Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1887-03-31 / 9. szám

Óh, nagy lelki örömnek ünnepe a húsvét! gyogó szemeiteket az ég felé s adjatok Nyissátok meg a templomokat s ha a buzgó hálát a halhatatlanság hitéért s az harangok érczny el veinek zengése elhangzott, igazság diadaláért. siessetek örülni az örülőkkel. Ne maradjon Az Úr legyen veletek ünnepléstek óráéi senkisem! Énekeljétek a győzedelmi éne- iban. keket, — emeljétek föl örömkönvektől ra- j P Az eredet (Vé Az ugorismus elismeri, hogy a magyar nyelvben vannak oly elemek, melyek a törökséggel rokonok. Ezek az érintkezési pontok és közös sajátságok adtak okot arra, hogy mindig akadt nyelvészünk, ki a török rokonság nézetét vallotta. Desguignes az ő hiongnu-ival különösen megtermékenyitette ez elmélet talaját, bár igazán müveive egész a mi napjainkig alig volt, Az akadémiai nagy magyar szótárnak szerkesztőiről nem tudni ugyan határozottan, hogy nyelvhasonlítás dolgában mi véleményen voltak, mert az altaiság majd minden részével viszonyba hozták szókincsünket és grammatikánkat; de annyi bizonyos, hogy inkább voltak mongol , mandzsu, török és más rokonságnak hivői, mint a fmnismuséi. Fogarasi János, az egyik szerkesztő, mongol egybevetéseket tett, a miket Hunfalvy és Budenz nevetséges sziliben tüntetett fél. Fogarasi még azon óhajtásának is kifejezést kölcsönzött, hogy jó volna egy magyar ifjút Párisba küldeni a Desguignes látta és olvasta iratok tanulmányozására. Egyáltalán sok nyelvészünknek egész mostanáig meg volt az a különös szenvedélye, hogy Körösi Csorna Sándor módjára a Himmalaya környékére mentek rokont keresni.. A török rokonság theoriája néhány éve megerősödött, főkép azóta, hogy Vámbéry Ármin, a turkologia nagy tekintélye, „a magyarok eredete" czimü művével fellépett. E fellépés egyúttal támadás volt az ugorismusnak már szinte hozzáférhetetleneknek tartott erősségei ellen. Vámbéry három okát adja azon meg-* kérdésről. győződésének, hogy a magyar nép és nyelv nem lehet más, mint török eredetű. Az első okot onnan meríti, hogy a bizánczi és perzsaarab iratok a magj^arokat turkoknak mondják. Határozottan elveti Hunfalvy azon nézetét, hogy a bizáncziak nem tudták, a magyarok mily nemzet voltak és hogy a türk nevezetet csak általános megjelelésül használták mind azokra a népekre nézve, melyek az Ural és Altai hegység között lakoztak. Vámbéry teljes hitelt ad Ibn-Dasta arab iró amaz értesítésének, hogy a magyarság török-féle. Hunfalvy azt veti ez ellen, hogy a latin irók nem említik a magyaroknak türk nevét, hanem mindig csak ungaroknak azaz ugoroknak mondják őket; már pedig ők sokkal megbizhatóbbak és szavahihetőbbek mint a görög és arab feljegyzők. A második körülmény, minek alapján Vámbéry a török rokonságot vitatja, néprajzi jellegű. 0 társadalmi és ethnikai okoknál fogva sem tartja a magyarságot finnugor, hanem török-tatár származásúnak. Ugy gondolkodik, hogy az ember épp úg}

7 mint a többi lény magán viseli anyafölde bélyegét és csak oly életet folytathat, oly szerepet játszhatik a történetben, mely pliysicumával összhangzásban van. Nem véli lehetőnek, hogy „a magyar nép a béke-szerető, halászat és menyét vadászattal foglalkozó ugoroknak egy ágról szakadt testvére" '); mert oly természete van, mely harczias életre, világhódító szerepre rendelte; s ez „csak oly intézmények, erkölcsök és szokások kifolyása lehet, melyek egy kóbor életmódot folytató ') A magyarok eredete, II. kiadás. 198. lap.