Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.
1890-01-26 / 4. szám
Pápa, 1890. Harmadik évfolyam, 4. szám. Vasárnap, januá r 26 Előfizetési árak: Kgész évre . . . 6 frt — kr. Fé) évre . . . . 3 „ — „ Nagyed évre . . 1 „ 50 „ Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Szél-utcza 150. ház szám, hová as e.őfizetési és hirdetési ciijak a kiadói teendőkkel megbízott KOCZKA LÁSZLÓ úrhoz küldendők. PÁPAI HÍRLAP Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: Pápa, Pósta-uicza 1036 ház szám, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések és nyilterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petitsor 6 kr. Nyilttér petitsora 20 kr. — Kincstári illeték külön 30 kr. A pápai kövezet. Országos hine vergődött immár a pápai kövezet azon sajátságánál fogva, hogy ember legyen a talpán, aki az őszi és tavaszi esőzések alkalmával, vagy a télifagy idején néhányszor saltó martalét ne csinált volna rajta. Csak az Isten különös jósága, hogy ez ideig halálos szerencsétlenség nem következett be az ilyen állapo tok mellett. Ami azonban meg nem történt a múltban, az megtörténhetik már a legközelebbi jövőben s ilyen bekövetkezhető szerencsétlenségért — ugyan kit teszünk felelőssé? Daczára a rendőrkapitányság számos figyelmeztetésének — igen kevesen vannak házi uraink közül, akik az amúgy is rosz karban lévő járdákat felhintenék. Itt eszünkbe jut egy házi ur, aki gyönyörködve szemlélte ablakán át, hogy egy esős időben hogy hullanak háza előtt rakásra a járókelők. De, ha még fölhintjük is járdáinkat, azok girbe-görbesége mellett még akkor sem lehetünk arról biztonságban, hogy egy kiálló kőbe megbotolva, nem-e életünkkel fizetjük meg a pápai kövezet rosszaságát? És leginkább a reggeli órákban iskolába siető gyermeksereg, továbbá a tanuló ifjúság van ezáltal folytonos veszedelemnek kitéve. A szülő nem eresztheti nyugodt lélekkel gyermekét, mert ki tudja, hogy a siető gyermek nem-e halálra zúzva esik el ezen a hires kövezeten, vagy törött lábbal, karral viszik haza a néhány pillanattal egészséges testet?! A pápai kövezet girbe-görbesége folytán, a szomorú helyeken néha egész tócsák keletkeznek, melyek nyáron át a nap hevétől megbüzösödvén, a különféle betegségek ezer és ezer miasmájával betöltik a levegőt. Ebből következik azután, hogy nincs betegség, nincs járvány mely föl ne keresné Pápát és ebből következik az, hogy a halál, a csontember városunkban oly bőségesen szedi áldozatait, mint hasonló népességű városokban, hazánkban tán sehol sem. Szomorú állapotok ezek, oly szomorúak, hogy ezeken okvetlenül segíteni kell ! S im most a város képviselőtestületének módjában áll ezen a megdöbbentő állapotokon változtatni. Az italmérési jogosítványok megváltási összege által a város 2500 frtnyi oly jövedelemhez jutott, mely az ez évi költségvetésbe föl nem vétetett igy tehát a város czéljaira felhasználható. Kezdjük meg ezzel a 2500 frttal kövezeteink megjavítását, ha egyszerre nem is mindenütt, de legalább a főbb forgalmi helyeken, ott ahol több em-ber jár s igy nagyobb az eshetőleges veszedelem. És kezdjük meg mihamarabb. Most míg a nagyobb mezei munkák szünetelnek, olcsóbb a munkáskéz és jótékonyságot is gyakorlunk, ha a téli időben kereset s igy kenyeret adunk a szegény nép osztály számos tagjának. Hisszük, hogy a városi tanacs, — eltekintve minden rokon, vagy ellenszenvtől, — magáévá teszi ez eszménket s igy az mihamarabb a képviselőtestület elé kerül. Az okszerű és épszerü haladás, már sok várost tett virágzóvá, míg a a stagnátió az általános elszegényesedés postája. Azért tegyünk le egyelőre az ártézikútfúrási ól, — ámde csináljunk kövezetet! Mert erre szüksége van. S ezt a tettünk helyeselni