Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-10-30 / 44. szám

Minőségben és ízlésben jj V v. pS^gSgfeáSig? ÍM 1 I opstein=butor vezet. Fő-tér 14. Ezidő szerint 25 közalkalmazott és 28 egyéb család lakáskérelme fekszik a városi­házán. Elképzelhető, hogy ezek csak hosszabb időn belül lesznek kielégíthetők, mert mi­kor lesz Pápán 53 üres lakás? S ezek a szá­mok folyton növekednek. Feleslegesen tehát ne zaklassák a felek a város lakásügyi osztá­lyát, amikor úgyis annyi nehézséggel küzd. Főlieg pedig ne vádolják a viszonyokért. Mit tegyenek tehát, akiknek nincs laká­suk? A szabad ég alatt mégsem lehetnek? Afc bérleti lakásokat keressenek. A főbérleti lakác­sok tulajdonosai, hacsak tehetik, adjanak 1 ki legy-két szobát lakásukból, mert így a fennálló nagy lakíásinségen enyhítenek. Az pedig mindenkinek kötelessége a mai háborús időkben különösen, hogy saját ér­dekei sérelme nélkül mindent a köz szolgálat tába állítson. ÚJDONSÁGOK. — Október 31. A pápai református theoL logiai akadémia Tóth Ferenc Önképzőköre 1943 október 31-én este 6 órakör a reformá­tus templomban tartandó reformációi emlék­ünnepélyének műsora: 1. 69. dicséret 1.verse. Közének. 2. Imádkozik Dusza Pál IV. é. th. 3. Péczelyi Király Imre: Kihez folyamodjam!? Énekli Csákvári Ferenc III. é. theologus. Har­móniumon kíséfi Grastyán Endre II. é. th. 4. Huszár Gál: Könyörögjünk az Istennek.. (90. dicséret.) Elmondja Papp Géza I. éves theologus. 5. »Az éneklés jelentősége egyha­zunk életében« címen (előadást tart Csomasz Tóth Kálmán csurgói lelkipásztor. 6. a) Kris2t tus a Király (új magyar lelki ének); b) Ba|­lassa Bálint: Bocsásd meg Úristen.., Énekli vitéz Kerényi Béla I. é. th. Orgonán kíséri Grastyán Endre II. é. th. 7. Szenczi Molnár Albert: CXLIV. zsoltár. Elmondja Nagy La­jos III. é. th. 8. a) Praetorius: Egy rózsa'fa-^ kadt. Előadja a Főiskolai Zenekar; b) Goudü: mel: Az Ür énnékem őriző pásztorom 1. Elő­adja a főiskolai ének- és zenekar. Vezényel Szabó Sándor főiskolai ének- és zenetanár. 9. Igét hirdet Ef. 2:8—9. alapján Tapsonyi Sándor IV. é. th. 10. XLVI. zsoltár 1. verse. Közének. — Tanáregyesületi gyűlés! Az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület okt. 23-án, szom­baton tartotta 77-ik iévi rendes gyűlését Győ­rött, a szabad kir. város 200. jubileumi évé^ ben. A közgyűlésen mintegy 200—250 taí-í niár jelent meg az ország különböző váro­saiból. Jelen voltak ezenkívül báró Aporih' győri püspök, dr. Kósa Kálmán a kultuszt kormány képviseletében, öt főigazgató, toj* vábbá az Orsz. Rkath., Ref. és Evang. tanárn egyesületek elnökei és Győr polgármestere. Bernolák Kálmán elnöki megnyitója után Újí­vári Pál főtitkár nagy jelentése a tanárság anyagi és társadalmi helyzetével foglalkc^ zott. Majd dr. Szabady Béla tartott előadást Győr, az iskolaváros címmel. Tisztviselői je­lentések után, a gyűlés végeztével a Hösök emlékművét koszorúzták meg, ahol Róder Pál, a Budapesti Kör elnöke mondott beszédet. Kö­zös ebéd után a város nevezetességeit tekin­tették meg, másnap pedig Pannonhalmára rándult ki egy kisebb társaság. A közgyűlésen Pápáról T^ab István igazgató, Szűcs Dezső, Varga László, Szathmáry Lajos, Molnár Ben* jámin, Tóth