Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1885-10-31 / 1. szám

kapcáskodni, mert a havi gázsi aligha fel nem megy a toiletre. —- Ezen nézetet nagyon sokan osztották. Furcsa is az a közvélemény. — Ha a szegény leány elhagyja magát, az is baj, ha egy kissé több gondot fordit magára, az ismét szálkát üt mások szemébe. Pedig hát nem a férfitól függ-e a nőnek egész sorsa? Ha a férfinak tetszik a karcsú termet, tellett idomok, halvány vagy piros arcz, elegáns magatartás, megnyerő modor, lekötelező hang, játszi mosoly, s ha ezek közül egyik vagy másik hibázik a szegény nőnél, mi természetesebb, minthogy a természet mostohaságát a mővészet termékeivel pótolja. — Ha nincs csábosán lihegő keble, s a férfi mégis azt hiszi, hogy csak ilyenre hajtva fejét, lehetne boldog: megy a divatcsarnokba, kap ott szebbnél szebb kebleket; ha nincs piros arcza, eléggé szőke vagy fekete haja, sötét szemöldje és szempillája: ott a friseur nő, elmaskirozza az ugy, hogy a görögvilágban a harmattól illatozó fűben játszó nymphák csak holmi pásztor leányoknak tűnnének fel mellettük. Ha az isteni Gizella is egyik, vagy másik női bájt a művészettől kölcsönözte, ne ütközzünk meg rajta, nő volt ö is, joga volt reá. A középső Ilonka kisasszony, a kis Demosthenes, nénjének majdnem egészen ellentéte, — Cseveg, csicsereg folytonosan, mint este párja mellett a fülemile, vagy mint a hűs fák árnyában kavicsról kavicsra szökellő csermely. — Nem tud csak egy percig sem nyugodtan maradni. — Apró bohóságaival a kis bárónak annyi bajt okozott, hogy midőn kifáradva, ujabb és ujabb kérdésekkel ostromolná, mosolyogva felelte: — Nagysádnak a középkor összes rabszolgáit fel kellene támasztani, s még azok sem volnának képesek parancsait teljesíteni. — Oh! nem, nem bizony! Én nem tudnék zsarnokoskodni, én csak kérni szeretek. — Nemde kedves báró! meg fog lepni rövid időn olyan sárga kameliával, mint a minőt délelőtt láttunk. A báró ugyan nem látott semmiféle kaméliát, hanem mégis a feléje nyújtott hófehér kezet ajkaihoz emelve, a legnagyobb készséggel ajánlotta! — Igen nagysád! ha kegyednek örömöt, csak parányi örömöt is szerezhetek általa, hozni fogok, ha mindjárt az égbe kellene is érte felhatolnom. Magában pedig ezt gondolta: Nem tudom minő gusztusa jött neki, hogy most sárga kaméliával lepjem meg. —Annyit csacsog, anynyit beszél, hogy az embert szinte zavarba hozza. — Párizsban sohasem éreztem ilyenfélét, s ez a kis liba majd kihoz a sodromból. Serczeghyné örömtől könnyező szemekkel nézte leánya és a kis báró (igy nevezték maguk közt bizalmasan) naiv pajzánkodásait, s ilyenkor ki-kitört sóhaj alakjában kebléből: — Mintha az Isten is egy párrá teremtette volna őket. Boho is az a fiatalság! Kacag, sir, duzzog, tapsol, változik minden pillanatban, egy perczig sem marad nyugton, mint az árnyék, mely a nap árnyát követi. — Nap a szerelem, melynek igéző fénye nem enged egy percznyi megállapodást. — Egy félig kiejtett »kedves« szó, egy futólagos mosoly, egy olvadó tekintet, egy bizalmas »te« megszólitás, vagy egy neheztelöleg kiejtett »kérem« , egy durczás fordulat, vagy egy bizalmatlan »uranu hallatása, mind meg annyi gyorsan muló árnyékával borítják be a kedélyt a szerelem égető napjának. — Az egyik bízik, remél, őszintén tárja fel mélyen érző kebelét; a másik számit, alakoskodik, elrejt, eltakar mindent. — Az egyik áldoz mindent, a másik elfogad mindent, hanem cserébe semmit sem ád. — Vagy mind a kettő alakoskodik. — Az egyik férjet, a másik leányt keres. — Az egyik a szerelmet csak pillanatnyi mámornak tekinti, melyből kiábrándulni s azután tovább állni kell; a másik csupa hideg számitásnak tartja, mellyel férjet fogni s a világ szemébe kacagni lehet, azután semmivel sem törődni. Vak vezeti a világtalant. A kis báró a mint haza jött, a Serceghy lányok szépségének általános hire nagyon felizgatta képzelmét, azonnal egy kis epizódra gondolt, s nem mulasztott el semmi alkalmat, hogy velük mihamarabb megismerkedhessék; s viszont a Serceghy lányok sem mutattak semmi idegenkedést ez ujabb ismeretség iránt sőt mindent efkövettek, hogy a bárót körükbe vonhassák. A tetszését a kis Demostkenesnek sikerült is teljes mértékben megnyerni, annyival. inkább, mert ö is szivesen látszott időzni a kis baró körében, s egyegy kézszorítását néha viszonozta. A melyért ezután ezerféle apró kéréseket kellett teljesíteni a bárónak, most ez, most amaz; móst ilyen, most amolyan virágcsokor, most egy érdekfeszítő regény megszerzése, azután másikkal felcserélése, most ennek a dolognak kitudakolása, a másiknak elintézése. — Az tudna előszámlálni a női szeszély fogásait, ki a női forélytély mélyébe tudna hatolni. Természetesen az ilyen megbízások és felkérések mindig a sokat mondó »négyszemközt® történtek. A báró boldog volt, Ilonka is annak látszott. . . Különben ha Gizella bájainak hódol, rokonszenvét sikerül ép ugy megnyerni, mint Ilonkáét. A mi ritkán szokott történni, a két nő hiúsága, sohasem jött összeütközésbe. — A hol az egyik érdeke ugy kivánta, ott a másik szépen visszavonult, Ha Dalich volt náluk, akkor Ilonkát nem lehetett sehol találni, ha pedig a báró, akkor meg Gizella volt ugy elfoglalva kün levő dolgokkal, hogy a két rokonszenvezni látszó sziv bátran engedhetett érzelmeinek szabad kifolyást. Serceghy délelőtt 8—12 óráig délután 2—6 óráig hivatalban volt, s igy tőle sem volt mit tartani; a nagyságos asszony pedig oly érdekkel szemlélte rendesen az ablakon át az utcai élet változó képeit, hogv a rokonszenvező pár tőle teljes nyugodt lehetett. A kis Idácskáról pedig azt mondták, hogy még gyermek, nem törődik semmivel, különben is egyedüli boldogságát a zongorázásban és a kis kértben sétálásban leli.