Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-10-09 / 41. szám

MEGJBLENIE MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Levente-utca22.szám Kiadóhivatal: Anna-tér 2. szám Akiadóhivatal telefonszáma: 17-58. Főszerkesztő : SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: SÁNDOR PÁL. Előfizetés V

4 évre 3*60. Egyes szám ára 30 Hirdetések (tarifa szerint) felvétetnek Kiss Tivadar köiayvkereskedésében. Október 6. j Annak a borzalmas világégésnek, amely immár az egész föld kerekségére kiterjed, egy kis megkímélt szigetén megint csendes ünnepet ült a magyar. Gyászünnepet ült, amire de sokszor volt oka és alkalma ezredéves történelme folyamán. Legtöbbje függetlensége és szabadsága kivívásának évfordulóját örökíti meg s az ár, amit fizetnie kellett érte, az elért dicsőség mellett gyászba is borította. Most is fennmaradásáért, az élethez való jogáért kiizd ebben a véres világförgetegben a magyar, de ezenkívül még az Isten dicsőítéséhez' való jogaiért is, amit szintén el akarnak tőle rabolni. A gigászi élet-halál harcban az ádáz ellenség által kezébe kényszerített fegyveren kívül az imádsága a legnagyobb erőssége. Vigasztaló, bátorító, bizalom- és reménykeltő, ha lélekben felemelkedhetik az EgekUrához segítő kegyelemért esdekelni, aminek köszönhető, hogy saját hazájában nyugodtan imádkozhatik. És jói esik gondolatba* 'felszállni azokhoz, akik ugyanazokért a szent eszményekért áldozták fel hősiesen életüket, amelyek most is ugyanilyen hősi önfeláldozást követelnek ettől a nemzettől. Ezért ül gyászünnepet október 6-án a magyar, az aradi tizenhárom vértanú-tábornok halálának évfordulóján. Lélekben elzarándokol az aradi sáncok alatt megásott sírjukhoz s míg áldást mond drága emlékükre, azért fohászkodik az Istenhez, engedje meg, hogy — miként az ő hősi áldozatuk nem volt hiábavaló,- j — a mai háború hőseinek feláldozott életéből ! is egy boldogabb magyar jövő fakadhasson. ' * Október 6-án a pápai templomokban ünnepélyes istentiszteletek voltak, amelyeken a katonai és polgári hatóságok is részt vettek. (Vvm.) Jer Klió, taníts minket e rettenetes időben. Te a történet múzsája s az élet tanítómestere vagy, te mindent tudsz. Ott voltál, mikor a Kárpát szent bércén hazát nyert Bendegúznak vére. Ott voltál, mikor Tisza-Duna közén, a Kárpátok ölén Árpád hős magzatjai felvirágozának. De nem csak a felvirágozásban voltál ott nemzetünkkel, hanem ott voltál akkor is, amikor csak heten jöttek haza a harcból, a Lech vize mellől, azok is megcsonkítva, mint gyászmagyarok. Ott voltál akkor is, mikor a Sajó mellett, Mohi mezején tatárok hada verte szét seregünket és tette temetővé hazánkat. Ott voltál akkor is, mikor a mohácsi síkon zúzott össze a sors kegyetlen keze és tett földönfutóvá bennünket. Ott voltál nemzetünk másfél évszázados kínos szenvedéseiben, nyögéseiben, sóhajaiban, könnyeiben és jajjaiban, mikor a magyarnak kellett húzni az igát, vagy feleségét és gyermekeit kellett befogni az ekébe, ha éhenveszni nem akart. Ott voltál nőink hőstetteiben, az Egri Csillagok tündökletes ragyogásában és ott voltál a három évszázados harcokban, mikor a magyarnak előbb földjeit, azután házát, végül feleségét és gyermekeit kellett eladnia a töröknek, hogy kifizethessék a német zsoldos katonát. Ott voltál a kurucok csillagának felragyogásában