Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1886-09-30 / 1. szám

A társaság étkezését végezvén, indulni készült. De Kaján határozottan ellene nyilatkozott szokott gunyoros modorával a délelőtti indulásnak, azt adván okul, hogy még jól ki sem pihenték az ut fáradalmait, de szavai eredménytelenek maradván, buszúból elmaradt tőlük. A társaság megindult, kiki a jelölt irányban; felrezzent szárnyasok zöreje, megrémült vadak csortetése hallatszott innen onnan; vadászkürtök hangjait viszhangoztatá a rengeteg. Közbe-közbe pedig az elejtett vadak halk nyöszörgését hordta szélylyel a fák között lengedező szél. E'.alatt a nap nyugovóra hajolt, és végsugarai a a rengeteg fái között átszűrődvén, fenséges képet kölcsönöztek annak. Majd mindenünnen a kürtök hivó hangjai szólaltak meg, sokszorosan verve vissza a bércektől. A vadásztársaság tagjai mindnyájan visszatértek sátraikba, csak István a trónörökös maradt el, mely körülmény nagy meglepetést sőt ijedtséget okozott. De hát hol maradhatott ő? A rengeteg ősi nagyszerűsége elbájolván lelkét, mintegy vonzatva, folyton beljebb hatolt és folyvást uj meg uj szépségek tünedeztek fel szemei előtt, mignem egyszerre elölte állott emelkedett helyen egy épület-halmaz, egy vár: Leányvára. Meglepetve szemlélte István pár perczig az előtte ismeretlen, mondhatni gyönyörű helyet; azután mintha varázslat alatt állna, sietve haladt a várba, melynek kapuja esetleg nyitva volt és lelkét most egy eddig ismeretlen érzés ragadta meg. egy látománytól, mintha szive húrjain láthatatlan szellemkezek játszottak volna, mely édes hangoknak nem hallása, de érzése miatt meg kellene szivének szakadnia. A várná k egy oldalrészében kis kert, a kertben egy élő, feslö rózsa, a vár tündére: Margit állott. Az egész hely, mintha csak a tündérország volna, bérezek és rengeteg szolgáltak védő sánezok gyanánt, s ezen helynek birtokosa volt Margit, nem nagy számú néppel, szüleinek korai elhalálozása folytán; egyszersmind utolsó sarja a Tárnoky ős magyar családnak. Istvánt a látomány és a helynek regényes szépsége teljesen elfogulttá tette; de meg volt lepetve Margit is az ifj inak váratlan feltűnése, daliás termete, és fáradtság folytán kipirult arcza- miatt. Mindamellett ö levén a helyzetnek ura, nyájasan szóíitá meg az ismeretlent: »Nemde vadászat közben eltévedt, sőt elfáradt és megéhezett kigye!medí« István e hangnak kellemes zengésétől uj meg uj csodás érzelmekbe ringattatvan, »igent« rebegett és remegő kézzel ragadta meg a feléje nyújtott kezet; majd mintegy ösztönszerűleg követte az épületbe a kezét tartó, mosolygó tündért. A vár úrnője egy tágas, ebédlőül szolgáló terembe vezette Istvánt, ki csudálatábol magahoz jővén, oly mindent mondó édes szavakkal fjjezé ki ezen rá nézve oly gyönyört hozó, de véletlen találkozást, hogy Margit szivében is életre jött az a szikra, mely lánggá növekedvén, az édességek tengerét teremtheti meg. De nem feledkezett meg házi asszonyi tisztéről sem; étkeket hozatott vendégének, aki kilétét csak egy szóval sem sejteté. Rövid, de menyország gyönyöreit Ízleltető szóváltások történtek, mely alatt talán sziveik cseréltek helyet. A nyugodni készülő napnak aranyos sugarai behatoltak a terembe, és ünnepélyes szint kölcsönöztek annak, de körülragyogták az ö fürtjeiket is. Az esti Zephir belopózva mézet hozott magával, s édességét egyik ajkról a másikra hintette. Étkezés és pihenés után István távozni készült. Nem volt hosszú a bucsu; hisz még nem volt szerelmi vallomás, de az egybetett kezeknek remegése és a szemek esdő tekintete kifejezte azt az egyik részről: Jojj, — — várlak; a másik részről: Edes szerelmem, nem soká késem, eljövök. István — szivében új érzelmek zajongván, — mint a villám, ugy tűnt el a rengetegben, és rohant a vadásztanya felé. Nagyon késő volt, midőn megérkezett társaihoz, kik örómriadallal fogadták és talán nemelyek változását észre is vették. Ostromolták is elmaradásának okáért, de ö talán nem akart, talán nem tudott örömében számot adni, •— nem felelt. De Kaján, ki sejté az okot, elsápadt s mintegy bőszült tigris felugorván az asztal mellől, óriási kaczajban tört ki: Hahaha! A herczeg ma valami nemes vadat talált ! Mindnyáján meglepetve tekintettek reá és talán sejtve i valamit, a tárgyról elhallgattak; de kétszeres erővel : folytatták a leölt vadak halotti torát. Margitnak az e napot követő éjjel először életében a legédesebb álmai voltak*. * A vadászatok naponkint folytak ezután isrendei sen azon különbséggel, hogy Kaján is résztvett azokban. István gyakran el-eliátogatott a kedves helyre és minél nagyobb számot tett a látogatások összege, annál erösebb lett a kölcsönös szerelem; egyszersmind Kaján gyülólsége is folyton hevesebbé lön, de j kitörni még nem akart, valami gonosz tervet forralt ! magában. Midőn a vadászatok véjret értek, az elindulás előestéjén hosszabb ideig időzött Margitnál István. Két ifjú sziv hamar megérti egymást. Így történt, hogy a búcsúzás alkalmával Jelekben összeforrva a szerelmi eskü után István erös fogadást tett, hogy a lehetü leggyakrabban felkeresi egyetlenét, ki viszont könynyes szemekkel, »szeretlek«-et súgva, nyújtotta jobbját a távozó kedvesnek. II. Az öreg Tárnoky halálos ágyán Kaján atyjára, mint várparancsnokra bizta kiskorú leányát, az alig 10—12 éves Margitot ; valamint a vár és birtokainak védelmét és kormányzását is. — De kikötötte, hogy ; ha leánya kifejlett korát eléri, még ha alkalmas vőlegény nem találkoznék is, rea szálljon a korlátlan hatalom.