Sándor, dr. Bujdosó Ernő és Sándor Pál tanárok vettek részt. — Jótékonycélú hangverseny. A városi Közművelődési Egyesülettel karöltve szépen sikerült hangversenyt rendezett a Perutz-gyár Kultúrszakosztálya f. hó 29-én a Corsóban. A termet megtöltő közönség, melynek sorából — sajnos — sokan hiányoztak az úgynevezett műértők, rendkívül élvezte a műsor minden egyes számát. Szathmáry Lajos tanár szelle­mes ismertetője után egymásután hangzottak föl Bach, Schumann, Mozart, Puccini és Hu­bav Jenő szebbnél szebb darabjai Szabó Sán­dor művészi hegedűszólójában, melyből kü­lönösen kiemelkedett a hatalmas Bach »égi muzsikája« — és Igő Ilona szóló operaéne­kesnő interpretálásában. Szabó Sándor ismét remekelt és brilliáns technikával játszott. ígó Ilonában egy új énekesnővel ismerkedett meg közönségünk. Kellemes, tiszta csengésű, bár nem túlerős szopránja, meleg tónusú elcv adása, fellépése és, ami ritka szokott lenni: énekeseinknél, tiszta, értelmes szövegkiejtése meghódították a hallgatóságot. Első föllépése után szép jövőt jósolunk neki, ha sokat éne-i kel. A Perutzgyár és főiskolai egyesített ének­kar kitűnő előadásban magyar dalokkal szó­rakoztatott. Az énekkart Szabó Sándor ve­zette, míg a zongorakíséretet egész estén Kiss György győri zenetanár szolgáltatta diszkré­ten és nagy ohzzáértéssel. (Palssander.) Milliók használják állandóan megelégedéssel a Darmol-t Lp^lzért. mert megbízhatóan és teljesen fájdalom nélküi hajt. Legrégibb és legelterjedtebb csokoládés hashajtó a — Urna-gyűjtés Mindszentek ünnepén. A Bajtársi Szövetség pápai szervezete nc*­vember hó 1-én d. e. 9 órától d. u. 5 óráig a temetők kapujában urnagyüjtést tart a sze* génysorsú háborús hozzátartozók javára. Fel­kérjük a város hazafias közönségét, hogy gon­doljon a súlyos viszonyok között élő háborús hozzátartozókra, gyermekekre s tehetségéhez mérten adakozzék javukra. — Népművelési munka. Az iskolánkívüli népművelés (IKN) munkája Galló Pál tk. int. tanár irányító vezetése jnellett októberben vá­rosunkban is megkezdődött s már több elő­adás volt. Az előadások 1944 júniusáig lesz­nek a különféle egyesületek, körök rendef­zésében és helyiségeiben, átlagosan hetenként. Október 234án d. u. az Esterházy honvéd üdülőben Galló Pál tanár Nemzeti énekeink­ről tartott ismertetést, utána Mészáros Z. V. o. növendék a Szózatot szavalta el, majd Galló Pál tanár a résztvevő 35 honvédnek A pol­gári életbe való beilleszkedés módjára vo­natkozólag adott sok hasznos tanácsot. — Az üdülő vezetősége részéről közóhaj volt, hogy a sebesültek részére lehetőség szerint ál­Landósíttassanak az ilyen fajta előadások. — Jubiláris cserkészünnepély. A kollé­giumi cserkészcsapat f. hó 31-én d. u. 4 .