Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.
1889-03-17 / 11. szám
gyárosok, tőkepénzesek kitűnő gyarmatuknak tekintik Magyarországot, a melyet ideküldött ágenseink által adóztatnak. Ezek az urak nagyon jól ismerik a mely a hazainak mellőzésével a külföldi áruczikk túlbecsülésében nyilvánul s ha földrajzilag nem is tökéletes a rólunk való ismeretük, de azt íelíödözték, hogy kereskedelmi-, ipar- ós pénzbeli szédelgések nálunk czélra vezetnek. — Ezért olyan nagy a külföldi ügynökök száma Mtigyarorszagon. Ez pedig nagy nemzetgazdasági veszedelem, sokkal nagyobb, mint első pillanatra gondolnók. Milliókra rug már a kár, a mi ily módon a közvagyont sújtotta. Ez ügynökök föladata, a magyar embert üzletkötésekre csábítani, s ez a mi könnyelmű, vérmes és becsületesen együgyű természetünknél fogva könnyű dolog. A magyar ember könnyen lépre megy; mert ezek az ügynökök megbízóikat a küllőid legtekintelyesebb s legvagyonosabb kereskedőinek, gyárosainak s bankárjainak tüntetik föl s az emberekkel elhitetik, hogy az egyes, itt Magyarországon szerződésileg megkötött ügyletekből netalán fölmerülő differencziákat az első felszólamlásra kiegyenlíteni megbízóik becsületbeli kötelessegének tartják. S mi aztán a következíneny ? A legtöbb esetben csak ez a kettő; vagy a magyar ember kárára esett ki az üzlet s akkor a külföldiek a különbözetet törvény utjáu is behajtani képesek, vagy pedig a külföldi czégnek kárára esett ki az üzlet s akkor az azt nem lizeti s megfizetésre még a törvény utján sem kényszeritheti. Erről bárki meggyőződhetik, ha bepillant a budapesti tőzsdebiróság aktáiba, a melyekből nyilván kitűnik, hogy tömérdek külföldi üzletember lett elitelve differencziák megfizetésére, de az ítéletet külföldön tényleg foganatosítani nem lehet, születési évének, holott valószínűleg már 1850beu rágta a violagyökeret. Atyja lyoni franczia, anyja drezdai német volt ugyan de megértettek egymást. Csupán a. háború kitörésekor támadtak a házaslelek közt nézeteltérések, mivel a menyecske élénken rokonszenvezett a porosz hadsereggel; ennélfogva politikai okokból elváltak. A férj visszament Lyonba, az asszony kis leányával, Luizzai, Uuza koituzuit Drezdaba. Elzászt pedig okkupaita a nemet császár. A férj és feleség nemsokára meghalt. Luiz egyedül, árván maradt. Mivel pedig a rokonai nem valami könyörületes szívűek voltak, elhatározta, hogy t>aját maga keresi meg kenyerét. Beszélte a német és franczia nyelvet. Zongorázni elég jól tudott s igy nevelőnő lett. Rövid időn helyet kapott egy stájerországi családnál; de ott nem sokáig maradt, mert nem jó kávét főztek a háznál. Elszegődött tehát Lembergbe egy szalámigyároshoz; ott meg a íőghagymaszagot nem tudta kiállani. Par hó múlva már Prágában volt egy . kiutornagyáros leánya mellett, a hol az örökös zenétől kapott fejzugást. Végre idekerült hozzánk egy ailami hivatalnok családjához, ahol tiszteletben tartották, szeszélyeit eltűrték és óhajait teljesítették. Ő is megfelelt kötelességének. Naponként kisütötte a hajfürtjeit, a serdülő házikisasszonynak kiadta pontosan az egyórai nemet és az egyórai franczia leczkét, eljátszotta különféle változatokban a skálát, azután pedig mert a magyar tőzsdebiróság által hozott ítéletek jogérvényességét a külföld el nem ismeri s azokat végre nem hajtja, minélfogva a magyarországi üzletkötő egyének a követeléseikben egyszer s mindenkorra meg vannak rövidítve. Az is megesett nálunk, hogy a külföldi ágensek a kávé árának rendkívüli leszállását hitették el, s mikor aztán az árakat jól lenyomták s a magyarországi üzletemberek a kávét potom áron eladták, akkor a kávé árát egyszerre felszöktették, mi által a magyarországiak milliónyi kárt szenvedtek. Ez ügynökök házról-házra járnak s lehető nagy összegekig kötnek kereskedelmi üzleteket a nyereségre számító egyénekkel, akik aztán nyereség esetén a legtöbb esetben a tőzsdebirósághoz kénytelenek fordulni; de mit használ annak az ítélete, ha azt külföldön foganatosítani nem lehet? Milliókra megy a kár, amit a szélhámos ügynökök révén a magyar nemzet- j vagyon szenvedett. ' Ezeket az ágenseket, akik tavaszszal sáskamódra lepik el Magyarországot, sürgősen kellene üzelmeikben megakadályozni. Ha máskép nem is lehet őket kitiltani, a kormány dolga megtalálni a fejszét, melylyel ezt a mólyen érzett bajt gyökerében keresztül lehet vágni. Legjobban segíthet azonban maga a közönség. Ne üljön fel az ilyen tavaszi jómadaraknak. Amiből itthon is fedezhetjük szükségleteinket, azért ne menjünk külföldre, hanem még azok gyárosainak is udvariasan mutassák meg a kapufélfát. = Iparostanoncok iskoláztatása. Az uj ipartörvény végrehajtása tárgyában kibocsátott közgazdasági miniszteri rendelet szerint az j