Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.
1943-11-13 / 46. szám
I i I II § SIEMENS RADIÖ Hazánkból s a nagyvilágból. A képviselőház a hét elején megkezdvén tanácskozásait, Keresztes-Fischer belügyminiszter záróbeszéde után elfogadta^a tanyai közigazgatásról szóló törvényjavaslatot. Majd áttértek a feketepiac letöréséről szóló igazságügyminiszteri javaslatra. Megai Károly, Budinszky László, Biró István és Rassay Károly felszólalása után interpellációk következtek. Ezek közül Vajna Gáboréra, mely a szociáldemokrata szakszervezetek feloszlatását kívánta, Kállay miniszterelnök felelt azzal, hogy alkotmányos államban minden párt szabadon fejtheti ki tevékenységét, amennyiben a nemzeti célokat nem veszélyezteti. A mármarosmegyei Huszíon hősi emlékmüvet avattak, amely alkalomból Kállay Miklós miniszterelnök mondotta az ünnepi beszédet, kiemelve Rákóczi népének mindenkori államhűségét és hazaszeretetét és körvonalazván a kormány álláspontját: az egyenlő elbánás elvét az ország mindenfajú népével szemben. Bródy András országgyűlési képviselő a ruszinok hűségéről tett hitvallást. Új titkos tanácsosokat nevezett ki Kormányzó Urunk Nickl Alfréd, Matuska Péter, Wettstein János rendkívüli követ és meghatalmazott miniszterek, valamint gróf Szapáry Lajos, a felsőház háznagya személyében. Az egyetemi ifjúság memorandumban fordult a kormányhoz, melyben felemeli szavát a dél erdélyi magyarok legújabb sérelme ügyében. A románok ugyanis három magyar középiskolát bezártak, elzárva ezzel a magyar fiúk útját a felsőbb kiképzésre. Szinnyey-Merse Jenő kultuszminiszter a memorandum átvételekor kijelentette, hogy a kormány minden módjában álló eszközt igénybe vesz, hogy e kulturális sérelmek orvosoltassanak. A közelebbi háború e heti eseményei: A keleti hadszintéren a németek Kiev városát minden katonai berendezés elpusztítása után kiürítették. Jelenleg a harcok változatlan hevességgel a várostól nyugatra és délnyugatra folynak. Másik gyúpontja e harcoknak északra Velevenél van, míg a krimi német csapatok ellen főleg Keres felől voltak helyi jellegű támadások. — A déli hadszintéren a Volturnónál és Venafró környékén voltak nagyobb harcok. Az utóbbi részen a britek némi tért nyertek észak felé. Az angolszászok bombázták Torinót és Genovát, a németek Nápolyt. Egy repülőgép bombákat dobott a Vatikán városra is, ami jelentékeny anyagi kárt okozott, de emberéletben kárt nem tett. — A légiháború folyamán erős támadások érték e héten a német Essen, Münster városokat, a francia és holland tengerpartot. A németek több ízben bombázták London katonai célpontjait. Münchenben a nemzeti szociálista pártnapon Hitler megtartotta szokásos beszédét, melynek főbb részeiben szólott a keleti (orosz) veszedelemről, melyet Németország nélkül nem tud senki elhárítani, az olasz hitszegésről, az ellenségek folytonos tanácskozásairól, a feltétlenül megtorlandó légi bombatámadásokról, az angolszászok inváziójának várható kudarcáról, végül a maga vallásosságáról és a Gondviselésbe vetett bizalmáról. — Hitlerrel kapcsolatban említjük meg, hogy e héten fogadta és megbeszélést folytatott Kaitel tábornagy jelenlétében Bozsidov bolgár miniszterelnökkel. Londonban a City villásreggelijén beszédet mondott Churchill miniszterelnök. Szólt a légi támadások sikeréről, figyelmeztetve a Cityt, hogy Angliát újszerű támadás érheti. Kifejezte megelégedését a moszkvai konferencia sikere fölött, s megjósolta, hogy a háború 1944-ben ér el a csúcspontjára. Kairóban találkozó volt e héten Eden brit és Menemecsoglu török külügyminiszter között. A tanácskozás anyagáról, Törökország eddigi semleges álláspontjának esetleges megváltozásáról a világsajtóban különböző kombinációk merültek fel, ezek azonban eddig nem hogy megerősítésre nem találtak, sőt inkább török lapokban cáfolatok voltak olvashatók. A távolabbi háborúból egy német jelentés arról számol be, hogy a Salamon-szigetek közelében lefolyt tengeri ütközetben az amerikaiak három csatahajót és további 19 egyéb hadihajót vesztettek, úgy hogy csendesóceáni hajóhaduk egy negyedrésze elpusztult. Ez a veszteség a perlbouri rajtaütéssel volna összehasonlíható. SPORT. Pápai SC—Mávag 3:1 (0:0). NB. II. Pápa. Vezette: Lázár. Pompás győzelmet aratott a város reprezentáns csapata a nagynevű Mávag ellen. Érdekes volt a játék képe. Voltak periódusok, amikor a Mávag kapuját ostromolták de veszélyben volt többször a pápai kapu ís. Végül is a PSC nagyvonalú lelkes játékával szolgált a győzelemre. Kinizsi—Zalaegerszegi L. E. 3:0 (1:0). Zalaegerszeg. I. o. b. Vezette: Unger. Vasárnap dicső győzelemmel hirdette a Kinizsi, hogy az a csapat, melyben meg van az élni akarás tudata, el nem pusztulhat. Zalaegerszegen igaz figyelemreméltó eredményt ért el, szintén 3 gólos győzelmet aratott a lelkes hajrázó ZLE ellen. Góllövők: Temesi, Házi, Kovács Ií. PSC komb.-Ref. Kollégium 2:1 (0:0) Barátságos. Vasárnapi labdarúgás. Pápai SC Tokodra i utazik, Kinizsi a ligetin a Tapolcai VSE csapatá- \ val mérkőzik. Kinizsi II. Jánosházára készül j elmenni. 2 Pápa Yáros hivatalos közleményei Hirdetmény. A polgármesteri hivatal felhívja azon fuvarosok figyelmét, hogy akiknek takarmánytermésük nincsen, lovaik részére zabot igényelhetnek. Az igénylést a városházán, földszint 2 számú szobában november J5-ig naponként délelőtt 9 órától 12 óráig lehet előterjeszteni. Az igénylés bejelentése alkalmával a lovak járlatleveleit és gazdakönyvüket hozzák magukkal. Hirdetmény. Pápa m. város polgármesteri hivatala értesíti a gazdaközönséget, hogy a pápai határban kiosztott vagyonváltság földjét Nyárs Gyula 6824/2 hrsz. 1. kat. hold 713 • öl eladta 9350 P-ért Gyúrom János a 7013/ 2—7013/3 hrsz. 1. k. hold 1553 n.-öl eladta 1 y u ka~s zsákot nem lehel megtölteni, avult lámpát nem lehet árammal győzni. Ninden foglalatba áram takarékos SfiAM