Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1886-10-15 / 2. szám

ellen is, — kinek pedig előbb hive volt — hogy megmentse a köztársaság lételét, Igy tehát a két párt ellenkező irányok képvise­lői, mert az egyik éppen azt óhajtja eltö­rölni, melynek fönntartása a másiknak czél­ját képezi; de minthogy mindegyik czéljai elérésének főakadályaul Cromwellt tekinti, egyesülnek, szövetkeznek megbuktatására.— De mihelyt megbukik, működéseik iránya ezétválik, s mint ellenségek állnak egymás­sal szemközt. Az első fölvonás e két párt gyülekezé­seit tárgyalja. Czime: Az összeesküvők. A néppártiak elhatározták a proteotor meggyil­koltatását. A lovagok pedig, hogy azt fog­ságba ejtik. S hogy e tervöket kivihessék, Rochesteit papi ruhában küldik Cromwell udvarába, ki magával ajánló leveleket visz, melynek alapján majd udvari pappá fogad­tassák; ekkor föladata lesz egy alkalmas pil­lanatban altatószert önteni a proteotor bo­rába, melytől az álomba merüljön, s az őrség a lovagok kezébe juthasson. Rochester szívesen fogadja a megbízást, mert igy alkalma lesz beszélni Cromwell lá­nyával, kit megszeretett, sőt már készen is tart zsebében egy szép szerelmes verset, me­lyet imádottjának szándékozik átadni. Ugyan jó kezekbe van letéve a nagy munka véghezvitelének föladata. Rocheter, a könnyelmű, szeleburdi, gyarló verseiben gyö­nyörködő , s azokat fűnek, fának fölolvasó lovag megy Cromwell tőrbe ejtésére, ki még azonkivül szerelmes is annak leányába, s igy nagy föladatával nem is igen gondol. A meg­bizást is azért fogadta szivesen, mert igy előtte kalandra kínálkozik alkalom. Rochester lovag a gondolkozás, könnyű élet mintaképe. Mit törődik ő azzal, hogy társai Angol­hon sorsa fölött vitatkoznak, ő néki csak sze­relmes verse, s Cromwell lánya van eszében l Költeményét felolvassa a lovagoknak, kik ki fejezik méltatlankodásukat, hogy ily hiába­valóságokkal tölti az időt, mikor oly közel a döntő perez; fölolvassa azt Carrnak, a fana­tikus, mélyen vallásos s feddhetlen erkölcsű Carrnak, ki elszörnyüködik, midőn zsoltár he­lyet a szerelmes vers átkos sorai csengnek fülébe, s comicus hatást gerjesztő páthosszal elátkozza a lovagot.— Általában már az első fölvonásban is észlelhető azon mód, melylyel Hugó Victor tárgyát földolgozza. Majd ko­moly méltóságos jelenetek, melyek sokszor mélyebb tragicumba mennek át, majd egy­szerre vidám, csapongó hang, enyelgő, humo­ros, sőt comicus jelenetek, ugy hogy a hall­gatót vagy olvasót a fájdalom és öröm, a fé­lelem és mosol} 7gás, a könyezés és nevetés érzései fogják el. (Folyt, köv.) FKEYSTADT DEZSŐ. tfíP^V— WME -— Conveiit. A migyarhoní egyetemes cönvent, mely ez évben nálunk tartatik, folyó hó 18-án nyilik meg. — Nagy lelki örömmel várjuk anyaszentegyhá­zunk egyházi és világi vezető férfiait.— A magas ven­dégek méltó fogadtatására nézve nagyban folynak a készületek. — A convent lefolyásáról jovo számunk­ban lehető kímeritö tudósításokat fogunk közölni. — Iskolai látogatás. A mult héten nt. Pereszlényi János győri lelkész és nt. Szekeres Mihály takácsi lelkész s esperes urak tobb napig városunkban időz­tek és nt. Kiss Gábor helybeli lelkész úrral a szokásos iskola látogatást végezték. Tobb izben cs mindig huzamos ideig vettek részt úgy a theologia academia, mint a gymnasium egyes osztályainak előadásain. Plisz­szük, hogy megelégedéssel távoztak körünkből. — A y>Főtskolai zenekar*-ban utólagosan egy kis ás&S&i^ím 0 változás történt. Ugyanis Lengyel József IV. év. tan. kép. kit a secundansok között akartak használni: ki­lépett, Löwy Vilmos VI. o. t. pedig fölvétette magát és mint ezimbalmos szerepel. Azt hisszük, hogy a nyereség több mint a veszteség. Mint minden társu­latnak, úgy a »Zenekar-nak is pénzre levén szüksége; elhatározták, hogy a pártoló tagok részére egész évre egy torint, vagy havonként tiz krajezár előfizetéssel, aláírási ívet bocsátanak ki Már idáig van számos pártoló tagjuk az ifjúság köréből; hisszük, hogy még ennél jóval több lesz. Annyival is inkább reméljük a töme­ges pártolást mert mint halljuk a zenekar feloszlása eseten a pénzvagyon két harmadrészét az „Ifjúsági képzötársulat" egyharmadát pedig a »Gyorsiró kör« részére szándékoznak hagyományozni. Felelős szerkesztő: Fülöp József. Szerkesztő társak: Boross Kálmán. Medgyaszay Vincze­l'3|»ái) az év, r<>(. főlanoiln lioliiivel 1886. ny. Debívczeny Károly i Helyiség ó-kolli'gium.

Next

/
Thumbnails
Contents