Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-01-12 / 2. szám

hirü, egészséges ivóvizünk nincs, világitásunk gyarló, stb. stb. Ezen javitani kell! Ha most elgondoljuk, hogy ezen hiányok melyikére fordítsuk a kezünkben lévő 41150 frtot, melyik hiány pótlásával segitünk leginkább városunk lakosságán; akkor nagyon számot kell vetni lelkiismeretünkkel. S épen azért kell e dologgal toár most komolyan foglalkoznunk, mert a vélemények e tárgyban fölötte megoszlók. Vannak városi képviselők, akik a városi kövezetet akarják ez összegből kijavítatni, vannak mások, akik csatornahálózatot akarnának, ismét mások villanyvilágitást s vannak — uram bocsáss meg nekik — akik megint artézikutat akarnának íurni! Van azonban egy nagy rész, melynek komoly vélemenye az, hogy ezzel az összeggel a pótadó terheit kell könnyiteni, vagyis ezzel a 41150. írttal fizessük ki a város adósságának majdnem felerészét ! Ez a vélemény tarthat számot a legkedvezőbb fogadtatásra. Mert ha a pótadót felényire is leszállítjuk, valóságos jótékonyságot gyakorlunk a mai válságos viszonyok közt városunknak nagy részben szegénysorsu lakosságán. Azért midőn erről a kérdésről gondolkodnak a város atyái, tegyék szivükre kezüket, kérjenek tanácsot lelkiismeretüktől és eszüktől és azután cselekedjenek. Kicsinyes, vagy személyes érdek, szereplési viszketeg ne vezéreljen senkit tetteiben! A város ezer és ezer polgárának érdekéről van szó s ezek megkívánják, hogy a képviselőtestületnek egy jeligéje legyen: hazament és a két kedves szöszke gyermek belecsimpaszkodott s ugy faggatta, hogy hozott-e olyan aranyhalacskát, a melyiknek ezüst a farka ? Oh mit érzett akkor, hogy csókolta sorra mind a kettőt . . . Milyen boldog is volt ő egyszer, régen ! , . . De az két kedves angyal nem sokáig maradt a földön. Azt mondták járvány uralkodik, pedig csak az angyalokat hívták viszsza. . . . Egy reggelre csak Dem ébred fel az a két szép szöszke gyermek. Ott feküdtek puha patyolaton egymás mellett, egymást átölelve . .

1. Az öreg halász kihúzza hálóját. Aztán végig simítva homlokát, csöndesen mormogja: semmi, semmi. Aztán megint belemártja a hálót a vízbe. Egy pár halacska repül egy ujjnyival a víz fölött . . . Milyen szép pár volt ö meg a felesége. Hogy is tudott az a rózsás arczu asszony meghalni . . . tiz évvel azután, hogy azok az angyalok elvitték az ő könyeit . . . Kihúzza a hálót a vizből. Aztán végig simítva homlokát csöndesen suttogja : semmi, semmi . . . Azután megint csak belemeríttí azokba az ezüstös és piros habokba a hálót. Az a halacska mindig párosan szálldos körötte . . . Milyen szép egy pár gyermeket hagyott neki az az asszony. Öröm volt nézni őket. S aztán milyen deli legény lett abból a Pistából. Bolondult is utána két falu fehérnépe S ennek is meg kellett halnia . . . Mindenki A nép java ! S azután, tovább, előre ! Nem kell elcsüggednünk a nehéz helyzettel szemben, erős kitartás, erős akarat s a többi hiányok is pótolhatók lesznek. Nem kell összetett kezekkel nézni a dolgok és idők folyását, hanem tenni kell immár a helyi ipar- és kereskedelem fellendülésére is valamit, hadd jusson tisztes existentiához a polgárság s akkor lesz neki anyagi ereje a közügyekre is áldozni! Csak férfi kell a gátra, sikerülni fog minden! Ha azonban csak tovább is Pató Páloskodnnk, akkor még szomorúbb jövőnek nézünk elébe ! „Hass, alkoss, gyarapits S a haza féayre derül!" Egy v. képviselő. A pápai kir. jbiróság mult évi működése. Pápa, 1890. január 10. A pápai kir. járásbíróság mult évi ügyforgalmának kimutatása előttünk fekszik. A veszprémi kir. törvényszékhez osztott kir. járásbíróságok kőzött a pápai kir. járásbíróság mint területi nagyságánál, mind személyzete számánál fogva legnagyobb s igy, — ha e tekintetben osztályozásról szó lehet, — akkor ez oknál fogva is törvényszéki kerületűnk első járásbírósága. De ezen elftő helyet biztosítja járásbíróságunknak nemcsak a fenti körülmény, hanem a beadványok óriási száma ós a buzgalom, amellyel egyes bíráink a nekik kiosztott darabokat elintézték. Meg kell vallanunk, hogy csak a lelkiismeretes és ambiiiosus buzgalomnak lehet oly eredményt elérni, mint a milyen a pápai kir. járásbíróságnál eléretett. Az Összes 18469 ügydarabból elintéztetett 18319 darab, elintézetlenül maradt csupán 150 ügy, melyek nagyrésze az utóbbi napokban érkezvén be, meghalt, akit ő szeretett, mindenki csak ő él . . . Akkor még télen is halászott. Nagy lékeket vágott a jégen s azokon dugta be a hálót . . . Egy kis véletlen, s vége az életnek ... Ki hitte volaa, hogy olyan derék