és ívelésében, és ott voltál lehanyatlásában, mikor a nagymajtényi síkon letörött a zászló s a fekete holló tolla hullott síró kurucoknak gyászos kalpagjára, rongyos dolmányára. Ott voltál később Világosnál, mikor letörött a zászló. Ott -voltál ezer éven át minden harcunkban, dicsőségünkben és gyalázatunkban, örömünkben és fájdalmunkban, fölemelkedésünkben és bukásunkban, ott voltál, amikor a trianoni gyászos parancsot kellett kihirdetnünk, ott voltál a sötét évtizedekben, mikor annak minden megalázó nyomorúságát át kellett élnünk. Tudod te Klió, nagy tanítómesterünk, ezeket mind. Sőt többet is. Tudod, hogy hogyan viselkedett a nagy próbák idején nemzetünk. Tudod, hogy a hét gyászmagyar idején elvesztünk volna, ha kishitűek lettünk volna. Tudod, hogy a szörnyű próbatételek hogyan hoztak mindig össze és hogyan emeltek mindig Istenhez bennünket. Mi lett volna velünk hit nélkül, magunkra eszmélés nélkül, hivatásunk meglátása nélkül, egymásra találás és összefogás nélkül, amikor a történelem vasszekere irtózatos földet rázó dübörgéssel robogott kerésztül felettünk?! Tudod te jól Klió, hogy mi a nagy szenvedések idején, anyák gyásza, hitvesek bánata idején, mikor ropogott a csontunk a történet vasfogójában, mindig magunkra és egymásra találtunk és ezáltal pusztíthatatlanokká váltunk, ha szekérbe fogták is őseinket s ha a Márványtenger partjára kerültek is legjobbjaink. Jer Klió, jer, taníts minket. Ne engedd, hogy a félelmek és bajok összeszorítsanak bennünket. Ne engedd, hogy úgy ellágyuljunk, hogy régi magyar erényeinkből kivetkőzzünk. Ne engedd, hogy önzésünkben, minden áron való magunkszeretésében, a magunk egyéni érdekeinek mindenek fölé való helyezésében, a közjó, a haza, a nemzeti közösség szent érdekeinek mindenek fölé való helyezésében, a közjó, a haza, a nemzeti közösség szent érdekeinek semmibe vevésében odáig menjünk, hogy ezáltal mindent veszni hagyjunk, mindent kockára vessünk és talán egymás sírásóivá legyünk. Ne engedd ezt, történet múzsája, népeknek tanítómestere. Döbbents rá bennünket mindennél szentebb kötelességünkre: a haza lángoló szerelmére. Döbbents rá bennünket a közösségi tudatra, amit a nagy apostol márványba kívánkozó szavakkal fejezett ki: »Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának^ Döbbents rá bennünket arra a másik igazságra, amit a Biblia szavai után a költő így fejez ki: »Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, Mely ha megvész: Róma ledől s rabigába görbed«. Jer Klió, taníts minket: el ne felejtsük történetünket, hogy honnét estünk ki és hogyan érkeztünk meg idáig. Hogy nem puha párnán volt a helyünk és nem seíyemtakaróval takaróztunk és nem rózsalevélen jártunk. Vér és vas volt a történetünk. Kemény elszántság és férfias helytállás, a könnyek között is céltudatos kitartás. Jer Klió, jer, taníts minket! Ólé Sándor. VALAHOL A DONKANYARBAN ... Valahol a Donkanyarban Magyar honvéd állott, A szívébe, hős szívébe Orosz golyó vágott. Piros vére, forró vére Kiömlött a hóra, S nyilt a féfiér oroszpusztán Égő, piros rózsa ... Valahol a Donkanyarban Honvédet temetnek, Kopár, zordon erdőszélen Sírhalmot emelnek. 