Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-01-06 / 1. szám

Pápa, 1889 Második évfolyam, t-ső szám. Vasárnap, január 6. Előfizetési árak: Egész évre ; 6 írt - kr. Félévre . . . 3 p — „ Negyedévre . . 1 „ 50 „ Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcra 91. sz. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. PÁPAI HÍRLAP Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: Pápa, Közép-utcza 91. sz. hová a lap szellemi részét illető minden kö-zlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések és nyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor 6 kr. Nyiittér petitsojra 2ü kr. Kincstári illeték külön 30 kr. Karneval. Pápa, január 6. Vízkereszt ünnepén beköszönt a esörgőssapkás Karneval s megkezdődik hegyen-völgyön a dinom- dánom. Elveti gondját a nép és követik a közös jelszót: mulassunk ! És a tánczvigalmak sorozata megkezdődik, a sarok kurtákorcsmájának vendégei tivornyát csapnak a vig kedélyű Kar-, neval kedvéért, fénybe öltözik a „Grifí"szálloda tánczterme is és versenyre kél a fényűzés a sok noli me tangere hölgy között. Mulatni mindenkinek van joga, sőt a tömérdek anyagi gond között a test és lélek egyaránt megkivánja az ilynemű szórakozást. Hanem ma a fényes tánczvigalmak rendezői és a tánczvigalmakon megjelenő közönség nem e czél által vezéreltetik. A bálok meghívói ma inkább felhivások a fényűzésre. Pedig, ha valamikor módjában is állt egyeseknek a szerfeletti mulatság, ma már rosszabbra fordultak a viszonyok. Az iparosok ujjáról rég az ötvöshöz vándorolt a pecsétes aranygyörü, a czéh-rendszer eldorádója megszűnt, a szőliőbirtokosok vagyonát tönkre tette a világhódító bogár, a földbirtokok pedig olyan bérlők kezébe jutottak, akik szorongatják a pénzt és azt nem verik el a czigányzene mellett. „Rosz csillagok járnak, rosz világot élűnk!" Hanem azért a feltűnési viszketeg, a nagyzási hóbort egyre terjed. Ma nem az egyszerűség és az erény üli diadalát, hanem a fényűzés, a sok rosznak szülője vett erőt a kisebb hivatalnokon, a középosztályon és tehetősbeken egyaránt. Suhogó selyem és ekszczelzior világítás nélkül ma meg sem teszi. Jótékonyság leple alatt járja a múlatás és mig százasokat a kiadások emésztenek fel, jut a jótékonyczélra egypár forint, a mulatók pedig szaporítják a kontókat, nyakig úsznak az adósságban. De azért arczuk nem pirosodik a szégyentől. Mert olyan megszokott ma már az adósság-csinálás. A szegény kereskedő, aki hitelbe vásárolja áruit, kénytelen kontóra adni a szövetet, amit soha sem, vagy jó sokára váltanak be, s igy — nagyon természetes, maga a kereskedő sem tudja becsülettel teljesíteni fizetéseit. És a szegény iparosok! Urat játszó talmi nagyságok leereszkedő mosolylyal rendelik a báliruhát — hitelbe. Aztán megfizeti a nagyharang. Nem sokat törődnek a száraz kenyéren nyomorgó familiákkal. A czifra ruhának meg kell leani, megkivánja a rangos méltóság és ezzel punktum. Az a szegény iparos pedig dolgozzék véres verejtékkel pontosan — ingyen és aztán menjen el koldulni. Csapnak a javára megint egy fényes mulatságot egy, még tehetősb iparos rovására. » És ez igy megy következetesen. Mindenki ismeri egymást ilyen kisvárosban. Tudják, ismerik állapotát, tudják, hogy kinél mennyit ütött az óra . Hiába a luxus, nem kötik be ezzel a házosulandó fiatal emberek szemeit. Ma nem a suhogó selyemre, hanem a telekkönyvre néznek. A farsang beálltával jó lesz mindezeket komolyan megfontolni. Elég lesz már a kontóból. Kijutott az előző évek fényes megyei mulatságin ebből szerfelett. Elég -volt kiheverni a papáknak és megsiratni a hitelezőknek. Ideje már, hogy a mértékletesség útjára térjünk. Ha jótékonyságot, hazafias czélt akarunk elérni, tegyük azt rendes és ne fényűzéssel közvetített utön. Aztán mulassunk tisztességgel, egyszerűen, kontó nélkül. Szívesen jókedvvel — kevesebb talmival! Ezt egyik félnek ^sem lesz oka megbánni. J) PAPAI HÍRLAP" TARCZÁJA. Leányom emlékkönyvébe. „Higyj, remélj és szeress!" Emlék lapodra irták ezt neked, De hogy azt megtehesd: Egy kell hozzá: legyen nemes az íred. Ki arra kéri Istent, hogy Bizton ezt adja meg neked, Hidd meg; az kér áldást reád, Ki téged legjobban szeret. PAÁL ISTVÁN. Elmúlt idők, elmúlt idők... Elmúlt idők, elmúlt idők, Boldogságom, gyermekkorom . .. Rajtok lelkem ugy elmereng, Mint holdsugár a várromon. A bércztetőn, a rom felett, — Mely egykor sasok fészke volt.. . A mult idők emlékeit Merengve nézi most a hold. Lelkem is hosszasan mereng, Ugy elmereng a romokon, — Bég letűnt boldogságomat Ha olykor vissza álmodom... Noszlopy Tivadar. Vidéki hóditó. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczaja. — Irta: Huszár Pál. — Hallgass Lenke, már elég volt. Nem s nem ! — De édes mama, az oly nagy bün, hogy Emmáékhoz akarok menni látogatóba. — Emmához? Nem Emma vonz téged Bényeiékhez; más valaki. Szégyeld magad. Tizenhat éves koromban én még gondolni sem mertem ilyesmire . . . Az anya pamlagon ült, kezében néhány rózsát tartott. Arczán még meglátszott az ifjúság szépsége, de azért vonásai legkevésbé voltak vonzók. Szemei szokatlan fénye visszataszítóvá tették az áttetsző arczot. Haragosan tekintett lányára, kis szünet múlva újra rákezdte : — Nem s nem fogsz elmenni. Alig fél éve, hogy sutba dobtad a rövid ruhát s már is .. . Ugy-e, most azután sirva fakadsz. A lány csakugyan zokogni kezdett. Eddig a világot csak rózsás oldaláról ismerte. Gyermekkora dédelgetések közt folyt le, azután jó barátnői közt kedélyes csevegések tették élvezetessé a serdülő kor napjait. Majd náluk, majd barátnőinél gyűlt össze a vig lánytársaság, melyben a zongora kedvderítő akkordjait csak a pajzán öröm szavai szakították meg. S végre elment az első bálba. Lázas tépelődés, alig titkolható öröm, gyermeke félelem előzték azt meg: vájjon jól fog-e ott mulatni, vájjon az urak nem fogják-e ót mellőzni. Hisz

