Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.
1888-12-23 / 33. szám
— Nem mindenki járt volna el ugy, mint ön, — mondá. * Két évvel később, midőn Krakkóban tagja voltam az 1863-iki lengyel fölkelést elö'készitő titkos forradalmi bizottságnak, egy kis csomagot kaptam a postán. A bécsi pápai nuncius küldé. A csomagban a szt. Gergely-rend lovagkeresztje volt 3 egy nagyértékü gyémántgyűrű : IX. Pius ajándéka. Aranypor. Egy legyezőre. Ha ennek a legyintésén Hűs, üdítő szellő támadj Tudd meg, lányka, hogy e szellő Sóhajtásom te utánad. * A szenvedély. A szenvedély Egy rosz személy. Erzékeviket csábítgatja, S hizelgve czélt Alig hogy ért, Mér elcsigázva cserbe hagyja. * Egy csapodárnak. Olthatatlan égő szived immár, Te szép leány, egy mintacsillár: Vagy száznyi lángod Vet rád világot... A nagy világ. A nagy világ egy bábuszinház, Az Isten a direktora? Önzés a drót, min ránczigálják A bábukat idestova; Hálás a publikum : a tapsra Mindenha kész kis angyalok ; Belépti- díj: a szent zsolozsmák, A hymnusok meg dicsdalok. Méry Károly. Felsült csodadoktor. Irta : Hangay Oktáv. (ElöadAakor egy asztal s szók elegandö; *z asztalon holmi komikus srvosi csxkozök, ölló, hurkatöltö, latesö stk legyenek.) (Orvos sietősen belép.) Alig birja ki az ember ezen városban, egy nyugodt percze sincs az orvosnak a sok beteg miatt; azután mintha megbolondullak volna a patiensek, nem valami jóravaló váltó lázban vagy honoráriumot hozó tüdőlobban, hanem csupa agybántalmakbau, higagyboségben szenveduek. No de ez se megvetendő, igy is kimutathatom ostoba kollégáimnak, hogy a vaszari egyetem is teremtett már dicső Galenusokat s nagy Hippokrateseket. Mily nagy hirnév ! mennyi rendkívüli speczialis eseti Engedjenek egyet elmesélnem. Nem rég szobámban ülök, karszékemen olvasva a 15-ik kolera-elméletet, — midőn egy fiatal koczkás öltözetű dandy uracáka kopogtat be nálam s előkelő modorban megszólít: — Nagyságos orvos ur, én iszonyú főfájásban szenvedek, önben van bizalmam, hogy meggyógyít. — Uraságod talán meghűlt — felelém neki - és romantikus (kijavítva) reumatikus lett. — Nem — mondá az ifjú ur — én sem romantikus, sem kata katedrallikus nem vagyok, már minden orvoslási módot megpróbáltam a világon, de bajom, nem akar elmúlni. — Akkor nem tudok más biztosabb megmentést — jelentém ki neki — mint agylókelést vagyis trepanatiót. — Nagyon jól van, nagyságos doktor ur — feleié ő vissza — azt úgyis mindjárt gondoltam. A fiatal ember leült, én a lehető gyorsan és óvatosan trepanálom őt, — leveszem egész komótosan a koponyája tetejét, vagyis az ossa parictaliákat s tüzetesen átvizsgálom az egész agyvelőt; — hát bizony az csak olyan nagyon közönséges agy\eló volt kérem alássan, mint sok pápai embernek, — nem lát az ember semmi különöst rajta. Megszólítom az urat: — Tisztelt uram ! az ön agyveleje tökéletesen normál iskolás állapotban van, én nem vagyok képes azon észre jönni. Engedje meg kérem, hogy kivegyem, hogy alulról is megszemlélhessem. — Ó tessék doktor ur — feleié patiensem. Egész finom delikát módon kiveszem az agyvelejét, leteszem egy tiszta árkus fehér papirosra — hogy piszkos ne legyen — s elkezdem anatomikus — pathologaricmikus vizsgálódásaimat. Erre egyszerre egy csinos barna s magaskalapu hölgy megy el ablakom mellett. Mikor ezt az én fiatal emberem meglátja, felugrik, veszi kalapját s gyorsan kirohan az ajtón. — Uram! uram! — kiáltom utána — vigye mégis el agyvelőjét. Hasztalan, ő eltűnt, szemeim elől. Azt hittem, hogy o ismét vissza fog jönni, mert ha egy ilju nővel beszélni vagy pláne házasodni akar, gondolkodni csak kell neki. De nem, ő nem jött vissza s igy mult el tizennégy nap. A velő nálam maradt a papiroson s én kimondhatatlan zavarban voltam. Mintegy három hét múlva a karfa felé , megyek sétálni — találják ki uraim kivel találkozom ? - - Az én múltkori fiatal trepauált betegemmel! — Uram! — kiáltok a bámulat hangján s összecsapom kezeimet, — mit csinál és hogy vaui' Az Isten szerelmére, a minden szentekre kérem, nem akarja tőlem visszatétetui agyvelejét? — Nem, éppen nem! — mondá ő nekem sietősen és szórakozottan, — köszönöm, nem megyek el érte többé, én gazdagon házasodtam s a