Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-02-15 / 6. szám

Első éA^folyam. 6. szám. Pápa, 1886. február 15. PAPAI IFJÚ Xj A. P, Megjelenik minden hó Éo-én és ulohó napján. Előfizetési cli.j egy egész: islcolai évre ü frt, Az „Ifjúsági képzőtársulat

4' pártfogása mellett. Szerkesztőség: A főiskolai uj épületben. Ifjúkori ábrándok. (Vége ) A másik sarkalatos hiba, mely sok lel- j volt biztos tudomása, késznek működését teszi károssá és vallásos tekintetben a népre nézve demoralizáló hatásúvá: a divatos eszmék után való kapkodás. Némelyek ugyanis tetszelegnek abban a szerepben, hogy ők, mint a kor szinvonalán álló emberek, mint a rationalismus másodtermésü hősei, -— mosolyogva nézik azon ügyetlen jámborokat, kik a bibliának minden szavát készpénz gyanánt veszik. Óh, ők nem igy tesznek, hanem ellenkezőleg a biblia legtöbb elbeszéléseit és tanításait ügy tekintik, mint ami csak a tudatlan köznép homáiyos elméjének való. Annak együgyű lelkét kielégítheti, de nekik, — a kik már Voltaireről és társairól is hallottak, túlhaladott álláspont, mosolyogni való mese. Az ilyenek azután, ha azt megteszik is, hogy nem egyenest a szószékről hirdetik újdonsült eszméiket és a bibliának (szerintök) a kor színvonalán álló magyarázatait: de magán körben, bizalmasaik közt nem igen tartózkodnak az olyanféle vélemények nyilvánításától, hogy pl. a Krisztus csak annyiban volt Isten fia, amennyiben ő is — mint mi — isten képére teremtetett ; az úrvacsora csak olyan fölösleges czeremonia az együgyűek lelkének megnyugtatására, S minthogy valami vallásra mégis csak van'szükség (mert hisz különben pap sem kellene) nem is késnek kinyilvánitani, hogy legésszerűbb vallás az unitárius. Bár találkoztam az unitárius vallásnak oly meleg keblű pártfogójával is, aki mást sem tudott ezen különben nagyon tisztelerre méltó vallásfelekezetről, minthogy Jézust embernek tartja. De már arról nem hogy oly embernek, akit mégis csak isteni tisztelet illet meg. Hiszen nem mondom én, hogy a lelkész vak buzgó követője tartozik lenni Kálvin tantételeinek. A lelkiismeret szabadsága mindenkor el volt ismerve egyházunkban. Az önálló, tudományos irányú vizsgálódás csak dicséretet érdemel. De ha megesküdött arra, hogy a helv. hitv. szellem él jen hirdeti isten igéjét, esküjét tartsa meg. Vagy ha vizsgálódásai közt uj eszmékre jut, ne a nép közt hintegesse először, ahol rendesen nem kellőleg előkészitett talajba jutva csak bajokat idézhetnek elő, hanem az irodalom terén igyekezzék azoknak érvényt és elismerést szerezni. Vagy ha egyáltalán nem tudja lelkiismeretével megegyeztetni azon tanokat, melyeknek hirdetésére lekötelezte magát, térjen át a helyesebbnek tartott felekezetre. Ez sokkal szebb és őszintébb eljárás. Különben is az ilyen férfiak közül nagyon kevésben van bármely vallásrendszer iránt is valamely erős és ellenállhatlan vonzalom, hanem többnyire a vallásos eszmék iránti közönyösségben szenvednek. S épen ezen sem hideg, sem meleg közönyösség a legkárosabb hatású, mert legtöbb utánzókra talál a nép között. Ha tehát vallása iránt minden lelkészben meleg szeretet és benső vonzódás lenne: ha a kényelem szeretet és anyagi javak gyűjtése helyett legfőbb vágyát — hivatásához képest — a valláserkölcsi eszmék terjesztése, kicsinyek és nagyok keblében elültetése és ápolgatása képezné; ha a helyett hogy egyes dogmák fölött való kétes nyilatkozatokkal a nép hitét megingatják, csak