Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-04-06 / 14. szám

tömörül, — akkor már e feltevésben is egy boldogabbjövőnek zálogát birja. Haladjunk ezután is az erény tiszta ösvényein nyugodt öntudattal rendithetlenül, s az örök igazság Istene beváltandja drága zálogát. Ez a mi imánk, Ez a mi szent Hozsannánk ! Tüntetés Dr. Breuer Salamon ellen. A pápai izr. hitközség volt rabbija a hét elején elhagyta városunkat és ezzel elhagyta örökre a hazát, ahol született. Örömmel vettünk hirt dr.Breuer Sala­mon távozásáról, — örömmel, mert ezál­tal megszabadult városunk egy egyéntől, aki nyelvben, szellemben minden volt csak nem magyar, aki ügynöke volt a német szellemnek, a „Schulí'ereinak" s aki da­czára, hogy beszélte nyelvünket, 14 évi itt tartózkodása alatt csak egyetlen­egyszer beszélt magyarul, bucsuzása pil­lanatában, akkor is csak azért, mert kény­szerítve lett rá. És ennek az egyénnek akart a pá­pai orthodoxok egy része fényes ovátiót, fáklyás zenét rendezni. Midőn ez tudomásunkra esett óva in­tettük azokat, kik ezt az óvatio rende­zését tervezték, nogy álljanak el e szán­dékuktól, mert sokan nagyon sokan van­nak városunkban, akik e tüntetést a magyar nyelv, a magyar szel­lem, a magyar genius elleni tüntetésnek tekintenék és méltó megbotránkozásuknak egy zajos ellentün­tetésben adnának kifejezést. Neui hallgattak ránk, megtörént az ovátió, melyet azonban tönkre tett az el­lentüntetés. Dr. Breuer Salamon is el­mondhatta erre a tiszteletadásra, hogy ad­tál uram esőt, de nincs köszönet benne. Nem volt ez antisemita tüntetés, sőt Válogassa ki mindenki a saját esze sze­rint; mi az igaz, mi a nem igaz. A dolog ugy történt, hogy Hatvani uram is csak olyan magunk forma ember volt, mikor a debreczeni kollégiumba meg­választották segédtanárnak. Ott lakott a kollégium épületében egy czellában, midőn egy nyári éjjel nyitva hagyta ablakát, hogy hüs levegője járja át a szobát. Hát egyszer czak csattogtatva szárnyait, odarepül az ablakpárkányra egy hollo és egy seregély s elKezdenek emberi hangon be­szélgetni. — Hol vagyunk, seregély öcsém? — kérdő a holló. — A debreczeni kollégium egyik ablaka ez bátyám uram. Hej öcsém — mond a holló — van ám ennek a kollégiumnak a padlásán egy könyv, ugy hívják, hogy „Mágyika." Többet ér ez a könyv egymaga, mint kilencz ilyen város, amekkora Debreczen. A professorok nem ös­merik, sokszor kotorácznak körülte, de még csak szemökbe sem ötlik a hitvány táblája miatt. Pedig akié ez a könyv lesz, az ural­kodni fog a szellemek fölött s azok engedel­mesen végezik el minden kívánságát. Hatvani felült ágyában, ugy hallgatta lélekzetfojtva, hogy egy szót se veszítsen a madarak discurzusából. — Csakhogy nehéz ám hozzá férni — folytatá a holló — mert ugy oda van ra­gasztva három asszonyi hajszállal a téglához, fcogy nincs az anyaszülte ember aki felemelje. örömmel vettük tudomásul, hogy városunk felvilágosodott polgárságában az antisemi­tismusnak nyoma sincs. Tüntetés volt ez magyar nemzeti mivoltunk mellett, s tün­tetés az ellen, aki ezen nemzeti érzületünk ellen tizennégy évig szakadatlan műkö­dött. Az események lefolyásáról a követ­kezőket írhatjuk : Az előkészületek : A helybeli orthodoxság egy része, (azok, akik minden alkalmat megragadnak, hogy német nyelven adjanak kifejezést ér­zelmeiknek) elhatározta, hogy Dr. Breuer Salamon tiszteletére fáklyás zenét rendez s e czélra nyilvános gyűjtés utján szerez­ték be a költséget. Ugyanekkor hire fu­tamodott városunkban, hogy egy hatalmas ellentüntetés is készül Dr. Breuer Salamon ellen. Nehogy ezen két tüntetésből utczai zavargás sőt talán véres verekedés támad­jon lapunk szerkesztője tudomására hozta a városi rendőrkapitányságnak a készülőben lévő eseményeket és odahatni törekedett, hogy a köznyugalom érdekében a dr. Bre­uer melletti demonstrátió elmaradjon. A rendőrkapitány maga elé hivatta Lőwenstein nevü demonstrátió rendezőt és részéről is kifejezést adott annak, hogy czélszerünek tartaná ha a fáklyás zene el­maiadna, mert egy esetleges nagyobb mérvű utczai zavargás esetében a rend fenttartására a 8 szál városi rendőr elég­telen. . * Lőwenstein azonban ragaszkodott a fáklyás zene megtartásához, 50 frtot aján­lott fel 50 önkéntes rendőr felfogadására, sőt kérte, hogy katonaság is rendeltessék ki becses személye megvédésére. A rkapi­tány azonban kijelentette, hogy ha a zavar­gásról tudomására jut valami, kénytelen lesz a fáklyás tüntetést betiltani. Ezzel aze'őzetes