Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Negyedik évfolyam - 1888-10-15 / 1. szám
lében fennálló theologiai képzőtársulatnak 50 frt 40 krt képviselő alapítványt tettek „káplán alap" czimen azon meghagyással, hogy ez összeg addig kamatoztassák, mig 100 frt nem lesz s akkor évi kamatából a társulat joga leend tetszése szerinti kérdésre pályadijat kitűzni. Fogadják a lelkes ügybarátok az önképzőkörnek e helyen is kifejezett őszinte köszönetét. — Mult hóban tartatott meg az új rendszabályok értelmében az első lelkészképesitői vizsgálat főiskolánkban és pedig — mint az eredmény mutatja-— az eddiginél sokkal nagyobb szigorúsággal. A vizsgálatra előállt 5 egyén közül ugyanis csak egy vizsgázott jeles eredménynyel ; továbbá 2 jól,— 2 pedig egy évre elmarasztaltatott. — Főiskolánk a jelen iskolai évben három jeles tanerővel növekedett; nevezetesen nt. Antal Gábor urnák, a philosophiai tanszék szeretett tanárának Ácsi lelkészszé történt megválasztatásával s helyének nt. Horváth József gymn. vallástanár úr által betöltésével a vallástanári tanszék megürülvén, e fontos helyre nt. Antal Géza ur — volt utrechti akadémikus — választatott meg; továbbá a gymnasiumban üresen levő classica philologiai tanszék nt. Borsos István úr, egyetemet is végzett segédlelkész által töltetett be; végre a német nyelv — és irodalmi tanszékre nt. Jurányi Gusztáv úr, széles nyelvismerettel biró segédlelkész választatott el a legközelebbi kerületi ülésen egyhangúlag. — Az ifjúság önniunkásságát elősegitö egyesületek ez ideig már nagyobbrészt megalakultak, nevezetesen : 1. A főiskola ifjúságának képzötársulata új rendszabálya értelmében, mely szerint a tagsági díjak év elején lefizetendők, okt. 4-én alakulhatott meg régi tanár elnökének tek. P. Szabó Károly irodalom történet s költészet tanáranak elnöklete alatt. Alelnöks főjegyzővé választatott Fülöp József IV. é. p. n., pénztárossá Boross Kálmán IV. é. p. n., titkár s első aljegyzővé Sándor Benő IV. é. p. n. másod aljegyzővé Domjén Karoly 8 oszt. t., könyvtárosokká: a tudományos szakban Czupor Károly III. é. p. n., a szépirodalmiban Vargha István I. é. p. n. és Cseh Gyula 8. oszt. t., ellenőrré Földes Sándor I. é. p. n., bírálókká : Borsos István I. é. p. n., Rosenthal Géza és Márk Lajos 8. oszt. tanulók. Könyvtári jegyzők lettek : Keszegh István, Vörös János és Babay Géza 7. oszt, tanulók. Lapfelügyelettel: Pály Lajos és id. László Zsigmond 7. oszt. tanulók bízattak meg. 2. A theologiai önkepzőkör nt. Révész Kálmán tanár ur elnöklete alatt következőleg alakult meg: alelnök lett Sándor Benő IV. é. p. n , első jegyző Csiszár András másod jegyző Nagy Árpád IV. é. p. növendékek, pénztáros Czupor Károly III. éves papn.. i könyvtáros Boross Kálmán IV. é. p. n., ellenőr Kirváts László I. é. p. n. 3. A főiskolai (Gabelsberger-Markovits rendszert követő) gyorsírókor okt. 14-én 32 taggal megalakult. Tisztviselők lettek: ifjs. elnök Boross Kálmán IV. é. p. n., titkár Sándor Benő IV. é. p. rí., pénztáros Cseh Gyula VIII. o. t.. konyytáros Szalay István VII. o. t., ellenőr Babay Géza VII. o. t. Az elöadóságot elvállaltak: Hoffner Sándor VII. o. t. a haladóknál; Hamar László VIII. és Keszegh István VII. o. tanulók a kezdőknél. Jaratja a kor a „Gyorsírászati Lapok," „Budapesti Gyorsíró," „Gyakorló Gyorsíró" és a ,,Soproni Gyorsíró" czimü folyóiratokat. Tanóra hetenként -kétszer, nevezetesen szerdán és vasárnap tartatik. — Tagsági díj egész évre 1 frt.— Ezen adatok igy adatván kezeinkhez, csodálkoznunk kell, hogy tanár elnökről említés sincs téve, holott tudtunkkal volt kinevezve eddig felügyelő a tanári kar kebeléből. Szándékos-e a mellőzés vagy nem ? Nem tudjuk. De ugy gondoljuk, hogy mint eddig volt, ugy ezutánra is szükség van tanár elnökre, — s ez csak is figyelmetlenség. 4. A zeneegylet megalakítása ügyében most folyik a mozgatom; hisszük, hogy az ifjúság nem fogja megvonni ezen -.— a közelebbi évek alatt újra született s dicséreteket aratott — egylettől most sem pártfogását s az ige rövid idő alatt testté lesz. — Az énekkar már megalakult mintegy 30 taggal s meg is kezdette működését tek. Csekö Gusztáv ének és zene tanár ur vezetése mellett. — Régi óhajunk, hogy főiskolánkban a modern nyelvek tanítására — nagyobb súly lenne fektetve, a valósulás küszöbén áll. Nt. Jurányi Gusztáv gymn. német nyelvi tanár ur által legközelebb megkezdődik a franczia nyelv tanítása és pedig a ref. vallásuaknak díj nélkül, egyebeknek csekély díjt "mellett. A jelentkezők száma eddig a theologiáról 19 (valóban meglepő szám 27-bö!) s a gymnasiumból ugyanannyi. Sőt — mint halljuk — nagyon valószínű, hogy nevezett tanár ur az angol nyelvből is fog tartani előadást a theologusok szamára. — Nemes tevékenység és szives készségről Tehettünk szerencsések meggyőződni mindjárt e ta'név elején a megválasztott új gymn. vallástanár nt. An fai Géz ur részéről az által, hogy a nagy Kálvin életének és Institutiojának ismertetésére. a theologiai szakon előadást hirdetett heti 1 órán az önként vállalkozóknak. Felesleges bizonyítgatnunk ezen ismeretnek szükségét különösen egy ref. theologusnál', melynek megszerzésére ennél kedvezőbb alkalom alig lehet.— Reméljük is, hogy mig egyrészről a mű nagyszerűsége, s a kedves classicus nyelv,— fnásrészröl a nt. tanár űr érdekes előadása minél többeket fog csábítani arra Sz egy órai édes élvezetre. Felelős szerkesztő : Fülöp JózsefSzerkesztő társak : Medgyaszay Vincze, Sándor Benő.