Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1888-04-30 / 10. szám

szesz háremhölgy. Egy nőt sem érint kivűlötted ajkam; nem rabnő: királynő leszesz, királynője szivemnek és életemnek. Te nem ludod mi a valódi boldogság, mi az igazi szerelem: jer velem, én megtanítlak — Te azt mondod, hogy szeretsz ? — Jobban, mint a paradicsomot ! — Bizonyítsd be ! — Nem bizonyitottam-e már be százszor! — A puszta szónak nem hiszek! Esküdjél meg, hogy örökké szeretni fogsz! — Esküszöm Allahra ! — Kii'd el rabnőidet. — Mire a hajnal újra feltűnik : nem lesz nő palotám kapuin belől. — Ha ezt megteszed értem, akkor . . . — Akkor te lész jutalmam! — En r még nem! még várnod kell! — Hát mit adsz jutalmamul ? . — Egy . . . csókot. — Az ifjú átakarta karolni a nő karcsú derekát, de az hűte'en félre ugratott lovával s a szenvedély hangján suttogá: — Nem lehet! hisz tudod, hogy vigyáznak ránk! majd holnap! — Az egy örökkévalóság ! — Béggel! . . De már ittl.on vagyok. Isten veled ! majd holnap! — Holnap reggel! szólt az ifjú, azután visszaforditá paripáját s elvágtatott. A nő tekintetével kisérte s midőn eltűnt szemei elől — hangosan felkaczagott. — Milyen bohó ! milyen szerelmes ifjú ! Oly jól esik játszanom vele: ez olyan mulattató. Azt mondja, hogy szeret; megesküszik rá — , pedig ugy is tudom. — Csókot ígértem neki — : megérdemli, nem tagadom meg tőle. Milyenek is ezek a törökök : otthon kény urak, — pedig könyen rabszolgává lehet őket tenni! Azzal megsarkantyúzta paripáját s nem sokára otthon volt, — férje házánál. (Folyt, köv.) MEDGYASZAY YTNCZE. A magyar nemzeti költészet újjáéledése és Kisfaludy Károly. (Folytatás.) Nemzeti irodalmunk e megteremtője 1788. febr. 5 én született Tétben Győrmegyében: születése anyja halálát okozván, atyja többi testvérei között mindig bizonyos hidegséggel viseltetett irányában. 11 éves korában Győrré iskolába adták. 5 évig volt a gymnasiumban de tanárai nem voltak megelégedve haladásával. Már ekkor jelentkezett nála a könynyelmüség és a vig életre való hajlam. JÓSZÍVŰ volt, de egyszersmind a korlátlanságszeretője is, mindenekfelett pedig szilaj és büszke. Hevessége nagyon sok bajt okozott neki életében. 16 éves korában katonai iskolába adták. 1805-ben az olasz háborúkban, 1809-bert pedig a németországi hadjáratban vett részt. Első kisérletei bátyja hatása alatt keletkeztek. Maga irja egy helyen: „Először a bátyám Sándor lelkesitett, ha ő nem irt volna, nehezen jutott volna eszembe, hogy verseljek." Olaszországban irt egy Hadi Éneket, melyet a katonák táborozáskor énekeltek. Első drámai kisérlete a Gyilkos czimü szinmű volt 3 felvonásban, melyet 1808-ban irt. Időközben atyjával meghasonlott, anyai birtokát eladván, Bécsbe ment és innét kezdve hét évig, hol Német-, hol pedig Olaszországban tartózkodott, mint vándor festő. Bécsben megismerkedett Körnerrel, de jó barátságuk és viszonyuk nem sokára félbeszakadt. Szabad óráiban sokat olvasott és gyakran mondotta, hogy a mit tud, azt Lessing és Schakespearenak köszönheti. 1817-ben került vissza hazájába s egy darabig Pesten egy becsületes vargánál, —ki képeit árulgatta — tartózkodott. Nagyon sokat nyomorgott, egyre irt, de azért ecsetje sem pihent. Fáradhatatlan buzgalmát végre csakugyan siker koronázta. Nehéz sorsában az 1819-ik év képezett fordulót, mikor a székesfehérvári szintársaság pesti szereplését az ő „Tatárok Magyarországon" czimü drámájával kezdte meg. A darab oly rendkivüli tetszésben részesült, hogy a fiatalság a költőt szinpadra akarta vinni. A rendkivüli hatást nem annyira a darab, znint inkább az idézte elő, hogy magyar tárgyú volt s hogy a magyar közönség a pompás német szin-