Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-10-07 / 22. szám

főleg a két lelkes hölgy, kiktől a haza, szabadság s az eszmék kultuszát oly édes volt megtanulni a főrendiek ifjabb és öregebb nemzedékének. Szalonjaikban a bemeneti jegy." a szabadelvüség volt; a ki az ellenzékhez nem tartozott, az oda semmi viszony, vagy családi előjog utján be nem léphetett. Theaasztalaik körül, szófáikon, szőnyeges elfogadó termeikben állapittattak meg a párt-taktika sakkhuzásai, terjesztettek és vitattak meg az uj szabadelvű eszmék s határoztatott el nem egy messze kiható cselekmény. Midőn a két Batthyány, Lajos és Kázmér s velük Kossuth kezdeményezésére a védegylet létrejött s a magyar hazai ipar még akkor oly kezdetleges termékeinek pártolása és ez által a hazai ipar uj lendületre emelése nem puszta divat, hanem valódi koreszme lett, a két dúsgazdag grófné az elsők közé tartozott, kik a fehér pettyes kék honi kelmét felölték. Az ifjúság akkor rendkivüli lelkesedésében fáklyászenével tüntette ki a két főrangú hölgyet. Fölemelő hatású volt akkor az a lelkes óváczió s a két hölgy szerényen köszönte meg a kitüntetést. Petőfi költeményt irt ez alkalomra s a két nővér megfogadta, hogy gyermekeiket mindenekfölött a hazaszeretetre fogják tanitani. Valóban kevés magyar nó' volt, á ki jobban szerette volna hazáját, mint gróf Batthyány Lajosné. Szerette nemcsak szóval, de tettekkel uemcsak szép napjaiban, de gyászában is. S még jobban szerette, midőn veszélyben volt a 48-as évben. S Batthyánynét, hogy nagysága még ragyogóbb színben tűnjék fel, a sors kérlelhetlenül sújtotta. Férje elfogatott és elhurczoltatott a házából. Majd ismét visszahozták s Batthyányné félelem és remény, kétségbeesés ós hit közt, kis gyermekével imádkozott férjéért. Imája nem használt. Október ötödikén váratlanul jöt a halálitélet hire. Gróf Batthyányné megtett mindent, mit megtenni lehetett, hogy férje életét megmentse. Hiába volt. Ajtóról-ajtóra járt, hatalmasakhoz fordult: mindenütt elutasították. A kétségbeesés erőfeszítése, a hitvesi szeretet minden kitartása eredménytelennek bizonyult. Végre megengedték neki, hogy férjét még egy perezre lássa. Ezt a jelenetet csak nagy költő írhatná le a maga tragikus fenségében. A vértanú utolsó levelében, melyet a kivégzése előtti éjjelen nejéhez irt, kifejezésre jut az, mi volt gróf Batthyánynak neje. A kivégzés után az özvegy gondoskodott férje sírhelyéről s ő tudta titkos nyughelyét a Ferencziek zárdájában. Bucsut vett a drága halotttói s gyermekeit keblére ölelve, külföldre ment hitvesi gyászával, honleányi fájdalmával. Svájcban töltötte idejét, minden erejét gyermekei nevelésének szentelve. Három gyermeke volt: Emanuela, Ilona és Elemér. Emánuela 1837. deczember 24-én született és Batthyány Gézához ment nőül, az ő fiuk Batthyány Lajos győri főispán. Ilona 1839-ben született és nőül ment 1860-ban gróf Keglevich Bélához, kitől törvényesen elválván, Beniczky Gábornak lett nejévé. Harmadik gyermeke, Batthyány Elemér, 1846-ban született. Az özvegy 1856-ban tért vissza Magyarorázágra s mit tett azóta a jótékonyság, a nevelés, a humanizmus terén, annak legékesebb bizonyítéka az a számos intézet, melynek alapítása neki köszönhető. Minden idejét a jótékonyságnak szentelte. A hatvanas években, az országos inség idején egy Magyarországon addig alig megért fényes sikerű jótékonysági bazár teremtője és lelke lett s létesítője volt — mint emiitettük — számos jótékony intézménynek, egyletnek, árvaháznak stb. Az ő aegise alatt keletkezett és jutott fölvirágzásra a magyar gazdasszonyok országos egylete is. Ez év tavaszán, mint rendesen, a veszprémmegyei Pápa melletti Dáka községbe utazott birtokára. Ott két-három hónap előtt megbetegedett. Vesebajban és sárgaságban szenvedett, orvosa dr. Bakody mindent elkövetett, hogy életét megmentse. Fáradozása azonban hiábavaló volt Gr. Batthyányné kiszenvedett. Fia, Elemér, alighogy a baj aggasztó fordulatáról értesült, Dákára utazott. A temetés. Alig hunyta le örök álomra, szemeit Batthyáuy Lajos özvegye, a táviratilag ideszólitott nagyszámú család és rokonság megbízásából Beniczky Gábor táviratilag Dákára rendelte a budapesti Pompes Funebres temetkezési vállalatot, mely teljesen felszerelve vasárnap reggel Pápán keresztül Dákára érkezett Müller Ignácz üzletvezetése mellett. A temetést rendező vállalat emberei szépen feldíszítették a ravatalt a grófilak gyászszal bevout középtermében. Gyönyörű virágok emelték itt a fenaógességet s családi czimer diszité a csinos ravatalt. A család Batthyány koporsójához hasonlóba szándékozta eltakarittatni a megboldogult 'hamvait, de a vállalat ilyennel nem rendelkezvén, kettős renesans stylu érczkoporsóba, melynek belseje üveg fedéllel, tükofz