tárgyalásoknak vége szakadt, időközben azonban dr. Breuer is — Akkor hát annyi az a könyv az em­berekre nézve, bátyám uram, — felelt a se­regély — mintha nem is lenne. — No nem épen annyi: mert, ha a Szent-György nap éjszakáján a temetőben ta­lált gyík vérével meg kenné valaki a kezét, az elemelhetné a könyvet. De valami nagy öröme nem lenne benne. — Hogy-hogy ? — Mert a szellemektől olyan három dol­got kell először kívánni, amit azok ne telje­síthessenek . . . Hanem már eleget pihentünk, seregély öcsém, nossaa kaszmálódjunk, mert reggelre, tudod London városiba kell len­nünk . , . A madarak elröpültek s mikor reggel a fiatal professor fölébredt, kidörzsölte szeméből az álmot, olyan elevenen állt előtte egyetlen szó híján a pihenő madarak éji beszélgetése, hogy szentül hitte, nem álmodta, hanem igaz volt szóról szóra. Alig, hogy megmosdott, megreggelizett, sietett fel a kollégium padlására s ott a nagy lim-lomban csakugyan volt egy kis könyvecske mely ugy oda ragadt a padláshoz, hogy nem lehetett onnan elszakítani. Vakmerő kalandos ember volt a fiatal Hatvani, várta Szent György éjszakáját, hogy kimenjen a temetőbe gyíkot keresni. Ilyenkor még nagy ritkaság a gyik. Czudar sötét éjszaka vala. Egymást érte a menydörgés ós villámcsattogás^A boszorká­nyok éppen akkor indultak a Gellért-hegyi gyűlésre s a debreczeui temető volt az iadó­értesülve az ellentüntetésről megjelent a rendőrkapitányságnál ós kérte a fáklyás zene beszüntetését kijelentette azt is, hogy nehogy a kedélyeket még jobban maga el­len ingerelje magyar beszédet fog tartani. Tüntetés gyufával. Lővensteinék sehogysem tudtak bele­törődni abba, hogy a tüntetés elmaradjon, összegyülekezének tehát az izr. hitközség házánál fáklyákkal és zászlókkal fölfegy­verkezve, ugyanazon időben a Graf-féle kávéház előtt egybegyűlt egész csönd­ben az ellen tüntetők csapata is, kik közt tekintélyes polgárok és a fölvilágosodott zsidóság több tagja, iparos ifjak voltak. A vármegyeház elé érve esti 8 óra­kor rázendítettek a „Hazádnak rendület­lenül" dallamára ós elindultak a piaezon át a Korvin-utcza felé Dr. Breuer Salamon lakása felé. Mire az ellen tüntetők a Kor­vinuteza elé értek, lehettek vagy 3—400-an és dr. Breuer lakása elé érve egetverő „abezug Breuer Sa.amon" „abezug magyar faló, "„abezug német" kiáltásokba törtek ki. A rendőrkapitány rendőrei élén a hely­színen termett ós kijelentette, hogy a fák­lyás zene megtartását betiltotta. E közben Breuer lakása elé félkört képezve 8—10 nemzeti szinü zászlót hoztak ki, mire is­mét megujult a zajongás s hallottunk fel­kiáltásokat: „magyar lobogót mernek ki­hozni, a magyar faló tiszteletére?" „el onnét azokkal a lobogókkal!" mire aztán ^ zászlókkal berohantak egyik szomszéd­epület udvarára. Lapunk szerkesztője ekkor fölkérte az ott levő ellentüntetőket, hogy miután már fáklyás zene úgysem lesz, vonuljanak vissza, a mi mégis történt volna, ha ép ekkor nem érkeznek oda Dr. Breuer tün­tetői, akik mivel fáklyáikat meg nem gyújthatták, három pakli meggyújtott szí­nes gyufát dobáltak föl a levegőbe, ezzel fejezték ki lelkesedésüket. házuk, ott nyergeltek, ott szerszámoztak. — Nagy István uram egy íekete kecskebakon lo­vagolt, Bujdosó Mihály, a városi hadnagy,egy szúnyogra ült rá, Kartalyiné asazouyom lapá­ton, a szép Kun Borbála (Ni, hová keveredett az is !) seprőn, a vén Igaliné pemetén. Érde­kes egy karaván volt az igy. Hatvani nem ijedt meg ettől a látvány­tól, oda sem nézett neki, hiszen egyéb dolga volt most, hidegen, rendületlenül járt-kelt a sirok között nézdelődve nem suhan-ti elő va­lahonnan egy kis gyik. Hát amint ott botorkál, egyszer csak reá süt a holdvilág a mult héten elhalt Csa­póné sírjára s annak a rögei közül előmászik egy gyik s apró szemével reá néz Hatvanira. — Enyim vagy ! kiá-ltá a professor és reá taposott. Lába alatt megrázkódott á föld, fele a síroknak behorpadt, de a gyik is halva maradt. Fölvette, reá kente vérét a kezére és ha­zament azaz, hogy még előbb, ugyanabban az éji órában, fölmászott a kollégium padlására s lohozta onnan a könyvet. Az könnyen enge­dett, a három asszonyi hajszál most már nem volt erősebb, mint bármely más közönséges női hajszálak. (Az igaz, hogy azok is elég erősek.) Elérte, ami után tudományszomjas lelke áhítozott. Behatolhatni a földfeletti és föld­alatti titkokba. Ott volt hóna alatt „Mágyika" a minden tudományok tudománya. Örömress* ketYe vitte lefelé a lépcsőkön a szobájába.

Next

/
Thumbnails
Contents