Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-12-15 / 5. szám

Néhány szó Vörösmarty Mihály vKét Szomszédvár^ cz. művéről. (Folytatás. Nemcsak titokban vádolja pedig Simon atyját, hanem elégedetlenségének nyíltan is kifejezést ad, midőn atyja arra akarja őt rávenni, hogv Tihamért lesből, nyilakkal tegye el láb alól: „Iváldor, elég a gyász, súlyát ne nevelje gyalázat, Egyszer harczoltam nem méltó harczot, utáltat, Ivárhozatost, ezután méltót keresek ki magamhoz . . . orúl nem vivők ezentúl." Valóban merész és kemény szavak egv .,Utet csak ritkán láták a bajnokok ; atyja Óva külön neveié, s tilalom vala szólni előtte Harczai sorsáról; a két ház régi haragját Csak sejté; de harag nem fészkele tiszta kedében . . . 0 bék és nyugalom karján növekedve kifejlett Gyermeki napjaiból; megszokva szeretni s szeretve Lennie, testvérek s atya voltanak öröme, gondja. Lelke szelid érzelmekből és szent akaratból Volt gyönyörű összhang." .... Igy jellemzi őt röviden költőnk s valóban. tekintsük őt bárhol, bármikor: minden oly ifju szájából, ki azelőtt atyjának vakon j tette úk e jellemképpcl a legfinomabb engedelmeskedett, ki előtt annak puszta intése is parancs volt. De nem tehet másként, lelkét ama véres esemény teljesen megváltoztató. Az éji harcz folyton szemei előtt lebeg minden iszonyával; az önvád oly sulylyal nehezedik lelkére, hogy életunttá lesz. Meg akar szabadulni a folytonos gyötrelemtől, a családi becsületérzés is feltámad benne s oda rohan Tihamér fegyverei elé: a biztos halálba. A halál küszöbén is testvéréért esdeklő ifjúnak Tihamérhoz intézett szavai: könyörülj az erőtelen árván, Elhagyatott Enikőn, kí neked nem véthete, a ki Senkinek a széles földön soha véteni nem fog . . . Ugy áldjon meg az ég, a mint hozzája kegyes léssz." . .. oly fájdalmasan s azért mégis melegen hatnak reánk, hogy Tihamér habozását látva, mintegy önkénytelenül e biztató szavakra nyílnak ajkaink: vigasztalódjál szerencsétlen ifju! utolsó óhajod be fog teljesedni! Hát a kedves, szép Enikőről vájjon mit mondjak, hogy méltó képét adjam azok alapján, a mit reá vonatkozólag költőnk soraiból kiolvashatunk? Elmondjam-e, hogy öt a költő az ártatlanság, szelídség és szeretet szép mezébe öltözteté! ? Hiszen ezt csupán csinált szóvirágnak tekinthetné valaki: azért nem is teszem ezt, hanem — mint már több helyen — idézem Vörömarty szavait, annyival is inkább, mert ez által véleményem szerint legtökéletesebb képet alkothatunk magunknak Enikő felől. vonásokig. Avagy nem a gyengéd testvéri s gyermeki szeretet megtestesülését látjuk-e i benne, midőn Simon és atyja szóváltásának hallatára aggódva kérdezősködik annak oka j után? Vagy midőn Simon elmondja az okot | s lerajzolja előtte a helyzetet szomorú sötét színekben, nem e szeretetet fejezik-e ki testvéréhez intézett szavai? Simon elestével egész szeretete atyjára irányul; mozdulatait lesi, fáradhatatlan ápolásában s még gondolatait is igyekszik eltalálni. Dobogó szívvel várja őt vissza utolsó harczából s az ismerős fegyverzet láttára prömittasan, tántorogva megy a várkapuhoz s „kebelére omolt a némán vesztegelőnek Es csókolta, könnyei hullván ; a jéghideg érczet, S mint halovány bimbó csüggött vélt atyja nyakáról." Majd. midőn ré/f atyja szótlanul halad mellette, vigasztaló szavakra nyílnak ajkai s a jövőnek ragyogó színekben föltüntetése által akarja elűzni a bút annak szivéből. Xem kapva választ hozzá intézett szavaira, ezt a kimerültségnek tulajdonítja s ezért sietve hozza és ajánlja íel neki a tüzes borral telt serleget. De a véletlenül felütött sisakrostélv mögül előtűnt idegen arcz láttára „ájultan hulla le s kedves arczaitól a vér látszott búcsúzni örökre." Ájulásából felocsúdva, félelme eltűnt, „merően epedtek a leborultra szemei," szavai nem átkot, hanem szelid engesztelődést foglalnak magukban; de épen e szelid szavak