Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.
1889-02-10 / 6. szám
— Hivatalos magyarság. Nem hiába Bécsben csináltatta a csóthi körjegyzőség hivatalos levélboritékait, hanem meg is látszik rajta a németnek a magyarsága, mely ekképen szól: „Csóthi körjegyzosegsoe. Hivatalból ügyben, postadymentes." Ezért bizony kár volt Bécsben csináltatni a nyomtatványt. Mintha itthon jobban és olcsóbban nem czinálnák. — Nagy lopás szálai húzódnak Pápára. A lopást ismeretlen tettesek Budapesten köveiték el és óriási összeget meghaladó ékszert is vittek magukkal. Erős a gyanú, hogy egy intelligeas külsejű ember ezekből Pápán is bocsátott áruba. Ez ügyben három napig időzött városunkban Szombatfalvy fővárosi rfogalmazó és Mészáros rkapitányuyal egyetértve szigorúan megindították a vizsgálatot. Több tanút hallgattak ki, akiknek vallomásaik még nem adnak biztos adatot. Az egész ügy sikeres lebonyolítása attól függ, hogy bebizonyítva legyen, miszerint a gyanúsított egyén tényleg Pápán járt-e? A nagy lopás részvétével gyanusitottak közöl eddig hét egyén ül a Fortunában. Budapesten erősen hiszik, hogy Mészáros rkapitánynak sikerülend a fontos köiülményt kideriteui és ezzel a fővárosi rendőrség eredménytelen nyomozását sikeresen megkoronázni. — Álkulcsos tolvaj. Egy vidéki atyafi állított be a pénteki hetivásár alkalmával Waldinger György korcsmai udvarára és ott csóthi kocsik után kérdezősködött. Egy darabig várakozott, majd egyik kocsiról két zsák lisztet emelt le és azt elvitte. A vendéglősnek mindjárt gyanúsnak tünt fel az ismeretlen, mire fiát a rendőrségre küldte; a megérkezett rendőr letartóztatta az atyafit és bekísérte. Itt rögtön kihallgatták s kitiint, hogy a lisztet el akarta lopni. Neve után kérdeztétvén, eleinte nem vallotta be valódi nevét, majd kiderült, hogy Nagy Istvánnak hívják és Magyar-Gencs községi illetőségű. Megmotoztatása alkalmával több ál kulcsot találtak nála. A vizsgálat tovább folyik. — Véres verekedés. F. hó 7-én többen véres verekedésnek voltak szemtanúi a kistéren. Gecsey Imre és Huri Fereucz vesztek össze egymással. A két részeg ember összeszólalkozása verekedéssé fajult, mely alatt Gecsey Imre kést vett ki zsebéből, melylyel Huri Ferenczet szeménél két helyen súlyosan megszúrta. Rendőrség nem volt közelében s eddig sikerült a tettesnek a büntetés alól menekülnie. — Agyonlőtt tolvaj. László István rédei uradalmi erdőcsősz a mult évben falopáson érte Boros Borbély Jánost. Ez menekülni akart, de az erdőcsősz rásütötte puskáját és a szerencsétlen ember holtan rogyott össze A veszprémi törvényszék László Istvánt szándékos emberölés büntette miatt 5 évi fegyházra ítélte, mit a kir. tábla Mendelényi biró referálása alapján helybenhagyott. — Györ a vóderö-törvény.avaslat ellen. Győr polgársága f. hó 7-én este a „Fehér hajó "-szálló külön termében pártkülönbség nélkül, sörün látogatott előérlekezletet tartott Kálóczy Lajos nyug. kinest. urad. főtiszt korelnökieto alatt, mely alkalommal határozatba ment, hogy Győr is — országgyűlési képviselője Baross Gábor — állást foglal a törvényjavaslat 14. és 15. §§-ai ellen. A harminczhét tagból álló végrehajtó-bizottság elnökéül Kiss Ferencz városi főjegyző, jegyzőkül pedig Inkei Béla dr. ügyvéd és Pereszlényi Gyula választattak meg. Ma már óriási zöld szinü falragaszok tarkítják az ulczák falait, melyek a polgárságot a vigadó nagytermében ma tartandó közgyűlésre hívják meg. A népgyűlésen a rendezői tisztséget a jogászit]uságra bizták; a karzat a hölgyek számára tartatik fenn. — Tűzoltók mulatsága. Az adorjánházi „Önk. tűzoltó egylet" saját javára f. évi