Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-02-23 / 8. szám

magával a török sultán ő felségével is. Erre enged legalább következtetni, hogy a mi egykori kedélyes Gusztink magához czitáltatta Garai Ferkó kaposvári zenekarát, azzaJ a biztatással, hogy kifogja eszközölni, miszerint barátja a sultán előtt is bemutathatja Ferkó a magyar czigány művészetet. — Lemondás. Iglauer János az ipartestület pénztárosa, ez állásáról a mai napon lemondott. — Stern Ármin ügye a veszprémi kir. törvényszéknél egyelőre befejezést nyert. Hírlapunk előző számában megírtuk azokat a vádakat, amelyek miatt Stern Ármint a kir. törvényszék 4 évi fegyházra és 900 frt pénzbüntetésre Ítélte. Aa Ítélet súlyos, de előzményei is súlyosak voltak. Ezen tárgyalás folyamán történt, hogy veszprémi tudósítónk beállt hivatalos újságírónak ós igy -nekünk '— bár bíztunk adott szavában — részletes tudósítást nem küldött. Az Ítélet jogász körökben még ma is megbeszélés tárgyát képezi. Lélektani szempontból helyeslik, jogi szempontból vannak, akik kifogásolják. Stern különben ügyének végleges befejezésóig szabadon hagyatott. — Botrányos állapotnak teli elneveznünk azt az eljárást, hogy szombatonként az utczák szemetjét összesöprik egyhalomba, de az ilyen összegyűlt szemetet hetekig hagyják megbüzösödni, az egészségtelen miazmákat ezáltal terjeszteni. Aki nem hiszi állításunk valódiságát, sétáljon el az evangelikus templom felé, van ott, ezeu a díszes téren, raár egy hónapos szemét is. Tudtunkkal van a városnak kocsija, ugyan hát mire használják ezt ? Vagy ha az el van foglalva, miért nem adják ki a szemét hordást vállalkozónak ? Azt hisszük, hogy ezen sorainkra a felelet az lesz, hogy a nemes tanács a polgárság közegézségügye érdekében ezen a tarthatatlan állapoton mielőbb segíteni fog. — Tüz. Pápa városában évek hoszszu sora óta minden húshagyó kedden tüz szokott lenni. Ez a hagyományos tüz megtörtént ez évben is. Tűzoltóink már előre várták, hogy ezen a napon ismét felgyújtanak gonosz kezek egy házat, ós igy történt. Folyó hó 18-án esti 9 órakor kigyuladt Eisenbeck Rokli József és Káro!y testvéreknek közös tulajdonát képező 598. számú háza. A vészjel megriadt, derék tűzoltóink gyorsan a helyszínén teiemtektek s bár az égő házat ós a mellette levő szalmakazalt meg nem menthették, de a vósz tovaterjedését megakadályoztak. Külön elismeréssel kell megemlékeznünk e helyütt a m. kir. honvódhuszárságról, annak parancsnokáról, ki a derék huszárokkal az égő táz körül példás rendet tartott fenn és tiszteletteljes távolságban tartotta a zavarosban halászni szeretőket. A tüz gyújtogatás következménye, a gyujtogatókat azonban még ezideig nem csípték el András bácsiék. (Mér? Mer röndnek muszáj lönnyi.) — Műkedvelői előadás volt tegnap szombaton este a pápai állandó színházban, mely zsúfolásig megtelt. Az előadás sikerült. — Goromba komédiás. Ulman János ur bécsi komédiás, legutóbb Dáka, — szomszédunkbeli leendő szabad kir. városban tartott díszelőadást a n. é. közönség élénk részvéte mellett. Dákáról Ugodra ment s az ott felállítandó kir. tábla épPlete javára játsr.ott. Sorsa jol ment, hát bevonult Pápára is Itt az addig összegyűlt keresményét megitta, és egy tisztes nőt, mert az neki az alamizsnát megtagadta, — arczulütéssel fenyegetett. A rendőrség letartóztatta. — Helyesen. — Német zengerek — bár magukat „budapesti daltársul at"-nak nevezik német nyelvű kétes és pikáns, sőt erkölcstelen irányú zengeményekkel traktálják most a pápai közönséget. Az ilyeneknek talán mégsem kellene engedélyt adni. — Özv. Szirmay Józsefné urnő Ő nagyságának azon 5 frtnyi összegért, melyet az egylet vagyonának szaporítására volt szives adományozni; nemkülönben egy — a közönség előtt ismeretlenül maradni óhajtó — lelkes pártfogójának mint alapító tagsági illetményt letett 10 frtny.i, s az egylet könyvtárának gyarapítására szánt 5 frtnyi becses adományáért az egylet nevében ez uton is hálás köszönetét nyilvánítja a pápai leányegylet elnöksége. Pápa, 1890. február 23-án. — Öngyilkossági kísérlet. F. hó 19-én Steinberger Manó ékszeréss tanonoza Grünbaum Mór (uki születésű 17 éves) megunván és elhatározta magát az élettől megválni s titokban Budapestre zónázott ott akarta c végzetteljes határozatát érvényre juttatni. Ugyanis f. hó 2 -án Pestről Budára menő hajóról a Dunába vetette magát, de sikerült őt a felette összecsapó hullámokból élve kimenteni. A