Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1887-04-30 / 10. szám

Bölcs alkotónk végtelen kegyelme Mindenkinek juttat egy szép tavaszt Es ez a kor arra van teremtve, Hogy magúnak virágot szed s [akaszt. \am magának szedi a virágot: A jövő az, minek most szedeget: Emlékezet! kedves, szép varázsod Vissza hordja egykor mirul ezeket. BOROSS KÁLMÁN. Egy férj elbeszélése. Karcolat Mint nőtlen fiatal ember két feltételre alapitot- j tam a házasság szerencsés voltát: a gazdagságra és a szeretetre. A többi mellékest nem említve, ezeket óhajtottam altala elnyerni. Nösülésemkor ugy látszott, mind a kettőt elértem. Juliskám tekintetéből a legszenvedélyesebb epedést, sóvárgást olvastam ki; az ipam pedig a leány mellé ráadásul hat ezer forintot helyezett kilátásba. Jegyző voltam; ki ne irigyelte volna szerencsémet?! Még hozzá Juliskámnak arcza piros rózsa^ szeme tüz volt; nyaka a hattyúé, tel mete hajlékony nád. Hanem bizony nem minden ugy lett, a mint gondoltam. A hat ezer forintból kettőt az ipam lealkudott; kettőt meg a feleségem tüzes csókjáért engedtem el; kettő pedig egyben másban, a minek értéke, atyafiasan számítva, talán a három száz forintot meghaladná, lassanként csak letörlesztodött. Igy tehát első feltételemre csak a remény mosolygott; de melyet nem annál a banknal s nem ugy váltottak be, a mint én óhajtottam volna. És mégis sohasem bántam meg, hogy megházasodtam. Mert a mi nem jött meg a réven, haza került az a vámon. A menyecske helyre gazdaasszonynyá lett, minden pénzzé vált kezei között s nekem nem volt más teendőm, mint csak a betétekkel folyton gyarapodó takarékpénztári könyvecskében gyönyörködni. Az igaz, valóságos kis basa is volt ám az én asszonyom a háznál. Ha valamiért hátra vágta azt a sötét fürtü kis fejét; csörgött, mint a szarka; tányér^ pohár, bögre, kanál, kés villa olyan zörejt csaptak^ mintha csak a lázadás gondolata érett volna meg mindegyikben, vagy valamely boszorkán)' varázsve. szejének ütésére járták volna a kállaikettőst. Ilyenkor baj volt neki, ha otthonn voltam; baj volt ha nem voltam otthon; baj, ha szivaroztam; baj, ha ültem; baj, ha nem ültem; tátott szájú, málé, ügyetlen voltam előtte. Tehát a második feltételem is dugába dőlt. A párja mellett boldogan turbékoló szelid galamb helyett ugyancsak könnyű léptű, makacs fejű, pörgő nyelvű menyecske került a házhoz. Es mégse bántam meg, hogy megházasodtam!.. Mosolyogtam; gyönyörködtem jérczike haragjaban. Hanem mégis csak sok, a mi sok ! Utóbb sehogysem fért durcásan szegett kis fejébe az a gondolat, hogy a mi kis világunkban ö nála feljebb való is lehessen. Ezen azután összekaptunk. O sem engedett, én sem ; gondoltam magamban, én sem leszek hitványabb legény tenálad. — Tessék haza sétálni, tárva az ajtó — mondám felindulva. No hiszen nem kellett több. Csípőre vágta kies kezét, kifeszítette lihegő keblét, előre tolta pulykaméregtől piruló üde arczát s neki indította pihenéshez nem igen szokott nyelvét, amitől jobban féltem, mint az adófelügyelő visitjétől. — Mit?! En menjek ki! Innét! innét, hol két kezem munkája minden ; magam meszeltem fehérre a falat, én szereztem az ágybelinek való tollat, két kezemmel vartam rá a cihákat, én kötöttem az asztalteritöt, még a rajtad való inget is én varrtam lámpavilágnál, én zsuroltam a padlót: innét menjek én ki?!.. Még több is jött volna, ha közbe nem vágok. — A padlót? Ejnye cicám nem is tudtam! — Igenis! vagy igaz . . . — No az már más. — Ott is negyven krajezárt kellett kifizetni e miatt a tokfis ész miatt. Elfordultam s elmosolyodtam. No hát csak perelj hófehér faladdal, tolladdal. cihaddal s mit tudom én miféle asszonyi kéz alá tartozó összes pereputtyoddal, mit bánom én! S azzal kifordultam egyet a szőllőbe. Zimankós őszi idő volt. Sürü köd terült el a fold szinén. A lellegboritotta égen nem látszott egyetlen csillag s nem rezgett keresztül a vastag fellegtáboron a holdnak egyetlen sugára sem. Estve nyolc felé járt az idő mikor haza indultam. Lakasom ugy volt épitve, hogy irodám egyik ajtaja a folyosóra nyillott, melyen a nálam levő kulcscsal, melyet ovatossági s előrelátási szempontból többnyire magamnál tartottam, bármikor észrevétlenül bemehettem; a másik pedig a szomszéd szobába szolgált. Ebben volt Juliskám varróasztala is. A konyhaajtó elé értem s ott megálltam. Hát látom, hogy az én asszonyom jár fel s alá keményen akár csak egy vasas német; azért jobbnrk tartottam