Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-08-19 / 15. szám

város közgyűlési jegyzőkönyvet és a díszpolgári levelet bemutatjuk. Agyonhallgatták azt akkor, érthetetlen okból s szinte rózsaszínű pornak tűnik fel szemeinkben a jegyzőkönyv hangja akkor, midőn a mély agyonhallgatásra visszaemlékezünk. Miért ue tudja meg azt a világ, a magyar nemzet. Nem fór meg a kötelességszerű megemlékezés a városi tanácsterem ' ódon falai között, a dicsőségre való emlékezés utat tör magának a szivekbe és az ég felé. Mert midőn Kossuth nevét említjük, levett kalappal imádkozzunk életéért ; az ő névünnepe a nemzeté is s hazafias kötelessége azt tisztelettel' említeni minden hazafinak, még azoknak is, akik díszpolgárrá választását agyonhallgatták. * Nagy hazánkfia díszpolgárrá választásáról szóló Pápa r. t. város képviselőtestületének 18ö7. évi szeptember hó 21-én tartott közgyűlési jegyzőkönyve igy hangzik: Az állandó választmanynak azon előterjesztése, hogy a napirendre kitűzött tárgysorozat 12. pontja, mely szerint Kossuth Lajosnak városunk díszpolgárává leendő megválasztása inditványoztatik, 1-ső helyen vétessék tárgyalás alá: helyesnek ismertetett s elfogadtatott. Kossuth Lajos hazánk nagy férfiáuak, a népszabadság rendithetien bajnokának — ki mint nemzetünk legutóbbi szabadságharczának zászlóvivője, ennek szerencsétlen kimenetele után az imádott haza szent földjét elhagyni kényszerülve, az önkéntes száműzés kinzó gyötrelmeit máig is kiiiföldö.j szenvedi, ki a magyar nemzet nemes, és lovagias jellemét, életrevalóságát a poigárosult külnemzetekktíl is közelebbről megismertetve, ennek jó hírnevét, dicsőségét annyira emelte, s ki ennek sorsa iránt máig is folyton a leghőbb érdeklődéssel, részvéttel viseltetik, városunk díszpolgárává leendő megválasztása iránti indítvány : a lelkesültség általános kitöréséve fogadtatott, s igy Kossuth Lajos hazánk történelmi nagy fórfia városunk díszpolgárává egyhangúlag megKároly ur tisztességes bádogosmester a Ferenczvárosban, az üzlete — moűdják, — igen jól menne, ha otthon tartaná az orrát, hanem hát örökké a kávéházban van. Károly ur ott ül szétvetett lábakkal a máiványasztal mellett, kalapja busán szemére húzva, a mint illik egy búbánatos hazafihoz, ebben a pecsovics-világban. Az egyik tenyere a „Pesti Napló"-n pihen, nehogy azalatt elvihesse valaki, mig ő az „Egyetértés*-bői tanulmányozza az igazibb politikát. A hóna alatt, a „Pesti Hírlap "-ot szorongatja, míglen lábaihoz „Fővárosi Lapok*-at függőlegesen leeresztve, úgy hogy a csizmaszártól nem láthatják más dühös ujságfaiók fürkészi) szemei. Csak a „Nemzet"-et hagyja őrizetlenül. Azt úgy sem veszi el senki. Károly úr szájában virginia szivar van s az a hőmértéke szive érzelmeinek, lelke hullámzásának és Európa sorsa váltakozó esélyeinek. Ha adójavaslatokról, költségvetésekről olvas, dühös „füstmacskák" szállnak föl a levegőbe; mikor semmi füst nem hömpölyög tömött bajuszszal beárnyékolt szájából, a kedves czikkiróját élvezi; szinte kigömbölyödik az ábrázata,, még a lélekzete is eláll, meg a Virginiát is elfelejti s az minden megfékezés nélkül inog a szájában ide-oda. Ha orrán keresztül jő a füst, ez akkor rendkívüli dolgot jelent: utálatos fekete pontokat szimatol meg akkor Károly úr Európa egén. Mikor aztán össze-vissza olvasott mindent, leteszi, vagy mint hajdan Ghyczy Kálválasztottnak kimondatott, és erről ezen határozat és külön diszokmány megküldésével értesíttetni rendeltetett. * A díszpolgári oklevél Herz pápai rajztanár művészetét dicséri. Szép kivitel dus aranyozással. Fent a nemzeti czimer, balról Pápaváros neve, jobbról az 1887. év, alul pedig Pápaváros kék pecsétje foglal helyet. Maga a diszlevél-okmány szórói-szóra igy hangzik: IVT-j Pápaváros közönsége és polgármestere adjuk emlékezetül mindenkinek, hogy az alulirt napon megtartott rendes őszi közgyűlésünkben hazánk nagy fiát Kossuth Lajost mint aki hazánk átalakulásának nagy munkájában a nemzet vezére lévén, ez által a jogegyenlőség, közszabadság és állami függetlenség kivívásához nevét örök időre hozzákapcsolta, akinek tiszta és önzetlen hazaszeretetét, a tudományok s a nemzet iránti meleg érdeklődését dicsőségben elért aggkora csökkenteni képes nem volt, akinek lángszellemét, nagy tehetségeit a történelem régen rávéste érez táblájára, akinek nevét ismeri . és a legnagyobb alakokat megillető tisztelettel említi az ó és új világ, — kinek emléke fenmarad mig a népszabadság, törvény előtti egyenlőség az egyesek ós nemzetek testvériségének eszméje az emberek gondolkodásából ki nem vész, a haza és az emberiség szolgálatában szerzett érdemei szerény méltánylásul, nagy szellemének tartozó tiszteletünk és csodálatunk kifejezéséül szivünk egész