1 az utczán oly komolyaknak látszanak. Félve lépett a bálterembe. Sikamlós padló, fényes világítás, csillogó öltözetek elkábították. Talán az Ő ruhája nem elégíti ki a tánczoló férfiakat. Leült anyja mellé, A czigány már rázendítette s őt senki sem kéri fel'? De igen,magas egyenruhás férfi lépett hozzá, meghajtotta magát Lenke előtt s egy pillanat múlva már repültek a fényezett parketton. Alig mert az ifjú srczába tekinteni: csinos, barna fiatal ember volt. A négyesnél egy pár volt, az ifjú édes szavakat suttogott neki s ő meg szemlesütve hallgatott, szive dobogni kezdett s érezte, hogy arczába szökött a vér. Reggel felé mentek haza; lefeküdt, de nem birt elaludni: a zene s az ifjú tiszt suttogó szava még mindig fülébe csengett. Másnap az utczán találkozott Szilasy hadnagygyal, azután még többször is, főleg Bényeiéknél, hol a fiatalember is többször megfordult. — Hova is akarsz menni, Lenke? szólt újra mosolyogva az özvegy, miközben egy levelet dugott zsebjébe, melyet egy szolga hozott neki. — Bényei Emmához, kedves mama. — Jól van Lenkém, csak menj s jól mulass; d

e azután meg ne hülj. Mai számunk 8 oldalra terjed.