Pápai Hírlap – XXXIX. évfolyam – 1942.

1942-05-16 / 20. szám

— Öngyilkosság. Takács Sándor 75 éves veszprémgörzsönyi földmíves f. évi május hó 8-án délután 5 óra tájban az istállóban fel­akasztotta magái. Mire reátaláltak, már nem . volt benne élet. Tettét gyógyíthatatlan beteg­sége miatt követte el* Színház. Pétiteken, május 8-án a társulat operett­együttese debütált. Jacobi bájos zenéjű ope­rettje, a »Sybill« került színre meglehetősen kis érdeklődés mellett. A darab ismeretes és meg* kell vallanunk, hogy a mostani előadás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Lakatos Nusi, az új primadonna szépen csengő han­gon énekelt, biztosan játszott, de könnyed mozdulatai hiányoztak; Milotay Gizi, az új szubrett bájos jelenség és elég csengő hangú énekes; Vértes Nelly, mint mindig, most is kiválót nyújtott úgy játékában, mint énekben; Unger Rudolf nagyszerű baritonistává fejlő­dött; Szabó Sándor mókázása, tánca és játéka ,az előadás erőssége volt; Kulcsár J. kormány­zója tűrhető alakítás; Petrov szerepét és da­lait azonban nem Sárközi Sándorra szabták. Föllépésében nem volt hódító, alakjában nem volt fess, énekében nem volt biztos. Az volt az érzésünk, mintha beugrott volna e szép, de nehéz szerepbe. Szerintünk a szerep inkább a lágyhangú Dékánynak, vagy a daliás Uuger­nek való lett volna. De hát ki lett volna akkor a fölényes és szerelmes nagyherceg? Igen szép volt Sybill éneke (Lakatos) és a nagyherceg és Sybill duettje. Sok taps jutalmazta őket. A zenekar Patát Leó vezényletével kitűnő mun­kát végzett; hivatása magaslatán áll. Szombaton és vasárnap telt ház előtt a »Becskereki menyecsk|e« került színre Vértes Nelly vei a címszerepben.. A darabról nem sok írnivaló van: nyári operett, telve humorral és ezer ötlettel, amiket főleg Szabó Sándor tá­lalt föl, kacagtató helyzetekkel és pár szép dallal, amiket viszont Milotay Gizi, továbbá Nádai Pál és Unger Rudolf prezentált. Sok tapsot kaptak érte, s nem egyszer újrázniok kellett. De a darab legfőbb érdekessége a címszerepet vivő Vértes Nelly volt, aki talán most bizonyította be legjobban, hogy milyen kiváló rutinnal tud játszani, az adott helyzetek­ben tehetségének sokoldalúságával lenyűgöz, könnyedségével, bájos megjelenésével, ének­lésével és táncával tapsra ragad, ruháinak pa­zar sokaságával és szépségével bámulatba ejt. Arany Kató tőrülmetszett magyar menyecske volt. Összjáték elsőrendű, a zenekar kiváló, a díszletek meglepően szépek és változatosak. Még csak a belső komfortot kell bútorzat ál­tal megteremteni. L Hétfőn Vaszary-bemutató: a »Boldoggá teszlek«, nagysikerű vígjáték. Három •felvo­náson át szívből jövő kacagás kísérte a hu­moros helyzeteket, szerző csillogó ötleteit, szi­porkázó szellemességét, amelyeket a szerep­lők pompásan érvényre juttattak. Elől járt ebben Vértes Nelly, Tompa László, Szabó Samu, Nádai Pál, Szabóné, Milotay Gizi, a többiek pedig nagy igyekezettel és sikerrel segítették elő, hogy a félház közönsége so­káig kellemesen emlékezzék vissza e zavarta­lanul szép színházi estre. Május 12-én, kedden filléres előadás ke-, retében Szilágyi-Eisemann »Alvinci' huszárok« című énekes, táncos operettjét adták elő nagy sikerrel, majdnem telt ház előtt. A kitűnő szereplőgárdából