Pápai Hírlap – XXXIX. évfolyam – 1942.

1942-01-24 / 4. szám

PAPA! HÍRLAP I I Ilim Wlllll U 3BPB Tterus, aztán a nehéz szerepében is otthonosan (mozgó Helyes Mária, s a vidék egyik leg­jobb kömikája Hoffmann Veronika (komám­asszony). A kisebb szerepekben hozzájárultak az általános sikerhez Mészáros István, Tatai Endre, Holcinger Géza, Mészáros László, Söp­tei Gyula, Vesztergom Gyula, a helyes Szabó Panni, Gábriel József és Zacsovics László. A darab betanítása és rendezése mintaszerű volt, ami ismét Kemenes Lőrinc tanító érdeme, aki felvonásközökben még tangóharmonikával is szórakoztatott, melyhez csengőhangú vegyes iris énekkara adta a kíséretet. — Egészségügyi vizsgálat. A tanszemély­zet egészségügyi orvosi ellenőrzése az Egész­ségügyi házban december közepe óta javában folyik. A héten a helybeli két gimnázium és polgári iskolák tanárai voltak soron, akiket dr. Kalapos György röntgenológus főorvos vizsgált meg. A vizsgálat főleg a tüdő ellen­Őrzésére irányul, mert ennek betegségével le­Ivet a gyermekeket legjobban fertőzni. A meg­vizsgálandó tanszemélyzet száma nagyjából öt­száz lesz s a kötelező vizsgálat májusig tart. — Tilos a fácán vadászata. A nagy hó és a rendkívüli hideg miatt Ínségben síny­lődő fácánállomány megmentése érdekében a m. kir. földmívelésügyi miniszter rendeletével a fácán vadászatát azonnali hatállyal betiltotta. — Bor- és sörfogyasztás Pápán. A városi javadalmi és fogyasztási hivatala által kimutatott mult évi statisztika alapján megálla­pítást nyert, hogy a város közönsége számára közfogyasztásra levágtak 2027 darab szarvas­marhát, 127 darab növendék-marhát, 900 darab borjút, 156 darab birkát, 28 darab gödölyét, 4250 darab sertést. Kiszállítottak 36 darab szarvasmarhát, 2 darab növendéket, 737 darab borjut, 160 darab bárányt. Az elmúlt évben a borfogyasztás terén lényeges emelkedést talá­lunk. Megittak az emberek 331.468 liter bort és 450.000 liter sört. Bár a sör- és borárak emelkedtek, a fogyasztást illetőleg nem tapasz­talható csökkenés. — Valami a járdák rendbentartásáról. Mióta a szokatlan mennyiségű hó csaknem állandó esésével ellepte az utakat és járdákat, alig győzik a hivatásos hólapátolók és a ház­tulajdonosok vagy ezek munkásai tisztogatni, koporgatni a járdákat, hogy azok tényleg jár­dák, azaz járható utak is legyenek. A buzga­lomban és rendőrség ellenőrzésében tehát nincs hiány. Valamit azonban mégis szóvá kell ten­nünk — kérés formájában. Minthegy a „rend­bentartás" fogalmában benne rejlik a „tisztán­tartás" fogalma is, nem közömbös az, hogy a sikos járdát mivel szórjuk tele. Egynéhány helyen ugyanis valóságos szétszórt szemétdom­bokat láttunk reggel a járdán, ami bizony nem volt épületes, ízléses látvány. Egy néhány jól és Hazánkból s a nagyvilágból Kolozsvárott járt szombaton és vasár­nap Bárdossy László miniszterelnök. A minisz­terelnököt Kolozsvár lakossága óriási lelkese­déssel fogadta. Részt vett szombaton az Erdélyi Körben tömörült ifjúság összejövetelén, másnap megjelent a hadtestparancsnokság új épületé­nek felavató ünnepén és fogadta az ifjúsági egyesületek küldöttségét. Kiemelkedő pontja volt látogatásának az erdélyi párt országos intéző bizottsági ülésén való megjelenése, ahol gróf Teleki Géza megnyitó és üdvözlő, Albrecht Dezső és Kolumbán Lajos beszámolói után Bárdossy miniszterelnök mondott mélységes ha­tású beszédet. Hangsúlyozta, hogy a megszál­A szűz és 1 •• 1 gödölye I Főszereplők: Bajor Gizi, Karády Katalin, I Csortos Gyula, Páger Antal 1 Előadások kezdete: Hétköznapokon '1*1 és */a9, vasár- es I ünnepnapokon l/a4,6és 9 órakor.—Jegyelővétel dél- • előtt 11—l-ig. — Jegyrendelő telefonszám: 1088. FILMSZÍNHÁZ Január 26—27. Hétfő—kedd. Jeanelíe Mac Donald és Nelson Eddy legszebb és legtüneményesebb romantikus operettje QSE NI Január 29—február 1. Csütörtök—vasárnap. Minden idők legnagyobb színes filmcsodája Gulliver a törpék országában szépen gondozott ház járdája után olyan járdán kellett keresztülvergődnünk, ahol a ház egy heti szeméthulladékát, szórták ki a járókelők lábai alá. Volt ott a piszkos hamu között el nem égett kődarab, kisebb-nagyobb összeégett szénsalak, a kutyáktól is ott hagyott levescsont (8—10 darab is), szárnyasfej, ázott tollak, ruha­darabok (fecni), összegyűrt papirok, gyufa­skatulya, szeg, drót, aranyzsinór a karácsony­fáról és színes