Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-04-10 / 15. szám

Minőségben és ízlésben Kopstein-butor vezet. Fő-tér 14. tisztviselők helyzetének megjavítását sürgették. Sverteczky József országos elnök nagy beszéd­ben vázolta a szükséges tennivalókat. Dr. Czettler Jenő fővédnök ígéretet tett, hogy a tisztviselői kar érdekében illetékes helyen megtesz mindent, amit tőle telhetőleg megtehet. — Példamutató tisztek harcolnak a honvédcsapatok élén. Ennek a ténynek való­ságáról számol be, kiemelkedő fegyvertények alapján, r a „Magyar Katonaújság" legújabb száma. Érdekes tanulmány ismerteti a vízellátás jelentőségét az északafrikai harcokban. Sok szöveg- és képriport, időszerűség, négyoldalas képesmelléklet- egészíti ki a legújabb számot, amelynek ára változatlanul 10 fillér. Kapható mindenütt. —• Keraktosz előadás. A Ker. Munkás­egyesületben élénk érdeklődés mellett Sándor József ref. ker. iskolai tanár a kereskedelmi le­velezésről és könyvvitelről, Szakály Kis József Leipnik-gyári irodavezető pedig „Mi haszna van a kereskedelemnek az életben" címen tar­tottak értékes előadást, Sándor József tanár öt hetes tanfolyamot indít május 4-től. Jelentkezni lehet Tocsik Ernőnél a Keraktosz helyiségben. — Szt. ímre-kör jubiláris gyűlése. A ref. kollégiumban tanuló katolikus diákok Szt. i Imre köre vasárnap tartotta 10 éves jubiláris ! díszgyűlését válogatott műsorral. A gyűlésen, i mely a Kaszinó nagytermében folyt le, meg­jelent a kör tíz év előtti alapító tanár-elnöke, dr. Bacza Dezső nagybajomi plébános is, aki az ünnepi gyűlés szónoka volt. Visszapillantva az alapítás fontos eseményeire rámutatott arra, hogy a mai ifjúságnak vallásosnak, haza és nemzetszeretőnek, továbbá szociális érzékkel telítettnek kell lenni. Több szavalat és ének­szám után Rab István igazgató köszöntötte hasonló szellemben a vezető tanárt és az ifjú­ságot, majd Molnár István hittanár meleg sza­vai zárták be a népes, jubiláris diákgyűlést. — Az QNCSA-házak átadása. A sok­gyermekes családok részére juttatott lakóházak ünnepélyes átadása f. hó 9-én, pénteken d. e. fél 11 órakor volt a Bocsor István-utcában. Az átadási ünnepség lefolyásáról, amely lapunk zárta után történt, részletesen csak a jövő heti számban emlékezhetünk meg. — KIE-est. A ref. Ker. Ifj. Egyesület vasárnap és hétfőn este jól sikerült színielőadást rendezett Szántó Emil s. lelkész buzgólkodása mellett a Leányegylet régi (s valljuk meg: sok tatarozásra szoruló) helyiségében. Színre került tiárom egyfelvonásos darab. Mind a három vallásos, hazafias és szociális célt szolgált hangjával és tartalmával, amit az előadók igye­keztek is kidomborítani. Szántó Emil s. lelkész komoly bevezető szavai után sor került az elő­adásra. Az első darab inkább megható, mint megkapó volt; a második mű ötletes, de meg­játszása kevéssé sikerült; a harmadik Herczeg F. Két ember a bányában c. megrázó volt úgy tartalmánál, mint sikerült előadásánál fogva. Kitűnő volt Simon Béla és Szalay I. játéka. A darabhoz Istenes András festőművész készí­tette a pompás díszleteket. — Az Iparostársadalom figyelmébe! A Pápa és Vidéke Ipartestület április hó 18-án délelőtt fél 10 órakor tartja a Levente Otthon nagytermében ez évi rendes közgyűlését. A névre szóló