Pápai Kis Ujság – IV. évfolyam – 1948.

IV. évfolyam - 1948-02-08 / 6. szám

V i SÁPAI KIS WJ&ÁG Önkéntes népegész­ségőri tanfolyam záróvizsgája Folyó évi február hó 2-án, hétfőn délután a MNDSZ szék­házában ünnepélyes keretek között tartottá^ meg az egész­ségőri tanfolyam záróvizsgáját. A tanfolyam hallgatói önkéntes Jelentkezőkből tevődtek össze és a pápai gyárak kiküldöttei­ből alakultak. A vizsgázók a feltett kérdé­sekre kimerítő és világos felé­leteket adtak. Általában látható volt annak a nagyszerű mun­kának eredménye, mely az elő­adók fáradságot nem ismerő készségéből eredt. A tanfolyam megrendezése dr. Tálas Mátyás tisztifőorvos érdeme, aki a városi orvosok­kal és előadókkal karöltve- 8 héten keresztül, szakszerű és értékes előadásokat tartottak és lehetővé tették, hogy a vá­rost — ha egyenlőre kis szám­ban is — szakoktatásban ré­szegített „egészségőrökkel" lássa el. A tanfolyamon sikerrel vizs­gáztak: Farkas Róza, Esemlye Ibolya, Gál Irén, Kovárci Ilonka Perutz gyár; Egervári Mária, Csányi Erzsébet, Réfi Istvánné dohánygyár; Molnár Erzsébet Mika gyár; Kádár Etel Leipnik gyár. Feladatuk lesz ellenőrizni, hogy a közegészségügyi rend­szabályoknak eleget tettek-e. Ezen jogkörüket egyenlőre csak a gyárak keretén belül gyako­rolják, de reméljük, hogy rövi­desen a városra is kiterjesztik és áldásos munkájuk gyümöl­csét mi is élvezhetjük. Nagyon üdvös lenne, ha egy úfabb tanfolyamot rendeznének és azon a társadaiom széles rélege is résztvenne, úgy hogy az előírásnak meglelelően min­den 250 lakosra jutna egy ön­kéntes népegészségőr. — ORVOSI HIR. Dr. Pados Jenő mütőorvos, sebész-szak­orvos rendelését Bal la Róbert tér 12. szám alatt (Fa-piac) megkezdte. Elkobozta a pápai rendőrség Boccaccio dekameron tüzetes ponyváit A pápai államrendőrség a napokban razziát tartott a hir­lapárúsoknál és elkobozták a belügyminiszter rendeletére hi­vatkozással a Boccacció deka­meron füzetes ponyvakiadásait, amely „Szerelemre csábító könyv" címen jelent meg. Körözést adtak ki . egy csaló ellen Megjelent a pápai rendőrsé­gen Kovács Antal né pápai la­kos és előadta, hogy a közel­múltban Pers Elek soproni lakosnak egy órát és egy pár arany fülbevalót adott át érté kesítés céljából. Pers azonban az átvett érté­keket nem szolgáltatta vissza, de azokat nem is értékesítette. A feljelentés alapján a rendőr­ség megindította a nyomozást. Szolid, családias jellegű, de mindvégig jóhangulatú volt az idei farsang Még néhány nap és Ham­vazószerda véget vet a vidám farsangi mulatságoknak. Érde­mes most afarsangutolsó napjai- j ban rövid visszapillantást vetni: milyen volt az idei farsang ? Azok, akik végigtáncolták, végigszórakozták, egyöntetűen állapítják meg: az idei farsang minden mulatsága jól sikerült, Pápa város közönsége szolidan és szerényen, ha szabad ezzel a kifejezéssel élni „kisfröccs" meliett szó­rakozta át a farsangot. A pénztelenség rányomta bé­lyegét az idei farsangra is, azonban ez mitsem von le a far­sangi hangulatból, mert a han­gulat minden bálban, minden mulatságban olyan felszabadult, olyan emelkedett volt, hogy arra esztendők óta nem volt példa. Ha az elmúlt bálakat sorba­szedjük, meg kell állapítanunk, hogy igen jól sikerült bálát rendeztek a vasutasok, az ipa­rosok, a Perutz-gyár, a keres­kedők, a dohányárúsok, a do­hánygyár dolgozói, de ami még a farsang utolsó napjaiban hátra van az sem lesz meg­vetendő hangulat dolgában. — Hátra van még az MTE-bál, a villamos-bál, a Leipnik-bál, a bencések teaestje, a kémény­seprő-bál, no meg az elmarad­hatatlan cigánybál. Hölgyeim, uraim, szórako­kozási lehetőség elég mutatko­zik e néhány napban, minden­kinek jó mulatást kívánunk. Eljárást indított a rendőrség egy pápai gyógyszerész ellen az OTI-receptek gondatlan kiszolgálása miatt A pápai rendőrkapitányság • nyomozást folytat egy pápai j gyógyszerész ügyében, aki ellen j az a gyanú merült fel, hogy; az OTI receptek kiszolgáltatása körül szabálytalanságokat kö- j vetett el. A gyógyszerész —•! a nyomozás adatai szerint — az OTI receptekre előirt gyógy­szermennyiségeknek csak bi­zonyos hányadát szolgáltatta ki, így megkárosította az OTI-t, de megkárosította az OTI-re­ceptekkel hozzáforduló dolgo­zókat is. A nyomozás folyik. Pápai nyertes a veszprémi népi- és táncjáték versenyen Vasárnap délelőtt 100 részt­vevővel rendezte meg a Vesz­prémmegyei Szabadművelődési Tanács a 48 as kultúrverse­nyek sorozatában a népi tánc­és játékversenyt, amelyen a pápai ifjúság is képviseltette magát. Örvendetes, hogy az egész vármegye