Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-02-16 / 7. szám

éljenek vele, használják ugy, ahogy logíidvösebbnek találják mindannyijukia nézve. — így történt, hogy most, az iparosok végzik minden ügyeiket a legfontosabból kezdve a legcsekélyebbig, a hatóságnak csupán két ténykedés hagyatván meg, az iparigazolványok kiállítása (de az ellenőrzés itt is a testületet illeti) és a büntetés mennyiségének megállapítása. Emlékezhetnek rá iparos polgártársaink, hogy a mult időben, ha a mesternek segédjével, vagy tanonczával összeütközése támadt, hogy kellett futni-lótni egyik hatóságtól a másikig, Pancziustól-Pilátusig, míg ügvét végre sok idő veszteséggel tisztázhatta. — Ma mindettől megvannak kiméivé iparosaink. Mindennemű ilyen confliktust ma az ipán testület a maga kebeléből, választott bíróság által gyorsan és kedvezően intéz eh — Mit akarnak tehát azok, kik erővel az ipartestület feloszlására törekednek ? — Nem akarhatnak mást, mint a viszály magvát a testület tagjai közt elhintve, a békés együtt működést, az öszetartást, iparérdekeiknek legnagyobb kárára megzavarni. Áldatlan törekvés ez uraim, mely senkinek sem válik dicséretére! Hisz az ipartestületet fel nem oszlathatják, mert annak feutartását a törvény parancsa rendelte el. Már pedig azt hisszük, hogy a törvény előtt nemcsak egyes emkereknek, de még a minisztereknek is megkell hajolniok. Az ipartestületi tagságból a képesítéshez kötött ipart gyakorlók ki nem lephetnek, vagy ha kilépnek, nem gyakorolhatják iparágukat s igy elvesztik kenyérkeresetüket, nyomorba döntik családjukat. Mit akarnak tehát az izgatók? ! Csizmadia iparos polgártársaink vanoak félrevezetve leginkább. Azzal hitegetik őket, hogy ők, mert KO-nál többen vannak, — hát külön ipartestületet létesíthetnek. No hát ez tisztelt urak nem áll, mert az ilyen különválást az ipartörvény csakis Budapest főváros területén engedi meg, addig tehát míg a szakadni készülők székhelyüket Budapestre át nem helyezik, vagy mig Pápa város területére külön törvényt nem hozatnak az országgyűléssel ; addig minden összefórhetlenségi hajlamaik daczá'-a is kéuytelenek lesznek az vével és kardos modorával egészen kifogott az együgyű fiatalokon. Lasankint ő lett az ur a háznál s hol Józsit szidta, hol a menyecskét keserítette el annyira, hogy a gyerekek ugy féltek tőle, mint a mesebeli hétfejű sárkánytol. Pletykáuak, háborúnak cs egyenetlenségnek volt ő a szitója ; a faluba ő bordta szét a különböző hirt s a mennyit vitt, annyit hozott és az mindegyik vagy egy-egy tövis volt, vagy ő idomította át oly ügyesen tövissé, hogy a hová szúrta, az vérig hatott. A gyerekek csak tűrték egyid-íig és lopva sompolyogtak be a házba vagy ki a házból, nehogy Kozmás néni szóba találjon velők ereszkedni. Hanem végre is a forradalom szelleme megszállotta az ő ártatlan sziveiket is, mert csurdoltig tele voltak keserűséggel Kozmás néui iránt. — Te Józsi, hiszen az ón anyámasszony, ha nem tetszik néki a cselédje, hát uti-laput köt a talpára. — Jól beszélsz édes bogaram ! Ugy ára Segíthetünk mi is a dolgon. Küld el édes Anuácskám ! ne kínozzon itt bennünket, mert én megszököm innen. — Szökjünk