meghívók már szétküldettek. Az elnökség ez uton is kéri az Ipartestület t. Tagjait, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Elnökség. •— A MÁV tarifaemelése. A drágaság újból és új területen érezteti közelebbről hatá­sát. A MÁV, amely mindezideig a legolcsóbb közlekedési eszköz volt, f. hó 15-től kezdve kénytelen felemelni a szállítások díjtételeit. Mint a rádióból is értesülhetett mindenki, a tarifa­emelés 50%-os lesz, amely magasabb díjszabás április í5-én lép életbe. A drágulás, bár kissé meglepetésszerűen jött, természetesnek mondható. — Rádió-előadás. Szabó Sándor hegedű­művész, kollégiumi zenetanár, f. hó 14-én, szerdán Kassán fog szerepelni a rádióban, melyre felhívjuk kedves olvasóink figyelmét. Az előadás Budapest Il.-őn át is hallgatható. — Levél a szerkesztőhöz. Kaptuk az alábbi levelet, melynek fontos részét szóról­szóra közöljük, mert nagyon komoly kérést tartalmaz: „Kérem azokat a volt császári és királyi 19-es győri közös gyalogezredben bajtár­sakat, akik tudják, hogy 1919. évi augusztus havában hol lettek felülvizsgálva és hadirokkanttá nyilvánítva Győrben, a fülészeti kórházban. Mi ennek a mostani címe ? Aki tudja írja meg az alábbi címre. Hazafias tisztelettel: Apa­tóczky József Budapest, Dob-utca 84. II. em. 1/b." Gyermekek önként kérik a hashajtót, ha mai egyszer Darmolt kaptak. A Darmol ize kitűnő és fájdalom nélkül hal Darmolt adjon Ön t m a.ii i is gyermekeinek V.T •YAttV O — Szép adomány. A pápai ref. kollé­gium tanári kara régebbi elhatározásához híven állandó gyűjtési folyUí a Intézet kebelén belül a mosomiiegyei rónafői telepe ek ki vára. A hét folyamán az ifjúság és tanárok gyűjtése ercil­ményeképen kereken 1700 pengőt küldölt el két rónaíői telepesnek a ct'bói, hogy háztartásuk, számára egy-egy tehenet vásároljanak. E nemes és önzetlen szociális tett valóban dicséretre és követésre méltó példa. — Áthelyezés a rendőrségen. Dr. Balla István segédfogalmazót a belügyminiszter Szé­kelyudvarhelyre helyezte át. Pápára dr. Merényi Károly fogalmazó jön Szatmárnémetiből. — Új rendőri büntetőbíró Pápán. A belügyminiszter dr. Horváth János rendőrségi segédfogalmazót Pápa város területére rendőri büntető bíráskodással megbízta. — A rendőrség lelkigyakorlatai. A pápai katolikus rendőrök részére P. Domonkos ferences atya három napon keresztül lelki­gyakorlatot tartott a Korvin-utcai ferences­harmadrend helyiségében. — Névváltoztatás. Horváth László Leip­nik-gyári tisztviselő nevét a belügyminiszteri engedéllyel „Szentmihályi"-ra változtatta. — Árdrágítók a rendőrségen. Az or­szágos vásáron a rendőrség árellenőrző razziát tartott és ez alkalommal Szij Sándor mezőlaki, Turbók Lajos pápai, Müller Gergely bakony­jákói és Erőss Istvánné sárvári lakosokat letar­tóztatta, mert a maximáls árnál jóval magasabb áron vettek sertéseket. Átadták őket a járás­bíróság uzsorabíróságának. — Tüzesetek vidéken. Március 26-án az éjjeli órákban kigyulladt Lábos Lajos MÁV pályaőr, borsosgyőri (33. sz. vasúti őrház) lakos takarmányos félszere, amely a benne levő takar­mánnyal, szecskavágógéppel és egyéb szerszá­mokkal elégett. A tüzet valószínűleg a moz­donyból kipattanó szikra okozta. — Gyermekek játékából keletkezett Mihályháza községhez tartozó