Pápai Hírlap – XXXIX. évfolyam – 1942.
1942-11-21 / 47. szám
3át ék árui nagy választékban és olcsó áron talál a Marc%agi n a oyi 1 la ísser/d rb<an. Kézitáskaretiknl-, levél- és pénztárcaItülönlegességelí:!! Hazánkból s a nagyvilágbél. Horthy Miklós kormányzónk legfelsőbb kéziratban köszönte meg a törvényhozásnak hősi halált halt fia emlékének megörökítését. Ez alkalomból mély tartalmú szavakban szólott arról, hogy az' egész világ mai harcában a magyar hűség, becsület és az élet logikája irányítsa magatartásunkat fajunk és hazánk üdvére. Ei kell készülnünk a további erőpróbákra, ütőképes hadseregre van szükségünk. A reformok tekintetében figyelmeztet, hogy sohasem szabad az eröszakot az igazságtalanság szolgálatába állítani. Sohasem volt nagyobb szükség ; a nemzet egységére, mint ma. Kifejezi rendű- j letlen hitét abban, hogy a most folyó küzdelem j a magyar igazság győzelmével fog végződni. — | Úgy a képviselőház, mint a felsőház megilletődötten és hódolattal hallgatta a legfelsőbb kéziratot és nagy lelkesedéssel ünnepelte Kormányzó Urunkat. A magyar honvédség harctéri tevékenységéről kiadott 30. jelentés szerint a mult héten nem került jelentősebb harci cselekmé- j nyekre sor. Csak járőrcsatározások voltak fog- j lyok és fegyverzsákmány behozatalával. Be- : számol a jelentés még három ellenséges gép j lelövéséről is. A kiegészítő jelentés részletesen szól a bolsevizmus alól felszabadított területen csapataink által végzett kiváló eredményű nehéz tisztogató és teremtő gazdasági munkáról. A képviselőházban gyors ütemben folyik a különböző tárcák költségvetésének tárgyalása. A kultusztárca után a kereskedelmi és közlekedési költségvetés került sorra. Nagy örömmel fogadták Varga József miniszternek azt a bejelentését, hogy az erdélyi vasút már készen van s a közeljövőben átadják a forgalomnak. Következett az ipari és igazságügyi tárca, majd pedig csütörtökön a honvédelmi tárca költségvetése. Kolozsvárott Farkas Simon vállalkozó, kinek téglagyárát 1924-ben a románok erőCORSO FILMSZÍNHÁZ November 23—24. Hétfő—kedd. Az anyai szív szeretetének lélekbemarkoló apotheózisa Két anya Főszereplők: Maria Denis és V. De Síca. November 26—29. Csütörtök—vasárnap. CSAK 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK! GERD HAGMAN és ARNOLD SJÖSTRAND, a svéd színművészet csillagainak főszereplésével Babylon Káprázatos forradalmi jelenetek! Utcai harcok, világvárosi éjszakák ragyogása. Pompa, nyomor, tisztaság, szenny, minden ott kavarog a BABYLONI forgatagban. A rendkívüli viszonyokra való tekintettel közbiztonsági szempontból előadásainkat hétköznap 5 és V*8, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 órakor tartjuk. - Jegyelővétel naponta 11—1 és 1 órával az előadás kezdete előtt. Telefon: 11-33 szakkal elvették, most visszapörölte vállalatát. A pört megnyerte s a neki megítélt 6 és félmillió P összeget teljes egészében Kolozsvár városának adományozta. Kikötése csak az, hogy a város Fekete Nagy Gyula volt h.-polgármesternek és Szá'deczky Gyula egyetemi tanárnak méltó emléket állíthasson és 10 korondi székely fiút kerámiában kitaníttasson. A közeikeleti háború e heti eseményei : Észak-Afrikában Tuniszban német és olasz csapatok szálltak partra. Algir felől az angolszászok előnyomulnak Tunisz felé, de érdemleges összeütközésre még nem került sor. Német és olasz búvárhajók és repülőgépek érzékenyen sújtják úgy az angol-amerikai utánpótlást, mint felvonulásukat. Ezzel a résszel áll összefüggésben, hogy német csapatok megszállták az egész délfrancia partvidéket, kivéve Toulon hadi kikötőjét, melynek védelmét a francia flotta és erődőrség vállalta el, az olaszok pedig Korzikát szállták meg. Az északafrikai keleti részen a német-olasz hadsereg tervszerű mozdulatokkal foglalja el új állásait, az angolok viszont Dernáig jutottak el. A légi harcokból megemlítendő Genova újabb bombázása, mely a város történeti értékű sok műemlékében okozott pótolhatatlan kárt. — A keleti harctéren a beálló hideg miatt kisebb volt a harci tevékenység. Mindamellett a németek úgy Sztálingrádnál, mint a Kaukázusban újabb sikereket értek el és a Volgán, valamint a Kaspi tengeren számos utánpótló hajót elsüllyesztettek. Nagyobb harci tevékenység kezd kibontakozni a volchovi szakaszon. Franciaországban Petain átvette a főparancsnokságot, minthogy az eddigi főparancsnok, Darlan tengernagy most már bizonyosan megállapítottan átpártolt az amerikaiakhoz. Petain kormányának kebelén belül is ellentétek mutatkoznak, de Laval keményen áll Petain és a tengelyhatalmak politikája mellett. Petain helyetteséül akadályoztatása esetére a minisztertanács