uttel van ellátva, helyezték el. E koporsó hasonló Deák Fcrenczéhez. Nehéz szürke atlasz boritá az érczkoporsót, A gyásztartást K o r b é I y György nyáradi plébános két Szt. Ferenczrendi szerzetes segédkezésével tartotta. Megható volt a tanitókar gyászdala. A czimerekkel díszített, szürke atlaszszal bevont kettős koporsót négyfogatú gvászszekér vitte fáklyák között, virággal és füvekkel behintett utakon a község kápolnájába, ahova ideiglenesen elhelyezték a nemes hölgy földi maradványait. A temetésen ott voltak: Batthyány Elemér gr., Batthyány Emanuella grófnő és Beniczky Gáborué, a megboldogult gyermekei, továbbá Batthyány Géza és Lajos grófok, Beniczky Gábor, Üchtritz Zsigmond báró, Károlyi Sándor és István grófok, Zichy János és Pál grófok, Ester* házy Móricz és Ferencz grófok, özv. Károlyi Islvánné grófasszony és a pápai főiskolai tanárai, hatvan tanitványnyal stb. stb. A temetés napján, valamint a követkexő napokon számos részvéttávirat érkezett a gyászoló családhoz. A Pápa városi és vasúti állomás távirdahivatalai folyton éjjel-nappal vették a táviratokat. A megboldogult földi maradványai eddigi megegyezés szerint holnap, október hó 8-án szállíttatnak Budapestre. PÁPAI HIRLAP" TARCZAJA. A sirbtl. Csak járok itt, miként az árny Az örök éjjelen. 0 meg szegény úgy elsirat A távol délre lenn, Az én jó hitvesem. Egyenlő itt a nap s az éj, Örök egyhangúság! Mi egykoron a lelkemet Vig dalra hangolák:. Nem hallom szép szavát! Csak járok . . . s mig emlékeim Életre vonzanak, Addig reám sirbolt gyanánt Fordulnak e falak, S a sors, az ugy kaczag ! . . . Síromnak néma éjiből ó költs fel engemet! Avagy találkozónk nekünk Már majd csak ott lehet A csillagok felett ? !.. . De tán ott sem találkozunk? S a téli szél, ha zúg, Azt mondja a világnak el: A sirból nincsen ut, A hit, remény hazug! . .. Csak pára lesz az életből, Mely ttin, — mint a gyönyör ! Az éjbe' nincs világosság, Pokolban nincs könyör, Csak tüz, amely gyötör. . . . De van, óh van, hisz érzem én Szerelmét mostan is, Csókját, mely édes, mint a méz, S szivét, mely hű, hamis, Még itt a sirban is ! . . . Csak járok itt, miként az árny Az örök éjjelen. 0 meg szegény ugy elsirat A távol délfe lenn, Az én jó hitvesem. (Sajtófogság, miroaius 20.) Magyar Gyula. A vértanú özvegye. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — A dákai grófilakot gyász borítja. Néma, halotti csend uralkodik a palota termeiben, a gyászoló család tagjai mély megilletődéssel hordják a súlyos csapást. Érzi a veszteséget a derék község minden lakosa, kiknek évtizedeken át jótevője, a szűkölködőknek istápolója volt ama jó sziv, kinek porhüvelye ott fekszik a csendes kápolna gyászszal bevont hajójában. Homlokáról leolvasható a sziv jósága, ajkai mintha bocsánatról beszélnének. Megilletődve, könnyes szemekkel keresik fel naponkint a koporsót azoknak ezrei, kiket vértanú szent özvegye jótéteményeivel elhalmozott. Mert legsúlyosabb veszteség Dáka községet érte. A nemes özvegy igazi anyai szeretettel viseltetett a község lakosai iránt. Ott élte át közöttük gyászos életét, ott is halt meg e csendes falucskábaa. 1858-ban vette meg a grófnő F e t e tich Leótól a dákai uradalmat, a grófilakot a hozzátartozó földbirtokkal. Eleinte bérlők kezeiben volt a földbirtok de később a grófnő maga akarván gazdálkodni, visszavette a bérlőktől. A termőföld ki volt aknázva. A gazdaság egészen korrumpálva lett a saját javukra törekvő bérlők kezében. Révy, akkori tiszttartó félve adta tudtul a jól gazdálkodó grófnőnek, hogy az urodalomnak a bérlők távozása után nincs anynyi instrukeziója, amennyia föld művelé&éhez szükséges. A grófnő elpanaszolta ezt a község jegyzőjének, Lazányi Bélának, ki jelenleg pápai fiskális. Lazányi mindennapos! vendég volt a grófilakban. A nemes szivü özvegy órákig elr beszélgetett vele egyről-másról. Mikor meghallotta panasiát, összehívta a község lakosait, tartott hozzájuk beszédet, melyben elmondta a vértanú özvegyének szomorú sorsát ; és jelenlegi saorult helyzetét.