Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-12-15 / 5. szám

a kamatok, melyeket évdijából húzott, oly összegre szaporodtak, hogy 25 évi szorgalmas s lelkiismeretes kuporgatás után visszaválthatta mindazon adós kötvényeket, melyek homlokán Avosd, Zsámbokrét, Nyiresd, Kökényes, Orsén'y faluk és puszták, —alul elfogadóul báró Lovády Ádám neve volt jegyezve. Egyedüli s kizárólagos ritka vendége minden évben egyszer január 23-án baró Lovády Oszkár volt, a mikor is egy és ugyanazon módon kifejezte azon szívből jovö ohajit, hogy a mindenható Emerinczia nénit még soká éltesse. Nagy volt ilyenkor a kisasszonynéni öröme s a lázsias tallérok, a fényes aranyok, a drágaköves gyürü, a remontoir arany óra, a vastag óra-láncz, mindenkor kifejezte azon lelki oromét, azon boldogságot, a milyen jól esett a vén kisasszony szivének e megemlékezés. Közeledett ismét január 23-ika, s ezzel Emerinczia kisasszony 7c- k nevenapja. Alig hangzott el a plébánia templom harangjának rengése, nyomban rá éles csengetyü szólalt meg az előszobában s Alfredin kíséretében belépett baró Lovády Oszkár. Csókolom a kezedet, kisz-ti-hand, kedves Tante — szólalt meg Oszkár báró odalengve Emerinczia kisasszony kerekes bársony támlásszékéhez. „Síép, hogy eljöttél kedves pubi," válaszola Emerinczia kisasszony kézcsókra nyújtva fonnyadt kezét — na ! pubi ! a gratulaczio, halljuk ! „Igen, igen lie'oe Tante, azt kivánom neked, hogy a mindenható még sokág, igen sokáig éltessen. — ismétlé 50-ikszer ez életben betanult mondókáját Oszkár báró. „Helyes! . . . brávó! . . . kitűnő kedves pubi! nagyszerű, gyere hadd csókoljalak meg" s magához vonva Oszkár báró arczát, lehel könnyüségü csókot nyomott annak homlokára. No hit kedves pubikám - vevé föl a szót Emerinczia kisasszony, leültetve egy kis alacsony székre Oszkár bárót — tudod én jószívű vagyok. A mióta Nepomuk (ez volt Emerinczia kisasszony jegyese) síkra szállt s dicsőséget aratva, a csata zűrzavaros hangja és zenéje mellett ... jaj jaj ! siess pubikám siess — sivita élénken a kisasszony néni - a plaid, a plaid." Oszkár báró ijedten ugrott föl s tétova szempillantásokkal körülhordozván tekintetét a szobán, csiga lassúsággal repült a törpe pamlaghoz, melynek ferde sarkán hevert a nagykoczkáju plaid . . . Az az csak futott volna, ha Alfredin mamzel elöéfzettöl gyötörtetve, ott nem hallgatóznék a kulcslyukon, s lepke könnyűséggel — a mint termetes alakjához illett — kapta el Oszkár báró elöl a kért kendőt s gyöngéden körül csavarva Emerinczia kisasszony barometrum érzékenységű lábát, kiosont . . . hallgatózni tovább. Jól van, köszönöm kedves pubi — folytatá Emej rinczia kisasszony Oszkár báró felé fordítva beesett szemét — tehát . . . Tudod én jószívű Aber kedves Tante , kiáltott fel Oszkár báró •—- ezt már hallottam s nincs időm. Most fél 1 óra — folytatá egy pillantást vetve arany órájára — háromnegyed egykor a Nyakasd-vékási vasút alakuló gyűlésén kell lennem, egy órakor a hazai honi szattyánkészitő gyári vállalat évi gyűlésén kell elnökölnöm, majd fél kettőkor pedig a Hungáriában adom választóim tiszteletére a bankettet, 3 órakor .... S/.ép, szép, nagyon szép — szakitá félbe Oszkár 1 báró túlbeszédességét örömtől repeső arczc.zal Eme' rinc/.ia kisasszony — látom, hogy méltó utóda vagy a Lovády bároknak. S az is kell, hogy légy. S most, most ezen a szent napon átadom neked mindazon kötvényeket, melyeket áldott emlékű apad, kedves Adám bátyám — s Emerinczia kisasszony sárga zsebkendőjével egynehány sovány könyet töröl ki szeméből — elzálogosított. Átadom íme ezeket, de csak egy feltétel alatt .... No ! .... és ? vágta közbe Oszkár báró kérdő jellé alakult kifejezéssel. — igen egy feltétel alatt . . . először, ha engem szeretni fogsz tovább is ... . Hogy ne r . . . natürlich . . . ugrott . . . biczegett Emerinczia nyaka közé Oszkár báró . . . — Es — folytatá komoly arczczal Emerinczia kisasszony — és ha megnősülsz ! A dicső Lovády csaÍ Iád utolsó fiu gyermeke vagy te, csak te vagy aranyos pubikám ! meg kell nősülnöd és pedig nem so! kára ; mert addig nem is kapod meg igazoló kiváltott nyugtáimat." . . . Oszkár báró a rémület, a kétségbeesés kifejezésével hallgatta ez utóbbi foltételt s köszvénytől szaggatott térde behajlott, száraz csontos ujjai mélyen nyúltak a parfümozott — parókába, de nem sokára arczán a boldogság derű sugára foglalt helyet s két kezét nyújtva Emerinczia kisasszonynak az orom, a tettetett megelégedés könyiii, a csókok özönlő árja boritá el a kisasszony vékony kezét. De nemsokára magához tért Oszkár báró s egy pillantást vetve toilette tükrébe, rémülve vette észre, az ily felhevülésekhez nem szokott pirosító festék foltos kopását s kibontakozva Emerinczia kisasszony karjaiból, fölhasználta ennek túlérzékenységét arra, hogy selyemkendőjének finom szegélyével eltüntesse a foltot .... Pár perez múlva Oszkár báró fütyörészve szökell a márvány lépcsőn le s feledve gyűlést, tisztelgést, bankettet, bérkocsiba vágta magát s az indóházhoz hajtatott. (Vége köv.) NAGY ZOLTÁN,