február hó 16-án jótékonyczélu tánczmulatságot rendez. Családjegy 50 kr. Ketdete 7 órakor. — Apprehensió. Lapunk mult számában közölt „Karton-bál" czimü ártatlan karczolat sehogy sem tetszett a kartonbál rendezőségének, pedig Futoncz urnák esze ágában sem volt kárt csinálni a bálnak, sőt inkább egy kicsit beszéltetni akart a „Kart nbálról", amit ugylátszik el is ért. A karczolatot csak rosszhiszemüleg lehet félremagyarázni. Ezt minden józan embor kommentár nélkül is belátja. Es a kartonbál rendező bizottsága mégis haragszik és apprehenziójának olyan nevetséges módon adott kifejezést, hogy hírlapunkat nem hivta meg a tánczmulatágra. Egy cseppet sem tartjuk szerénytelenségnek ezt nyilvánosságra hozni. A szerkesztőség tagjai — naponkint Inlóraszámra érkezvén a meghívók — kimulathatják magukat a farsangban, ha újságíró egyáltalában ráér bálokon mulatni, de megemlítjük a tanulság kedvéért. Aki tudja, hogy mit tesz a sajtó a jótékonyság ügyében, mennyit támogatja az ilyen egyesületeket, az magyarázat nélkül is belátja ezen eljárásnak nevetséges voltát. Hogy nem véletlenségből, vagy feledékenységből törtét ez, onnan következetjük, hogy a jót. nőegylet nyilvános működéséről eddig soha egy szóval sem értesítette lapunkat. —• Piknik. Tegnapeste a városi ovoda helyiségében több család kedélyes piknikket tartott, melyen a +ánczmulatság reggeli órákig nyulott. — Tánozpróba. Kemény Gyula táucziskolájában szerdán este piknikkel egybekötött sikerült tánczpróba tartatott. — Közvacsora. Fólyó hő 16-án Veszprémben, a „Korona"-szálloda nagytermében közvacsora tartatik AlmáJi balatonfürdő szépitési költségének fedezésére. A rendező bizottság élén V é g h e 1 y Dezső alispán áll, kinek buzgolkodása mult évben is szép sikert hozott. Az almádii közvacsora Veszprém legkedélyesebb mulatságai közé tartozik. — Karton-bál. A pápai jótékony nőegylet kaiVnbálja iránt nagy az érdeklődés és előreláthatólag igen látogatott mulatság lesz ez. A hölgyek rózsaszin-fehér és feketefehér csikós kartonban fognak megjelenni, a férfiak pedig a kartont csak nyakkendőben mutatják meg, mely szintén rózsaszin-fehér csikós lesz. — A pápai postáról. A pápai postahivatal tiszti személyzete egy szép hölgygyei szaporodott. Kőszegváry Irén kisasszony, posta és távírda kiadó Győrből Pápára helyeztetett, ahol az ajánlott levelek felvételi osztályát vezeti. — Nevelőül ajánlkozik vidékre egy papnövendék. Bővebbet a szerkesztőségben. — Kenyér-kiosztas. Kende lgnácz által a városi szegények számára adományozott kenyerek kiosztása mult hétfőn délután volt, amidőn 130 szegény részesült ily adományban. Minden kenyér két kiló volt és pompás lisztből készült. — Felfüggesztett postamester. NagyGyimót, község postahivatalát ideiglenes időtartamra beszüntették s a községet a csóthi postához csatolták, K e s z 1 e r Antal postamestert pedig Petrikovics Károly postafelügyelő állásából f. hó 6-án felfüggesztette. Ezen ideiglenes intézkedésre az szolgáltatott okot, hogy több ajánlott levél a nagy-gyimóti pustáról gyanús állapotban került a leveleket továbbító ugodi postához. Hogy hanyagság, avagy levélfosztogatás forog-e fen, azt a szigorú és titokban folyamatban levő vizsgálat fogja kideríteni. Annyi bizonyos, hogy Keszler Antalt mindenki törvényes családapának ismeri, akiről sikkasztás fel nem tehető. Ilyennek ismerik őt a pápai postahivatal tisztviselői s a gyimóthi polgárság is, kik ugyancsak meglepetve voltak midőn a postahivatal ideiglenes beszüntetéséről Petrikovics Károly értesítette a községi elöljáróságot. — Több igazságot! A „Neues Politisches Volksblatt" egyik