Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Negyedik évfolyam - 1888-11-30 / 4. szám

pápai IF.JUSÁT;ÍJÍ AT. H lakolást von következményül maga után — ! gondolhatnék az igazságszolgáltatás ,.t,öryé- J nyéböl kiindulva — de ha méltányos várakozásunk nem teljesül is egészen, az a töredelmes bocsánatkérés, mely Évának teljesen elég az absoiutio -megadására, minket is kielégít Mind e személyek fölött különösen Már lka vonja magára figyelmünket valóban komikus s folyton a kicsinységekkel bajlódó jeliemevei.— Benne egy typus áll szemeink előtt, mely typus képe mindazáltal egyéni vonásokkal is van árnyalva. — Lányára sokat tart, de korsójára ugy látszik még többet. Midőn lánya szobájába lép, nem azért feddi Rupreehtet, hogy Évájával szemben nem viseli magát ugy a. mint kellene, hanem ezért, hogy korsóját ..összetörte. Vádja is ugyanebből indul ki; Rupredht rágalmazó szavai nem képesek őt annyira magán kivül hózni, in int égy tekintet a kezében levő korsó cserepeire. S midőn szetbomlik az ügyesen összegomolyitott csomó, akkor sem annak örül, hogy lánya megtámadott becs-ülete ím' napnál világosabb*. hanem azon töprenkedik, miként vegyen elégtételt azon, aki korsóját összezúzta. Waltér és Licht jellemük alapjában teljesen megegyeznek, a mennyiben mindkettő a becsületesség. igazságszeretet és pontosság megtestesülése. Hogy mégis elüt jellemük á mellékvonásokban azt már állásuk különbözősége is maga után vonja. Mig tehát Licht itt-ott nem mondja ki nyíltan a mi szivén fekszik, nem-beszél — hogy a német szólásmóddal éljék — „f'rei von der Leber weg," addig Walter semmi által sem érezvén magát ebben akadályozva, ugy tesz, a hogy azt tőle mint törvényszéki tanácsostól mindenki elvárhatja. A mint a jellemzés e halvány ecseteleséből is láthatjuk, Kleist személyei nem képzeletalkotta, légből kapott alakok, hanem élő s cselekvő egyének, kiknek hasonmásait az életben is feltalálhatjuk. A mi a vígjáték nyelvét illeti, az valóban pompás: a párbeszéd élénk s minden kifogás nélkül halad jambus lábakon, — ha csak azt nem veszszük kifogásnak, hogy a beszélő személyek sokszor egymás szavába vágnak, a mi azután nevettető félreértéseket szül. A nyelvnek e kitűnősége mellett mindenesetre az volna a legerősebb argumentum', ha abból mutatványt adhatnék; természetesen sokak kedvéért jó magyar fordításban. E tekintetben azonban fájdalom akadályozva vagyok, a mennyiben tudtommal Kleist szóban forgó müve még nincsen áttéve irodalmunkba, magamban pedig nem érzek elég erőt arra, hogy az eredeti szépségeit csak megközelitőleg is visszaad jam. • r,;;•• Végül lássuk még a mii technikáját is, értve e szó alatt természet szerint a külső technikát, vagyis a mú felvonásokra és jelenetekre felosztását. A mi az elsőt, a felvonásra felosztást illeti, aITÓI elég azt mondani, hogy az egész vígjáték egy felvonásban íját•szódik le előttünk: Ez egy felvonást a szerencsétlen szám daczára is szerencsésen osztja fel 13 jelenetre, ugy hogy é

:' felosztás ellen sem tehető a legkisebb kifogás., sem. Mindezekből kifolyólag épen nem csodálkozhatunk azon, ha a mü a létrejöttét eszközlő költői versenyben —^ Zs'chökké és a fentebb emiitett Wieland L.-al szemben — Kleist vitte el a diadal pálmáját *) Sőt épen nem lépünk a tuldicsérés terére akkor sem, ha Kurz mellé állva e szavakkal méltatjuk az ifju szerencsétlen költő kezünk alatti muvét: e vígjáték „valóságos mestermü és kétségkívül egyike a legéletrevalóbb német vígjátékoknak. ha ugyan nem a legjobb." SÁNDOR BENŐ. *) E költői versenyre vonatkozólag Zschokke ad fel, világosítást. Zschokke berni tartózkodása alatt volt ugyanis szobájában egy La cruche cassét

M ezimmel ellátott csínos rézmetszet, mely szép compositiojánál fogva ugy az ő, mint Kleist és Wieland L. figyelmét annyira magára vonta, hogy. elhatározták a kép tárgyának költői kidolgozását. lg}' jött azután létre Kleist „Der zerbrochene Krug"-ja és Zschokke hasonló novellája, mig Wieland satírát irt róla. A babér — mint fentebb is emlitém —• Kleistnak jutott.