Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-11-30 / 4. szám

fái Fütyül a szél . . . Fütyül a szél, hullámzik a Balaton, Tánczot jár a halászbárka a habon. Zajgó árral hullámzik a kebelem, Korbácsolja a vihar, — a szerelem. Hét falunak leggyönyörűbb leánya Fürödni jár a Balaton tavára. Hogyha látják, elsimulnak a habok; — S én ha látom, azt se' tudom, ki vagyok. Mikor fürdik: a Balaton tündére Habkarjával felveszi az ölébe. Tündér ajka csókot nyom az arczára: Attól virul rajt a bűbáj rózsája. Bűvös-bájos lózsaarczu kis leány: Napfény ragyog szép szemének sugarán. Piros, eperajka mikor mosolyog, Irigykedve nézhetik az angyalok. Ha reám néz, oly zavarba hoz vele, Hogy remegek, mint a nyárfa levele. Forr a vérem s úgy káprázik a szemem: Ott fenn látom a Balatont a hegyen. MEDGYASZAY VINCZE. Visszaemlékezés. Mély csend honol, homály borong A völgyön és hegyen, A lombokon langy fuvalom Enyelg negédesen. Felkél a hold, föllebbene Az éjnek fátyola; Kis csónakom fényes habon Gyorsan suhan tova. Fejem felett száz tüzszemet Látok, mely mind ragyog, De nem mosolyg reám, kiért Szivem fájón dobog. Hejh! egykoron e csónakon Egy angyal ült velem, Es arcza tüzsugáritól Hő lángra gyúlt szivem. De vége lett! . . . Fejem felett Egy csillag tüne le . . . Ekként tünék le csillagom S boldogságom vele. ROSENTHÁL GÉZA. Hitet szerelemért. — Történeti beszély. — IV. Körülbelül 200 volt azoknak a száma, a kiket Karait a befogatott. — Törvényszék elé állította őket, elmondta a nehéz vádat, mely az elfogatásra okul szolgált. Elmondta, hogy császár ellenes tettet vittek véghez, a mennyiben annak ellenségével nemcsak szövetségben, összeköttetésben állottak, hanem pénzzel is segítették. — S felhívta őket a vallomásra. Bicskey Gábor szólalt meg mély érzelemtől áthatott hangon s határozottan: — „Tábornok úr, e vad hamis; én és társaim itt ártatlanok vagyunk, azért .... Karaffa dühtől reszketve kiáltott közbe: — „Hallgass vén gazember, hadd beszéljen más, ismerem hivatalodat, majd megtanítalak én prédikálni." Mély csend vala a teremben, reszketés fogott el (Vége.) mindenkit a dühös ember láttára. Kompolthynak ki mint jegyző szerepelt, kiesett a toll kezéből. De a tisztes agg foíytatá nyugodtan : — „Azért alázattal kérem felmentésünket, hivatkozom Istenre, hogy ártatlanok vagyunk." Karaffa kardjához kapott, majd ismét elereszté s indulatosan ugrott fel helyéből s kiáltá : — „Vigyétek és verjétek a legszorosabb bilincsekbe !" E pillanatban feltárult az ajtó s egy gyászba öltözött fiatal leány feldúlt arczczal rohant Karaffa lábaihoz, sikoltva: — „Kegyelem ! . . ." Mindenki meglepetve nézett reá, Kompolthy szivéhez kapott s halk sóhaj emelkedett fel kebeléből, majd hirtelen körültekintett , ha nem nézett-e reá