Petend-pusztán kisebb tűz, ahol is Bándics Antalné sertésólja gyulladt ki és égett el kb. 50 P értékben. — Ugyancsak gyerme­kek pajkosságából leégett Marcaltő községben Polczer István szalmakazla, amely 160 P érték­ben elégett. Az eljárás megindult a kiskorú gyermekek szülei ellen. — Hirdetmény. A polgármesteri hivatal fel­hívja az érdekeltek figyelmét, hogy a vásárlásra jogosító záradékkal ellátott kék kenyérgabona­jegyek utolsó négy szelvényét, vagyis az április, május, junius és julius hónapokra szóló szel­vényeket csak 1943. évi május hó 31. napjáig lehet csak beváltani. A kék kenyérgabonajegyek egyes szelvényein feltüntetett gabonamennyiség felerészét kukoricában köteles a Hombár-bizo­mányos kiszolgáltatni, ha megfelelő mennyiségű kukoricával rendelkezik. A vásárló kívánságára a gabonaszelvényen feltüntetett mennyiség helyett teljes egészében ugyanannyi kukorica is kiszol­gáltatható. A Hombár-bizományos, ha kuko­ricával nem rendelkezik, köteles készlete erejéig a gabonaszelvények ellenében fele-fele arányban búzát és rozsot kiszolgáltatni. — Hirtelen halál Ihászpusztán. Csók Károly 76 éves ihászpusztai lakost hozzátarto­zói holtan találták lakásán. A rendőrség nyomo­zást indított, de gyanús körülményt nem talált, mert az öreg halálát valószínű szívbénulás okozta. — Három fiatalkorú betörőt tett ár­talmatlanná a rendőrség. Közel Ignácz pápai postaellenőr Jókai-uti lakásába három fiatal­korú betörő behatolt, amíg az ellenőr a postán volt. A lakásból 800 pengő értékű aranyóra láncot és pénztárcát, valamint egyéb dolgokat vittek el a csavargó tolvajok. A rendőrség alapos nyomozás után elfogta őket és átadta a fiatal­korúak bíróságának. Az egyik fiatalkorú nem­régen 17 rendbeli lopásért büntetve volt. A lopott tárgyak mind megvannak, csak nyolc pengő hiányzik, melyet a betörők megittak. — Két női internálás. Birkás Irén és Lakatos Andrásné, szül. Kolompár Éva pápai cigányokat a rendőrség internálta, mert a köz­rendre és közbiztonságra káros, munkakerülő csavargók voltak. Lakatosné veszedelmes tyúk­tolvaj is volt. — A GyOE pápai körzete folyó évi április hó 18-án délután 3 órakor a Levente­Otthon nagytermében évi rendes és alapszabály­módosító közgyűlést tart. — Talált tárgyak. A rendőrkapitányság közli, hogy egy pénztárca és egy női kézmelegítő (karmantyú) találtatott. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — Öngyilkosság. Török János 73 éves, homokbödögei lakos március 27-én, a késő esti órákban lakószobájában felakasztotta magát s mire szomszédjai rátaláltak, halott volt. Török egyedül élt, hozzátartozója nem volt és az utóbbi időben már több izben hangoztatta ön­gyilkossági szándékát. Bűncselekmény nem forog fenn. — Gálic-kiosztás. A GyOE pápai cso­portja értesíti, hogy a gyümölcsfák permetezésére rézgálic kiosztása folyó hó 13-án délután 3 órakor lesz Korvin-utca 3. szám alatt. Elnökség. Hazánkból s a nagyvilágból. Finn újságírók időztek e héten főváro­sunkban. Úgy a hivatalos körök, mint az ujság­írótársadalom szerető barátsággal fogadta a szabadságszerető testvérnemzet kiküldötteit. Ve­zetőjük dr. Ragnar-Numelin előadást tartott „Finnország Kelet és Nyugat között" címmel. Nol- és gyermek­LYEMNADRAGOK SZÖNYEGHY-nél.

Next

/
Thumbnails
Contents