Pápai Kis Ujság – IV. évfolyam – 1948.
IV. évfolyam - 1948-02-01 / 5. szám
IV. évf. Ára 50 fillér. 1948 február I. PAPAI A FÜGGETLEN KISGAZDA, FÖLDMUNKÁS • ÉS POLGÁRI PÁRT LAPJA MM M HB Biai aMMBB A Független Kisgazdapárt vezetői egytől-egyig a magyar nép és a demokrácia érdekében dolgoznak mondotta Balogh György dr. Veszprémben gazdapárt a kisipar egzisztenciáját nem félti, mert ez a nagyipar mellett nyugodtan megfér. Eilenben a Kisipari Termelőés Értékesítő Szövetkezetek mielőbbi felállításának fontosságát hangoztatta. Szükség van kereskedelemre is, — mondotta Csejkey Ernő — és talán nagyobb szükség, mint régebben, A szerződések, amelyeket a környező államokkal kötöttünk, hozzájárulnak anhoz, hogy megnöveljük a külkereskedelmi forgalmunkat, ami egyben a magyar dolgozók életszínvonalának emelését is szolgálja. Ezután a pénzügyi élet kérdésével foglalkozott és méltatta a deficitmentes költségvetést, ainit csak a koalíciós kormányzat munkájával lehetett elérni. A jóvátétel kérdésével foglalkozva megemlékezett a Szovjetúnióról, amely éppen a legutóbbi napokban adta tanújelét jóindulatának, amikor újból könnyítést engedett a magyar jóvátétel kérdésében. A bankok államosításával kapcsolatban leszögezte, hogy a koalíciós kormányzat terve a bankok államosításában nem a magántulajdon megcsorbítását jelenti. Beszéde befejezésében kérte a párt tagjait, azokat is, akik végig kitartottak a békés programm mellett, s azokat is, akik a választáskor meginogtak, fogjanak Össze és a kisgazdapárti zászló alatt tömörülve dolgozzanak érdekeik védelméért, mert eredményt csak igy érhetünk el, A központi kiküdöttek felszólalásai után lelkes hangulatban ért véget a nagygyűlés. Köztársasági évforduló ünnepélye Vasárnap, folyó hó 1-én délelőtt 11 órakor a Jókai Mozgóban Pápa megyei város Nemzeti Bizottsága ünnepélyt rendez a Köztársaság kikiáltásának második évfordulója alkalmából. Az ünnepi beszédet Vas Henrik nemzeti bizottsági tag, a Pápai Néplap szerkesztője mondja. Pápán lesz a népi táncverseny középdunántuli döntője tuli döntőjének rendezési jogát. Így március 7-én az országos középdöntő keretében Pápán találkoznak Veszprém, GyőrMoson és Komárom-Esztergom megyék legjobb népi tánccsoportjai. A zenei versenyek döntője a fenti megyék részére február 22-én lesz Győrben. A színjátszó- és szavaló versenyek megyei döntőjére a körzeti versenyek eredményének megállapítása után március hónap második felében kerül sor. A középdunántuli döntő a színjátszók részére Tatabányán lesz. nak, hogy induljon meg a szivünk az árviz-károsultak Ínségének láttára. Az árvizi hajósok szellemében, vigyük feléjük az ország minden részéből a segítséget! KÓSA fÁNOS. REFOB^TÖS FŐISKOLA; KÖNYVTÁR L> Á P A Árvízi hajósok Wesselényi Miklós, az ifjabbik, halászcsónakon és evezőlapáttal a kezében foglalta e< a magyar sziveket. Mondoii ugyan előzőleg sok lángoló beszédet az erdélyi s magyar diétákon; lelkes mecénáském állt a közdő magyar színészek mellett, de amikor az össze omló pesti házak között a szerencsétlenekért, a szegényekért szembeszállt a Dnna vészes hullámaival, a magyar szivek dobogása kezdte nevét kiverni. Halászcsónak és evezőlapát kísérte az irodalomba, a történelembe s azótá úgy él miközöttünk mindörökre, mint: az árvizi hajós. A tett maradandóbb volt a diétái szónoklatoknál s a tett ma is időszerű, amikor a Tisza bőszült hullámai Esze Tamás meg Bajcsy-Zsilinszky Endre hü népére rontottak. Az elemek feltámadtak az emberek ellen és a lisza szeszélyes vize, Petőfi, szerelme, mintha a sors haragjának pusztító ostora lenne, keresztültörte határait. Egy rettentő zúgással benyomta a gátakat, egy félelmetes morgással szétterült a nagy tiszamenti síkságra. Habjai ott morajlanak a szántóföldek felett, ott örvénylenek az országutak egyenes pályája mentén. A szatmári, beregi magyar falvak egy tengerben állanak. Tengerhullám ostromolja a vályogházak falait, minden percben szétqmlással fenyegetvén s a falvak lakói földönfutóként menekültek a pusztulás országából. Az ár tetején kincseiket láttak