Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-10-15 / 1. szám

lehet, gondolám: de hát mit tegyek? mi legyen belőlem! . . . Katona: csak hiszen hát sánta ne volnék a bal labamra! . . . Suszter inas: de ezt már a világ valamennyi csizmájáért sem teszem meg, hogy dajka, vízhordó, mosogató, disznó-etető, fütö, levélhordó adósságbehajtó, csirizkeveró, mindenért bűnbak s tudja Isten még mi nem legyek egy személyben! . . . Napi dijnok? — Azt is megpróbáltam, de az a fátum ért» hogy a mint egyszer olvashatlan macskakapa: ás forma irásom felett boszankodott volna iroda-főnököm, szerencsétlenségemre eszembe jutott egy régi viczcz

? hogy t. i. „Én megtanultam írni, más meg tanuljon meg olvasni," — Az még nem lett volna baj, hogy eszembe jutott, hanem az már igenis nagy baj volt, hogy kiszalasztottam a számon. — De hat azt hittem hogy m-jd nevet rajta, — pedig dehogy nevetett! Hanem mérgesen összehúzta a szemöldökét s azt mondá : »Amicze! ez jó viczcz, de csak nagy urnák való.« — S másnap, mint hasznavehetetlent elbocsátottak. — Az egészből az az élettapasztalat volt tiszta nyereségem, hogy ha a napi dijnok viczczelni akar, — hát akkor fogja be a száját. Édes apám ekkor vasúti bakterságra akart adni

? de én már meguntam a hivatal keresést: s bebizonyítottam, hogy egy soha ki nem adott legújabb ministeri rendelet szerint a vasúti bakterság elnyerésére érettségi bizonyítvány kívántatik, — igy én arra képesített nem vagyok. Ezt a hazugságot az adta számba, hogy málékkor kezdtem érezni hivatásomat. — Sokszor hallottam Petőfiről, hogy az sohasem tett érettségit, mégis, hogy kinőte magát! En is megbuktam érettségi vizsgán: tehát már igy is bizonyos szellemi rokonság van közöttünk. — Azonfelül én is próbáltam verseket irni poéta koromban; igaz ugyan, hogy azt mondták rájuk, hogy a bolond gombánál is mérgesebbek, — de hát azt olvastam valahol, hogy Petőfinek is vannak rossz versei: rosszak már nekem is vannak, csak még jókat kell irnom s ott vagyok, ahol Petőfi. Ugy van: költő leszek! Igen, költő leszek és írok halhatatlan müveket, hogy majd eg>kor nekem is olyan szobrot csináljanak, mint a milyent Fehérváron láttam kis gyerek koromban s azt mondták róla, hogy az valami Vörös vagy Kék Marczi nevű emberé, aki igen sok szép dolgot irt Tündér Ilonáról, — én ugyan még nem olvastam. — Azonban, mivel a rímeken, vagy magyarul kádencziákon sokat kell gondolkodni, már pedig én gondolkodni nem szeretel.: először csak prózában írok, majd későbben áttérek a versekre is. .... De, hogy a dologi a térjek, a hetedik osztályon valahogy még csak átevezvén, a nyári vacatio nagyszerűen kényelmes átalvása után újra felvitt édes apám az X-i főiskolaba alvásomat, azaz tanulmányaimat folytatandó. — Lakást a „Hosszú utczá"-ban fogadott számomra s még arra is gondja volt. hogy szállásomnál kert legyen, ahol szerinte igen jól és szorgalmatosan lehet tanulni. — Azután jó tanacscsal nagyon bőven, pénzzel pedig már kevésbé bőven ellátva, haza utazott. Az állampolgári kötelességekből már akkor is tudtam annyit, hogy a ki a pénzt maganál rejtegeti, az rontja a forgalmat, megkárositja az allamot s igy hazafiatlan dolgot cselekszik. — Már pedig azt ne fogja ram senki, hogy én nem vagyok igaz hazafi, amit iparkodtam is előre megczáfolni azzal, hogy pénzemet a legelső alkalommal neki adtam a czigánynak, amely tettel egyszersmind a művészet iránt való nagy érdeklődésemről tettem tanúbizonyságot. De már szinte hallom, amint boszusan mondja a nyájas olvasó, hogy mire való ez a sok haszontalan beszéd? Hisz az eddigiekben még egy csepp szerelem sincs, se' első, sem utolsó. — Legyenek csak kérem még egy kicsit türelemmel, mindjárt oda érek. Lakott pedig a mi szomszédságunkban Csibaki János csizmadia mester uram családjával és legényeivel egyetemben. Csibaki uram tetőtől talpig derék, becsületes ember volt, csak egy dologban nem értette a tréfát. — Volt neki ugyanis egy leánya Mariska, akihez fogható szép leányt nem csak a Hosszú utczában. de a fél városban sem igen lehetett látni. Sokan is kerülgették ám a hazatáját, diákok és nem diákok, de nyilt támadást intézni Mariska szive ellen nem igen volt tanácsos, lévén Csibaki uram és legényei sámfájának nagyon is veszedelmes híre abban az időben. Magam is szerettem volna közelebbi ismerettségbe lépni a szép Mariskával, ha nem borsódzott volna a hátam olyan nagyon a lehető következményektől: tehát csak messziről nézegettem és álmadoztam felőle. (Vége köv.) MEDGYASZAY VINCZE. Néhány szó •Vörösmarty Mihály „Két Szomszédvár" cz. művéről. A költészet a művészetek művészete. Mig bámuljuk az eszmét, melyet a művész képa művészet több ágaiban, a szobrászat, fes- zelete s alkotó ereje majd a legtökéletesebb tészet és zenészeiben csak sejtjük és sejtve alakba , majd ragyogó szinpompába, majd