melegével városunknak díszpolgárává egyhangúlag lelkesedéssel megválasztottuk, kijelentve ezennel, hogy Őt, mint ilyent mindazon jogokkal és előnyökkel, melyekből városunk polgárai hazai törvényeinknél fogva akár a jelenben élnek, akár a jövőben élhetni fognak — felruházzuk. Miről kiadtuk jelen polgármesterünk aláírásával ellátott és városunk szokott pecsétjével megerősített oklevelünket. mán szokta, egész a homlokára taszítja fel a pápaszemet, s elkezdi resumálni, a mi figyelemreméltót talált. — Hja ! hja! Igy van az! Már ebből aztán rettenetes nagy baj lesz. Én nem tudom, mi az istennyilát csinálunk ? Szegény Károly úr, — a goud száz ránezot vet homlokára, hogyhát mi is lesz most már a szerencsétlen Európából, lu neki nem jut eszibe semmi? Ha azt olvassa ki a lapokból háború készül, sóhajtva mondja: — Vér! Megint vér! Megint új vér! Ha azt olvassa, hogy béke lesz, keserűen rázza fejét. — Mily hazugság! Megint hazugság! Megint uj hazugság! Egyszóval Károly úr mindig háborút olvas ki, akár van odaírva, akár nincs odaírva. A hábo.'U az ő elementuma. Ezt hajhászsza már évek óta ; lesi, mint a vadász a nyulat, örül neki, ha közel van s lövöldözget rá; Károly ur nem szeret otthon lenni; ami dolog odahaza van, hadd végezzék el a legények. Szorosabb barátságot nem köt senkivel, a közönséges ismerősök terhére vannak. Mit is törődnék ő holmi parányi férgekkel, a kik születnek, mozognak s itt járnak egy darabig a földtekén s aztán egy napon csak nyomtalanul eltűnnek valahova — s nincsenek többé itt. Az Ő ismerősei a királyok, diplomaták Kelt Pápán, '1887. évi szeptember hó 21-ik napján megtartott Őszi rendes közgyűlésünkből. Nagy Boldizsár, Osuáld Dániel, főjegyző. polgármester. — A regále-váltság. Most már csakugyan tele van vele a levegő. A kérdés megoldás elé karul, mert megoldást vár. Az idő gyorsan halad, s a mely kérdés megérett a megoldásra, nagy hiba azzal késlekedni. A regále megváltása nem csekély nehézségű probléma. Annak igazságos keresztülvitele, az egész kérdésnek gyökeres ismeretét involválja magában. A mi az eddig napvilágot látott megoldási módozatokat illeti, megvalljuk, veszedelmes dolognak tartjuk annak kimondását, hogy a regálejog, (mint ezt állítólag a kormány tervezné) 1889. január 1-én az állam tulajdonába megy anélkül, hogy ezzel egyidejűleg maga a megváltási mód is megállapittatnék. Az állam magánjogokat egyszerűen el nem sajátíthat; csak kisajátíthat. Ezt pedig csakis teljes kárpótlás mellett teheti. E teljes kárpótlást pedig csakis a készpénzben való megváltással lehet elérni Ez felelhet meg egyedül a czélnak. Miudea más egyéb mód a legártalmasabb fegyver, mely nem védené, de egyenesen megtámadná főleg a kisebb regále birtokosokat is. Mert meg kell jegyeznünk, hogy a regále birtokosok közé nemcsak az állam (mely regálebau közel 26 millió frt értéket bir), s nem csalc püspökségek, hitbizományok tartoznak, de a földnek minden néven nevezett kisebb, köz p és paraszt birtokosai és a közbirtokosok stb. Ha most ezeknek készpénz megváltás helyett valami megváltási papírt kapnak, kénytelenek potom árou készpénzért eladni, melyen aztáu csak a — börzespeüulánsok, s nem a gazdák nyernek! Nem papirt, de készpénzt adjon az állam a regále birtokosoknak! Ez az egyedüli tisztességes, igazságos megváltás. Igen könnyű ezt kivinni. A nemzet ünnepén. Pápa, augusztus 19. Ünnepet ül holnap a nemzet, az első magyar király, Szent István emlékének kegyeletes ünnepét. Megkondulnak a harangok ércznyelé.s írók. Ezek a családja, ezek a rokonai, kiket, mint a gibicz a játékosokat, figyelemmel kísér, hozzájok tapadó rokon- vagy ellenszenvvel, — a hogy megérdemlik. Károly úr rokonszeuveire rosz idő jár. Azért-e, hogy ő „peches" ember, vagy hogy tán azért, mert a hatalmasaknak mindég ellensége — még ha előbb rokonszenvezett is velök. Tíz év óta a legantipatikusabb alakja a vén Bismarck huz be minde

ü valamire való „zsinórt", az öreg Moltke paklizik, az ügyetlen Tisza pedig csak „oszt" ós soha sincsen egyetlen „tromf"-ja sem. Egyszóval soha sem az nyer, a kinek ő kívánja. Sokszor megkísértem az öreg Károly urat kizökkenteni a politika kerékvágásából; de nem lehet. Hallgat is rám, ha más dolgokra viszem a beszélgetés rúdját, vagy legalább hallgatni látszik, de azért esze másutt kalandoz, mert a mint nyugodtan beszélek az idei termésről, egyszerre közbevág: — Zab ugy-e termett elég? — Hála istennek. . . — És mért termeit? kérdé nagy szürke szemeit rám szegezve. — Mivelhogy jó termo esztendő volt, se sok eső, se nagy szárazság. . . — Ej dehogy ! Azért termett annyi zab, öcsém uram, mert a gondviselés is úgy gondolkozik, mint én, a gondviselés is úgy tudja, mint én magam, hogy nagy háború lesz az idén.