Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1888-04-15 / 9. szám

Hegyi Közeledik az ösz. A fákon rajt még a levél, de már sárgulni kezd. Itt-ott meg-megj zördülnek a már száraz levelek a járó kelők lábai alatt. De az idö változása ilyenkor nem igen szokta elszomorítani a kedélyeket, mert hisz az ösz, a gyümölcsök kora és a mi fö, a szüret, a vidám mulatságok ideje is az őszbe esik. Táczy János is előre örült az ősznek, alig várta, hogy a szüret eljöjjön, — nem ugyan azért, hogy akkor magát kedvére kimulassa, hisz azt máskor is megtehette, hanem, mivel — szüret után fogja oltárhoz vezetni, szive választottját, Hegyi Julcsát. Csakhogy fájdalom ! — hiában örült előre. A sors nem ugy akarta a mint ők azt előre kigondolták. De kezdjük elölről a dolgot. Táczy János fia volt a gazdag Táczy Mihálynak, ki Mándfalva legtekintélyesebb embere volt , no tei*mészetesen a Plébános ur után. Szombaton estve az ő udvarára fordult be a legszebb 12 tinó, nyáron az ö asztagjai voltak legnagyobbak. Azonban ne gondoljuk, hogy a nagy vagyonnal együtt lehető rövid ész adatott volna neki. Oh nem ! A falu legokosabb embere is volt 0, a plébános ur után s már régen biró lehetett volna, ha egyszer rágondolja magát. Mondom ennek a Táczy Mihálynak fia volt a mi Jánosunk. Magától érthető, hogy a lányos anyak jó szemmel nézték volna, ha János lányaiknak tette volna a szépet. De többet mondok, — a lányok is szívesen pártjára állották volna. Node volt is rá okuk. — Nem hiába nevezték Jánost a környék jlegszebb legényének. Ha végig ment az utczán ünnep napokon a templom felé, dolmányát kaczkiásan bal vállára vetve, nem egy leánynak dobbant meg szive, ha sarkantyújának pengése által az ablakhoz csalva, öt megpillantotta, nem egy íej tünt elő az utczaajtók megett, — a daliás legény után kandikálva. De Jánosnak esze ágában sem volt ö rájuk gondolni. Választott ö már magának tavaly, piinkösti király korában s a választott kedves a pünkösti királyné, — Hegyi Julcsa volt. A mi azt illeti, jó izlése is volt Jánosunknak, mert olyan szép leányért, mint Julcsa, — bizony még a szép nők hazájában, az alföldön is messze ellehetett volna menni. Gyönyörű szőke haja, két fonatban derekán alul ért, kék szemeiben egy-egy mennyország honolt; ajka piros volt s kicsiny , mint a ketté metszett cseresznye. Egész alakja oly lenge, hogy csak még két szárny kellene és előttünk áll egy angyal. Nos tehát Jánosunk jól választott, csak egy hibája volt Julcsának, ha ugyan hibának nevezhető, az hogy szegény. De uram Istenem, hát ma már ez is hiba ? Természetesen a szerelmesek ezen könyen túl Julcsa. teszik magukat, de van ám abban még másnak is bele szólása, már t. i. a szülőknek. De nem azért volt Táczy Mihály uram a falu legokosabb embere, a plébános ur után, hogy ilyen kicsinységen fennakadt volna. Szerette volna ugyan, ha fia olyan nőt vesz el, a ki legalább valamit tud aprítani a tejbe, de mégis többre becsülte fia boldogságát. „Üsse kő a dolgát —gondolá magában— van itt a miből megéljenek." De ember tervez, Isten végez. Minél inkább közeledett a várva-várt nap, annál jobban tornyosultak a fellegek a szerelmesek feje felett. A vén Európa ifjulni kezdett. Fölemelték a nemzetek fegyvereiket zsarnokaik ellen s a szabadság fénye jótékonyan kezdett derengeni mindenfelé. Egyik sugára hazánkba is elhatott s itt a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség" jelszava fogékony keblekre talált- Megértette a nemzet, hogy „itt az idö most vagy soha», s vállvetve, kezet fogva munkálódtak a szabadsag fájának felvirágoztatásán. S midőn ezt a zsarnokság rosz szemmel nézte s „hazánkra törtek s<iáz ezernyi hadak", s felhangzott a „Talpra magyar!" tiem hangzott el sikertelenül, mint kiáltó szó a pusztaban. A nemzet meghallotta azt, fiai tömegesen gyűltek zászlói alá, készek megvédni hazájokat életök árán is. Az apa ment fiával, az anya mrga küldte gyermekét s „ment az ifju, ment előre.'' János is, a mint felhangzott a csatára hivó szó, sietett beállani a honvédek soraiba. Lakodalmi zene helyett ágyudörely, szerelmi dal helyett csatakiáltás hangzott fűiébe. Bátran küzdött mindenütt, el is vette jutalmát, a forradalom vége felé elnyerte a hadnagyi arany kardbojtot, De hiába volt a nemzetnek lelkesülése, jöttek a zsoldosok százezrei s a honvédeknek becsülettel bár, de még is megkellett előttük hátrálniok. Eljött Világos s a nemzet letiporva feküdt zsarnoka lába előtt. S az a kormány, mely előbb remegett seregeink minden dobbanásatói s csak idegen segélylyel birta azokat meggyőzni: most birák helyett bakókat küldött a nemzetre. Szolgái felkeresték relytek helyeiken a menekülteket s kiszolgáltattak azokat hóhéraiknak János mihelyt lezajlott — titkon visszatért falujába. Most már miután a hazának nem volt rá szüksége, saját dolgaira fordította figyelmét, — ő igen természetesen mindjárt a házasságon kezdte. Meghatározták az esküvő napját. Fölvirradt az végre, de mintha valami gyászos sejtelem nyomná mindnyájok keblét, nemtudtak annak oly igazán örülni; mintha sejtették volna, hogy a sors könyvében nem az van rólok megirva, hogy boldogok legyenek.