iparos iskolák vezetői a tanulók előmeneteléről j kötelesek időszakonkint az iparhatóságokat ér- j tesiteni. Miután az egyes ipartestületek köte- { visszavonult szobájába és kerülte az embereket. Hideg, fagyos volt, mint egy jégdarab. Hervadt arczáu mosolyt nem lehetett látni, legföljebb egy jó adag rizsport. Az ételekben állásához mérten válogatott. Fejgörcsöt kapott, ha a kemencze füstölt, szívdobogást, ha egér járt a szobában. Sértve érezte magát, ha tanítványa előbb ment be az ajtón, mint ő; szóval ideális, szeszélyes, követelő teremtés volt. A vére nem melegült fel semmitől, Szenvedély nem sarkalta lelkét; csupán a szemfüles szobaleány árulta el, hogy mademoisella nagyon sokat áll a lükör előtt és titokban — tubákol. Egész lénye mesterkélt, hamis volt, külseje ugy, mint lelkülete; csakis egyet lehetett rajta megbámulni; a fogait. Biborpirosra festett, hervadt ajkai között ugy tündököltek azok, mint a rizskásaszemek. Nem voltak hamisak, hanem saját nevelésű csontdarabok. De savószinü szemei homályos tükörüveghez hasonlítottak: nem lehetett rajtok a lelkébe látni. Eltitkolta érzelmeit, gondolatait s mig dermesztő közönynyel tekintett a férfiakra, addig szivében kigyuladt a titkos láng, a mely emésztette egész valóját szenvedély!) el, gyötrelmesen. Holdvilágos éjeken ablakához ült. Elmélázva nézett a messzeségbe s olyanokat sóhajtott, mint egy haldokló kecsege. Szemei föllékébe tartozó mesterek tanítványait maga az ipartestület és nem a hatóság tartja nyilván, és az inasidő lejártával a felszabadító' levélbe a tanulók iskolai előmenetelét is az ipartestület vezeti be: ennek alapján egyik budapesti ipartestület azzal a kéréssel fordult a bpestí királyi íanfelügyeiősécjhöz, rendelje el, %ogy az iparos-iskolák vezetői a tanulók előmeneteléről az 'ipartestületeket is értesítsék. A tanfelügyelőség e kérést nem teljesítette, azzal a megokolással, hogy az ipartörvény végrehajtására vonatkozó miniszteri rendelet szerint az iparos-iskolák vezetői a tanulok előmenetelérői csakis az „iparhatóságokat* kötelesek értesíteni. Az illető ipartestület e határozat ellen a közgazdasági miniszternél keresett orvoslást és p^lig sikcnvl. A miniszter kimondta, hogy miután az ipartestületet a hozzájuk tartozó iparosokra és segéd-személyzetükre nézve az elsőfokú iparhatóság teendőit is végzik s igy a képesítéshez kötött mesterségeknél alkalmazott tanulókra és azok minden ügyeire nézve az ipartestület tekintendő iparhatóságnak, ennélfogva az iparos-iskolák vezetői is. az iparI testületek körébe tartozó tanulók elő menete léről az illető ipartestületet kötelesek értesíteni. A dunántuli ág. evang, egyházkerület gyűlése. Győr, márcz. 13. A dunántuli ág. evang. egyházkerület má délután városunkban tartotta meg gyűlését. A gyűlést istentisztelet előzte meg. Az istentisztelet Kálly Gyula elhalt világi felügyelő emlékének volt szentelve. Az egyházi ünnepély után, melyen nagyszámú közönség volt jelen, a terembeu jöttek össze a konvent-tagok gyűlésre. A megjelentek közt voltak Radó Kálmán vasmegyei főispán, Perlaky Elek és Földváry Elemér dr. országgyűlési képviselők, Purqly Sándor, Nád'isy Kálmán, Barcza Géza, Fischer Kálmán, Fischer Sándor dr., Mészáros István, Peregi Mihály és még számosan. A gyűlést Karsay Sándor püspök nyitotta meg. Helyettes világi elnökké a gyűlés Purgly Sándort választotta meg. Karsay Sándor püspök megnyitó beszédében megemlékezett a királyi család s vele hazánkat ért nagy veszi akadtak. Éjfélután kimerülve elfáradva feküdt ágyára és sírt, zokogott keservesen. A mademoiselle szerelmes volt! . . . Belsejében égett a titkos, sorvasztó tüz, de a fényét nem látta senkisem, csak ő érezte a fájdalmasan égető kínokat; mert a kit szeretett, nem lehetett az ővé. Az a férfi egy nőgyűlölő fogorvos volt. Hónapokon keresztül küzdött, tusakodott érzelmeivel. Önön magával harczolt, de fellázadt vércseppjeit megfékezni, lehűteni nem tudta. Egy napon a mademoiselle nem jött ki a reggelihez. A cseléd hiába hitta. Felkötött állal, de elegánsul felöltözve járt-kelt a szobájában. Midőn a háziasszony és tanítványa meglátogatták, azt adta okul, hogy a foga fáj. Mindenki igyekezett a kínjait valamivel enyhíteni. Ki hideg, ki meleg borogatást ajánlott. Sorbajárta a szegfűszeg, chloroform, kárbolosvatta, kreosott, inniai fogcsepp, sósborszesz, mindhiába, egy sem használt. Végre is elhatározta magát, hogy kihúzatja a fájó csontdarabot. Elküldtek tehát fogorvosért. Remegve várta megérkezését az elszászi pácziens. A doktor ur végre bedöczögött az ajtón. Zsebéből egy csomó különféle hajlású és csavarodást! foghuzót szedett elő. Közönyösen, sőt mondhatni mogorván tekintett a pislogó áldozatra, mint a jóllakott kigyó a beteg ma-