országi református egyház lel­készi vezetője, az egyetemes konvent és az országos zsinat lelkész-elnöki állásáról lemon­dott. Az éppen ülésező konvent a lemondást elfogadta és az elnöki teendők végzésével meg­bízta Révész Imre tiszántúli püspököt, a konvent jelenlegi alelnökét. Az állás végleges betöltése a következő évben esedékes általános tisztújítás során történik. Megérkezett az első hadifogoly vosiat MÁRAMAR0SSZ1GETRE Illetékes helyről nyert érte-1 zése néhány napon belül vár­sülés szerint a hazatérő magyar : ható. hadifoglyok első csoportja meg- A hadifoglyok teljes névso­érkezett Máramarosszigetre. A rát jövőheti számunkban kö­szerelvény Debrecenbe érke-I zöljük. © 1S ÜS Imre és textilkereskedők PÁPA KOSSUTH-U. 7. PÁPA egyenlő részletre kamatmeatssen 5|C|Cl Sí* C Előleg 46 —, hetirészlet 22'—, havirészlet 90forint. Megrendelhető: Nehézipari Központ pápai képviselője, GoldSteisi Gyula smásxeré&znéi Pápa, Fc-íér 23, Hangverseny a Nátusért Magas művészi élmény volt ápr. 2q én a színházban Szabó Sándor ének és zenetanár ál­tal rendezett hangverseny. A változatos kórus és zene­darabok közül legkiemelke­dőbbnek említhetjük a legelső számot Hándel Messiás orató­riumát melyből egy felemelő részletet hallottunk csodás összhangban a leányliceum és képző, fiú tanítóképző és ka­niarakórus nagyszerű összeta­nulásában, Perutz zenekari kí­s éretteK_ A Rendőregyesüleí májusi ünnepsége Pénteken este jólsikerült májusi ünnepséget tartott a Rendőregyesület. Schneller István a kapitányság vezetője méltatta a nap jelentőségét. A rendőregyesület énekkara szép sikerrel szerepelt az ün­nepi esten. Kerületi atlétikai verseny Pápán Május 6-án t áldozócsütörtö­kön a Ligeti Sporttelepen tartja a Magyar Atlétikai Szövetség Északnyugati Kerülete Rajk László belügyminiszter fővéd­nöksége mellett első kerületi propaganda atlétikai verse­nyét. A versenyen, amely dél­után fél 5 órakor kezdődik, résztvesznek Északnyugat leg­jobb atlétái, valamint az olympiai keret néhány tagja is elindul.. A versenyen női és férfi ifjúsági és -felnőtt számok sze­repelnek, amelyre nevezéseket Szapáry László MASz ÉNy kerületi előadóhoz Győr, Waggongyár kell elküldeni. sNéi rövidárunagykereskedés } Pápa, FŐ.TÉR 13. T.: 1080 Hirdessen a Pápai mis Újságban. Szerdán Pápán járt Dobro­vits Kornél közellátási főfelü­gyelő és Balla Béla vármegyei közmunkafelügyelő, s ellenőriz­ték a két hivatal működését. Az ellenőrzés során, úgy a köz­ellátás, mint a közmunkahiva­talban a' legnagyobb elisme­réssel nyilatkoztak a hivatalok működéséről. A fejadagdézsma leadásánál ugyanis kb. 97 szá­zalékot értek el eddig a város­nál. Dobrovits főfelügyelő fel­hívta a közellátási hivatal fi­gyelmét, hogy egy héten belül 97 százalékig teljesítettük a fejadag dézsmát

Next

/
Thumbnails
Contents