óra­kor fennállásának 20-ik évfordulója alkalmá­ból emlékünnepélyt és kiállítást rendez a kolw légium dísztermében. Előadások, dalok, vetí­tett képek fogják bemutatni a csapat 20 éves múltját és jelen munkáját. Belépődíj nincs! Legyünk ott és nézzük meg mindnyájan! — Esküvő. Dr. Molnár Lajos tüzérfő­hadnagy és Erdélyi Ilonka f. hó 26-án tartották esküvőjüket Veszprémbe. — Hat hónapos kereskedelmi szak­tanfolyam nyílik a ref. kollégiumban 17. évet betöltött férfiak és nők számára. Beiratko­zás nov. 1—6-ig az igazgatói irodában anya­könyvi kivonat és IV. közép-, vagy polg. isfc. bizonyítvány alapján. Felvételi díj: 20-f-5 P vegyesdíj. Tandíj a jelentkezők száma szerint" 20—25 P. A tanítás kezdete nov. 8. pste 6 órakor. Tanítás ideje hetenként 4 nap este 6—9-ig. — Kitüntetés. Szabó István pápai repülő zászlóst. Magyarország Kormányzója, bátor, hős, önfeláldozó magatartásáért a Magyar Érdem­rend Tiszti Lovagkeresztjével tüntette ki. — A magyarság fájó sebe az egyke címmel írt vezetőcikket ifj. Pál József hód 1­1' mezővásárhelyi aranykalászos gazda, gazda­4 iságí tudósító a Magyar Föld legújabb számán ban. Elbeszéléseket, verset, regényt, kisgazr dák cikkeit, rendeleteket, piaci és vásári ára­1 kat és még sok más, érdekes cikket és képet találunk benne. Egyes szám ára 24 fillér. Kapható az újságárusoknál. — Jelentős kedvezményeket kapnak a tökmagot összegyűjtő és beszolgáltató gaz^ dák. A hazai tökmagtermés jelentékeny része a közellátás szempontjából nem értékjesüt,! mert a gazdák a tökmag összegyűjtésével és beszolgáltatásával kapcsolatban nem mindig találták meg számításaikat. A tökmag begyűj­tése viszont az ország zsír- és szappanellátá­sát megkönnyítené és nagyobb közgazdasági hasznot eredményezne, mint a tökmagnak az állatokkal való feletetése. Ezek a szempontok arra indították a földmívelésügyi minisztert, hogy a tökmag begyűjtését új intézkedéseké kel mozdítsa elő. A hivatalos lap vasárnapi számában földmívelésügyi miniszteri rendfeö let jelent meg, amely újabb kedvezményeket biztosít a tökmagot beszolgáltató gazdák szá 4­mára. A rendelet értelmében az a gazdád kodó, aki tökmagot szolgáltat be, kisebb terűi­leten köteles ipari növényt termeszteni, igen jelentős szappanmennyiséghez jut, beszolgál­tatási kötelezettsége egyrésznek eleget tesz a tökmaggal és végül jelentős összegű átvé-í teli árat is kap. — Céllövő bajnokság. A Pápai Sport Egyesület céllövő szakosztályának rendezéf­sében f. hó 24-én zajlottak le a MÁV-Kinizsi SE korszerű kispuska lőterén Pápa mv. cél-í lövő bajnokságai. Az egyéni bajnokság első díja a város értékes serlege volt, míg a helyek zett csapatok és egyéni versenyzők díjazására a PSE áldozatkész tagjai ajánlottak fel ön­kéntes adományokat. A mintaszerűen megreng dezett verseny igen figyelemreméltó eredméf­nyekkel zárult, miután azon a rendező egye 1­sület, valamint a MÁV-Kinizsi |é§ a Pápai Sport Club (Perutz) valamennyi jónevű ver­senyzője elindult. Részletes [eredmények a fcö'u vetkezők: Pápa mv. 1943. évi egyéni bajnoka (50 m., 3 testhelyzet) Szemerei László (Pe­rutz) 261 kör. 2. Kanozsai Boldizsár (MÁV) 260 k. 3. Plathy Győző (Perutz) 259 k. 4. Bódi József (PSE) 253 k. 5. Szabady Jenő (PSE) 250 k. — Hölgyversenyben: 1. Sofi mogyvári Jolán (MÁV) 82 k. 2. Petőcz Eta (MÁV) 72 k. — Pápa mv. 5-ös csapatbajnoka: a PSC I. csapata (Szemerei L. 261,, Plathy Gy. 259, Csete Gy. 244, Mészáros J. 238, Bárányi S. 232) 1234 kör. 2. (MÁV-Kinizsi (Kanozsai B. 260, Gyúlási K. 247, Tárnoki Gy. 243, Pados Gy. 231, Rozsnyai J. 230} 1211 k. 3. PSE (Bódi J. 253, Szabadi J. '25t), : dr. Szentmihályi T. 243, vitéz Kovács L. 226,

Next

/
Thumbnails
Contents