Lakatos Nusi hangjával, Mi­lotay Gizi táncával, Szabó Sándor, Kulcsár J. es a többiek játékukkal arattak sok, megérde­melt tapsot. f Szerdán este Barabás Pálnak a »2000 pengős férfi« című vígjátéka került színre jó fél ház előtt. A sok életigazságot és humoros cinizmust sugárzó darabnak nagy sikere volt. A szerep és siker oroszlánrésze Arany Katóé, aki elejétől végig brilliáns játékot nyújtott. Méltó partnerei voltak Milotay Gizi és Tompa László kitűnő emberábrázolásukkal és jó sze­Birtok-bérbeadás. A pápai határban 30 hold elsőrendű föld a rajta levő gazdasági épületekkel és lakással együtt október l-re bérbeadó. Bővebb értesítés nyerhető Gadt Gyulánál Batthyány-utca 5/b. reptudásukkal. De az együttes minden egyes tagja kivétel nélkül méltán megérdemli dicsé­retünket. Csütörtökön »Nefelejts«, operett. Meséje sablonos, zenéje könnyed, kellemes. Néhány igazán szép dal van benne. Nádai Pál érzéssel előadott dalát külön meg kell dicsérnünk; táncaikért Vértes Nellyt, Szabó Sándort és Mi­lotay Gizit, a kedves szubrettet illeti elismerés. A zenekar kiválóat produkált. A háromnegyed ház publikuma kellemesen szórakozott. * Heti műsor. Szombaton és vasárnap: »Fityfiritty«, operett; hétfőn közkívánatra »Boldoggá teszlek«, vígjáték; kedden: »Csa­vargóleány«, operett; szerdán: »Dankó Pista nótafája«, romantikus- operett; csütörtökén »Hazudj nekem«, vígjáték; pénteken: »Csókos asszony«, operett. Hazánkból s a nagyvilágbél A magyar honvédség keleti harci sza­kaszán kisebb sikeres vállalkozásokon kívül nem történt az utóbbi időben nevezetesebb esemény. Arcvonal mögötti biztosító csapataink szűkebb területre szorították a garázdálkodó orvlövészeket s több kitörési kísérletüket vissza­verték. A magyar kormány a háromhatalmi egyezményből következő szolidaritás alapján a diplomáciai viszonyt Brazília, Uruguay és Pa­raguay államokkal megszakította. A Városok Szövetsége a felszabadult Nagyváradon tartotta meg idei közgyűlését Szendy Károly Budapest polgármestere elnök­lésével. A szövetség üdvözölte és a magyar vá­rosok rendületlen hűségéről biztosította a kor­mányzót és kormányzóhelyettest. Dr. Soós István polgármester Szent László városa nevé­ben üdvözölte a testvérvárosokat. Dr. Fabinyi Tihamér a városok pénzügyi kérdéseiről, Esz­tergár Lajos szociális problémákról tartott elő­adást, Lukács Ödön a szövetség munkapro­gramját ismertette. Szegeden és környékén tekintették meg e héten Kállay Miklós miniszterelnök és Bánffy Dániel földmívelésügyi miniszter az árvízvédelmi munkálatokat. Ezek során igen nagy területek már felszabadultak és bevettettek s kilátás van arra, hogy még e hó folyamán a ma még el­árasztott földek is megművelhetők lesznek. A háború (az európai és afrikai háború) nevezetesebb eseményei voltak e héten. Nyuga­ton a németek nagy légitámadást intéztek Nort­vich ellen, az angolok pedig ismét Rostock, valamint Warnemündere dobták bombáidat. — A hét nagy eseménye, hogy a keleti fronton meg­kezdődött és pedig a megszokott hatalmas erő­vel a német offenzíva. Megindult pedig a front déli részén, a Kercs-félszigeten, ahol az első eísöprő rohammal áttörték a bolsevisták védő­vonalait. A német hadijelentés 40.000 fogolyról, vagy 200 ellenséges harckocsi, 600 ágyú és 260 