Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.
1889-01-27 / 4. szám
Piaczi árak. N. az ellene felszámított 12 frt kifizetését határozottan megtagadta. Hatan (21 frt 80 kr. tartozással) felszólításomra nem jelentek meg. Tizen (27 frt 90 kr. tartozással) megjelentek ugyan, azonban kijelentették, hogy fizetni nem tudnak, és a tavaszi munkaidő bekövetkezte előtt nem is lesznek képesek kötelezettségüknek eleget tenni. Ügyeinek ilyképeni állását 1888. szept. 8-án önhöz intézett levelemben jelezvén, ön 1888. szeptember 12-én kelt levelében tudatta velem, hogy adósainak száma nem 23, hanem 20, és nem 70 fit 50 krral, hanem csak 56 frttal tartoznak. Egyszersmind meghatalmazást küld, hogy ezen 20 egyéntől hajtsam be a fenti 56 frtot. Megemlítem még, hogy ezen utóbbi jegyzékben megnevezett 20 egyén közül az előbbi névjegyzékben csak 15-nek a neve fordul élő. 5 egyén pedig 6 frt tartozással egészen uj adós. Ezen öt egyénnek 6 frt tartozását az itt jelzett második kimutatás szerinti 56 frtból leszámítva, a fennmaradó 50 frtot pedig az első kimutatás szerinti 70 frt 50 krból levonva, kitűnik, hogy felszólításaim folytán 20 frt 50 kr. közvetlenül vagy az ön, vagy Haas N. megbízottja kezeihez fizettetett. Az illető hátralékosok ellen azért nem iuditottam mog a pereket, mert: 1. ön a részemre küldött nyomtatott meghatalmazás azon részét, mely a felmerülendő perköltségek és ügyvédi dijak viselésére vonatkozik, egyszerűen kitörölte. 2. De ha ezt nem tette volna is, nem tartottam czélra vezetőnek 50 krtól 3 frtig terjedő pereket indítani szemben azon körülménynyel, mely szerint bagatell ügyekben ügyvédi díj a bíróság által egyátalán nem állapittatik meg. Másrészről pedig azért, mert ha az általam meginditandott 20 ügy közül csak 5—6 bizonyult volna a végrehajtási szakban behajthatatlannak, a felmerülendett dijak az ön követelését jóval felülhaladták volna. Vártam tehát, hogy az illető adósok adott Ígéretük szerint önként jelentkezzenek a fizetésre. Vártam pedig annyival inkább, mivel ön a fentebbi körülményeket jelző 1888. november 30-án küldött levelemre nem válaszolt. Az általam behajtott s fentebb jelzett 7 frt 30 kr. ellenében számlám a következő: 1. 23 felszólításért pr. 33 kr. . 7 frt 59 kr. 2. 1888. szept. 8-án ajánlott levél önhöz 1 frt 15 kr. 3. 1888. november hó 30-án levél önhöz 1 frt 05 kr. 4. Ezen levélért .... . 4 frt 15 kr. Összesen: 13 frt 94 kr. Ezekből láthatja, hogy nekem van ön ellen 6 frt 64 kr. követelésem. Kérem ezen összeget hozzám postafordultával megküldeni, egyszersmind intézkedni, hogy a nálam levő meghatalmazást és egyéb iratokat kinek adjam át. Hátra volna még, hogy önnek irányomban tanúsított nemtelen magavisete felett bírálatot mondjak ... De ezt a fentebbiek után ezen lap tisztelt olvasó közönségére bizom. Önnek pedig azt tanácslom, hogy visszapillantva zajos múltjára, vessen számot lelkiismeretével!! Ekkor talán be fogja látni ezen, ugy igen sok más tettének qualificalbatlauságát. Minthogy pedig az ily beismerés egy nagy lépés a javulásra, talán vigaszt és megnyugvást fog lelni a következő versben: „Multamban nincs öröm! Jövőmben nincs remény 1.. Itt, Ér-Dengelegen Méltán tengődöm én! Pápán, 1889. január 24-én. Jóakarója Schirkhuber József, ügyvéd. Pápa városának gabona ár jegyzőkönyvéből. 