duda-pinkafői kerület képviselőjévé is lettem, — mindezekhez nincs szükség agyvelőre ! Ott hagyott a faképnél s még ma is megmutathatom az ő agyvelejét spirituszban. (Kopogtatás hallik, orvos entréet kiált s belép egy paraszt) Paraszt. Dicsirtessik, esés jó napot a nasságos doktor uramnak. Mán kirem ásson az egész város tele van karattvúva a doktor ur hirivel, hogy ojan sokan fókeresik, azért begyüttem, hogy valami repeezteket irna, — nagy bajom, mírgem van, égisz ijjel nem liágy alunnyi, akár mit teszek ... (Doktor közbe vág, fontos arczczal.) Doktor. Addja ide kezét. Haraszt. ( Jó 1 megszorítja.) Doktor. Kendkivüii külbőrho, majd ö8 fok Reomür, — hm! hm! nagyon aggályos. (Pulsusát tapogatja.) Az ütérütem nyomott, szakadozott, — érez valami fázást néha, vagy itten-ottan meleget? Paraszt. Mán ugy hiszem, hogy mostan miutha ekkicsit rázna. Doktor. Ugyebár, persze! Nincs fülkagyzugása vagy fejfájása? Paraszt, (vakarja fejét) Hát bion az is vóua mert tegnap a Fehér-lúba mulattunk. Doktor. Hm ! hm! Mutassa nyelvét! (távcsővel Vizsgálja) ah mily száraz, kérges és barnán megfutott. Paraszt. Kirem ássan (nevet) ekkis bagót rágtam az imént. Doktor. Van néha köhögése? Paraszt, (köhög) V ai amit köhicsélek, sok por vót a tánczulásná. Doktor. Tehát köhögés is, — mellbeteg. Még valamit! Milyen ize van szájának? Paraszt. A foghajmás kóbásztú kirem ássan (böffeiit egyet.) Doktor. ( a paraszt hasát tapogatva) Fáj Önnek, ha nyomom a gyomor tájékot? Paraszt, (bután nevet) Hi, hí, hu ! jaj doktor ur ekkicsit csiklandós- vagyok. Doktor, (szemeit, orrát átvizsgálja) Hát felesége van-e otthon? Paraszt. Mán bion a harmadikkal szűrozködtem össze. Doktor, (bizonyító taglejtéssel) Tehát constatálható még a nagyobb fokú agylágyulás is. Doktor, (elmondja a vizsgálat eredményét, fontos képpel, ékes positurában) Collectís colligeildis mindezekből kihozom azon conclusumot, hogy uraságod betegsége a gyomor felső bal koszorús üterének hajszáledényeiben, bizonyos dynamikus idegtensióóan, valamint a nervus vagusnak a torok és gége nyakhártyáiban való plasmaoidikus képleteiben fekszik. (Paraszt nagyot néz.) A humoralpathologusok az uraságod betegségét vérének leblobos diserasiájának, vagy a lymphatikus coagulationak tulajdonitának, — ellenben a soiidarpathologusok azt az ön csontvázának foszforencziájában keresnék. (Paraszt lábszárait tapogatja.) Az én Véleményem részint fáradhatatlan autopsziából, uraságodhoz hasonló hullák l'elbonczolásából (paraszt futni akar a szobából, de a doktor lefogj-i) — részint egy dicső Hufeland, Böck és Rougdale tudósok és más jeles lumenek authentikus irataiból alakulva a következő: Uraságod epidermikus irhája és csontjai közé idegen malitiosus molekulák rak5dtak le, melyek antigasztrikus és antibiliosus evacuantiák segélyévei azonnal kilaxálandók ! (doktor nagyot fuj, homlokát törüli.) Paraszt. Mán nasságos doktor ur, nem tom, hogy hun bök meg rugdal, vagy mijén molekulacsok gyüttek az irhámba, — de csak azt akartam elejentén mondanyi, hogy a szoinszídom kokassa nem hágy ám alunnyi, osztán csak azért gyüttem, hogy valamit irna neki, hogy megétetném a csúf dögöt. (Doktor eltátja száját, szégyenkezve el. Paraszt ravaszul elsompolyog) Szerelmem. En nem tudok számolni róla, Miért szeretlek oly nagyon, — Szivemnek minden húrja rezzen, Ha csak egy szódat hallhatom. És nem csapong már szerte lelkem : Tehozzád száll, hozzád siet — Oly édes ez, miként hajósnak Vihar után elért sziget. Nem vágy a lelkem földi fényre, Mely boldogságot nem terem, Egy szép virágból száll ez illat, És ez: a tiszta szerelem. Nem, nem kivánok semmi kincset; Téged, csak téged — az elég, Ki oltárképe vagy szivemnek S kiért szivem örökre ég. Szerelmem napja nem borult még, Biborral festi az eget, Rózsás tavasznak enyhe tölt el, Reméuy-virágim feslenek, És zeng a dal édes jövőről, A mit nem mondhat még ajak: Hogy egykor mily boldog leszek majd, Ha az enyémnek mondalak. I)e — óh, ha árny borul napomra, És megcsal annyi szép remény ! Ha tőled a viszonszerelmet Hiába várom, esdem én ! Nem, nem teszem!... S ha mégis igy lesz, Ragadjon a sors bárhova: Hanem szivem forró szerelme El nem szakad tőled soha! Fülöp József,