repülőgép elvesztéséről számol be. Az áttörés után a bolsevista seregek üldözése teljes erő­vel folyamatban van. i Franciaországban nagy izgalmat keltett az Egyesült Államok azon jegyzéke, melyben Martinique szigetének amerikai támaszpontul való átengedését kéri. Ugyanezen tárgyban köz­vetlen tárgyalás is folyik Martinique kormány­zójával. Vichy elhatározását nagy érdeklődéssel várják. FONTOS Mindenkit érdekel, akinek pénzre van szüksége, hogy június 5-ére esik a magyar királyi jótékonycélú állami sorsjáték húzása, amikor kihúzásra kerül a 40.000 P-s főnyeremény és több szép nyereményösszeg is. A sorsjegy kapható az összes sorsjegy­főárusítóknál és dohánytőzsdékben. Távolkelet legnevezetesebb harci ese­ménye volt a három napig tartó koralltengeri csata, melyben a japánok két nagy repülőgép­anyahajót és egy 30 000 tonnás csatahajót sű­lyesztettek el. Azokat az amerikai jelentéseket, amelyek szerint a japánoknak szintén igen súlyos veszteségeik lettek volna, a japánok azzal cáfolják meg, hogy az amerikai jelentés­ben nincsenek megnevezve az állítólag elsülyesz­tett japán hajóegységek. Ausztrália helyzetét a tengeri csata óta nagyon fenyegetettnek tartják. Burmában folytatódik a japán előnyomulás. A Fülöp-szigeten 20.000 főből álló amerikai és filippini sereg megadta magát. SPORT. Perutz—PAETE 5:1 (3:1). NBC. Ve­zette Erney. Nagy érdeklődés mellett találkozott a két csapat hosszú pihenő után. Gyenge volt mindkét csapat játéka, de Perutz kapu előtt jobban feltalálta magát és könnyen győzött. PAETE mezőnyben egyenrangú ellenfél volt, de a kapu előtt tehetetlennek bizonyult. Kissé kemény játék alakult ki, de eldurvulni a kitű­nően működő Erney nem engedte. Volt egy csúnya beleszállás is, azt is nyomban meg­torolta a játékvezető és a, sportszerűtlen, durva pesti játékost kiállította. Általában Perutz e na­pon nem remekelt, sok játékos gyengeségi peri­ódusban van, különösen áll ez a támadósorra, ahol bizony gyenge pontokat talált a szemlélő. Vezető gól után kiegyenlít a pesti csapat, de utána nem tudja megakadályozni Perutz győ­zelmét. Az utolsó gólt 1 l-esből rúgta Perutz. Jók: Ács, Vastag, illetve Kőhalmi, Sági II. Sporthír. Vasárnap megkezdődnek az amatőr fronton is a bajnoki viadalok bizonyos elvi megállapodás folytán. Perutz Budapesten az UTE-val játszik délelőtt NBC-mérkőzést. A tanítóképző és bencés gimnázium tornaünnepélye. Impozáns és szép volt a képzős és bencés diákok évvégi tornavizsg^ja, mely áldozócsütörtökön többezer főnyi közön­ség előtt zajlott le pompás időben. Az ünne­pély sikere Tölgyes László és Mayer István testnevelési tanárok nevéhez fűződik, akik fá­radságot nem ismerve dolgoztak heteken ke­resztül a siker érdekében. A levente fúvós zene­kar élén délután 3 órakor vonult fel a telepre a képző és bencés diákok mintegy 500 főnyi serege, amely a Himnusz eléneklése után meg­kezdte a változatos szabadgyakorlatok bemuta­tását a képző zenekarának kísérete mellett. Utána gyorsan peregtek a többi számok. A tréfás váltóversenyeknél sokat kacagott a kö­zönség. A képzősök mintegy tizen, hajme­resztő dolgokat produkáltak a magas nyújtón; percekig ünnepelte őket a közönség. Atlétikai számok következtek ezután. Súlydobásban, ma-

Next

/
Thumbnails
Contents