Pápai Kis Ujság – IV. évfolyam – 1948.
IV. évfolyam - 1948-01-18 / 3. szám
IV. érf. 3. sz. Ára 50 fillér. 1948. Január IS PAPAI r A FÜGGETLEN mmmssm KISGAZDA, FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT LAPJA Épülnek az új iskolák vármegyénkben Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter már hivatalba lépésekor nagy erővel megindította az általános iskolák újjáépítését. Ez a munka már eddig is jelentős eredményeket ért el, amelyek Veszprém vármegye területén is megmutatkoznak. Néhány hónap alatt Ortutay Gyula kultuszminiszter a veszprémmegyei állami és nem állami iskolák felszerelésére, rendbehozására és újjáépítésére közel 200 000 forintot juttatott el. Természetesen — s ezt a kultuszminiszter is több izben hangoztatta — sok még a személyi és dologi vonalon a hathatós támogatásra szoruló iskolák száma Veszprém vármegye területén is. A mintegy hat hétig tartó iskolalátogatások meggyőzték a kultuszminisztériumot, hogy Vsszprém vármegye lakossága nem várja meg mindig az állam támogatását, hanem tevékenyen komoly erőfeszítéseket tesz és jelentős áldozatokat hoz a háború folyamán megsérült iskolaépületek és kultúrintézmények helyrehozásáért. Erre igen szép példát mutattak Kár oly ház-puszta és Franciavágás maroknyi népe; valamennyien új gazdák, akik minden állami támogatás nélkül l-l új egytantermes és egy tanítói lakásos iskolát építettek 30—30iskolaköteles korú gyermekeik reszére. Mind a két új iskola állami jellegű lett. Tósok— Tósokberend népe is megértette Ortutay Gyula kultuszminiszter nagy lendülettel megindított és folytatott iskolaépitési akcióját. Itt az egyesüli két község népe, politikai pártállás és felekezeti különbség nélkül, a falu aprajanagyjának két kézi munkájával s a környékbeli bányák, vállalatok és üzemek jelentős támogatásával három hónap alatt a volt temető feletti akácos helyén két tantermes, egészen új iskolát épített úgy, hogy még két tantermet könnyen hozzáépíthetnek. — A község minden lakója 150 forintot áldozott, hogy az új iskola három hónap alatt felépülhessen. Ez a község valóban megérdemli, hogy a másik két tanterem jelentős állami segítséggel minél előbb jelépülhessen. A vallást és közoktatásügyi minisztérium illetékes ügyosztályán most készítik a terv ez e- \ A legrövidebb időn belül megnyugtató módon rendezni kell a falusi lakosság textilellátását Azok az ipari munkások, akik 1000 forintnál kevesebbet keresnek havonta, az első csoportba tartoznak, vagyis olyan könyvet kapnak, amelynek alapján kedvezményes áru textilt kaphatnak. • A karácsonyi akció során az 5 hóidat jelölték meg az agrárfoglalkozású lakosság számára annak a határnak, melyen belül a kedvezményes textilellátásban részesítették. A Kisgazdapártmezőgazdasági bizottsága foglalkozva ezzel a kérdéssel, megállapította, hogy helytelen az 5 holdas birtokhatár rrjegáilapitása, mert sok esetben meg sem közelíti az ipari munkásságnál megállapított jövedelemhatárt az 5 hold jövedelme. Azonban szükségesnek tartja figyelembe venni a kisgazdaságok jövedelmezőségéi és azokat a gazdákat kell az első csoportba sorolni, akik 4-őúO aranykorona évi kataszteri tiszta jövedelmet tudnak elérni a földjükből. Ez az értékhatár megfelel a havi 1000 forintot kereső ipari munkás jövedelmének. Jferq lehet holdakban megjelölni egy gazda jövedelmét, mert 5 hold szőllő • vagy gyümölcsös, esetleg egy jófekvésü konyhakert jövedelmét nem lehet összehasonlítani 5 hold szikes, vagy futóhomok jövedelmével. Továbbá nem elfogadható az sem, hogy a kettős rendszeren kívül további tagozódást léptessenek életbe a textilellátás terén. A paraszti munka annyira ki van téve az időjárás viszontagságainak, hogy mindenkinek szüksége van textilre. Gondoljunk csak a zsákolásra, vagv a kukoricaszárvágásra, vagy az esős időben végzett szántási vagy egyéb munkára, ezek — szinte — eszik a ruhát. Az őszszel rohammunkát végzett a parasztság, emberfeletti erőfeszitéssei földbe tette a magot, megérdemli, hogy elfogadható áron juthasson ruhaféléhez. Január második felében döntenek Pápa részére kiutalt összegek kérdésében Centenáris jelvényt hozott forgalomba a Tájékoztatásügyi Minisztérium Centenáris ügyosztálya Az építés- és közmunkaügyi minisztérium a napokban a sajtón és a rádión keresztül nyilvánosságra hozta a januárra tervezett közmunkák szervezésére kiutalt pénzösszeg