Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-10-31 / 2. szám

Este van már . . . Este van már, kilenczet vert az óra Kedves rózsám jer ki hozzám egy szóra! Kalapomnak elhervadt a virága: Kis kezeddel tűzz másikat reája. Mint reményem holdvilága te reád, Fényes csillag hinti reám sugarát. Ugy eltudom nézni azt a csillagot! Szép szemedben a szerelem úgy ragyog! Ragyogj csillag, ragyogj te is szerelem, Fényetektől hadd viduljon kebelem! Vig kebellel bármi nagy gond sem nehéz, S vig kebellel édesebb az ölelés. Jer ki hozzám gyöngy virága szivemnek! Erted égő kebelemen pihenj meg. Ringatózz ott, mint virág a rózsafán, S még az ég is irigykedve néz le rám! —y. Már rég nem volt . . . Már rég nem volt a lant kezemben, Nem zenge bút, nem zenge dalt, Pihent a lant; mert szűnt a bánat Elvesztésén a szép leánynak S már azt hivém, hogy tán kihalt. De óh, a seb most újra vérzik S hajh, százszoros a fájdalom ! Szivem e kint tán el se birná, Ha csak nem lenne balzsamir rá Lelkem siralma: bús dalom. Zeng újra hát a lant kezemben, Mert édes e sirás nekem, — Addig nem is szűnik zengése. Mig el nem áll szivem verése A legszomorúbb éneken! —p. — Humoi (Folytatas Igy mult el az ősz és tél s eljött a szép tavasz, a mely a fáknak szép virágot, — nekem pedig még szebb reményeket hozott. — De volt is okom a

r reménykedésre, — Mert alig hogy kidugta az első virág kíváncsi fejecskéjét a földből; alig hogy megjelent az első fecske a láthatáron : Mariska is kiment kertjébe, amely — épen mint házuk — a mienkkel volt szomszédos, — s ott babrált reggeltől délig, déltói estélig. Amint én ezt észrevettem, nem is lettem volna szerelmes, ha könyvet ragadva a kertbe nem sietek tanulni, — igen tanulni, még pedig szavakat, amelyekkel Mariskát meglehetne szólítanom. Ez persze nem valami könnyű dolog volt, sokszor egész délutánokon gondolkoztam felette, miközben anr.yira szórakozott voltam, hogy olyanforma kázusok történtek rajtam, mint az például, midőn az én Károly barátom meglátogatott s szobámban nem találván, utánam jott a kertbe. — Servus! — mondá — hát te mit csinálsz itt a kertben ? — Amint látod tanulok —- válaszoltam kedvetlenül és boszankodva, hogy szétzavarta szépséges eszk. — és vege.) gondolataimat, melyeket szavakba öltöztetve, imádottamat elbájolni akaram. — Egyszersmind mutattam neki a kezemben kinyitva levő könyvet. Erre ő rettentőképen elnevette magát, s mikor én egész indignátióval kérdeztem nevetése okát, a kaczagástól czikákolva mutatott könyvemre, amely is nem vala semmi egyébb, mint egy — szakácskönyv, az is felfordítva.— Bizonyosan háziasszonyom keverte könyveim közé s én azt vittem ki a kertbe, midőn Mariskát a szomszédba lépni láttam, — nem is bocsátom meg neki soha! Oda kint persze meg se néztem a könyvet. — Te is talán vasúti szerencsétlenséget akarsz kiolvasni a szakácskönyvből, mint az egyszeri ember az újságból? Kérdé Károly oly nagy hangon, hogy a szomszédban dolgozgató s ránk figyelő Mariska is meghallotta, mert elmosolyodott. — Hallgass szerencsetlen! morgám mérgesen s vasvilla szemeket vetve Károlyra. — Mire ő nem tudta mire vélni a dolgot, először bámult, azután pedig midőn látta, hogy csakugyan mérges vagyok, megfordult s otthagyott a faképnél. Másnap már az egész collegium tudta esetemet s volt mit hallgatnom. Az én első szerelmem.