fogja minden polgár ! Városunk mostoha gyetmeke. A kereskedelmi miniszter kötsógvetésének tárgyalása alkalmával ismét oly tények és eszmék merültek föl, melyek minden jóravaló hazafit gondolkodóba ejteni képesek. Annak a nézetnek kölcsönözött ugy az illető miniszter, mint azok, akik a tárgyhoz röviden hozzászólottak, kifejezést, hogy magyar kereskedelmet, magyar ipart kell mindenáron teremteni. Meg lett jelölve egyszersmind az ut is, mely a nagy czélhoz vezet. Ez az ut és mód nem más, mint a2, hogy pártolnunk kell mindazt, mi magyar. A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCZiJA, Ha látlak . . . Ha látlak álmaimban, Ha látom arczodat, A melyre szenvedésed Vont fájó ránczokat. Ha látom két szemednek Kiömlő könnyei*. A fájdalmai, melyen tán Az Isten sem segít : . . . A lelkem elszáll hozzád Nyugalmas éjszakán . . . Leborulok eledbe, Siratlak, ó anyám ! Ne hidd, ne hidd te azt, hogy Én elfeledtelek, Búbánatos szent arczod Betölti lelkemet. Nincs pillanat és óra, Hogy rád nem gondolok, Hogy mért szenvedsz ta annyit, Mig mások boldogok ? . . , Hogy nem derül már néked Sok szenvedés után ? . . . Szomorú özvegy asszony, Én kedves jó anyám! . . . Szomorú életed van, Oly fájó, oly sivár . . , Szomorú szél zúgással, Miként a téli táj , . , Szeretném felviditni Elcsügged lelkedet . . . Ne tudnám könnybe többé A te bus éltedet , . . De fáldalmadra nincs ir . . , Meggyógyulsz ...ott talán . , . Szomorú özvegy asszony, Én kedves, jó anyám! Magyar Gyula. A kusztora. A tihanyi révnél már átment a komp a szántó di félre. Ádám Ambrus uram, a gazda, végig jártatja pró, mély nézésű szemeit a somogyi égen, be, egész a messze keleten látszó Keneséig. Thztán látja a „nagy fá„-t nem kell zivatartól tartani. Bent, a halász háznál heverésznek a legények, ki rövid szárú pipáját szivja ki hasra feküdt a gyepen, ki meg irigylendő étvágygyal falatozik a fekete csermellés kényorből és nyers, zöld paprikából. Tatár Imre, a kormányos sorba piszkálgatjr a kiégett pipákat, Talán árendába adtad a kedvedet Lőrinez ? kérdi egy zömök 25—28 éves bajusztalan embertől, ki egy felfordított kannán üldögélt szótlanul, a vállán átvetett „czibék f l-kel játszadozva. — Az ám - veti oda egy pipázó halász — bizonyosan a Bugyi Sára lelke uyomta meg álmában Lőrinez felrezzen merengéséből, végig tekint társai csoportján \ aztán belenézett abba a kék vizbe, mely csendesen himbálta hátán a Szántód felöl elindult kompot: Miért nem lehet az ő lelke is olyan csendes,hullámtaln,mint az a nagy viz elötie, ez a csendes Balaton ! Még tegnap olyan volt nem szántott rajta a vihar barázdát, nem csapkodta hulámaival széles mellét ... Ma ? Csak azt a kusztorát ne látta volna meg soha ott, az asztal fiában! Hogyan került az oda? ki vitte az ő házába a Kis Dani bugylijat? Nem tévedhet, ismeri jól, hiáz ő „embarelte" meg azt^a bicsakot a tavaszai a révnél, mikor a?, Ádám Tini lakodalmára süllőt puczulíak, csak ismeri az ő kése nyomát. Aztán az az asszony is hogy meg volt ijedve, Talán a múltkor felejtette még itt a Dani koma, mikor az udvari sógor itt volt. Haszontalan mentség ; az ember kése nélkül egy óráig sem lehet el, kereste velna Dani elhagyott bicskáját. És a vihar csak zúgott ott belül, a hullámok csapkodták azt a vonagló szivet. Talpra legények! fel kell szedni a hálót, induljunk — verte fel őket Ambrus gazda ; — 5 mázsa fogas van megrendelve, a „foki tanyát" kell meghúzni. Tarisznyáik után nyúlnak a tápészkodó legények. Mire a gazda a „nagy zsák "-kai előkerül, már az eleje szedte fel a hálót, a ,tanyás" helyére ült s melléje fektette az 5 kilós zsákot, a kormányos a „macskát" bontotta ki, a többiek pedig a lapátokat kapcsol" ták a hajó oldalára.