ugyancsak Lavalt jelölte ki. Északamerikai államok is megszakították a diplomáciai viszonyt Franciaországgal. Spanyolországban Franco tábornok, államelnök a szárazföldi, tengeri és légihaderő részleges mozgósítását rendelte el. Rendeletében utalt arra, hogy a közvetlenül marokkói tartomány mellett lejátszódó újabb események szükségszerűvé tették, hogy a spanyol semlegesség megóvása érdekében minden eshetőségre elkészülve álljanak. A távolabbi háborúban a harmadik Salamonszigeli tengeri csata eredményeként a japánok nagy győzelmet jelentettek. Jelentésük szerint elsülyedt egy amerikai csatahajó, három repülőgépanyahajó, három cirkáló és egy romboló. A lelőtt repülőgépek számát 78-ban állapítják meg. A japán tengerészeti sajtófőnök szerint ők addig szándékoznak harcolni, amig nem lesz többé amerikai hajóhad. — Mindezek szerint viszont érdekes, hogy Rooswelt kijelentése után a salamon-szigeti csatát az amerikaiak nyerték meg. SPORT. SVSE—Perutz 2:1 (2:0). NBB. Sopron. Vezette: Kulcsár. Hallatlanul nagyiramú játékban elvérzett a bajnokjelölt Perutz SC a soproni salakon. Már az első percekben a hazai csapat megszerezte potyagólból a vezetést. Sarokrúgás után a fedezetlenül hagyott balszélsőjük fejéről a labda beesik a hálóba (1:0). Kezdés után a pápai csapat nagy iramot vág ki, állandóan támad, de a jól védekező soproni "vasutasok nem engedik szohoz a csatárokat. A második gólt 1 l-esből kapta a Perutz SC. SVSE-támadás után Hoffmann leüti a labdát, tiszta 11-jes. Gólláértékesítik (2:0). Szünet után hiába támad a Perutz, erejének végső megfeszítésével védekezik a SVSE és sikerül is a két pontot megszereznie egyik legveszélyesebb ellenfelétől. SVSE keményebben játszott és ennek megfelelően győzelme megérdemeltnek mondható. Perutz ezen a mérkőzésen is szokott jól játszott. Kulcsár jól vezette a mérkőzést. Perutz II.—SVSE II. 2:1 (1:0). II. o. b. Sopron. Vezette: Koltai. A második csa-« pat kitett magáért. Sopronban biztos játékkal győzte le ellenfelét Szabó és Vámos III. góljaival. A mérkőzésen nagy lelkesedéssel játszott mindkét csapat. Perutz valamivel hatá-> rozottabb volt kapu előtt és ennek megfelelően született meg az eredmény. Kitűnően játszott Vámos III. Nagy játékos lesz belőle. SzFC II.—Kinizsi 1:0 (0:0). I. o. b. Pápa. Vezette: Kállay. Kinizsi rászolgált a vereségre. Szinte komikusan hangzik, hogy annyi gólhelyzetből pe lehessen egy-két gólt jnugni. Állandóan támadnak a csatárok, nem engedik el úgyszólván az ellenfelet a kaputól és mégsem sikerül nekik a góllövés. Terméi szetes, hogy amikor nincs összjáték, nincs átgondolás a játék menete alatt^ akkor uem lettet komoly eredményt elérni. Vasárnap is a tehetetlenség vált úrrá a csatársoron. Vasárnapi sport. Perutz SC a ligeti pályán a budapesti Magyar Pamut csapatát fogadja, előtte a Perutz SC II. barátságos mérkőzést játszik a repülőkkel. Sporthírek. A pápai játékvezetők elhatározták, hogy Pápán a Perutz SC-nél sem játékvezetést, sem partjelzést nem vállalnak. Az erről szóló jegyzőkönyvi kivonatot megküldték az északdunántúli kerület testületéhez. — Pala László Perutz-játékost örökre eltiltották a játéktól a Perutz-ETO-mérkőzésen történtek miatt. Sakkhirek. Október 25-én került sor Veszprémben a PSC—Danuvia 6-tagu sakkcsapata közötti mérkőzésre. A PSC sakkozói körülményes utazás fáradalmai következtében a sokkal gyengébb Danuvia ellen 3:3 arányban döntetlenül mérkőztek. E mérkőzésen nagyszerű győzelmet aratott igen szívósan védekező ellenfelével szemben Vásárhelyi K., könnyen győztek dr. Boda K. és Draskovics I. — November 15-én Fűzfőn folyt le a serlegmérkőzés leghatalmasabb küzdelme. Az egyenlő erejű csapatok heroikus küzdelméből, a PSC nagyszerűen harcoló csapata került ki győztesen. Dr. Boda K. csaknem 4V 2 órán át tartó, izgalmas és nehéz küzdelemben legyőzte jól játszó ellenfelét és ezzel kialakította a győzelem 3 J/ a:2Va pontarányát. A csapatban jól játszottak és győztek még Bercik B., Wünsch F., az első táblán pedig kiválóan jó ellenfél ellen szintén izgalmas mérkőzésben Draskovics I. eldöntetlenül végzett. E jól"megérdemelt győzelemmel a PSC sakkcsapata biztosította magának a dunántúli serlegmérkőzés őszi fordulóján az előkelő II. helyezést. JÓKAI MOZGÓSZÍNHÁZ November 24—29. Kedd—vasárnap. 6 napig! SZITNYAI ZOLTÁN nagysikerű regénye filmen Rendezte: Rodriguez Endre. Zene: Vince Ottó. Jelmezbál Főszereplők: AJtay Andor Szörényi Éva Gregms Zoltán Blllcsi Tivadar Turay Ida Milvályffy Béla Előadások kezdete: Hétköznapokon 5 és 7*8, vasár- és ünnepnap 3, 5, és 7 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig. Jegyrendelő telefonszám: 1088 .