szaloncukorpapirok (üresen); a fürészpor között forgácsok, éles szilánkok, rothadt falevelek. Kérjük tehát a ház lakóit, hogy alkalmazottaiknak vagy fizetett munká­saiknak parancsoljak meg, hogy csak tiszta hamuval, de leginkább tiszta fürészporral hint­sék fel a megtisztított járdát, mert csak úgy marad az továbbra is tiszta és rendes. Hapedig szemetes hamut öntenek ki a járdára, azt „hasz­nálat előtt" kerti gereblyével gereblyéltessék át! A tél még hosszú lesz, sok gondot igényel! — Adófizetők figyelmébe. A pénzügyi kormányzat azoknak az adófizetőknek, akik adójukat 1941 december végével befizették, 2%-os adóvisszatérítést ad. Tehát az illeté­kes hivatal 1942. évben javára írja a 2%­os visszatérítést túlfizetés címén. Az adófizetők nagy örömmel vették tudomásul a rendelkezést, melyet dr. Jókai-Ihász Miklós felsőházi tag eszközölt ki a pénzügyi kormányzatnál és a törvényhatóságnál. — Tisztújító közgyűlés. A VOGE pápai helyicsoportja f. évi január hó 11-én tiszt­újító közgyűlést tartott, mely alkalommal a választásokat a következőkép ejtették meg: Elnök: Kéthely Ferenc, főtitkár, ügyvezető elnök: Tamás János, alelnökök: Balogh Endre és Horváth Lajos, titkár: Nyers Dénes és Mar­ton Jenő, jegyző: Almásy Ernő, pénztáros: Harrer Jenő, pénztárellenőr: Búzás Ferenc, tanácstag: Horváth Lajos ny. áll. előljáró, or­szágos küldött: Kanozsay Boldizsár. — Válasz­tottak egyúttal 18 választmányi tagot is. — Közgyűlés. A Pápai Polgári Kör 1942. évi február hó 1-én délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését Csáky-utcai helyi­ségében. — Fagyott gyümölcsfák metszését ismer­teti a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még az istálótrágya pótlásáról, a hó­takaró jelentőségéről, a hadi madárvédelemről, a me­legágy kihasználásáról, stb. A dúsan illusztrált két szak­lapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, VI., Aréna-út 84/c.) egy alkalommal díjtalanul küld mutat­ványszámot. — Nem fontos, de igaz címmel Mezey Mária irt érdekes cikket a Színházi Magazin új számában. — Bókay János cikke „Kis önvallomás magamról", képes interjú a felgyógyult Harsányi Zsolttal, Rökk Marika elszegődött Vaszaryékhoz és még sok érdekesség, vicc­magazin, konyha, kézimunka és a gyermekek öröme a Kis Magazin egészíti ki a kitűnő új számot. lás alatt az egyházak vezetői végezték azt a munkát, amit most a magyar állam vett át abban a meggyőződésben, hogy az erdélyi prob­léma az egész magyarság problémája. Vasár­nap délután még a miniszterelnök a munkások és magánalkalmazottak küldöttségét fogadta, s kéréseikről tájékozolódva velük hosszasabban elbeszélgetett. Keitel vezértábornagy, a német biro­dalmi hadsereg főparancsnokságának főnöke, a hét elején a fővárosba érkezett. A tábornagyot a pályaudvaron Bartha vezérezredes, honvé­delmi miniszterrel élén megjelent előkelőségek fogadták. A fővárosban tartózkodása alatt látogatást tett a miniszterelnöknél, látogatást tett és tárgyalt a honvédelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel, audiencián volt a kormány­zónál, aki ebéden látta vendégéül. Szerdán megkoszorúzta a hősi emlékművet és ezután a keleti frontról hazatért gyors és egyéb csapa­taink díszmenetben vonultak el előtte. Ungvárott elfoglalta állását Tomcsányi Vilmos, Kárpátalja kormányzói biztosa. Ilniczky Sándor főtanácsadó és Simonfalvy Árpád fő­ispán üdvözlő szavai után a kormányzói biztos válaszolva kijelentette, hogy ugyanazon az úton akar haladni, mint elődei. Kiemelve Kárpátaljá­nak a magyar Alföldre való természetes rá­utaltságát, legközelebbi feladatát energiafej­lesztő vízművek létesítését és Kárpátalja iparo­sítását jelölte meg. A finn lottaszervezet vezetője, a tábor­noki rangban levő Fanni Lükonnia asszony Buda­pesten tartózkodik. A lottafőnöknő előadást tartott a Tiszti Kaszinóban s ebből megtudtuk, hogy a lottaszervezethez tartozó nők — kiknek száma majdnem 100.000 — egy kilométerrel a | harcvonal mögött teljesítik hősi és áldozatos 1 munkájukat. A tábornok-asszonyt vendégül látta a kormányzói pár és Béldy Alajos altábornagy, az ifjúság katonai nevelésének főfelügyelője. MOZGÓSZÍNHÁZ Január 27-28. Kedd—szerda. A fiatalság filmje! Főszereplők: BRENDA JOYCE, RICHÁRD GREENE Január 29-február 1. Csütörtök—vasárnap. ZILAHY LAJOS nagysikerű színműve nyomán készült nagy magyar film

Next

/
Thumbnails
Contents