heti számában olyan hirt közöl Pápáról, amit nemcsak a beküldő, de valószínűleg maga a szerkesztőség sem hisz el. Nevezett lap azt irja, hogy Rudolf halálhírére Pápán annyira ostrom alá vették Kohn Mór hirlapelárusitÓ üzletét, hogy az óriási tolongásban egy leány életveszélyes sérüléseket szenvedett és ájultan szállították haza. Érdekes, hogy erről a szeuzácziós hírről itt Pápán mit sem tudnak. — Február. Az év legrövidebb hónapja csillagászati tekintetben nem mutat föl semmi nevezetest. A nap, mely 1-én reggel 7 óra 28 perczkor kelt s délután 5 óra 1 perczkor nyugodott, folyton korábban kél s később nyugszik. Hosszúsága a hó folyamán 9 óra 33 perczrol 10 óra 58 p e r c z r e növekedik. — A hold első negyede 7-én este 10 óra 14 perczkor, holdtölte 15-én este 11 óra 33 perczkor s utolsó negyede 23-án reggel 1 óra 11 perczkor van. — A bolygók járása nem tüntet föl semmi különöst. — Kr i t i ku s n ap Falb Rudolf jóslása szerint február 15-ike. Díszes és tanulságos magárjegyzék. A tavasz közeledesének legbiztosabb, a fecskéket is megelőző, hírnökei: a magkereskedők árjegyzékei már megjelentek. A számos többkevesebb gonddal szerkesztett árjegyzékek közül egy ugy a czég kitűnő hírnevéhez méltóan gondosan összeál.itott és rendkívül gazdagon illusztrált tartalmával, mint Ízléses és igen diszes külsejével különösen kiválik. Ez, a nemcsak nálunk országszerte, hanem a külföldön is legelőnyösebben ismert Mauthuer Ödön budapesti magkereskedőnek (koronaherczeg-utcza 18 sz.) 1888- ik évi tavaszi iőárjegyzéke, mely a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti magvak egész lexikonját képezi. Nevezett czég nem szokásos száraz árjegyzéket nyújt a gazda- és kertészközönségnek, hanem költséget nem kímélve, oly növénytani könyvet, melyből sok hasznos dologról meríthetni magyarázatot. — • Kitűnő fametszvénvei pedig, melyekkel minden nevezetesebb növényt szemlélhetové tesz, bármely növénytani diszmünek is díszére válnának. Az árjegyzékben foglalt számtalan elismerő és köszönő irat pedig megczáfolhatatlan bizonyítékul szolgál egyrészt a czég üzletének rendkívül nagy kiterjedéséről, másrészt a czég megbízhatósága, magjainak tisztasága és csira* képessége mellett, mely utóbbi tulajdonságokat különben már nem ogy kiállítás juryje ismerte el s nyilvánította ki. Igy legutóbb a nagykőrösi gazdasági kiállítás juryje is, mely Maufchner Ödönnek egy aranyérmet az iudokolás szetint, mint „a gazdasági magvak igen megbízható forrásnak", egy másik aranyérmet pedig „feltűnő szép veteménymagvak és kerti eszközökért" itélt meg. A tanulságos árjegyzéket és különösen annak igen számos s más árjegyzékben nem található újdonságait melegen ajánljuk a haladni kivánó gazda- és kertészközönség figyelmébe. Ismerve a czég előzékenységét, meg vagyuuk róla győződve, hogy e költséges árjegyzéket is kívánatra szívesen megküldi ingyen és bérmentve a gazda- és kertészközönségnek. — A hét halottjai. Városunkban meghaltak február 2 —8-ig. Bödők Sámuelné ref. 76 éves hashártyalob. — Kótli Czeczilia gyermeke róm. kath. halvaszületett. — Neumau Betti gyermeke izr. 1 napos veleszületett gyengeség -- Gombás József róm. kath. 27 éves tüdőiob. — Lővinger Ráfáel gyermeke Jenő izr. 1 '/ 4 éves ránggörcs. — 1 Spitzer Salamonné izr. 90 éves aggkór. — Horváth János gyermeke Mária ref. 2 éves agyhártyalob. — Szeleczki György róm. kath. 58 éves tüdőlégdag. Fejes Mihály gyermeke Anna róm. kath. 4 éves torokgyik. — Fejes Ferencz gyermeke Terézia róm. kath 5 hónapos tüdőlob. — Simon Sándor róm. kath. 65 éves tüdőlob. — Rezenka János róm. kath, 53 éves rákos elfajulás.