1889. január 25. 100 kilogram. Jó I Közép Alsó 100 kilogram. frt kr. frt | kr. j frt kr. B uz a 7 40 r> ( 20 7 — Rozs 5 40 5 20 5 — Árpa 0 20 0 10 •» 80 Zab 5 20 5 — 4 60 Kukoricza 4 70 4 50 4 20 Burgonya 1 80 l 20 — 9o Széna 3 — 2 70 — — Z supp 1 80 1 70 — — Vasúti jj^^Ufl •uj menetrend: - Érvényes 1888. deczember 1-től. — Pápáról indul Győr felé személyvonat d. u. 3 óra 17 perczkor. Győrbe érkezik d. u. 4 óra 34 perczkor. Pápáról Győr felé Il-od rendű vonat reggel 6 óra 17 perczkor. Győrbe érkezik d e. 8 órakor. Pápáról Kis-Czell felé személy vonat d. u. 1 óra 9 perczkor. Kis-Czellbe érkezik d. u. 1 óra 51 perczkor. Pápáról indul Il-od rendű vonat Kis-Czell felé este 7 óra 13 perczkor. Kis Czellbe érkezik este 8 óra 50 perczkor. Laptulajdonos felelős szerkesztő; V. Hullám József. Fogbajban szenvedők figyelmébe! ^TELLITEE LÜTOS , foggjógjászati terme Veszprém, halpiacz 32-ik szám alatt. Ajánlja magát a következő esetekre: mÜfogak ós egész fogsorok készítésére, a legújabb mód szerint; a műfogak a természetesekhez hasonlóan minden czélnak megfelelnek. Kívánatra egyes műfogat néhány óra alatt, egész fogsort egy nap alatt készítek el és azt a foggyökerek eltávolítása nélkül, minden fájdalom elkerülésével, illesztem a szájba. Minden javítást, mely a természetes használat által egy éven belül szükségessé vált, díjmentesen eszközlök. Lyukas fogakat kitömök, blombirozok a legkíméletesebb bánásmód mellett arany-, platina-, és ezüst-amalgammal stb., oly módon, hogy azok tartósságuk által a fogakat minden később beálló korhadástól megóvják. Ugyszinte ajánlom magamat ferde fogak helyreigazítására ós a fogakon lerakodott fogkö, valamint azon szennyes zöldszinezetek letisztítására, melyek némely egyéneknél a fogakhoz tapadnak. Továbbá a már meg nem menthető fogak, bármily letöredezett foggyökerek eltávolítására, saját módszerem szerint, mely semmi fájdalmat sem okoz. Rendelési órák: d. e. 8—12-ig; d. u. 2—6 óráig. Miután Pápáról eltávozom, üzletemet feloszlatom, miért is raktáromon levő összes áruezikkeket, aminők: különféle hivatalos irodai és levélpapírok,' minden nagyságú levélboritékok, irodai-, iró-, rajz és festö-szerek, pénz-tárezák, látogatójegy-, szivar- és ezigaretta-tárezák, gyönyörű írómappák, emlék-Poesie-könyvek ós albumok, legújabb levélpapírok dobozokban, kitűnő pecsétviasz, Bodenbaehi és hazai gyártmányú ténták, hivatalos nyomtatványok, kereskedelmi-, gazdasági- és háztartási könyvek, Kuhn és másféle irótollak, Hardmuth és Faber irónok, franczia szivarka-hüvelyek, notes-könyvek f minden alakú rovatolt papírok, valamint száz és százféle hasznos áruezikkek, jóval bevásárlási áron alul árusítom el. Mindenkinek ugy helyben, valamint a kórnyéken saját érdekében ajánlhatom mig a készlet tart, üzletemet becses látogatásával megtisztelni szíveskedjék. Tisztelettel Schoszberger Samu Lipót könyv-, zenemű- és papírkereskedő, Pápán, fő-uteza 50. sz. a. 8V2 év óta fönnálló s jó hirnéynek örvendő üzletem igen előnyös feltételek mellett eladó* "PB