Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Első évfolyam - 1885-11-30 / 3. szám
zsanna kiáltás ez ! Az öröm miatt megifjul a föld, s a nap mindig tüzesebben önti rá sugárözön csókjait. A forró ölelést a lanyha szellő játszi lebbenése üdíti. A virágok kitárt kelyheikkel teszik varázslóvá a szerelmesek útját. Örömben, kéjben ringatódzik a megifjodott természet. Az ábrándos, szürke homályt lassanként az égnek azúrkékje váltja fel. E nagy ünnepen a fellegek, mint a roppant alkotmány hétköznapi munkásai szégyenkedve vonulnak félre nehogy zavarják ennek magasztos arculatát. Vasárnapi ruháját ölti fel az egész természet. Ünnep van a természetben, ünnep van Bárdoson Serceghyéknél is. Nagyban készülnek a bizottsági tagok méltó fogadásához. Igaz ugyan, hogy a meghívókon csak tarsas összejövetel van említve, magjaiebéddel összeköttetésben, de hat azért senki se veti szemükre, s nem hoz szégyent a ház jó hírnevére, ha pazar fénnyel és pompával megyen is az véghez. A zaj s lárma megelőzte a nap felkeltét. Almay Gizela első szavait a setétség nj-elte el. ü legjobban rajta volt, hogy a vendégek minél nagyobb fénynyel legyenek fogadva, mert hisz köztük volt az is, kinek egyetlen tekintete olyan nagy harcot idézett elő kebelében. Mennyit dobogott azóta is már szive, hát most ! . . . Talán meg is szakadna, ha nem tudná, hogy az ennyi bajt okó'/ó bünost ma szemtől szembe láthatja fürödhetik annak s elid tekintetében. Ida ott van mindig Gizela mellett s közösen teszik mindenre megjegyzésüket, s mikor aztán hol egyik hol meg a másik borul baráuiéja keblére, hogy ott kikacaghassa magát: közösen allapitjak meg a programmot is. Nincs a két leánynak percnyi nyugalma. Öi 'ömben. boldogságban úsznak, mégis valami bántja, nyomja belsejüket. Gizela nem tudja mi Csengeinek kedvenc étele, Ida meg nem ismeri a kis jogászét, ki szinte e napon kapta az első engedélyt s meghívást a Serceghy család látogathatasara. Gyula ugyanis ekközben egy humoristikus lapnak lett szerkesztője, mi által a városi műveltebb családok ajtai megnyíltak előtte s igy a Serceghy családé is. Ida e feletti örömét nem tudta eltitkol ni. Most a zongorához ül, s játszik rajta egy két percig, azután ismét a konyhába terem: szedved mindent; — semmit sem talál eléggé jónak, helyesnek. — Gizelát magával vonja egy szegletbe, ott azután államférfiúi komolysággal sugdosnak, tervezgetnek, fontosabbnal fontosabb dolgokat, a mire azután hol az egyik, hol a másik, hol meg mind a ketten olyan jót kacagnak. A konyhán most egyedül vannak, s komoly képpel a takarék tűzhely elé állnak, mintha a titkos tanácsban megállapított tervük e helyen nyerne megválósitást. Komolyan csendben állnak ott. Életre kiható eszméknek kell forrni mindegyik kis agyában más különben aligha maradnának olyan csendben s nyugalomban. A csendet Ida szakítja meg. — En nem tudom elgondolni akarmint töröm rajta az eszem. — En sem — viszonz Gizella. — De ugy kell nekik, miért nem súgják meg. Erre azután Ida jot tapsolva, mosolylyal jegyzi meg : — Hogy tudsz olyat gondolni, hogy megsúgják mit szeretnek, hisz még Cáengeivel nem is beszéltél, Nevess már te is egyet. — Én nem tudom mit érzek, de nekem ma olyan jó kedvem van. — Hogy Gyulát láthatod, jegyzé még gyorsan Gizella. Most már mindketten nevettek. — Istenem! Már cs^Jc jönne az a dél, sohajtott Gizella. — Nézd Gizi, ki megy ott az utcán, — mondá ujjával az ablakra mutatva s hamiskásan mosolygva Ida. Mintha Géza volna. Gizela repült az ablakba, Ida utánna s kezei közé szorítva amannak kipirult arcát, vontatva, gyermeki ártatlan gúnnyal kérdezé: — Ugy-e szeretnéd ? Gizela észrevevén a csalást és saját meggondolatlanságát, hogy e feletti szégyenét mintegy eloszlathassa, fenyegetve jegyzé meg: — No megállj, elárullak Gyulának, hogy milyen hamis vagy ! Ida egyet iordult sarkán, s vállait vonogatva, karját Gizeláéba füzé. — Gizi én olyan vig vagyok, ugy szeretnék dalolni, táncolni. Jer zongorázzunk egj'et. A másik pillanatban a két leány könnyű szökeléssel végig lejtve a folyosón a zongora édes, méla: bus hangjain álmadozott. Azonban aligjátszott el egy két dalt Ida, midőn Gizela felállva olyan unalmas képet csinált. — Én nem tudom milyen kiálhatatlan most ez i a zongora. Igazad van, erősité Ida. Jer menjünk a kertbe, szedjünk virágot. De biz ott nem igen találtak kedvükre valót egyet sem. Az egjuk igen kinyílott volt, a másik meg még kevéssé feslett. Egyiknek szine nem tetszett, a másiknak meg az illata. — Végre Ida leszakított egy pár száll nefelejcset s keblére tűzte, Gizela meg egy fej hér rózsát. A nap már jól fenn volt a láthatáron, melynek lanyha melegére a fak s bokrok tövei megnépei sedtek. A lyuk száján kandikáló tücsök egyhangú zenéje kedvesen olvadt bele a madárdalba, csicsergésbe, A harmat már felszáradt, hanem annak kápráztató j csillogását a megáztatott fűszálnak tiszta zöld fénye pótolta. A két lányka vigan futkozott a gyeppel fedett puha talajon. Ida ügyes fordulataival majd mindig | meghiúsította Gizela szándékát, hogy őt megfoghassa, ki a sikertelen kísérleteket megsokalva mosolygva kiáltott fel : I — Ha Gyula látná, mily hamis vagy ! — Nem vagyok hamis, megfoghatsz. Szólt Ida hirtelen megállva, s két karját szétterjesztve — jöjj ide már, meghagyom magamat fogni. Már feleletre nyitotta Gizella ajakát, mikor uro