menynyiségét és az egyes megyékre és városokra eső részösszegeket. Felkerestük ezzel kapcsolatban Xerekes János polgármestert és érdeklődtünk a város részére kiutalt összeg mikénti felhasználása felől. A polgármester tájékoztatott bennünket a kérdésről és közölte, hogy kiutalt, illetve kilátásba helyezett ugyan a minisztérium Pápa város részére ís 15.000 forintot januárra közmunkák végzésére, a közbejött alföldi Tisza-áradás miatt azonban a közmunkákra kiutalt összeget, köztük a pápai részt is, az árvízkárosultak megsegítésére, illetve az árviz okozta rongálások helyreállítására kellett az utolsó pillanatban fordítani. Most január 18-án uj tárgyalásokat folytat az építés- és közmunkaügyi minisztérium és ez alkalommal próbálnak hitelkeretet találni a kiutalható öszszeghez. Reméljük ez alkalommal sikerülni fog helyrehozni ezt a kiesést és még januárban megkapja a város ezt az összeget, amellyel folytathatja a közmunkások foglalkoztatását. Kultúrház-avatás Dákán Megragadó ünnepség keretében adták át vasárnap rendeltetésének Dákán a község egész lakosságának összefogásából megépített kultúrházat. Az avató ünnepélyen jelen voltak a járás vezetői, a politikai pártok képviselői és a falú közönsége. Dr. )(örmendy István járási főjegyző mondta az ünnepi beszédet. Örömmel állapította hogy Dáka azok közé tartozik, ahol pártkülönbség nélkül öszszefogtak szebbet, jobbat váró és kivánó magyarok és közös munkájuk eredményeképen ünnepélyes kultúrház-avatáshoz érkeztünk el. fáhány Jánoi ig.-tanító, aki 30 éve dolgozott azon, hogy a kultúrház felépülhessen, ismertette az építkezés lefolyását. Mi is szeretettel köszöntjük a dákaiak eredményes munkáját. Külön ki kell emelni röczky Dezső körjegyzőt, 6sászár Béla községi bírót, akik fő mozgatói voltak az ügynek. tet, hogy az 1947 -1948-as költségvetési év második felében, a három éves terv első részleteként, milyen összegeket juttathatnak Veszprém vármegye iskoláinak és kultúrintézményeinek. — Balatonalmádi 350.000, Ajka pedig 500000 forinttal szerepel az előirányzatban. Az illetékes ügyosztály mindent elkövet, hogy Balatonalmádi a téli hónapokban is részesüljön jelentős juttatásokban, hogy a téli hónapokban ne legyen fennakadás. Az eddig ismertetett eredmények meggyőzhetik Veszprém vármegye lakosságát, hogy Ortutay Gyula kultuszminiszter. : iskolaépitési programmja már a gyakorlatba lépett s ez a programm napról-napra szélesedik, újabb és újabb eredményeket ér el. Már nem messze az idő, hogy Veszprém vármegye közoktatási helyzete eléri, sőt meghaladja a békeéveket. mm'fm FŐISKOLA! KÖNYVTÁR PAF A A Független Kisgazgapárt mezőgazdasági bizottsága a legutóbbi ülésén foglalkozott az agrárlakosság textilellátásának kérdésével. A bizottság megállapította, hogy a karácsonyi akció során a mezőgazdasági lakosságnak juttatott textiláru segítséget jelentett ugyan, de megközelítőleg sem fedezi azt a szükségletet, amely az agrárlakosság közölt a háborús lerongyolódások következtében mutatkozik. A textilellátás terén a kettős árrendszer fenntartása továbbra is szükséges. Február 1-től a jegyrendszer helyett vásárlási könyvek rendszerét vezetik be. 1 A vásárlási könyveket külön adják ki azoknak, akik az ol- j :sóbb textilre jogosultak és külön másszínü előálllításban azoknak, akik a drágább textilárut vásárolhatnak majd. A Centenáris Ev alkalmából a Tájékoztatásügyi Míuisztéríum Ügyosztálya rendkívül Ízléses és szép jelvényt hozott forgalomba, amelyet a Kisgazdapárt vidéki szervezetei a párt központja utján is megrendelhetnek. A jelvény ára 3 forint és a szervezetek 45 fillért vonhatnak le darabonként költségeik megtérítésére. A jelvényeket a szervezetek megrendelhetik a Kisgazdapárt Központjának Sajtóosztálya révén is (Budapesl, Semmelweis-utca 1.) amely a megrendeléseket továbbítja. A jelvényeket a Centenáris Ügyosztály utánvéttel küldi meg. Folyó hó 31-én ülést tart a városi kéoviselőtestület A városi képviselőtestület január 31-én tartja rendes közgyűlését, amelyen a polgármester tart beszámolót az elmúlt évben végzett munkáról. Ugyancsak ez alkalommal kerül sor az 1946/47. költségvetési év zárszámadásának letárgyalására is. A tárgysorozat összeállítása most van folyamatban. Legközelebbi számunkban részletesen közöljük. A hirek szerint a státusrendezéssel kapcsolatos kérdések is ezen az ülésen kerülnek tárgyalásra.