'Keresztet is tűznek fölé, Egy vén bükkfa ágát, S ez őrzi egy magyar fiú örök, síri álmát. Csatárvölgyi Horváth József. Nagysikerű nemzetvédelmi előadás. A pápai Perutz-gyár Kisfaludyvufcai kultúr-otthonában zsúfolt ház mellett nagysikerű nemzetvédelmi előadást tartott vitéz Szügyi Zoltán vk. ezredes, a helybeli ejtőernyős zászlóalj parancsnoka. A Magyar Hiszekegy elmondása után nemes Martsa Dániel ezredes, a gyár katonai parancsnoka megnyitót mondott, élej sen elítélte a suttogó propagandát, mely megfertőzi a lelkeket és téves híreikkel félelmet,nyugtalanságot idéznek elő. Ezeket a társadalomból #;i kell söpörni, itt Jielyük nincs. A belső rend fontosságát hangoztatta, mert enélkül nincs győzelem. Vitéz Szügyi Zoltán ezredes nagy figyelem közepette 'kezdte közel két órás szabadeíőadását. A háború igazi<?okairól beszélt, fejtegette azt, hogy a nagy pénztőkések hazája Anglia és Amerika ki akarták nyújtani csápjaikat Európa felé és a nagyjelentőségű nemzeti szociáiizmust és fascizmust meg akarták törni. Hitlerizmusról, fascizmusról beszélt még, majd áttért az orosz háborúra. Párhuzamot vont az ezredes az orosz parasztság és a központi iparosság között, mely utóbbi vallást nem ismerve terrorrendszerrel tartotta fenn a tiszta erkölcsű, becsületes orosz parasztságot. Hangoztatta a belső fronton való egységet és rendet, enélkül nem nyerhetünk háborút. Az ezredes beszédét lelkes taps követte, aki a közeljövőben folytatni fogja előadássorozatát ugyanezen címmel. A Perutz Kultúrszakosztályának Herczeg ünnepélyei. A Pápai Sport Club Kultúrszakosztályának buzgó és lelkes vezetősége elsőnek rótta le városunkban a 80. évét betöltött magyar írófejedelem, Herczeg Ferenc irányában a tisztelet és elismerés adóját. A nagy írót két. napon át ünnepelte, amikor is saját kultúrháza gyönyörű dísztermében háromszor előadta értékes műkedvelő gárdájával az ünnepelt írónak egy régi, kerek 30 évvel ezelőtt írt s a Magyar Színházban szinrekerü'.t vígjátékát, Az ezredest, A darab főelőadása okt. 2-án, szombaton este 6 órakor kezdődött; a másik előadás vasárnap este volt, miután ezt megelőzőleg a helybeli honvédüdülő katonáinak újból bemutatták az ötletes színdarabot. Az előadásokat mind a három esetben telt, illetőleg zsúfolt ház nézte végig, amely nem győzött eleget mulatni a darab ötletességein és tapsolni a szereplőik ügyes játékának, sikerült mókáinak. Az esti előadások előtt mind a két napon Sándor Pál tanár, lapunk felelős szerkesztője tartott magvas ünnepi beszédet Herczegről. A beszéd rövid ismertetése volt Herczeg egyéniségének, méltatása írói művészetének és bemutatása néhány főbb szépprózai és drámai alkotásának. Kiemelte az író életéből az embert, a tudás és akarat képviselőjét, a magyart, aki e földnek varázsa alatt lemondott a nagy német j nemzet szolgálatáról, a művészt, aki befelé is, kifelé is sok dicsőséget szerzett a magáé mellett a nemzete javára. A Naphoz hasonlította, amelyben vannak foltok is, de sguarainak ezerszeres fénye és melege elnyomja a foltokat; mert e fény és meleg éltet, nevel és emberi, nemzeti, művészi voltunkban erősít. A darabot Briglevics Gyula rendezte a tőle jól ismert és megszokott lelkiismeretességgel és hozzáértéssel. A szereplők, úgy a férfiak, mint a nők tudásuk legjavát adták és mindnyájan igyekeztek a kissé nehéz darab hatásos jeleneteit érvényre juttatni. Egyik-másik szereplőnek a felfogásában volt némi hiba, mert nem eléggé tudta kidomborítani az író tendenciáját.