meg együtt. — De hová ? — Az édes anyámhoz. — De hát a gazdaság itthon ? — Igaz, itt kell maradnunk, — mond Anna elkomolyodva. — De hát akkor mit tegyünk. — Csabd el Kozmásnét ? — Én ? Hogy én ? — Igenis te ! Az ilyesmi mindig az aszszony dolga. ipartestület kebelében keresni meg a maguk és családjuk kenyerét ? Mit akarnak tehát az izgatók? Nem akarnak fizetni, sokalják az egy forint évi tagsági dijat. No uraim, mi nem ismerünk rzéles Magyarországon semmiféle testületet sem, ahol tagsági dijat nem fizetnének. iV'ég a Mária társulatban is fizetnek tagsági dijat. Csak egyedül a pápai ipartestület lenne tehát az, amely tagsági díj né'kül is fentállhatna ? Szép dolog is volna Í>Z, a jogokat élvezni, ipart gyakorolni anélkül, hogy törvényes kötelességünknek eleget ten:iének. Sokan azt mondják, hogy a régi czéhvilágban szebb dolog volt az, mikor az egész éven át összegyűlt tagsági dijakat egy csendes lakozáson elmulatták. Tudomásunk van a r r ó 1, hogy vannak sokan, akiknek fáj nagyon az, hogy a tagsági dijak ilyetén felhasználása ma nem lehetséges és akik effölötti elkeseredésükben kérdik, hogy hova fordíttatnak tehát a tag sági dijak ? Erre megfeíel ismét a\ ipartörvény, mely azt rendeli, hogy ha a tagsági dijak egy tekintélyes ősszeggé nőnek, akkor azok alapul szolgálhatnak egy az ipartestület kebelében létesítendő önsegélyző szövetkezetnek, \agy felhasználhatók a dijak jó viseletű segédek, tanonezok jutalmazására, tovább képzésére s több ily üdvös czélra is. Azonban, mig az ily irányú működés megkezdődhetnék, addig ahhoz tőke kell és a tőke összegyűjtésére évek kellenek. Nincs tehát polgártársaink semmi ok arra, hogy egymás közt egyenetlenkedjünk, mert az egyenetlenkedés már nemcsak egyes osztályokat, hanem nemzeteket is örvénybe, bukásba sodort. Mindnyájunk közös érdeke az, — kivált szomorú gazdasági viszonyaink között — hogy egyesült erővel iparkodjunk anyagi helyzetünket jobbá tenni, mindnyájunk közös érdeke az, hogy Összetartsunk ! Egy tisztes nagy hadseregnek, az iparhadseregének vagyunk mindannyian katonái mi lenne belőlünk, ha ennek a hadseregnek minden vitéze egymásra vonná ki fegyverét ? A magyar nemzet jövője a jövő iparábau fekszik s ennek az iparnak ma mi vagyunk képviselői. Igyekezzüuk azon mi pápai iparosok is, hogy az összetartás erejével egy oly iparos nemzedéket teremtsünk Pápának és a hazának, mely megfelel a magyar nemzet várakozásának. Tehát éljen az összetartás ! Aa egvesült erő diadalt arat ! Viribus unítis! Stern Ármin a törvény előtt. Hosszú azoknak a bűnöknek sorozata, amelynek súlya alatt megtörve ül folyó hó lo-ika óta, tehát már 6 napja a veszprémi kir, törvényszék előtt Stern Ármin pápai lakos. Az emberek egész serege vádolja Stern Ármint uzsoráskodással, csalással, okirat hamisítással ós a vádlókon kívül 120 tanú tarkítja a törvényszék folyosóját, részint vádló, részint mentő tanuk s mig a vádlott erősen védekezik ott bent, addig itt az emberek már erősen mérlegeiig, hogy ugyan elítélik-e, nem-e és mennyit fog kapui. Pápa városában lázas érdeklődéssel várják a kir. törvényszék ítéletét, mely megfog felelni arra a meg-megujuló szörnyű vádakra, hogy