ifjúságának versenyében az egyéni tánc­verseny második helyezettje ! Reinhardt Mihály Petőfi népi I kollégista lett. Megemlítjük itt, mint kedves eseményt, hogy a I játék és táncversenyen részt­! vevő pápai esoport eredeti lengyei népdallal köszöntötte | az ünnepségre Budapestről le­j érkezet lengyel kormányküldöt­teket, akik megható szavakkal köszönték meg a pápaiak ked­ves figyelmességét. hirdetései Aranyérnél Ferenc József keserüvizet. Február 7-ig válthatók ki a textilutalványok A város közélelmezési hiva­tala közli az érdekeltekkel, hogy a karácsony előtt meg­kezdett textilakció igényjogo­sultjai, ha eddig nem jelent­keztek utalványaikért, azokat február 7-ig válthatják ki a közélelmezési hivatalban. — A később jelentkezők igénylé­seit a hivatal már nem veszi figyelembe. A kismlhályházl dűlőbe mezőőrt keres Németh István Vak Bottyán utca 23. Snapszli - verseny február 15-én a Braun-vendéglőben Értékes dijak I Pápa, Garbai-utca 49. sz. Tavasz a télben! Kilencvenhárom esztendővel ezelőtt volt a maihoz hasonló enyhe időjárás Veszprém vármegyében Ahogy a néphit mondja, — Gyertyaszentelő napján a mackó kibújik az odújából és körülnéz a havas téli tájon. Ha ragyogó, napsütéses az idő, rosszkedvűen dörmög és visszabújik, mert még soká tart a tél. Ha az idő hideg és borús, akkor kintmarad, rnert hamar vége a télnek. Az idei télen azonban a mi jó öreg Mormogónk nagy za­varban lehet. Gyertyaszentelő napján olyan hamisítatlan má­jusi időjárás köszöntötött ránk. hogy a reggeli ébredés után magunk is zavarba jöttünk a szobánk ablakából ránkkacagó vidám és melegítő napsuga­rakra. Tavasz a télben ... — Öreg pápaiakat kérdezünk meg: emlékeznek-e hasonló időjá­rásra. Mindenki csak a fejét csóválja. Ez az emberöltő még nem ért meg ilyen időjárási. Nagyon-nagyon régi feljegy­zések szerint utoljára 93 esz­tendővel ezelőtt volt a mai­hoz hasonló enyhe tél. Január végéig alig egy két napon át volt fagyos idő, a nap majd­nem minden nap előbújt a téli felhők mögül, azonban február közepére megérkez­tek a hűvös északi légtöme­gek és egyszeriben olyan ha­vazás indult meg, hogy az emberek majdnem a kéménye­ken át közlekedtek. Remélhetőleg a 93 eszten­dővel ezelőtti időjárás nem ismétli önmagát és szerényte­lenül szögezzük le: elég volt a télből, most már jöhet az igazi tavasz I Szerkesztőség és kiadóhivatal Telefonszáma: 13—1-4 Hallotta hogy a bencés gimnázium VIII. osztálya február 7-én este 6 órai kezdettel a gimnázium épületében jótékonycélú tea­estet rendez. hogy az idei farsangban sok volt a jókedvű, becsípett ember. Az egyik minapi es­tén két szesztestvér barátunk vitatkozik a sáros utcán • Öregem ... r hukk... belép­tél...? — Én nem — hang­zik a kevésbé borgőzös vá­lasz. — Én beléptem . .. iiukk.. ., de sürgősen ki is lépek, mert az asszony ha megtudja odahaza... hukk...' — és a kalucsniját levetve kiöntötte belőle a vizet. hogy a múlt héten megtartott | KOKSz-bál nagyon jól sike­rült. Sokak kívánságát tol­mácsoljuk, amikor elsóhajt­juk, bár a ruhatár megren-; dezése is oly tökéletes lett volna. Egyébként ez beteg­sége valamennyi pápai bál­nak ... hogy február 9-én este tartja I nagyszerűnek Ígérkező Bal- ! lada estjét a Petőfi Sándor: Népi kollégium. hogy a Leipnik kultúrszakosz­tály nagysikerű szavalóver­senyt rendezett. A verseny férfigyőztese Bakos József, a női versenyt Nagy Magda, a második díjat özv. Mada­rász Józsefné nyerte. A nyer­tesek értékes díjakat kaptak. m hogy városunk ismert közéleti férfiúja, aki főleg a kadar­kának nagy kedvelője, ter­mészetesen a farsangkor is a megszokott „görbe uta­kon" megy haza. Az egyik utcában éppen a csatornát tisztítják a hajnali órákban s a csatornatisztító hatalmas kulccsal az utcai csatorna­fedőlap tetejét emeli le ha­talmas vasfogóval. Hukk... — csap le rá ismerősünk. — Most rajtakaptam! — Hát maga az, aki minden éj­szaka megfordítja az utcát! hogy városunk másik ugyan­csak borkedvelő aranyifjával fordult elő a következő eset, aminek hitelességéért az ak­kori éjszakán szolgálatot tel­jesítő rendőr szavatolt aki szokásos körútját végezve kétségbeesett jajgatást és si­ránkozást hall az egyik hir­detőoszlop mögül. Odamegy és meglepve ismeri fel be­csípett barátunkat, amint az kezével kétségbeesetten ta­pogatva kerülgeti a hirdető­oszlopot. „Eresszenek ki! — Nem csináltam semmit! — Miért zártak be?" — Ezt hajtogatta egyre. A rendőr barátunkat szépen karon­fogta és szabályos hátra­arcot csináltatott vele, mire egyszeriben kikerült „börtö­néből".

Next

/
Thumbnails
Contents