úszni, döglött állatokat, szénakazlakat, elszabadult bútorokat; mindent umi megmozdítható volt és amit a menekülő magyar biztonságba nem helyezhetett, a megsemmisülés felé úsztatott az őselem hatalmával garázdálkodó vízár. Ám a pusztulás és a mene kiilés éjszakáján, a megprábáltatások közepette az emberi segítség szelid mentőkeze nyúlt a szenvedők jelé. A hullámok fölött megjelentek ismét az árvizi hajósok, Wesselényi Miklós mai utódai. A tiszai ladikok kifutottak a haragos árra, lapátjaiknál a közel és a távoli vidék segítő szivei dolgoztak: férfiak, katonák, öregek és fiatalok és köztük a Független Ifjúság derék tagjai. A tenger ben álló házak között siklottak a dereglyék és a csónakok, hogy mentsék az életet és az értékeket; hogy a viz mindent elnyelni kívánó torkából kiraAz elmúlt vasárnap hatalmai érdeklődés mellett tartotta vár megyei nagygyűlését a Függet len Kisgazdapárt Veszprémben A Városi Mozi helyiségét zsu folásig megtöltötte a veszprém és megyei közönség, hogy meghallgassa az Országos Közpon kiküldötteinek beszámolóját CSERMÓI György orsz. ügyvezető-elnök megnyitójában üd vözölte a vendégeket és a megjelent közönséget. Majd DR. BALOGH Györgj az országos központi szervezés osztály vezetője szólalt fel. Beszéde elején visszapillantást tett a választások óta eltelt időre, s megállapította, hogy kisgazdapárti politika helyes volta ezóta többszörösen beigazolódott. — Hangsúlyozta a reálpolitika fontosságát, mert e nélkül Magyarországon politikát csinálni nem lehet. Vége van az érzelmi momentumok előtérbe helyezésének s esak a valóság alapján elindulva lehet eredményt elérni, A Független Kisgazdapart vezetői egytőlegyig a magyar nép és a demokrácia érdekében dolgoznak, s arra kérik a párt valamennyi tagját, hogy mögéjük felsorakozva, támogassák munkájukat — mondta Balogh György, Továbbiakban bejelentette az országos nagyválasztmánynak a legrövidebb időn beiüü összehívását, ahol alkalom * nyílik a vezetőség és a vidéki kiküldöttek nézetének kicserélésére s a további irány meghatározására. Ezután Dr. CSEJKEY Ernő országgyűlési képviselő, a Nemzeti Bank elnöke számolt be az ország gazdagági és pénzügyi helyzetéről. A kézműipar kérdésévei foglalkozva határozottan leszögezte, hogy a Kisgadják azt, ami drága az embernek Az éjszaka sötétjében, széllel hullámmal, örvénnyel küzdve dolgoztak az árvizi hajósok és nem egy életét áldozta a szerencsétlenekért s a szegényekért. SeglÉsiisulc az árvízkárosultakon A Független Kisgazdapárt pápai szervezetének szerdán tartott választmányi gyűlése úgy határozott, hogy a Tiszavidéki árvízkárosultak megsegítése érdekében gyűjtést indít! A választmány tagjai mindannyian vállaltak egy-egy gyüjtőivet amellyel lejárják utcájukat, s az összegyűjtött pénzt a pártszervezet utján juttatják el azoknak a szerencsétlen magyaroknak, akik rajtuk kivü! álló okok miatt kényszerültek elhagyni olthonukat, s a hatalmas pusztítás következtében mindenüket elvesztettek! Ezúton felkérjük a város kisgazdapárti közönségét ás rnindon becsületes, jó szivü lakóját, hogy fogadja szívesen a gyüjtőivvel jelentkezőket és adjon, amennyit tud, íiiszen rájuk fér az árvizsujtotta vidék lakóira a segítség. Veszélyes útjukra a habok fölé a nemzet szíve kísérte el az árvizi hajósokat. Mert naplóinkban, amikor a háború, az aszály és a viz ár verte végig pusztító kezével magyar földünket, sok kincsünktől megA 48-as kulturversenyek országos rendezőbizottsága értekezletet tartott a megyék főrendezőivel s megállapította a kulturversenyek további menetét. Veszprém megye eredményeiről Páldy Róbert számolt be. Elismeréssel vették tudomásul Budapesten Veszprém megye népének a verseny keretébsn felmutatott kitűnő kulturális eredményeit. A megye 48-as mozgalmának teljesítményeit azzal honorálta, a központi rendezőbizottság, hogy Pápának juttatta a népi táncverseny kőzépdunánfosztva alig maradt egyebünk a nagy magyar összetartozás örök emberi érzésénél. Ezt testesítették meg a tiszai hajósok, a mi napjaink hősei! Nagyszerű munkájukkal, gyönyörű példájukkal ők buzdíta-