igaz-e az, miszerint Stern Ármin egész vidékeket tett tönkre, vampyr volt az emberek szivén s könyörillet nélkül sodorta az örvénybe áldozatát ? Az áldozatok, most vádlókként állnak a kir. törvényszék előtt, ott van az a Barthalos, aki egy alkalommal rálőtt Sternre, ott vannak a Yaldmanok, kik súlyos testi sértést ejtettek Sternen, visszaakarják fizetui a börtönt, amit Stern miatt ültek. A tárgyalás egyebekben nagyon lanyhán foly, első nap még egy-két kíváncsi felkereste a kir. törvényszók csarnokát, — Az asszony dolga ? Jól van hát. Holnap elküldöm. De azért másnap is, harmadnap is ott maradt Kozmásné és pattagott, lármázott, mintha az egész világot el akarná nyelni nagy kevélységében. Ember, állat nem maradhatott meg nyugton miatta. — Hát igy küldted el Kozmásnét ? No hiszen szép gazdaasszony vagy ! . . , Annácska megint sirva fakadt s oda borult Józsi nyakába U behunyván szemeit, szelíden rebegte : — Ne kívánd azt tőlem, Józsi ! Nem merem, te vagy a férfi. — Megmutatom, hogy az vagyok, — mondta Csillom Józsi büszkén. — Megmutatom te kis gyáva ! De biz' ez is csak szónál maradt. Dehogy mert volna szólni Kozmásnénak, dehogy Inkább megverekedett volna a tüzes ördögökkel , . . D^ raír mégis nagy lett a csúfság. Valamit okvetlenül teuni kellett, hogy a nénémasszony megfosztassák nagyhatalmi állásától, mert a zsarnoksága immár arra is kezdett kiterjeszkedni, hogyha a gyerekeknek csirkét ; főzött és bab-főzeléket ebédre — csak a bab- j főzeléket vitte be s a pecsenye elvándorolt nyomtalanul. Nagy tanácskozások után végre megfogamzott a rettenes ötlet, melynek szomorú következményei lőnek Kozmás Jánosné í.szszonyomra. Határozatba ment. hogy Anna másnap reggel hajnalban szánra ül s elmegy félnapi járó-földre Majomokra az édes anyjához és elhozza estére. Majd nem fél az ! majd elbánik ai Kozmásnéval! Ezen terv ugyan nem volt kivihető másnap, mert Annácska nem akart csengők nélkül menni, Józsi pedig azt mondta, hogy Ő a csengőket nem adja. — E fölött aztáu összevesztek, s hogy egymást truczczolják : kije" lentették, hogy hadd maradjon hát meg Kozmásné, ugy is jó asszony az ; hála istennek, hogy itt van. De összveszni és kibékülui: csak egy óra ezekben a tündér nanokban. Harmadnapra Anna elutazott az anyjáért és Józsi egész nap nagy szorongatással várta megérkezésöket, Estefelé aatán be is hajtatott a csengős szán a Csillom-portára. Előre ugrott le a kis menyecske s be* szaladt a férjéhez. Jaj elhoztam . . . elhoztam. Siessünk a kertbe, mert mindjárt kezdi . . . Ázaz, hogy már kezdte is. Még alig, hogy kikaszmalódott a bundákból, elkezdte kiabálni: — Ej hó ! hol van hát az az asszony ? Hadd lássam azt az áspÍ3 kígyót! Majd mindjárt megtanítom én becsületre! Mordizon adta Kozmásnéja ! még az gyermekem felett hatalmaskodik. Héj, Kozmásné, Kozmásné 1 gyfijjön csak ki ! A gyerekek összebújtak a kertben a hóban egy dértől csillogó ribiszke-bokor mögöttj arczaik egymást érték s nem a hideg csípte, de az ijedelem, izgatottság volt ráiok festve. Lélekzetök elállt és sziveik hangosan dobogtak. — Hallod? Jaj hallod-e? — rebegá Annácska rémülten. — Iátenem, istenem, mi fog történni ? !