legény egy lékbe fúljon . . . , Pedig ugy volt . : . Kiemeli a hálót a vízből. Aztán simítja vánczos homlokát és halkan dünnyögi: semmi semmi . . . Már csak egy lény maradt, kit ő szeretett, s ki Őt szerette. Szép volt az ő utolsó gyermeke, Iluskája, szép mint a liliom. Szerette is nagyon, óvta a szellőtől, vigyázta a naptól ... de hiába ! „A virágnak megtiltani nem lehet ..." Kár, hogy olyan hamar elvirágzott, kár, hogy oly rövid volt a kikelet, s nyár s oly hamar eljött az ösz . . . Akinek szivét oda adta az megcsalta őt . . . Fájt az neki nagyon, nagyon ... de ő hallgatott. Láttatok már néma csalogányt? Láttatok már férges liliomot? Láttatok már hallgató Laokont ? Oh ezeknél többet szenvedett ő. S milyen rosszul esett Mihály bácsinak ez a néma fájdalom .... Mért nem sirt, mért nem panaszkodott ? Legalább vigasztalhatta volna. Oh ha előtalálta volna azt, aki megölte lányának a szivét . . , Iluska hervadt, elhervadt , . . A gyalázat elöl elvitte a halál . . . Mihály bácsi kihúzza a hálót a vizből. Végig simítja redős homlokát s egykedvűen dünnyögi: semmi, semmi . . . elintézhetok nem valának. S ha ez a körülmény és dr. Levatits kir. aljárásbiró urnák időközbeni törvényszéki biróvá történt kinevezése be nem következik, — megtörtént volna az a páratlanul álló szép eset, hogy a pápai kir. járásbíróság restantia nélkül lépett volna át az újévbe. Ahol hibát, vagy mulasztást látunk a közügyek terén, ott soha nem mulasztottuk el felemelni tiltakozó szavunkat s im most ép oly kötelességünk a pápai közönség nevében elismerésünknek adni kifejezést az előttünk fekvő, szép és nemes munkálkodásnak eredménye felett. És honnét ez a szép eredmény ? Onnét, hogy kir. járásbíróságunknál a birák s hivatalnokok lelkiismeretesen teljesitík kötelességüket. — Bár politikai jogaikat gyakorolták, a korte8kedésekbe nem avatkoztak 8 ez által csak fokozták a birói tisztesség dekórumát, — s bár tehették volna: a közigazgatási és törvényhatósági ügyekben sem vettek oly módon részt, mely bármely irányban visszatetszést szült volna. Első volt előttünk a kötelesség teljesítése: ezt beváltották emberül! Ha tekintetbe veöszük azt, hogy nálunk Magyarországon egy igazságügyi biró szorgalma és működése mikénti teljesítése, majdnem egyedül annak lelkiismeretére van bízva; akkor kétszeres elismeréssel kell adóznunk a pápai kir. jbiróság bíráinak azon lelkiismeretességért, melyet a mult évben kifejtettek; mert fájdalom ezt minden helybeli hatóságnál nem tapasztaltuk; sőt igen gyakran kemény hangot is kellett használnunk, hogy némely helyütt a közügy érdekében csak tisztességes, vagy közepes eljárást is érhessünk el. A pápai kir. járásbíróság megmutatta, hogy csupán a maga önjószántából, minden nógatás, biztatás nélkül elérhető a legszebb eredmény, csak — lelkiismeret kell hozzá. Alább közöljük egy részletét az ügyforgalom kimutatásának. Nemcsak érdekesek ezek a nagy számok, hanem beszédesok is. Hisz egy testületnek egy egész évi kitartó munkája eredményét, gyümölcsét tárja ez a kimutatás elénk, egy hosszú évnek nagy munkahalmazát rövid számokba foglalva. A laikus közönnyel és a méltánylás legcsekélyebb érzülete nélkül olvassa ezt, de a jogász és mind azok, a kiknek dolguk van a bíróságnál nagyon jól tudják, hogy egy szám, mily emberi munkát képvisel, nem ritkán kétiiárom napnak megfeszített munkáját zárja magába! Az utolsó napsugár oda szaladt az öreg halász arczára, oda, szeme alá s megmutatta mi csillog ott . . . Köny voll, égető köny. Egy esztendő óta az első, s talán — ki tudja — utolsó . . . Elmerült a nap a messze ködbe. Az aranyos szélű bárányfelhőkből, sötét, nehéz felleg lett. Mihály bácsi dehogy látja ! Mogorván áll csonakában, gondolatai ott vannak a múltban . . . „Ma egy éve . . susogja csendesen: igen ma, hogy Iluska is odament, ahová az anyja ... A habok fellázadnak a sötét ellen. Egy egy villám villan ki néha-néha . . . Sötét az éj, rémes az éj, zug a vihar, az orkán . . . Reggel, mikor a nap szétnézett, messze nagyon messze látott egy fölfordult csónakot s a parton egy hideg halottat . , . Mintha most is azt susogná: semmi, semmi . . . Az élet, a szenvedés, mind semmi . . . de a halál, a halál az valami . . . Vószy Ödön. Császár-hullás. .., Rio di Janeiro november. Bizonyosan van arról tudomása a t. szerkesztő urnák, hogy egyszer nálunk is volt forradalom. Másfél esztendőn keresztül menynyi sok ezer ember Őgyelget „Verseczrol Szolnokig, Isaszegről Váczig". Vén emberek azt állitják, hogy német katonák meg honvédek egymásra is lövöldöztek akkor, de ez taláü