téli hideg fürdő' után a fiatal embernek más baja nem történt — minthogy egy hatalmas influensát szerzett magának. INNÉT - ONNÉT. Hogyan jutott Matongó a bájos Kanyerának, Mpvapva leányának kezéhez ? Haj Haj 1 Abban a boldog országban, a hol örökös kánikula forralja a vizeket és a pizangfák árnyéka alatt ingyen lehet hűsölni, kevés olyan szép lány volt, mint Kanyera, a fehérhajú Mpvapva leánya. Európai csizmának sohasem volt olyan fekete subiezk a szárán mint a milyennel kisubiczkolta a természet a bájos Kenyerának minden idomát. Termete egyenes volt, mint a pálma ; ajkainak csókját tenyérnyi széles helyen lehetett érezni, kövér kezei akkorák voltak, mint egy-egy jól kifejlett ezukordinye ós ha lábait ültében a sarkára támasztotta, nem volt olyan szerecseneziv, a melyet szép talpaival egyszerre el ne bűvölet volna. Két afrikai gavallér kurizált titokban a bájos Kanyerának : Maton&ó és Suna. Hogy Kanyera melyiket szerette, azt tőle sohasem kérdették s igy az szűzi szivének örök titka maradt Szép, deli ifjú \ olt mind a kettő; puha fekete gyapjút viseltek a fejükön Matongó ruházatul egy tarka nyakkendőt is, a mit egy utazótol csent el. Matongó büszkén hordta a nyakkendőt a térde kalácsa fölé kötve s lenézte Sunát aki ruházatul csupán három honi kakastollat viselt a hajában. Viszont Suna is lenézte Matongót, mert az ő orrában nagyobb volt a rézkarika, a hátára meg riczinus volt festve. Egy napon megkérdezte a két gavallér Mpvapvát. hogy mi a íeáuy ára ? — Hat fehér ökör, felelte Mpvapva büszkén. A két gavallér szomorúan sompolygot tovább. Kanyera a kapu mellett levő banánfa levelei között halotta ezt a szóváltást és egy fél kokuszdióheját telecsöpögtett a könyeivel. Háromszor ujult meg a hold ezután a szóváltás után. Ez idő alatt az öreg Mpvapva huszonIiáromszor kergette meg a ház körül ólálkodó fiatalokat, sőt Matongónak egyszer ugy az inához vágott egy kiszáradt anyagdarabot; hogy Matongó hét nap, hét éjjel nyögött belé. Egy holdvilágtalan éjen, midőn csupán a fehér csillagok bújtak ki az égnek fekete paplana alól, hogy az öreg Mpvapva kunyhóját bámulják, Matongó négykézláb odacsuszott a kerítés mellett levő banánhoz. Az volt a szándéka, hogy az éj madár énekét utánozza kicsalja Kanyerát a nádnyoszolából és elmondja neki, hogy az ökröket nem képes előteremteni, azután pedig rábeszéli hogy szökjenek el és építsenek kunyhót maguknak a kék hegyek túlsó oldalán. Azonban mikor fölért a banánfa derekára valami sötét alak ijedt mozdulatot tett fölötte. Matongó azt hitte, hogy valami pirosfenekü majom lopodzott a fára, hogy megdézsmálja a banánokat miért ovatosan egy félreeső ágra húzódott s egy jól irányzott banánnal oldalba vágta a sötét alakot. Egy nagy uyekkenés volt a felelet. Hacem aztán csakhamar ő felé is szált egy emberfej nagyságú banán s ugy találta a háta közepén, hogy csaknem lefordult a fáról. Matongó egyszerre tisztában volt, hogy nem majommal van dolga. — Te vagy Suua ? — kérdezte halkan. — Én vagyok, Matongó, — szálott alá a felelet. Egy perezre mind a ketten elhalgattak. Ezalatt a perez alatt Matongónak furfangos terv játszotta át az agyvelejét. — Valamtt mondanék neked, — szolt hízelgő hangon Sunához. — Fülem nyitva van, — felelt Suna. Matongo fölkuszott hozzá a banánfa tetejére. Suna rosszat gyanítva, mászott odább az ágak között. — Meg akarlak ajándékozni a térdem diszéval, — szólt Matongó és levetette a térdéről a nyakkendőt. Suna kinyújtotta a kezét. Ebben a pillanatban Matogó szemefehére megvillant, elkapta Ssuna kezét, azután a derekát ós nagyot ordítva rántotta el Sunát az ágról. Mind a ketten lezuhantak a banánlevelekkel borított földre. Itt aztán Matongó segítségért orditot s a Suua gégéjét szorongatta. A kunyhóból csakhamar kirohant az öreg Mpvapva és családja. — Tolvajt fogtam, Mpvapva ! — kiáltotta Matongó. — El akarta lopni a banánaidat és mérget akart önteni a kutatba. Az öreg Mpvapva csöpp hijja, hogy el nem sápadt a haragtól. — Gazember! — kiáltotta dühtől vaezogó fogakkal. Suma mentegetni akarta magát, de az öreg megfogta és kitaszította az udvarbői. Azután a Matongó nyakába borúit és igy szólt : — Derék Matongó, fiammá fogadlak ! — És oda lökte az örömtől mosolygó Kanyera karjaiba. Suna látta ezt a nádkerités mögül és a szive elszorult. Keserű hangon kiáltotta be Mpvapvának: — Minek is volna neked az ökör: Mpvapva ? Elég hat ökör vagy te magad is 1 Gárdonyi,